Konzulváros
A legtöbben sznobnak tartanak, mert — a filmekhez hasonlóan — az angol nyelven megjelent könyveket szeretem eredetiben olvasni. Amikor viszont először hallottam China Miéville új regényéről, a Konzulvárosról (Embassytown), már akkor elhatároztam, hogy ezt magyarul fogom megpróbálni, mégpedig a fordító személye, Juhász Viktor miatt. A megnyilatkozásaiból úgy tűnt, benne megbízhatok.
A Stuttgarti utam előtti napon jelent meg a magyar kiadás, este munka után jártam a könyvesboltokat érte. Az Alexandrában pár nappal későbbi megjelenési dátumot mondtak, a Libriben pedig még nem volt. Végül a Fókusz Könyváruházban jártam sikerrel, de ott is a raktárból hozta ki nekem egy srác. Egyébként vicces volt, mert a számítógépbe Konzumváros és Konzolváros címmel is beírták. Kicsit úgy éreztem magam, mintha a Valami Amerikában szerepelnék.
Eddig két Miéville-könyvhöz volt szerencsém. A City and the City tetszett, de korántsem éreztem annyira izgalmasnak, mint az a hypeból vártam. A The Scar címűt pedig Midnite adta kölcsön, és — bár figyelmeztetett, — valóban nem sikerült az első néhány tíz oldalnál tovább jutnom: egyszerűen annyira elvont a történet elhelyezése, amivel nem bírtam.
A Konzulvárosól azt írták mások, hogy ízig-vérig sci-fi. A történetet a főszereplő, Avice meséli, aki az univerzum peremén elhelyezkedő furcsa gyarmat szülötte. A szaggatott gyermekkori visszaemlékezések alapján rekonstruálható a helyszín: egy bolygó, ahol az őslakosok egy olyan nyelvet használnak, amelyet ugyan bárki megérthet, de beszélni csakis a néhány konzul képes. Bár ez kevéssé jellemző, Avicenek sikerül elhagynia a gyarmatot, és világot látnia. Visszatértekor azonban nem csak a tapasztalatai miatt látja másként a bolygót. Akaratlanul is olyan események középpontjába csöppen, amelyek az egész egykori otthonát gyökeresen megváltoztatják.
Ami a fenti fülszövegre hajazó leírásból nem derül ki, hogy a nyelvészet mennyire átitatja a könyvet. Szerintem megfelelő előképzettség híján biztosan csak felületesen értettem a mögöttes tudományt, de még így is rengeteg elgondolkodtató, könyvből merengve kitekintő alkalomban volt részem. Faramuci módon pont ezért (és kivételesen nem a fordítás hiányosságai miatt) van az az érzésem, hogy ezt angolul is de elolvasnám. Kíváncsi vagyok, az eredetiben hogyan van megfogalmazva jópár részlet. Viszont magyarul is üt, de nagyon.
Pont van egy mondat is benne, hogy a fordítással kivédhetetlenül elveszik valami, pontosan idézni most nem tudom. Fordítóként biztosan mosolyra húzódott volna a szám, amikor ideérek.
Meg az is sorsszerű volt, hogy pont a Frankfurtba és visszafelé tartó repülőkön olvastam az első felét, mert sok német kifejezés szerepel a regényben, mint például a mindennapok "tere" a manchmal és az űrutazásra használt immer. De nekem az akkumlátorszörnyek neve, a zelle is gyanús volt, és még sok ilyen van.
Mindent összevetve nekem nagyon tetszett az egész, ahogy egyszerre geek és sci-fi meg bölcsész és nyelvészetet boncolgató. Ha valakit a filozófiai dilemmák foglalkoztatnak, az is bőven talál benne ötletet. És mindezek mellett izgalmas, kíváncsivá tesz, hogy mi történik a következő fejezetben. Avice pedig szimpatikus főszereplő. A borító amúgy nagyon találó, de hogy miért, azt csak olvasás közben lehet megérteni.
A képen a könyv a frankfurti repülőtér tranzitjában tartózkodik.
Update: Isolde ezt írta a könyvről.