Kobe
Nos tehát az interjú Kobében. Vasárnap reggel indultam, mellőzve a benrontaikai-t, aholis ugye beszédet kellett volna tartanom. Hát így jártak. Tokyo állomásról indult a shinkansen-em. Gondolom mindenki ismeri, a híres bullet-train avagy puskagolyó expressz. Persze tudta a pék, hogy van itt a jegyvásárlás. Végül kiderült, hogy nem kötelező helylyegyet váltani, minden vonal első öt kocsija jiyuuseki, azaz nem kell előre lefoglalni. Beszállás előtt a vonatot megtámadta egy tucat kawaiirózsaszín ruhás takarítószemély, szigorúan orvosi álarcban. Ezután engedték be a népet. A fotókon nem tudom, mennyire látszik, de a vonat belülről egy az egyben ugyanolyan, mint egy repülő. A falak ugyanolyan anyagból vannak, még az ablakok formája is hasonló. És hát tép... hangja az nincs, nem egészen olya, mint a Trajanus nemzetközi gyorsvonat. *khm* Szóval gyors és Forma 1-es autókat idéző süvítő motorja van, persze csak szelíden, halkan. Kobe körülbelül 600 km Tokiótól. Ez azt hiszem annyi, mintha egy német városba mennénk Magyarországról. Ezt három óra alatt tette meg, ami azért nem semmi. Magyarország egyik feléről két óra alatt átérne a másikra.
Shin-Osakába érkeztem, nem Kobébe. Onnan még húsz perc Kobe proli JR vonattal. :) Rögtön kétfős sempai-fogadóbizottság várt, úgyhogy nagyon jó dolgom volt. Kobe a tengerparton van, egy öbölben. Az öböl túlfelén van Osaka. Kobe felett pedig a Rokkó-hegy. Ezen a hegyen kapott helyet az egyetem is, ezért a millió lépcső a campuson. Kobe a fiatalok városa, állítólag itt a legnagyobb a fiatalok aránya a teljes lakossághoz viszonyítva Japánban. Valamint van gaijin is rendesen, én tizenöt perc alatt találkoztam néggyel, ami higgyétek el, kimagaslóan jó arány.
Találkoztam többféle nemzetiségű leendő sempaiommal is, és mindneki biztosított róla, hogy ez az egész vizsga nem komoly, és csak azért van, mert enélkül nem lehet senkit felvenni jogi karra. Van, aki a sakubun-kérdést sem értette. Mindesetre eloszlatták az aggódásom.
Mint kiderült igazuk volt. A fogalmazást az indiai-óceáni cúnamiról kellett megalkotni, valamint a cúnami-előrejelző rendszerről. (Namost *én* azt hiszem, hogy arról, de volt egy kanjiszett, amit én cúnami-előrejelzőként értelmeztem, de elolvasni nem tudtam...) Utána interjú, ahol ilyen Való Világos rendszerben betereltek egy terembe, és hangosbemondón keresztül hívtak: 3-4-0-1-0 xy jöjjön a titokszobába... Nálam rákérdeztek, hogy kokuhi, azaz állami ösztöndíjas vagyok-e. Ezután elkezdtek arcba dicsérni, hogy milyen sugoi (nagyszerű), hogy ennyi kanjit tudok, és tényleg csak egy éve tanulok japánt, nameg Magyarországon nincs is földrengés meg cúnami. Én köpni-nyelni nem tudtam. Egy komoly kérdésük volt, hogy miért jöttem Kobébe. Mondtam nekik, hogy kikötőváros, vannak külföldi kapcsolatai, és tetszik a Kansai régió. Ezzel elbocsájtottak: négy percbe nem tellett az egész. (A többi jelentekző vagy kínai vagy koreai és önfinanszírozóak, ami a japán árak és egyetemi tandíj mellett halál gyilkos. Ki is szokták dobálni őket a felvételin, pedig sok éve Japánban élnek, és perfektül beszélnek.)
Úgyhogy délután várost néztem, valamint kolinézőben voltam. A Hyógó koli arról híres, hogy a kobei nagy földrengés lerombolta, ezért új és high-tech. ;) Valóban az. A mi kolink itt Tokyoban újabb, de rosszabb. Kobében minden szinten van konyha, TV szoba, a szobák nagyobbak, több a hely. Van könyvtár, tanulószoba, konditerem. Minden tök jó állapotban van. természetesen ez a kobei diákélet központja is, mint kiderült. Mellesleg Kobében a gaijinok egy része diák, másik része viszont hostess, így nem automatikusan az az első kérdés, ha meglátnak, hogy mit tanulsz.
Hazafelé megismerkedtem az éjszakai busz csodáival. Japánhoz képest van *hely* a buszon az ember lábának - még az enyémnek is - meg egyébként is kényelmes. Egész úton lefüggönyözve halad és egyszer áll meg Nagoyában pihenni. Este kilenckor indult és reggel 5:50-re értem Tokyo állomásra. Innen még egy óra hazabumlizni JR HÉV-vonattal.
Persze nem is én lennék, ha nem hagytam volna el valamit. A campus-cardomat valahol kiejettem a zsebemből, úgyhogy kérnem kellett egy ideigleneset, hogy be tudjak jönni a koliba.