sesam.hu

Engineering Manager / Trail Runner / Budapest, Hungary

Kühlwasserschlauch

Spar Budapest Marathon, 2011. Around the 28th kilometer.

Budapest Maraton

Már tavaly is akartam maratonozni, volt a felkészülésről Tumblr blog, meg minden, de nem maradt rá végül pénzem. Idén erről nem lehetett szó, cserébe elmaradt a célzott felkészülés. Keveset persze nem futottam mostanában, és egy alkalommal eljutottam a 32. kilométerig is.

Ezúttal azért akartam követni az iramfutókat, hogy lassítsanak: nem akartam, hogy a tömeg eufóriája elvigyen ötperces kilométerekre az elején, aztán kifulladjak a táv negyedénél. A négy órás szintidőre célzottak 5’30” körül mentek, velük futottam az elején. Gondoltam majd később lemaradok.

Nem egészen így alakult: valahol a rakparton megelőztem őket. Viszont éreztem magamban annyi erőt, hogy nem aggódtam emiatt.

Az egy kicsit demoralizáló volt viszont, hogy a 8-10 kilométer közötti szakasz ugyanott vezetett, ahol jóval később a 35-37 közötti távot kellett teljesíteni, és az ezt jelző táblák már ki voltak pakolva. Az pedig inkább érdekességszámba ment, hogy a pesti oldalról látszott a mezőny valóban versenyt futó eleje, ahogy éppen a budai rakparton gyűrik az aszfaltot.

Útközben találkoztunk számtalan turistabusszal, városnéző hajóval és a vízben úszó kétéltű busszal is. (Kicsit szerintem mindenki meg is utálta a rakpartokat a végére.)

A félmaratonnál olyan 1:54′ körül járt az óra, ami szerencsére se nem túl gyors, se nem túl lassú, magamhoz képest. Nem fárasztottam le teljesen magam, de nem is mentem át csigába.

Azért olyan 27 körül, amikor látszólag a végtelenbe futottunk, a változatosság kedvéért a rakparton, eléggé sokkoló volt belegondolni, hogy azért még van hátra, nem is kevés.

A 32-es táblánál jött a felismerés, hogy én ennél többet még sosem futottam, innentől lent vagyok a térképről, ismertlen a terület.

Többen mesélték azt a bölcsességet, hogy a maraton fele a 35. kilométernél van igazából. Ez járt a fejemben arrafelé. Igazából viszont itt már előnynek éreztem, hogy ezen az útvonalon már futottam két órával korábban, így tudtam nagyjából, mi következik.

A minden budapesti versenyen kötelező Nyugati téri felüljáró emelkedője kevésbé érződött kegyetlennek, mint attól előre féltem. A 39-et jelző tábla pont az alján állt, de ekkor már annyira kevés volt hátra, és még mindig négy órán belül voltam. Ekkor már nyugisabban belesétáltam a frissítőpontokba is pár lépést.

A negyvenes és negyvenegyes útjelzőket nem is láttam már, csak a RunKeeper szólt a fülemre. Aztán négyszáz méterre a céltól találkoztam a szurkolótáborommal, ennek örömére berohantam 3:58’09” hivatalos idővel, valahogy így:

Olyan meg még sosem volt, hogy utána házi készítésű süteménnyel, szendviccsel és rétessel várjanak. Egészen csodálatos érzés, eztán mindig így akarok majd beérkezni.

Ultra

“A célba érkezés a narkotikum. Az változtatja pozitívvá a keserves dolgokat, amin átmegyünk. Még egy százaléka sincs a versenynek a befutás, de mégis minden addigi szenvedést elsöpör.”Németh Csaba

Hasonlóról már volt szó. Tíz nap múlva maraton. Még mindig fáj a talpam.

Black X

These days when going home I’m usually exhausted, mostly not physically just mentally. Zombified would be the word.

Anyway, I’m fighting back. Inspired by the marathon relay I decided it was time I did something about my development as a long distance runner.

Armed with a lent book in the following days I plan to finalize a training schedule and – when I have the money for it – sign up for both the 25th Nike Budapest Half-Marathon (5 September) and the 25th SPAR Marathon (26 September).

With that I’ve also decided to pursue a more or less straight edge lifestyle: I wouldn’t for the life of me go vegan but I can drink less alcoholic beverages and coffee for sure.

We’ll see how it goes.

17th K&H olympic marathon relay

Crossing of my list another thing I haven’t done before: participating in an official organised running event.

How I ended up as a member of a marathon relay is somewhat complicated: an ex-colleague of mine saw the Facebook ad of her ex-colleague who was looking to find a 6th teammate, and  promptly she set us up. (The team had lost a member because due to the heavy rains and flooding the race had to be delayed.)

It was an interesting experience to run in a race. The proximity of other runners can both be a source motivation and desperation. When I had my turn (2nd leg) I was quite happy to see how many others I was easily able to take over during the first 1,5 km or so. Later on though this exhilaration induced starting speed took its toll when I tried to keep it up during the long and extremely hot riverside section. I ended up finding another contestant with a similar pace and followed her for the most part.

The refreshment tables were a pleasant change from my usual runs when I have to scour for sources of water constantly. (And Hungary is a lot less equipped with public wellsprings than Japan.) I particularly enjoyed the spray shower, albeit it lasted for only a fraction of a second if ran through.

valtaska

Our team consisted of amateur runners and was aptly named Váltáska, a word play on the similar words for baton exchange and shoulder bag. Despite the scorching heat our cumulative time was just 7 seconds above 4 hours and 5 minutes. My leg lasted 37’16” according to the Nike+ chip, which proved to be perfectly precise: it announced the 7km mark just as I was handing the baton over.