Forever and ever
Azért örülök a kérdéseknek, amikor meglátják a vállam, hogy ez most így fog maradni, és miért nem műttettem meg. Igen, nem szimmetrikus kicsit sem, kiáll a csont*, biztos ijesztő. És igen, így fog maradni, talán kicsit kevésbé lesz feltűnő, amikor rendesen összeforr, és a használathoz idomulva kopik. Nem, nem fáj. (Csak bizonyos mozdulatok.)
Mert persze az sokkal jobb, amikor minimum tízcentis bemetszés után betesznek egy titánlemezt, amit négy-öt ponton becsavaroznak a csontvégekbe. Bár mindenki azt gondolja, ezt utána nem veszik ki, csak ha zavaró. Miért vagdalnának fel kétszer fölöslegesen. Persze utána az átmetszett izmokkal a többhetes rehabilitáció is csupa játék és mese. Az altatás szintén különösen jó móka, meg hogy ledugnak egy csövet az ember torkán. Gondolom nem sok műtét után felébredő emberrel találkoztak a kérdezők.
Félreértés ne essék, én nem félek a kórháztól, orvosoktól, műtéttől. Tesó eleget mesélt az ortopédiáról, hogy tudjam, elég sok köze van az asztalosmesterséghez. Hétévesen két hetet töltöttem kórházban egy fülműtét miatt. Szóval jó lenne, ha belegondolna mindenki ebbe a tortúrába, mielőtt megkérdőjelezné a döntésem. Valamint nyilván nem én találtam ki, hogy konzervatív kezelés legyen, hanem ezt javasolták. Amúgy ha már az esztétikánál tartunk, a műtéti heg mellett a beépített lemez is látszik, hiszen a vállon nem sok izom vagy szövet takarja a kulcscsontot.
Nyilván nekem sem tetszik ez a helyzet, de most már nem tudok mit csinálni. Hacsak nem rongyolok neki vállal egy betonfalnak, hogy újra eltörjem.
Szerintem még mindig kevésbé szörnyű, mint a tetoválások 98%-a. És azokat ráadásul önként csináltatják maguknak az emberek.
* Ez kicsit oldalról van, szemből még durvább.