Yokohama
Éppen most végeztem a szobám kitakarításával, és végre rászántam magam, hogy leírjam, mik történtek velem a könyvtár nélküli hétben és azóta.
Természetesen mindannyian figyelemmel kísérjük az Olimpiát. Itt különösen izgalmas, mert sok náció tagjai vannak összezárva, így érdekesebb a dolog. Például a megnyitót is együtt néztük. Majd' minden harmadik országnál valaki felujjongott, hiszen otthoni arcokat láthatott. Nem tudom, milyen volt a visszhangja a megnyitóünnepségnek, de nekem nagyon tetszett. Kedvenceim a körbehordozott "állóképek" voltak a görögök történelméből, amelyekben igazi emberek játszották a bábukat.
Valamikor ezután egyik reggel kávét akartam főzni, de hiába kapcsoltam be a vízforralómat, nem működött. Na, mondom, jól megjártam, most mihez kezdek. Megkerestem a - természetesen japán nyelvű - dokumentációját, és láttam, hogy egy éves garancia van hozzá. (Legalábbis erre következtettem, elolvasni nem nagyon tudtam.) Nem nagy kedvvel, de másnap elindultam a Seiyube, hátha meg tudom győzni őket, hogy csináljanak valamit. Legnagyobb meglepetésemre a következőképp zajlott a dolog: megmutattam a cuccot, és előadtam, hogy nem működik. Az eladó pár pillanatig nézte a forralót, aztán rám nézett, és azt kérdezte: Ha most hozok egy újat, az jó lesz? Én keresztkérdésekre számítottam, meg arra, hogy megpróbálják rám kenni, hogy kólát forraltam víz helyett, vagy mit tudom én... Még elnézést is kértek, hogy a dobozt nem tudják odaadni, mert én is doboz nélkül hoztam vissza. Azt hiszem, úgy megy a dolog, hogy szépen visszacsomagolják a rosszat és visszaküldik a gyárba. Az ő saruk. Természetesen a garanciám is újraindult, ismét egy év.
Valamikor az előző héten Vladával Musashisakai-ba mentünk, ahol a használt CD/DVD/Könyv bolt van. Velünk jött Mugi, Oyun (Mongólia) és Zieneb (Marokkó) is. Mire odaértünk biciklivel, mindenki megéhezett - jó messze van... - úgyhogy először ettünk. Utána mi a könyvesboltba a lányok meg hova is máshova mentek volna mint ruhát venni. Miután végeztünk, úgy döntöttünk, még korán van, ezért elmentünk az ottani parkba. (A nevét elfelejtettem.) Ez egy iszonyatosan nagy park, benne tóval, ahol csónakázni is lehet. Mi körbebicikliztük egyszer, aztán úgy döntöttünk, a parkon keresztül megyünk haza. Itt kezdődött a vicces része, ugyanis eleredt az eső, és a park kikövezett útjai hirtelen ultracsúszósak lettek. Először én végeztem gravitációs kísérleteket, amikor lejtőn lefelé fékeztem, és keresztbeállt alattam a bicikli. Oldalra csúsztam vagy tíz métert, mire megálltam. Zsenialitásomnak köszönhetően talpon maradtam. ;) Utána libasorban haladtunk, amikor egy japán hirtelen úgy döntött van valami az út közepén, aminek nem kell ott lennie, és lehajolt, hogy felvegye. Muszáj volt fékeznem. Mugi alól azonban mögöttem kiszaladt a bicikli és fenékre esett szegény. Utána hazafelé Zieneb is elesett. Ő volt a legérdekesebb, álltó helyében eldőlt, mint egy sószsák. Később kiderült, hogy elszakad a papucsának a pántja, ezért zuhant el. Hja' aki papucsban jár biciklizni... Végül egyedül Vlada maradt sértetlen, ezért konstatáltuk, hogy ő a mumus, szerencsétlenségünk okozója.
Most pénteken Vlada szobájában ültünk Mugival, amikor Mugit hívta a japán anyukája. Mivel Yokohamában élnek Mugi csak egyszer volt náluk. Felvetettük Vladával, hogy mi lenne, ha mi is elmennénk vele, legalább kimozdulunk, és ő sem utazik egyedül. Az anyuka is örömmel fogadta a javaslatot, úgyhogy másnap elindultunk Shinjuku-Yokohama útvonalon. Autóval hazaszállítottak minket a házhoz. Az autónál megállnék egy percre, mert nem semmi felszerelés volt benne. A középkonzolon egy kb. 12"-es képernyőn terpeszkedett a GPS rendszer. Autóverseny játékokhoz hasonlóan felülnézeti részletes térkép kapott helyet benne, egy külön ablakban pedig 3D-ben (!) lehetett követni az útvonalat. A jelentősebb épületek (kórházak, iskolák, templomok, stb.) meg voltak jelölve. Valamilyen célpontot kijelölve a forgalomnak megfelelően útvonalat ajánl fel, amit ezután szóbeli utasításokkal segít követni. Este volt, úgyhogy a külön éjszakai grafika is be volt kapcsolva... Úgy mellékesen 6 CD-váltót, rádiót és egyéb fedélzeti adatokat szolgáltató kacatokat is zsúfoltak a kütyübe. Inkább vadászgépnek nézett ki, mint autónak.
Aznap este náluk vacsoráztunk. Csak ketten voltak, anyuka ás apuka. Japán stílusú házban laknak tolóajtókkal, ahol én azzal kezdtem, hogy jól bevertem a fejem a szemmagasságban lévő ajtófélfába. Jó japán szokás szerint a bokáig érő asztalt ültük körül, mindenki ahogy tudta. Vladával nekünk nehezebb dolgunk volt a viszonylag hosszú végtagok miatt. Nekem jól jött, hogy aikido alatt sokat ültem japán módon, így tudtam enni is. Evés után beszélgettünk, majd rövid koreai sorozatnézés után (Itt nem brazil és mexikói, hanem koreai szappanoperák vannak. A minőség ugyanolyan...) nyugovóra tértünk, mi Vladával a nappali tatamiján, Mugi az emeleten.
Másnap elmentünk a tengerpartra. Sajnos úszni nem igazán lehetett, mert köves tengerpart volt, a víz alatt megbúvó sziklákkal. Az egyetlen homokos rész körbe volt kerítve, és a figyelmeztető tábla tanúsága szerint, amit hosszas szótárazás után sikerült megfejteni, viperákkal volt ellátva. Azért jól elvoltunk, találtunk egy lyukat a kövek között, ahová periodikusan be-becsapott egy hullám. Oda beültünk jacuzzizni, amíg az egyik hullám Vlada nyakába nem öntött egy medúzát. A strandolás után egy olasz étteremben ettünk (végre normális) pizzákat és tésztákat. Japán módszerrel táplálkoztunk, ami azt jelenti, hogy nem mindenki magának rendel ételeket, és azokat sorban megeszi, hanem sokféle ételt rendelünk, és mindenki mindenből eszik egy kicsikét. Utána visszaszállítottak minket az állomásra és elbúcsúztunk. Az út természetesen képekkel van dokumentálva, amelyek itt láthatók.
Egyelőre ennyi jutott eszembe. Stay tuned.