Engineering Manager | Trail Runner | Stockholm, Sweden

Kéktúra 18: Cserhát

Előző hétvégén folytattuk a Kéktúra 18. szakaszát Szendehely és Felsőpetény között. Jó régen hagytuk abba túrázást: a szakasz előző Nógrád—Szendehely útvonalát Valentin-nap alkalmából jártuk végig hóban-fagyban.


Ehhez képest most harminc fok feletti hőmérsékletben és tűző napsütésben caplattunk. Alsópetényben azért is hagytuk végül abba, mert nem tudtuk újratölteni a kulacsokat: minden zárva volt, a közkút pedig nem működött.


Ha valaki errefelé jár, a kék jelzésről 100 métert letérve mindenképpen érdemes lemászni a Násznép-barlanghoz: még a nyári melegben is csodálatosan hűvös van bent.


Blue Trail #15

The fifteenth leg of the National Blue Trail crosses the Pilis Mountains, from the borders of Budapest (Üröm) up to Dobogókő.

It’s advised to be cautious right at the start because the promised track along the stream is in reality walled off by a corn field and overgrown with stinging nettles.

The rest of the route goes through various nature reserves which is why different animals can be spotted along the way like this stag beetle.

Stag beetle

Or this grass snake which we’ve only noticed because it started slithering away.


We’ve also seen a couple of rabbits hopping away but they proved to be impossible to photograph.

The Dera-creek near Pilisszentkereszt is one of the more spectacular parts of the trail. The route criss-crosses the stream below through several wooden bridges.


It was under construction during our trip as demonstrated by these half-finished signs.

Half-finished signs

Finally the route culminates at the highest point of the Visegrád Hills, Dobogókő, from where a stunning view of the Danube opens up.

The Danube from Dobogókő

Completing this brought us to 77.5 kilometres (6.7%).

Blue Trail #12

This is one of the shorter and more accessible sections of the trail. Both the starting and the end points are train stations on the same line with regular service to Budapest.

Much of the track goes through grassy or bushy areas without much shade so do pack sunscreen. It is not, however, plain. There is  a fair amount of climbing involved to the hills around the villages.

Up from Kesztölc

Between Kesztölc and Klastrompuszta the route goes through a meadow with millions of butterflies.

Throngs of butterflies and insects in the field

Next the trail passes the ruins of the Monastery of the Holy Cross where Blessed Eusebius1 of Esztergom founded the Order of Saint Paul the First Hermit.

Unfortunately there was not much to see apart from the church during this section. We had some trouble with the mud where the trail follows a road shared with vehicles and at one point a fallen tree blocked the path a bit.

It fell…

Anyway, here are some cats we passed on the way.

Afternoon nap

Since I last wrote about the section we have completed previously the official National Blue Trail website was renewed. The errors related to the locations of the stamps were corrected and the distances recalculated. Henceforth I will continue to use the website’s data since it’s the most up-to-date.

As of writing this our status is 54.6 kilometres completed out of 1160. (4.7%)

1, Eusebius is ‘Özséb’ in Hungarian, which I was convinced to be a girl’s name…


During my birthday weekend we visited Bad Hofgastein where my brother was attending an emergency physician course. With all the mountains around, we definitely had to go for a hike.

Peti looking at things

And not even without an aim: thanks to a brochure we stumbled upon a local equivalent of the Hungarian Blue Trail called the Salzburger Almenweg. The Almenweg is a 350 kilometre long circular route divided into 31 stages from one alpine hut to the other. Alm translates to alpine pasture, land covered with grass suitable for grazing animals.

A notable difference from the Blue Trail is that rewards are tiered and even completing just one stage already allows the purchase of a hiking pin showing the gentian flower, the symbol of the Almenweg.

Labeling the routes differs as well. Instead of signs on the bark of trees often poles painted in Austrian white-and-red are planted to show where the route goes. Also, there are fewer signs in general than in Hungary; only when it is not obvious which way to go is there an indication of some sort. Crossroads are clearly marked with yellow arrows also indicating the estimated time required. Despite the tourist map we had proving to be pretty inconvenient—it showed the mountains in isometric 3D, which may look nice but makes it hard to gauge distances, for one—the signs were so clear we never lost our way.

On the Salzburger Almenweg

We planned to complete Stage 9 of the Almenweg which meant first climbing from Bad Hofgastein (859 m) to Biberalm (1734 m), its starting point, then crossing over to Schlossalm (2070 m) and take the ski lift back down. “Romance of low- and high-alpine huts” is the tagline of the section, but more on that later.

Bad Hofgastein from above

Even though the forecast only showed rain the first part of the ascent was completed in undisturbed sunshine. Soon after starting the actual Almenweg leg, though, rain started to pour quite suddenly. The earth, wet enough as it was, soaked completely very soon making the trails slippery and muddy. Also the alms are not just for grazing animals in name: we’ve passed many sheep and cows. Especially the latter tended to excrete all over the path too and it became hard to tell what was mud and what was something entirely different… maybe that’s the romance part that was promised?

Attention, grazing cows 🐄

I have to admit though, the rain added a great atmosphere of adventure to the hike. We’ve been enjoying ourselves tremendously despite the fact that unfortunately we couldn’t complete the planned route. The kind owner of the Fundner Heimalm—about halfway into the stage—informed us that we won’t catch the last ski lift ride down so we decided to walk back to the town instead. It still took more than two hours from there and we were soaked through.

Bad Hofgastein hike

Luckily the tourist office had a very relaxed attitude towards checking the stamps. Having the one from the starting point, Biberalm, was enough.

Now, of course, I want the diamond one, for completing the whole route.

Blue Trail #14

The 14th section of the National Blue Trail takes you through the hills of Buda. Starting from the Children’s Railway it goes around a former airfield and over Hármashatár-hill ending at a brick factory operated by Wienerberger.

Hármashatárhegyi Repülőtér

The airfield closed down in 2014 and is now pretty much just a grassy plain. When we were there some people flew model airplanes which sounded like mosquitoes. Since it used to be an official airfield, it even has an IATA/ICAO code: LHHH.


A gentle climb follows up to the Árpád-kilátó offering a scenic view of the city below.


The next stamping place is up on Hármashatár-hill. The stamp used to be at the old lookout tower, but since its reconstruction the box was moved to a utility pole along the route. I assume now that the new tower’s been finished, the stamp will be moved back to its old place again.


By the time we were descending the hill the sun was close to setting.


A short walk later comes another stamping place where the weekend cottages start appearing. Here, again, the official site proved to be outdated: the stamp is on a pole instead of being affixed to the first hut’s fence. First time I saw a sign like this, though.

pecsét helye

From there the path mostly goes down in a serpentine track. Until the very end it stays in the woods. As the route curves around the steep hillside sometimes trees can be seen that could no longer hang on and fell. Even important ones, like this.


Current status: 35.6km of 1118km.


A Kéktúra útvonala a Vas megyei Írott-kőtől a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóháza között 1118 km hosszúságban kék sávval jelzett turistaút.

A Budapesti Lokomotív Sportkör Természetjáró Szakosztálya már 1952-ben bevezette a gamificationt, így indult el nem csak Magyarország, de egész Európa első hosszú távú turistaútja. Lehet persze csak úgy mászkálni is a világba, de Fannival kitaláltuk, hogy végigmegyünk ezen.

A teljesítéshez igazoló füzetet kell vásárolni a Magyar Természetjáró Szövetségnél. Az iroda a Károly körút 11. 7. emeletén van az Európa Center irodaházban. A füzetben benne van az összes szakasz térképpel együtt. Egy szakaszt teljesíteni akár részletekben is lehet, a lényeg, hogy minden kezdő és végpont pecsételőhelyen legyen, és minden újrakezdésnél kerüljön a füzetbe pecsét.


Első alkalomra egy Budapesthez közeli szakaszt tűztünk ki: a 13. számú túra Piliscsabától Hűvösvölgyig tart. Piliscsaba vasútállomásra a Nyugati pályaudvarról mennek óránként vonatok, és nagyjából egy óra az út.

Bár a oldal tartalmaz leírásokat a pecsételő helyekről, kapásból rossz információra bukkantunk, hiszen a piliscsabai pecsét az állomás felújítása óta máshová került. Az épületnek háttal állva balra, a Wesselényi utcában van egy póznára szerelve.

Kéktúra pecsét, Piliscsaba vá.

Hasznos tanács volt a füzet vásárlásakor, hogy legyen nálunk bélyegzőpárna. A három érintett pontból ugyanis egyiknél sem volt, és az elég lutri, hogy a pecsételőn maradt-e épp elég festék az előző alkalom óta. Egy ilyen kis négyzet alakú cucc bőven elég, pont ekkorák a pecsétek is.

Kéktúra felszerelés

A másik—gondolom—tipikus hiba, amit el lehet követni, hogy nagy elégedetten elindultunk a Wesselényi utcán, és majd’ egy kilométer után ugrott be, hogy ellenőrizni kellene amúgy jó-e az irány. Nyilván vissza kellett fordulni, mert a 12. szakaszt kezdtük el véletlenül.

Naptejet sem vittünk, amiből végül nem lett gond, de nem árt, mert a szakasz első pár kilométere itt is a falun át illetve füves területen vezetett. A vasárnapi ebéd után nem sok élet volt az utcákon, mint azt a mellékelt ábra mutatja.

Vasárnapi ebéd utáni szunya

Az erdőben hűvösebb volt, cserébe millió bogár rajzott, egyenesen bele a szemembe. A szakasznak ez a része egy völgyön át vezet, majd hegymászás következik.


A második eltévedésünk a Zsíros-hegyen történt: a füves hegytetőn a földön fekvő kövekre festett jeleken kívül nem nagyon volt más lehetőség az út követésére, így lemaradtunk egy kanyarról, és majdnem elkerültük a Zsíros-hegyi turistaház romját.

Nagy-Szénás teteje

Pedig a volt turistaház avtaásának 90. évfordulójára emlékezve pont az ottjártunkat megelőző nap helyeztek ki egy emléktáblát.

Nagy-Szénási turistaház romja

A hegyről lefelé menet a bélyegző ezúttal tényleg ott volt, ahol a weboldal írta: a Muflon Itató előtt egy fán.

A felfestések minősége és mennyisége pedig tényleg attól függ, melyik település felelős értük. Nagykovácsi például egészen komolyan veszi a jelzéseket.

Nagykovácsiban komolyan veszik a tájékoztatást

A végéhez közel még jutottak izgalmak: a Remete-hegyről egyrészt gyönyörű a kilátás, másrészt egy jó meredek köves lejtőn kell leereszkedni a Remete-szurdokba.

Kilátás a Remete-szurdokba

Az út vége kicsit unalmasabb, lakott területen aszfalton vezet. Majdnem ránk is sötétedett, mire elértük a Gyermekvasutat. Itt található az emléktábla az Kéktúra megindításának 50. évfordulója alkalmából, a pecsételő pedig az első vágány mellett fent a peronon.


Bár azt gondoltuk, majd mennyivel gyorsabbak leszünk a 4 km/ó sebességnél, amivel a tájékoztató füzet az időt számolja, végül nem így lett. Viszont a kerülőkkel az eredeti 21,7 kilométerhez képest 25-nél is többet mentünk.

Kéktúra az Endomondon

Endomondon követtem a túrát: az általam használt alkalmazások közül csak ezen van hiking opció. Előnye, hogy GPX formátumban bármikor exportálható az út, ha esetleg átköltöznék más rendszerre. Az iPhone-ra elérhető túrázós alkalmazásokról amúgy gklka írt az Appleblognak. Én ebből a Stemplit néztem meg, de teljesen elvették a kedvem az érétkelések: ahhoz képest, hogy fizetős, régi adatokat mutat, és még jó ronda is hozzá.

Szóval ott tartunk, hogy 21,7 / 1118.


A hosszú hétvégén túráztunk egy kicsit a Rax-hegységben, ami az osztrák Alpok része, és a “bécsi házi hegyek” egyike.

I believe I can fly

Ashiyagawa hike

Gondoltam, ha már a Flickr ilyen menő lett, érdemes lenne elkezdeni feltöltögetni a lokálisan tárolt képeket. Nyilván ahogy megnyitottam az iPhotot, egy órás képnézegetős nosztaligázásba torkollott az egész akció. Elképesztően vállalhatatlan meg mindenféle egyéb képeim vannak Japánból. Mindenesetre biztonságosabb, ha a felhőben is megvannak, hiszen például a Flickrre feltöltötteken  kívül a hongkongi képeim jól elvesztettem.

Erről anno pont nem is írtam amúgy, amikor 2007 februárjában Gáborral elmentünk túrázni. A kiindulási pont Ashiyagawa (芦屋川) volt, és a térkép alapján a Rokkō (六甲) hegy valameyik oldalán mászkáltunk kicsit.

Az első kép pedig az Ōjikōen (王子公園) állomáson készült, ahol megfigyelhető a februári japán divat szemben a peronon. Valószínűleg azért itt fotózgattam, mert a kép sarkában is látható személyvonatról itt lehetett átszállni egy kevesebb helyen megálló gyorsvonatra. Igazából ezek a vonatok a helyi közlekedés alapeszközei, és inkább olyanok, mint Budapesten a HÉV.


Az első pihenőponton találtunk egy szelíden makkokat majszoló vaddisznót.


Amivel a japánok is igyekeztek barátkozni. Külön felhívnám a figyelmet az úriember öltözékére: a japánok kizárólag megfelelő felszerelésben vágnak neki a hegynek, amelyeket egy sportszerboltból válogatnak gondosan össze. Igaz ez akkor is, ha csak egy napot sétálnak az erdőben kijelölt lebetonozott utakon a fák között.

Commune with the beast

Megnéztünk még egy kifejezetten csecse völgyet.


Ahová egyébként egy kifejezetten meredek és csúszós vájaton kellett leereszkedni.


Gyakorlott journal látogatnóknak persze a képek nem újak, tőlük elnézést kérek. Hat éve volt, el se hiszem, elég durva.