sesam.hu

Engineering Manager | Trail Runner | Stockholm, Sweden

Konzulváros

A legtöbben sznobnak tartanak, mert — a filmekhez hasonlóan — az angol nyelven megjelent könyveket szeretem eredetiben olvasni. Amikor viszont először hallottam China Miéville új regényéről, a Konzulvárosról (Embassytown), már akkor elhatároztam, hogy ezt magyarul fogom megpróbálni, mégpedig a fordító személye, Juhász Viktor miatt. A megnyilatkozásaiból úgy tűnt, benne megbízhatok.

A Stuttgarti utam előtti napon jelent meg a magyar kiadás, este munka után jártam a könyvesboltokat érte. Az Alexandrában pár nappal későbbi megjelenési dátumot mondtak, a Libriben pedig még nem volt. Végül a Fókusz Könyváruházban jártam sikerrel, de ott is a raktárból hozta ki nekem egy srác. Egyébként vicces volt, mert a számítógépbe Konzumváros és Konzolváros címmel is beírták. Kicsit úgy éreztem magam, mintha a Valami Amerikában szerepelnék.

Eddig két Miéville-könyvhöz volt szerencsém. A City and the City tetszett, de korántsem éreztem annyira izgalmasnak, mint az a hypeból vártam. A The Scar címűt pedig Midnite adta kölcsön, és — bár figyelmeztetett, — valóban nem sikerült az első néhány tíz oldalnál tovább jutnom: egyszerűen annyira elvont a történet elhelyezése, amivel nem bírtam.

A Konzulvárosól azt írták mások, hogy ízig-vérig sci-fi. A történetet a főszereplő, Avice meséli, aki az univerzum peremén elhelyezkedő furcsa gyarmat szülötte. A szaggatott gyermekkori visszaemlékezések alapján rekonstruálható a helyszín: egy bolygó, ahol az őslakosok egy olyan nyelvet használnak, amelyet ugyan bárki megérthet, de beszélni csakis a néhány konzul képes. Bár ez kevéssé jellemző, Avicenek sikerül elhagynia a gyarmatot, és világot látnia. Visszatértekor azonban nem csak a tapasztalatai miatt látja másként a bolygót. Akaratlanul is olyan események középpontjába csöppen, amelyek az egész egykori otthonát gyökeresen megváltoztatják.

Ami a fenti fülszövegre hajazó leírásból nem derül ki, hogy a nyelvészet mennyire átitatja a könyvet. Szerintem megfelelő előképzettség híján biztosan csak felületesen értettem a mögöttes tudományt, de még így is rengeteg elgondolkodtató, könyvből merengve kitekintő alkalomban volt részem. Faramuci módon pont ezért (és kivételesen nem a fordítás hiányosságai miatt) van az az érzésem, hogy ezt angolul is de elolvasnám. Kíváncsi vagyok, az eredetiben hogyan van megfogalmazva jópár részlet. Viszont magyarul is üt, de nagyon.

Pont van egy mondat is benne, hogy a fordítással kivédhetetlenül elveszik valami, pontosan idézni most nem tudom. Fordítóként biztosan mosolyra húzódott volna a szám, amikor ideérek.

Meg az is sorsszerű volt, hogy pont a Frankfurtba és visszafelé tartó repülőkön olvastam az első felét, mert sok német kifejezés szerepel a regényben, mint például a mindennapok “tere” a manchmal és az űrutazásra használt immer. De nekem az akkumlátorszörnyek neve, a zelle is gyanús volt, és még sok ilyen van.

Mindent összevetve nekem nagyon tetszett az egész, ahogy egyszerre geek és sci-fi meg bölcsész és nyelvészetet boncolgató. Ha valakit a filozófiai dilemmák foglalkoztatnak, az is bőven talál benne ötletet. És mindezek mellett izgalmas, kíváncsivá tesz, hogy mi történik a következő fejezetben. Avice pedig szimpatikus főszereplő. A borító amúgy nagyon találó, de hogy miért, azt csak olvasás közben lehet megérteni.

Konzulváros

A képen a könyv a frankfurti repülőtér tranzitjában tartózkodik.

Update: Isolde ezt írta a könyvről.

Old Man’s War

I’ve always found the huge white space on Goodreads reserved for a review after reading a book quite daunting. Here’s an attempt to fill one:

I’ve found this book fascinating mainly because of two things. First, it deals with those eternal questions we humans probably had ever since climbing off of trees. It’s as much a philosophy book as science fiction. Neil Gaiman wrote in an essay about ideas that a great way to come up with them is to ask questions: Old Man’s War has sprung from really gripping ones.

Second, the way it’s been put together. It has those sentences that, once you’re familiar with the context, hit so right home it’s stupefying. Maybe that’s literature: words strung one after another in a way they imply a world beyond. It borders magic.

There’re also spaceships and aliens, of course.

Shame

Ismét kaptam [origo] Filmklubos jegyet moziba, ezúttal a Shame-re.

Nagyon ügyesen meg van oldva, hogy felkavarjon. A jelenetek pont annyival hosszabbak, hogy már kényelmetlenül érezd magad. Ehhez még dialógus sem kell, a legjobb pillanatai a filmnek, amikor a szereplők csak nézegetik egymást. A színészi játék annyira erős, hogy ennyiből átjön a feszültség.

Az én kedvenc pillanatom az volt, amikor Brandon (Fassbender) az éjszaka közepén elmegy kifutni magából a feszültséget. Borzasztó egyszerű kép, oldalról követi a kamera utcákon át, talán még vágás sem nagyon van benne, kurvajó. Lehet, azért tetszett ennyire, mert már én is csináltam hasonlót.

Nem tudnám megmondani, miről szól a Shame. Inkább felvet egy csomó témát, aztán otthagy velük. A zárójelenet értelmezése is a nézőre van bízva.

Van rendes kritika is, itt. A képet is tőlük nyúltam.

Imaginaerum

Még Novemberben találkoztam a Storytime-mal az új Nightwish albumról, tetszett is, aztán szépen megfeledkeztem az egészről. Pedig nem sokkal ezután a teljes album is megjelent. Mentségemre a december nem volt unalmas…

Viszont az a helyzet, hogy ez meggyőző lett. Rögtön egy finnül énekelt dallal indul (Taikatalvi), ami ritkaság, és nagyon jó hallgatni. Az ezután következő számok pedig változatosak: van jazz-szerű (Slow, Love, Slow) népdal-szerű (Turn Loose The Mermaids), keményebb (Rest Calm). Így aztán sosem fullad unalomba, mégis teljes konceptuális egész.

Mivel az albummal párhuzamosan egy film is készült, egyben filmzene is. Talán emiatt is van rekordmennyiségű instrumentális szám: az intron kívül az Arabesque is a kísérő film egyik jelenetéhez készült. Valamint a záródal, az egyik kedvencem, a címadó Imaginaerum, ami egyfajta összefoglalása az albumnak, felbukkannak benne a korábbi témák.

Úgy érzem a Dark Passion Play után igazából ezzel az albummal indul el a Nightwish új korszaka Anette-tel. Tuomas újra bizonyította, hogy nagyon jó zeneszerző, és a kicsit gejl-grandiózus stílusához jobban is illik Anette visszafogottabb de cseppet sem kevés hangja.

Április 29-én jönnek Magyarországra.

The City & The City

The City & The CityThe City & The City by China Miéville

My rating: 3 of 5 stars

This book really doesn’t hold your hand while reading; quite a bit is up to free interpretation. Also, the use of English is nothing short of exquisite. Sentences are masterfully embedded into one another, often making it a quest to untangle the meaning. What isn’t too convincing though is the actual storyline/investigation: the excitement didn’t live up to the hype for me.

View all my reviews

Last.fm App 3.0

A Last.fm kiadta az iPhone alkalmazásának harmadik verzióját. Az új app fókusza immár nem a streamelt rádió, hanem bekerültek a weboldalról már ismert közösségi funkciók.

Elsőként az új töltőképernyő tűnik fel, ami valóban nagyon elegáns lett a finom rajzzal. A foursquarenek van hasonló egy ideje.

Az új rendszernek megfelelően a rádió helyett a profilt összegző képernyőn kezd az alkalmazás. Ezen az alapinformációk mellett a heti összesítés és a legutóbb hallgatott dalok listája kapott helyet.

 

 

Sajnos a nem négyzetes profilképet igen gusztustalanul eltorzítja minden felhasználónál. Ez látszik az amúgy igen jó “éppen mit hallgatnak a barátaim” funkciónál is. Az előadók képeinél sikerült kiküszöbölni ezt a problémát, így nem értem, hogyan kerülhetett bele az alkalmazásba így…

Az ajánlások egy egész új fület kaptak. Bónuszként nem csak a szokásos ajánlott előadók rádió érhető el innen, hanem a már hallgatott zenészek újonnan kiadott dalaibólt is készít egy gyűjtést neked a Last.fm.

Az én listámban igencsak arat Elvis, biztosan tudják, hogy hamarosan teret nevezünk el róla.

A középső fül az eseményeké. Először is azokat a koncerteket sorolja fel a cucc, amikre legalább egy talán elmegyeket nyomtál. Utána rögtön ajánl is párat a hallgatott zenéid alapján, hátha lemaradtál az információról.

Izgalmas opció a barátaink stalkolása: szépen összegyűjti egy listába, hogy a bejelölt emberek melyik koncertre jelentkeztek be. Rögtön lehet is csatlakozni hozzájuk.

A másik hasonló szűrési lehetőség a környék eseményei. Természetesen a GPS információ alapján dönti el, hol vagy, és szépen listázza a néhány kilométeres körzetben lévő eseményeket. Hasznos lehet mondjuk egy idegen országban, ha nem tudod, hová menj, és csak egy telefon van nálad.

Kicsit megváltozott a rádió is. Egyrészt ez lett az utolsó fül, éreztetve a paradigmaváltást. A felületet is elsimították, egységes gombokat rajzoltak és nagyobban jelenik meg az albumborító is. Az előadóról és a számról részletes információt adó aloldal viszont elég olvashatatlan lett a fekete alapon sötétszürke betűkkel.

Sajnos a gombok még mindig kissé komótosan reagálnak, de szerintem ez a 4.x szoftverrel felszerelt kőkori iPhone 3G hibája ismét. Szponzorok meg még nem támadtak meg sajnos.

Az új verzió, ahogyan az eddigiek is, csak az angol, amerikai és német iTunes Storeban kapható. Ez annak a fényében elég nevetséges, hogy egy ideje csak az előfizetők streamelhetnek rádiót mind a websiteról mind a kliensprogramból.

Ha valaki előfizető, meg lehet kerülni a korlátozást, hiszen lehet minden további nélkül US accountot regisztrálni, és az alkalmazás amúgy ingyenes, kártya tehát nem kell hozzá. A Last.fm App első megjelenésekor én is írtam (angol) bejegyzést arról, hogyan lehet bejutni az amerikai boltba, de az Apple maga is dokumentálta a procedúrát.

Az új verziót bejelentő blogbejegyzés kommentjei között a fejlesztők azt ígérik, hogy a világ többi része is megkapja majd a rádiómentes változatot hamarosan. Ettől persze a nem amerikai/brit/német előfizetőknek nem lesz jobb…

It's Kind of a Funny Story

Craig átlagos srác átlagos problémákkal: az apja erőlteti a felvételijét egy elit suliba, a kiszemelt csaja a legjobb barátjával jár, és időnként idegességében sugárban hány egyet. Igazán komolyan senki sem veszi, így gyakorlatilag a Brooklyn hídról leugrás helyett veteti fel inkább magát egy kórházba.

benchscene

A zártosztályt persze a szokásos alakok népesítik be: skizofrének, antiszociálisok, depressziósak. Meg egy szép és pont korban illő lányka, Noelle.

Engem kicsit zavart, hogy a készítők feltételezett szándéka ellenére minden fordulatot kilométerekre előre lehetett látni, a karakterek sem igazán hoztak újdonságot vagy meglepetést. Különösen igaz ez a drámaibbnak szánt részekre. Amúgy se számítson senki Száll a kakukk fészkére jellegű mélységekre: az It’s Kind of a Funny Story ízig vérig (fekete) komédia.

Ami viszont elgondolkodtató, az maga a depresszió, és a kezelése. Például, hogy hányan vallják be maguknak, vagy a környezetüknek. És hányan kérnek professzionális segítséget. Arról nem is szólva, hogy a film amerikai, ahol nagyobb divatja van a pszichiátriának, szóval el tudom képzelni nálunk mennyivel rosszabb a helyzet. Te be mernél menni ezzel egy kórházba?

A zene mindenképpen pozitívum. Nem csak beszélnek róla, de nagyon jó számokat is válogattak aláfestő zenének. Az Under Pressure is telitalálatos performansz, és Dylan Trainspotting-ekvivalens filozófiáját is jól hasznosítják. Valamint The xx is van, bár Craig double X-nek mondja.

Tesóm most vizsgázott pszichiátriából, úgyhogy a film alatt is mondogatta a felismert tüneteket: diszfunkcionális attitűd, logikai hibák, omnipotencia. Szerintem pont az a film, amiről isolde írhatna a filmbuzira kritikát. :]

Visszanézve, rohadt sokat ellőnek a trailerben, ne nézd meg.

The Ghost Writer

Az [origo] filmklub jóvoltából tegnap megnézhettem a Szellemírót (The Ghost Writer) a hivatalos bemutató előtt. Ahhoz képest, hogy egyedül el sem akartam menni, végül nagyon nem bántam meg a dolgot. (Szerintem spoilermentes írás következik.)

Az Ewan McGregor által megformált központi karakter a szellemíró: ő az, aki híres emberek memoárját megírja, amelyet aztán természetesen maga a híresség neve alatt publikálnak. Ennek a szellemében a főszereplő neve az egész film alatt egyszer sem hangzik el. Jelen esetben a könyv alanya a volt brit miniszterelnök, akit Pierce Brosnan alakít. Engem teljesen meglepett Olivia Williams (Dollhouse) megjelenése mint feleség, pedig a plakáton is szerepelt, amit ugye nem olvastam el elég tüzetesen.

A szellemíró helyzetét bonyolítja, hogy az elődjét holtan találták meg az óceán partján, és hogy az ex-miniszterelnök egy isten háta mögötti barátságtalan szigeten él maximális biztosítás mellett. Ráadásul a kabinet egyik menesztett tagja háborús bűnökkel vádolja meg a hágai nemzetközi bíróságon. Ez utóbbi folyományaként még egy nemzetközi jogi poént is sikerült elsütni, amelyet azonban nem ismertetek.

Vérbeli politikai thrilleről van szó tehát, ráadásul a hollywoodi filmek nagy részével ellentétben az igazi világpolitika a színtér. Bond-féle akciókra nem kell számítani, a feszültséget nem az események pörgése adja, sokkal inkább a megválaszolatlan kérdések. Annyira meglepő csavarnak azért én egyik fejleményt sem éreztem a film során, bár külföldi kritikák éltették a film végéig folyamatosan fenntartott feszültséget.

Ami inkább feltűnt az a képek sivársága. A miniszterelnök háza ultramodern betonkocka, Ando-féle* csupasz betonból és sok üvegből. Az egész film során egyszer nem süt a nap, és legtöbbször metsző hideg szél fúj. Azt akartam írni, hogy ritka kivételektől eltekintve a szürke kétszáz árnyalatából állnak a képek, de amikor otthon megnéztem utólag a trailert az sokkal színesebb volt. Nem tudom, hogy a film maga más-e, vagy a vetítés miatt volt kevésbé szaturált, esetleg optikai csalódás áldozata lettem.

Bár teljes egészében fiktív történetről van szó, aki kettőnél több híradót nézett az utóbbi években mindenesetre majdnem minden karaktert el tud helyezni a valós brit és amerikai politikai színtéren. Tulajdonképpen felfogható Tony Blair pályafutásáról szóló kritikának is a film. Én mindenesetre kedvet kaptam az alapjául szolgáló könyv elolvasásához.

Érdekes párhuzam, hogy a száműzöttség és a bezártság nem csak a filmre korlátozódik: a forgatás végén Roman Polanski rendező már házi őrizetben volt Svájcban, így az utómunkálatokat távolról irányította. Mivel Amerikába nem tehette be a lábát, így az USA-beli felvételek nagy része Németországban készült.

Alapvetően lényegtelen, de nekem is feltűnt, hogy a stáblista elkészítésekor nem használtak központozást, így igen szerencsétlenül alakult a segédek helyzete, pl. “ass editor”. Valamint – bár erre nem mernék megesküdni – mintha a címfeliratban nem The Ghost Writer lett volna, hanem csak The Ghost.

Összefoglalva, kiváló képi világú izgalmas politikai thrillert készített Polanski, amelyet bátran ajánlok mindenkinek, akit nem riaszt vissza, hogy alkalomadtán gondolkozni is kell majd egy kicsit. Szerencsére feliratosan adják, úgy látom minden moziban.**

* Tadao Ando japán építész, és a Kansaiba látogatott építész hallgatók elbeszélése alapján rá jellemző a kezeletlen öntött betonfelületek alkalmazása, amelyen szabályosan elhelyezett lyukak is találhatók.

** Bár igyekeztem ignorálni a feliratot, azért egy fordítási hiba szemet szúrt. A miniszerelnök állapotát a feleség így jellemzi a telefonban: “He’s in a right state”, ami a felirat szerint “Jól van”. Ez a brit kifejezés azonban inkább azt jelenti, hogy zavart, pánikol vagy kaotikus állapotban van az illető. Olyasmi, mint amikor magyarul azt mondjuk “na szépen vagyunk”, közben egyáltalán nem.

Observe and Report

Kikapcsolásként gondoltam megnézem az Observe and Reportot. A trailer meglehetősen beteg és altesti humorban bővelkedő agyatlanságot sugallt, ami így a vizsgák közepén belefért volna. Csak épp a film kicsit más, mint azt az ember elsőre gondolná.

seth-rogen-buta-feje

A történet szerint egy városszéli pláza parkolójában egy magamutogató perverz riogatja a nőket. Amikor a sminkespultnál dolgozó Brandi (Anna Faris) is áldozatul esik, Ronnie (Seth Rogen) – a pláza biztonsági őre – elhatározza, hogy majd ő kézre keríti a meztelenkedőt, ily módon beférkőzve Brandi kegyeibe. Ebben azonban versenytársra lel Detective Harrison (Ray Liotta) személyében, akit kirendeltek a nyomozás vérgehajtására.

Ronnie azonban nem csak mániás depressziós, de eléggé buta is. A szerencsétlenkedéseit nézni számomra nem vicces volt, hanem inkább szánalmas. Ráadásul nem csak fekete humorban bővelkedik a mozi, hanem meglepetésszerű brutalitásban is. Még talán jobban megérdemelt a korhatáros besorolásmint egy lövöldözős-mészárlós filmnél, mert az Observe and Report pszichésen is támad.

A filmben – mondhatni – nincs egyetlen normális ember sem. Kicsit hasonlít a dolog a “zoxigén” és “nefürgyéle” magyar memékhez. Ha valaki ezeken jót röhögött, akkor az O&R is tetszeni fog neki valószínűleg. Én csak időnként tudtam nevetni rajta.

Egy jelenetben tulajdonképpen önértékeli magát a film. Harrison egyik rendőrtársa elrejtőzik a szomszéd szobában, hogy meglesse Ronnie megszégyenítését, de pár mondat után inkább kijön: “Arra gondoltam, hogy vicces lesz, de igazából csak rendkívül szomorú. Úgyhogy inkább lelépek.”

Darkness

Nyertem egy iPhone programot! A Bjango (ex-iSlayer) twitteren zajló promóciós játékában hét társammal együtt kaptam beváltható bónuszkódot a Darkness nevű cucchoz.

Darkness

A Darkness mindössze egy világóra alkalmazásnak tűnik első látásra, azonban svájcibicskaszerűen elrejtve hihetetlen mennyiségű információt tartalmaz. A beépített GPS segítségével meghatározza a telefon helyzetét, és megmondja, hogy az adott ponton mikor kel és nyugszik a Nap és a Hold, milyen magasságban vannak ezek az égitestek, és az Északi Sarkhoz mérten hány fokos szögben keresendőek (azimut).

Darkness-detailed

A Hold esetében plusz adatokkal is szolgál, például, hogy a holdfázisok mely szakaszában tartunk épp, mennyire fényes a Hold és milyen távolságra van a Földtől. Ehhez kapcsolódik, hogy a mostani holdfázist “Waxing Gibbous” névvel illetik angolul, és első látásra bevallom lila gőzöm nem volt arról, mi is akar ez lenni, mígnem a Wikipedia kiokosított. Ehhez képest magyarul csak simán negyedeknek hívják a fázisokat.

A főoldalon hozzáadhatunk tetszőleges számú várost, amelyeknek az összes releváns Nap-Hold információját a mi pozíciónkéhoz hasonlóan kilistázza. Így például a világ bármely pontján lakó ismerősünkről megtudhatjuk, lement-e már nála a Nap.

A program weboldalán amúgy egy frenetikus lap a lehetséges felhasználásokkal foglalkozik:

Ha ön fényképész, a Darkness segítségével meghatározhatja egy adott időpillanatban (a múltban vagy a jövőben is) az égbolt mely pontján lesz a Nap vagy a Hold. A Darkness azt is megmondja, mikor éri el a nap a legmagasabb pontját az égen, amikor a legrövidebbek az árnyékok.

Ha ön cégvezető, a Darkness használatával megtervezheti a találkozóit a világ bármely pontján.

Ha ön tanuló, a Darknesst puskaként használhatja a földrajz dolgozatnál.

Ha ön boszorkány, mágus, vérfarkas vagy egyéb éjszakai lény, a Darknessel megtudhatja, mikor lesz a legközelebbi telihold.

Ha holdbéli utazásra készül, a Darkness révén kiszámolhatja, mikor van a legközelebb a Hold a Földhöz, ily módon üzemanyagot takarítva meg. (A benzinárak csillagászatiak manapság.)

Hasonló finom humor jellemző a program grafikájára is: aranyos, rajzfilmszerű. Nagyon szép és profi összhatása van a kis alkalmazásnak.

Az ingyenes kódhoz pedig egy rendszeres twitter-kampány révén jutottam. A készítő cég @bjango néven csiripel, ezt kell követni a részvételhez. Időnként egy órás intervallumok alatt lehet nekik címezve bónusz kódot kérni, amit a nyertesek közvetlen üzenetben kapnak meg, és az amerikai iTunes boltban válthatnak be. Sajnos az Apple csak az amerikai oldalról engedi az ilyen promóciós kódok beváltását, viszont ez megkerülhető (mindössze egy ingyenes alkalmazást kell “megvenni” a regisztrációhoz), úgyhogy bárhonnan lehet játszani.

A Bjango többi hat programjával egyetemben amúgy a Darkness is megvásárolható a magyar iTunes boltból. Egyik alkalmazás sem drága, két Euró alatt van mindegyik.