let`s teaching
Voltam Ági helyett tanítani nemrégen, és újabb “értékes” tapasztalatokkal gazdagodtam a helyi idegennyelv-oktatás módszertanát illetően. Egy három tizenöt évest tartalmazó csoportban például társalognom kellett volna. Namost ehhez képest bár vért izzadtam, hogy szóra bírjam őket: egy sima eldöntendő kérdésre is csak lehajtott fejjel ganbartak, de egy hang nem sok, annyit sem nyögtek ki. Nyilván én az oktatást mint olyat elsősorban a fogadóoldalon tudtam eddig megtapasztalni, de ennyire csak nem tanítok rosszul. Sőt azt is megértem, ha valaki szégyenlős, de így - szerintem - macerás nyelvet tanulni. Egy kicsit.
Aztán olvastunk egy kicsit, és elkövettem azt a hibát, - ó mily’ szörnyűség! - hogy belekérdeztem a szöveg tartalmába. Óborzalom. Rögtön rám lett pirítva, hogy itt nem ezt kell csinálni. A cél az, hogy szépen, megfelelő kiejtéssel és hangsúllyal olvassák a szöveget. Érteni nem kell, minek azt. (Én úgy éreztem magam, mint akit szíven lőttek.) Najó, nekem ez easymode , akkor olvassunk…
A kicsikkel pedig sztenderd teszteket csináltatnak. Itt is meglepődtem, a tankönyv releváns fejezetének átolvasása után mint a villám nekiestek a feladatgyűjteménynek, és alapértelmezett programozásuk szerint töltötték a feladatokat. Csoda, hogy nem gyulladt ki a ceruzában a grafit. Utána mikor ellenőriztem, ismét feltűnt, hogy ebben az esetben sem átgondolt feladatmegoldásról volt szó, hanem rutinproblémák repetitív megtanultad-visszaköpöd készségéről. Valamint érdekesség, hogy a feladatsoron nem csak az összpontszámnak, hanem a megoldásra szánt időnek is van rubrika.
Épp akkor érkezett meg egy valamilyen sztenderdizált teszt eredménye is japán nyelvből és matematikából. Már nem is lepett meg, hogy a gyerekekről egyenként, feladattípusra lebontva még grafikonok, progress chartok is vannak. Ehhez képest az év végi vizsgák kiszázalékolása, amit nem egyszer gépeltem anyának, komolytalannak tűnik.
Azt hiszem, értem mögötte a logikát, van a tatemae (az élmélet, a külvilágnak szóló üzenet), azaz hogy mindenki milyen jól teljesít, nem hagynak lemaradni senkit, mindenki ganbar, milyen jó az oktatásunk, és a honne (a szőnyeg alá söpört valóság), azaz hogy ezek olyan egységes feladatlapok eredményei, amit x éve éjt nappallá téve sulykolnak a szerencsétlen gyerekekbe, úgyhogy mára már álmában is 80% fölött megírja a legalacsonyabb képességű diák is…
Nyilván én egy közhelyesen individualista nyugati szemüvegen át nézem ezt az egészet, de minden kulturális nyitottságom kevés ahhoz, hogy megértsem, miért jó, ha nem értik , amit csinálnak. Vagy csak titkolják?