sesam.hu

Engineering Manager | Trail Runner | Stockholm, Sweden

Tim O’Reilly a kalózkodásról

Tim O’Reilly, a ma százmillió dollárt érő O’Reilly Media alapítója, a Forbes.com-nak nyilatkozott így:

Jon Bruner: Az összes kiadott könyvét digitális jogvédelem (DRM) nélkül kínálja, ami megakadályozná a másolást és a kalózkodást. Nem aggódik?

Tim O’Reilly: Nem. És akkor mi van? Tételezzük fel, hogy a célom tízezer példányt eladni valamiből. Mondjuk, hogy DRM-mel el is megy ennyi, és hozzájutok a pénzemhez, DRM nélkül viszont százezer példány fog keringeni, de ebből csak tízezerért fizettek. Melyik ezek közül a jobb eset? Szerintem sokkal jobb, ha százezer példányban létezik valami, amiből tízezer kifizetett, mintsem úgy eladni ugyanennyit, hogy más nem jár jól.

Nagy általánosságban elmondható, hogy akik nem fizetnek, azok amúgy sem fizetnének. Inkább örülünk neki, ha valaki, aki nem engedheti meg magának, hogy megvásárolja egy könyvünket, nem fizet érte, viszont valami hasznosat alkot az információval, amihez hozzájut.

Szerintem fontos hinni a piacnak ebben az alapvető logikájában. A DRM amúgy is pocsék hatással van a felhasználói élményre, nagyon megnehezítni, hogy az emberek használják a terméket.

Emlékeztetőnek, Neil is hasonló gondolatmenetet vázolt fel nemrég.

Bag of Hurt

DRM getting out of hands again: imagine the poor schoolteacher’s shock when his new aluminum MacBook refused to play a movie he bought from the iTunes Store because a “a display that is not authorized to play protected movies” was connected.

The technology is called HDCP – High-bandwidth Digital Content Protection – and its main purpose is to protect digital content traveling through various high definition capable display ports from being copied. In this case it also prevented the teacher from showing a movie to his class on a projector.

Arguably a presentation of a movie to a classroom of kids stretches Fair Use or Private Viewing, and I don’t know what the relevant US laws say. But still I think that if any DRM causes this kind of frustration to the rightful owners of the content, then it is flawed, and very much so.

Also if we assume that the exact same thing could happen to anyone who would want to watch a perfectly legally obtained HD movie at home, it’s hard to argue that the protection used is effective. (In the teacher’s case the Mini DisplayPort – VGA adapter caused the error.) Rightful owners should not be treated like criminals.

Commenters pointed out that the incorporation of the HDCP technology is probably the price Apple had to pay for getting a permission to put BluRay devices in future Macs. Also, since Apple is in the unique position of offering a download-and-carry model with the iTunes Store – meaning the customers will have a fully assembled movie file on their end when buying content – the licensors can play all kinds of hardball games with Apple in exchange for letting their content in.

Share it fairly, but don't take a slice of my pie

A Pink Floydnak még a menedzsere is egy isten…

“Csatlakozott az elképzeléshez Peter Jenner, a Pink Floyd menedzsere is. Ő már konkrétan az egységes havi díj mellett érvelt, szerinte ez vethetne véget az online zenepiacon kialakult kaotikus állapotoknak. A szakember úgy véli, a fájlcsere elleni küzdelem reménytelen, a folyamatot már régóta nem a kiadók irányítják, és nem is tudják befolyásolni. A zenedíjjal viszont a zenészek és a kiadóvállalatok is jól járnának, legalábbis a jelenlegi helyzethez képest. Jenner úgy véli, a felhasználókat leginkább a megfelelő árazással lehetne rávenni, hogy fizessenek a zenéért. Szerinte számonként 5 eurócent (mintegy 8 forint) lenne reális ár egy zeneszámért, a mai, egy euró körüli árak inkább taszítják az internetezőket. A szakember nem támogatja a digitális másolásvédelmet sem, szerinte a vevőnek korlátlan használati jogot kell kapnia a pénzéért.”

(NOL)

free music

Ez ám a látogatószám-növelő cím. Kár, hogy nincsenek reklámaim.

Igazából arról van szó, – bár nyolc nap alatt persze körbejárta már a netet – hogy a Radiohead új lemezét úgy dobta letölthető formában piacra, hogy a vásárló döntheti el, mennyit fizet érte. (Quart.hu: Hoppá! Új Radiohead-lemez, hamar, amennyiért akarod.)

Nyilván nem ebből fog a Radiohead meggazdagodni, de marketingnek nem utolsó: már az is tud a lemezükről, aki életében egy számukat nem hallgatta, mint például én. Aztán nem elhanyagolható a tény, hogy ha a szokványos lemezkiadós utat választják, két héttel a kiadás napja előtt már úgyis fent lett volna az egész album az összes torrent-oldalon.

Ami sokkal érdekesebb, az a Telegraph cikke: Radiohead generation believes music is free. És tényleg, mindeninek van valamilyen morális magyarázata, miért tölti le inkább a zenéket, ahelyett hogy megvenné: Drágák a CD-k. Ne rajtam gazdagodjon meg a lemezkiadó. A művész úgysem lát abból a pénzből sokat. Ha letölthetem ingyen, mégis miért fizetnék?

Egy tinenyolc éves sehffieldi diák például 9 pennyre értékelte a Radiohead albumot (forrás a fenti Telegraph-cikk):

Van egy felnövekvő generáció, ami hisz abban, hogy a zene ingyenes. Az összes barátom ismeri a netet, és rendszeresen töltenek le zenéket. Nem hajlandóak kifizetni az albumok alaptalanul magas árait. Viszont ha egy együttes sokat jelent a számukra, megveszik a lemezeiket. A Radioheadnek viszont nicns szüksége a pénzre, úgyhogy mindössze kilenc pennyt adtam az albumukért. És még nem voltak álmatlan éjszakáim emiatt.

A CD-vásárlás inkább már arról szól, hogy valaki támogatja a kedvenc zenekarát. Vagy szeretné biztosan jó minőségben hallgatni a zenéit, hiszen ki tudja valóban hozzáértően dolgozott-e a zene feltöltője. Sőt akkor már inkább valamilyen digitális zeneboltból vásárol az egyszeri zenehallgató. Nem tudom mások hogy vannak vele, de én egy CD-t maximum addig használok amíg az iTunes lementi a számokat róla, utána úgyis a számítógépről, iPodról hallgatom a zenéket.

Persze a CD-nek van szép borítója, adott esetben füzetecskéje a szövegekkel, szóval előnyei nyilván vannak, viszont ötször annyiba is kerül, mint egy online boltból letöltött album. Az ember a kedvenceit megveszi CD-n, viszont egy széles körű zenei érdeklődést azért gazdaságosabb netboltokkal, vagy ugye letöltéssel kielégíteni.

Utóbbi viszont illegális. Illetve jelenleg általánosan elterjedt rendszer szerint a letöltés maga nem, csak a feltöltés ütközik törvénybe, de mivel feltöltés nélkül nincsen letöltés sem, ezért ez egy alapvetően nem túl jól kigondolt szisztéma. A megosztás technológiája pedig – ha a torrentet nézzük – elég nehezen büntethető, hiszen mindenki le- és feltöltő is egyben. Maga az információs fájl és az ezeket indexelő weboldalak pedig nem törvényellenesek. Úgyhogy mindenki bűnös. Innentől felmerül a kérdés, hogy mennyire reális egy olyan jogrendszer, amiben a fél világ (legalábbis akinek Internet-elérése van) jogsértést követ el folyamatosan. (Tegye mindenki a szívére a kezét, és mondja hogy még nem töltött le zenét/filmet/sorozatot…)

Ha “elkapnak”, akkor pedig sokba kerül: RIAA Wins in First-Ever Jury Trial. (vv ugyanerről magyarul) A cím félrevezető lehet egyébként: nem arról van szó, hogy eddig nem nyertek, hanem csupán eddig mindenki kiegyezett velük valamilyen kisebb-nagyobb büntetésben.

Igazából ami itt a nagy probléma az a technológia, ami minden számítógéptulajdonos asztalán ott van. A könyv-, zene-, satöbbi ipar ugye arra alapozott, hogy ha megvettél egy könyvet vagy lemezt, akkor azt nehezen tudtad lemásolni. Kölcsönadhattad persze, de ebből a szempontból úgy viselkedetek ezek az áruk is, mint minden más tulajdon: ha odaadtad valakinek, akkor te megszűntél tulajdonos lenni. így elég volt az egyszerre több embernek való közvetítést büntetni vagy adóztatni, például rádióállomások ugye.

Ezt bolygatta meg a technológiai fejlődés: kétkazettás magnók például, ahol még számolni kellett a minőségvesztéssel, majd az egész digitális korszak. És innentől ezek a “kézzelfogható” termékek is megörökölték a szellemi tulajdon két fontos ismérvét, nevezetesen, hogy a továbbadással az előző tulajdonos sem veszíti el a tulajdonát, és hogy az új másolatok elkészítésének a határköltsége gyakorlatilag nulla.

Például ha én ismerek egy gyártási titkot és elmondom valakinek, akkor már ketten tudunk róla és nem került semmibe. Ugyanígy egy digitalizált zeneszám megduplázása sem kerül elenyésző rendszererőforráson kívül semmibe, és az eredeti tulajdonosnak ugyanúgy megmarad a tulajdona.

Innentől alapvető probléma, hogy egy megvásárolt CD tulajdonosaként nem birtoklom a másolás jogait. Akkor ez most milyen csökevényes tulajdon? Ráadásul az ehhez való technológia széles körben elérhető. És ez már évek óta ingatja az egész lemezkiadós üzleti modellt, csak idő kérdése mikor roskad össze. Új modellre van szükség, de még nem nagyon tudja senki, milyenre. Annyi bizonyos, hogy a fizikai lemezkiadás egyre életképtelenebb. A digitális javak védelmére született másolásvédelmi technológiákat (DRM) pedig hatalmas ellenérzéssel fogadta mindenki, gyakorlatilag bukottnak tekinthetőek.