sesam.hu

Engineering Manager / Trail Runner / Budapest, Hungary

Say hello to my kids

Say hello to my kids is a post-rock / indie band from Belgium. Their single You’ve become is used by filmmaker Ramon Haindl as a soundtrack for a photo-shoot documentary short.

Their latest EP, Victims, is free to stream on Bandcamp but for sale only on iTunes. Several tracks from their previous two EPs are available to download on Last.fm, though.

Much like Maybeshewill, the DIY spirit is important for them as well: during their first two EPs they produced, recorded, mixed and mastered everything themselves.

[audio:http://sesam.hu/wp-content/uploads/2011/07/Say-hello-to-my-kids-This-Place.mp3|titles=This Place] [audio:http://sesam.hu/wp-content/uploads/2011/07/Say-hello-to-my-kids-Say-hello-to-my-kids.mp3|titles=Say hello to my kids]

mybshwll

Dani az ex-munkahelyemen nagy Liverpool drukker révén megosztott Facebookon egy rajongói videót, és mellesleg felhívta a figyelmem a kiváló aláfestő zenére. Meghallgattam, és tényleg, és még aznap este allokáltam magamnak a három elérhető Maybeshewill albumot. Egytől egyig veszett jók a számaik.

Angol post-rock/post-metal banda, ilyenformán a dalaik nagy része instrumentális. Emellett gyakran operálnak filmbeli monológokkal és egyéb popkulturális utalásokkal. Jó példa rögtön a legújabb albumuk, a Sing the Word Hope in Four-Part Harmony (2009) címadó dala, amelyikben az 1976-os Network című filmből hangzik fel Howard Beale sokkoló beszéde, amiért az őt játszó Peter Finchet Oscar-díjjal jutalmazták.

A hivatalos YouTube csatornájukról elérhető pont egy tokyoi koncert, ahol ezt játsszák:

Ha én akkor ezt tudom…

Most is válság van, könyökünkön jön ki. Ezzel kapcsolatos a másik kedvenc szövegem, aminek talán ez a (nagyszerű) Guardian cikk az alapja. Last Time This Year a szám:

We are young, confident, affluent, and with no memory of tougher times. We’ve grown up in an era of never ending financial growth and expected things to stay that way. We’ve grown up in owner-occupied homes with total acceptance of technology, global warming and terrorism. Our whole society has been based on consumerism for the past fifteen years, making us dream consumers, yet we don’t know the difference between a credit card and a debit card, and we have no idea how much a pint of milk costs.

On average we have eight hundred illegally downloaded songs, and one in eight of us spends more than one hundred pounds a month on our mobile phone bill.

We’ve never read a newspaper, and we’ve never used our chance to vote.

We allow our governments to make decisions without giving us all the facts.

They send troops abroad who will die in order that we can steal resources from the people who have them. People who meant us little or no harm until we invaded their country. We allow those troops to commit horrendous atrocities and yet our leaders hang our alleged enemies for much less.

We’ve spent years entrusting our futures to our parents, our governments, the banks and the corporations who have continually lobbied for their own interests. And we’ve let them make selfish decisions that have left our society teetering on the edge of ruin.

We’re blinded from the information that would really shock us by stories of sex and sleaze which doesn’t make the smallest difference to our lives. And so we have no desire to do anything about the things that really do. We’ve watched as greed wipes billions of the world’s stock markets destroys jobs and lives and proves that capitalism is just as corruptible by human nature as communism.

These are tough times but we seek solace in our friends and co-conspirators

We make small differences in each other’s lives, and dream that we can make real progress…

Érdemes még megjegyezni, hogy a banda nem hisz a nagy kiadókban. Amit lehet saját kezűleg csinálnak, tudatosan képzik magukat, hogy a stúdiómunkától kezdve a koncertszervezésig mindent meg tudjanak oldani.

Az összes eddigi anyagukat saját maguk vették fel egy filler ráfordítása nélkül. Nyilatkozataik szerint be akarják bizonyítani, hogy hatalmas kiadások nélkül is lehet jó zenét csinálni. A StWHiFPH albumhoz tartozó kis könyvecske tartalmaz is egy útmutatót a filozófiájukról, valamint hogy hogyan dolgoznak.

A csapat neve nem jelent különösebben semmit, csak tetszett nekik, ahogy ez a három szó egymás után téve hangzik. Myspacen viszont sajnos foglalt volt már a nick, így Maybeshewont lett az account neve. Nyomás hallgatni!

Ja, még Last.fm-en is hallgatható tőlük pro bono a C.N.T.R.C.K.T. és a This Time Last Year (ami nem ugyanaz, mint a Last Time This Year ám) a Co-Conspirators pedig egyenesen le is tölthető mp3-ban.

Knock, knock

Kaptunk a szülőktől két mini komódot avagy éjjeliszekrényt. Lapra szerelve érkeztek a lakásba, úgyhogy nekünk kellett összerakni. Tesóm tegnap este, én ma raktam össze az enyémet, de mindkét alkalommal meglátogattak az alattunk lakók, hogy mit kopácsolunk.

Tegnap mondjuk valóban későn sikerült belekezdeni, öcsém olyan tízre végzett az összeállítással. A legvégén kopogtatott az alattunk lakó srác, és – teljesen jó fej módon – elmesélte, hogy külföldre utazik, korán kell kelnie, és aludna. Megbeszéltük, hogy tulajdonképp készen van a cucc, csend lesz.

Én ma hazaértem, megvacsoráztam, és bátrabban álltam neki a munkának, tekintve hogy az alattunk lakót már nem zavarhattam… Nyolc körül kész is lett a szekrény, és már a kádba csobbantam volna, amikor a kettővel alattunk rezidens illető csengetett, hogy pihennének, és hogy már második napja kopácsolunk.

Persze valamilyen szinten igazuk van, ezt nem vitatom, viszont – talán Japán miatt is – kicsit máshoz szoktam. Egyrészt azért annyira súlyos kopácsolást nem csapott egyikőnk sem: a komód összeállítása alapvetően rengeteg facsavar beerőltetésével jár, összesen hat szög került az egészbe, és néha az illesztéseknél kellett kopogtatni kicsit. Másrészt tesómmal mindketten estére szoktunk hazaérni; én munkából, ő óráról vagy kórházból. Valamikor viszont muszáj összerakni ezeket a bútorokat, és hát ilyenkor érünk rá. Ha hétvégén csináljuk, az ugyanolyan ellenérzést váltott volna ki, ebben szinte biztos vagyok. Velem is előfordult, hogy arra jöttem haza, hogy fúrnak valahol a házban, amit kiválóan vezet a fal. Mégsem kezdtem el keresni, hogy ki zajong. Új építésű a ház, sok a frissen beköltözött, értelemszerű, hogy szerelési munkákat kell végezni. Tizenegy után meg még sosem volt ricsaj.

Anno Japánban nekem is volt hangoskodó szomszédom, ráadásul ő durván nyomta. A nyitott ablakon keresztül akár nálam is zongorázhatott volna, mégis majdnem két hétig tartott, hogy átkopogjak, és kérdőre vonjam. És az is csak ideig-óráig használt.

Ázsiai kultúrákban amúgy sem divat a direkt konfrontáció. Kollégiumban lakók mesélték, hogy ázsiai szobatrásaik elégedetlenségüknek inkább a különféle officeokban adtak hangot, ami az ő kultúrkörükben normális megoldása a dolgoknak, nyugati szemmel meg felnyomás. Egy japán is előbb hív rendőrt a randalírozó szomszédra szerintem, mintsem hogy átkopogna.

Nyilván bár épp a másik oldalról beszélek, egy kicsivel több türelem és tolerancia lehet, hogy elkelne. Esetleg van Magyarországon valami nagy társasházi illemkódex, amiből kimaradtam?