sesam.hu

Engineering Manager | Trail Runner | Stockholm, Sweden

Out and About

Tegnap teljesen atipikusan olyan korán sikerült felkelnem, hogy óra előtt elmásztam a nem is olyan közeli Yoshinoyába reggelizni. Újaknak: a Yoshinoya a legnagyobb japán rizseshústál-lánc. Olyasmi, mint egy helyi McDonald’s. Nem túl gyakran járok, mert a választék azért nem egetrengető, úgyhogy csodálkozva vettem tudomásul, hogy a megszokott eldobhatók helyett csúnya fekete műanyag pálcikák voltak az asztalon.

gyudon

A pálcikásdoboz oldalán volt a rejtély megfejtése: környezetvédelmi okból tértek át az egyszerhasználatos fáról az elmosható műanyagra. A felirat tanúsága szerint ilyen módon évente 6,350 tonna szén-dioxiddal kevesebb jut a légkörbe. Persze nem is lenne Japán, ha nem hangsúlyoznák, hogy az antibakteriális szerekkel elmosogatott evőeszközök abszolút biztonságosak. Valamint ha valaki mégis inkább a fa pálcikákat kultiválja, akkor tartanak abból is azért.

hashi-box

Igazából érthető a változtatás, bele se merek gondolni naponta hány eldobható pálcikát használ el a sziget lakossága. Viszont abból a szempontból sajnálatos, hogy ezekkel a lakkozatlan fa pálcikákkal a legkönnyebb szerintem enni. A műanyag mosható és a lakkozott fa verziók is csúsznak. Arról nem is szólva, hogy ezzel vége a legjobb Yoshinoya-sportnak, a friss pálcikák kettétörésében való versenyzésnek. Az eldobható pálcika japánul waribashi(割り箸), ami szó szerinti fordításban elválasztható pálcikát jelent. A papírtasakból kivéve egy darabban van ugyanis a két pálcika. Középen majdnem végig be van fűrészelve, de a végén egy kis szakaszon kapcsolódik. Az étkező feladata kettétörni, és ebből fakad általában a móka: mennyire sikerül pontosan egyformára szétválasztani a darabokat. A nagyon csáléra tört pálcika használója a vesztes.

waribashi

A fenti képen saját kezűleg törtem ketté egy szerkesztőségi raktár pálcikát (a boltban is adnak ha az ember azonnal ehető dolgokat vesz). Szép szálkás lett.

Look, a gaijin!

This morning I was shuffling towards Yoshinoya peacefully, spacing out to One of These Days thumping from my Sennheiser PX-100s (very good choice for iPods). I like walking this way, filtering the noise of the crowd by loud music, insulating myself from them.

This was when an old Japanese man crept up behind me – not that much stealth was needed – and shouted in my ears from behind “My meishi!” And he waved his business card in my face. Needless to say it made me jump.

This is still the way some people here think is appropriate to make friends with a zoo animal foreigner.