sesam.hu

Engineering Manager / Trail Runner / Budapest, Hungary

Négy főváros

Kátya épp Nanking felé vonatozva írt, ami ugye egyike a négy nagy történelmi kínai fővárosnak. Nekem meg ezzel kapcsolatban egy másik négyes, a négy égtáj jutott eszembe, és akkor már meg is írom, meglegyen papíron SQL-ben is. (Lehet már volt itt ez említve mondjuk, csak most nem találtam meg.)

Merthogy Nanking (南京) a déli (南) főváros (京) ugye, Peking (北京) meg az északi (北) az írásjelek alapján. A keleti (東) pedig sejthetően Tokió (東京) lesz, csak épp cselesen japánul máshogy ejtik. A négyest teljessé tevő nyugati (西) főváros viszont nincs.

Ezt is még anno Magdi mesélte nekem persze.

Maranello Red

Ami köztudottan az autó színe.

Ferrari 625 TR

Nemsoká elstartol a kínai GP, ez alkalomból mindenki olvassa el Csikós Gábor öt cikkből álló Ferrari-történelmét a Totalcaron: 1, 2, 3, 4, 5

Kötelezően átvett tartalom Kelttől.

Kanji Image Training 500

A legváratlanabb pillanatban tudnak a legcsodálatosabb dolgok történni. Most például tulajdonképp a véletlenek játékaként bukkantam rá egy kincsre.

Én a 2004/2005-ös tanévben voltam Tokyo Gaidaios, és egy trimeszteren – talán a középsőn – át járhattam Zennyouji sensei (善如寺 俊幸) órájára. Egyszerűen imádtam. Máig nem értem, hogy kerültem pont hozzá, hiszen jó kanji szintfelmérőt nem nagyon emlékszem, hogy írtam volna valaha is.

Napi tizenhárom jelet kellett megtanulni, ami igencsak intenzív, főleg olyannak, aki teljesen kezdőként utazott ki. Zennyouji viszont meglepett minket azzal, hogy fejlődéstörténetet és meséket kötött a kanjikhoz, ez révén a kutatási területe. Hihetetlenül érdekes dolgokat tudtam meg akkoriban, és sokkal könnyebben magoltam utána.

Azóta is sajnálom, hogy nem voltam jobb a nyelvből: rengeteg dolog elszállt a fejem felett a sztorikból. Hiába voltak végre izgalmasak a kanjiórák, azért a nap végén csak be kellett vágni a jelkélszletet, meg átismételni az előző napit, és az előzőt…

Addigra már régen összecsaptak a fejem fölött a hullámok, és az életemért kapálóztam óráról órára.

A nagy rohanásban – számomra legalábbis – elsikkadt az a felbecsülhetetlen hozzáadott érték, amit Zennyoujinak köszönhettünk, így utólag már alig emlélkszem egy-egy jel hátterére. Viszont most megtudtam, hogy az órai jegyzetekből könyv készült 漢字系統樹で学ぶ 漢字イメージトレーニング500 címmel.

Komaváry írt róla, és bevágott egy oldalt is a könyvből. Tipikus Gaidaios kiadás, szóval aki kint tanult, rögtön elönthetik az emlékek. Japánul tudók pedig értékelhetik a kiváló tartalmat is: a szép jelentésű kanji az áldozati bárány képéből alakult ki. Hiszen az isteneknek ajánlott áldozat legyen egészséges, hibátlan, szép.

Minden megvan, ami kellhet: kis rajz, vonássorrend, példaszavak és összetételek, történetek. A megértést elősegítendő furiganázva minden. (Ez hosszú távon azért tud idegesítő lenni, de mégiscsak tankönyvről van szó.)

A könyv áfás ára 2.460 Yen, jó borsos. Nem hiszem, hogy szállítanának külföldre, de valahogy szerzek egy ilyet, mert muszáj. Aki japánul akar tanulni, ilyenből kellene: 513 jel, amit sokkal nehezebben felejt el a diák. Szerintem.

Hopping on the history meme bandwagon

sesam@lillemor ~ $ uname -a
Linux lillemor 2.6.24-gentoo-r4 #1 SMP Tue Apr 8 12:07:37 JST 2008 x86_64 AMD Athlon(tm) 64 X2 Dual Core Processor 4200+ AuthenticAMD GNU/Linux
sesam@lillemor ~ $ history | awk '{a[$2]++}END{for(i in a){print a[i] " " i}}' | sort -rn | head
128 mplayer
49 startx
48 su
31 cd
30 mc
29 ls
17 sshfs
15 screen
14 df
11 rm