Engineering Manager | Trail Runner | Stockholm, Sweden
A Cars folytatásáról ír a filmbuzi, és a képen japán felirat van:
Én persze nem bírok ilyenkor magammal, és érekel, mi az. A 禁エンスト nem mondott semmit ugyanis.
Nos, tipikus japán logika. Az エンスト két részből áll: エンジン・ストール azaz engine stall. Első két-két katakanából lesz az エンスト, az "angol" szó, amit egy anyanyelvű se ért meg. A 禁 meg a tiltás jele. Innentől kikövetkeztethető, hogy a reklámtábla levágott végű angol felirata a No Stall lenne.
Igen, szerintem most már így maradok.
Én is ezen gondolkodtam amúgy, hogy valószínűleg gáz lenne arról sírni, mi más vagy rosszabb itt, mint Japánban. (Főleg, hogy odakint meg arról panaszkodtam, ami ott volt vacak.)
Akartam például írni Kőbánya-Kispestről, hogy milyen iszonyatosan füstös az óriási dohányozni tilos táblák sora ellenére. Még képet is csináltam, amin mondjuk nem sok minden látszik.
Ennek ellenére KöKin tíz várakozó utasból kilenc szájából lóg a cigi, és mindezt – főleg télen – a zárt felüljáró folyosón csinálják. Amúgy az állomás egész területén, peronostul-várótermestül, tilos lenne. Sokszor persze elég ránézni a bagózóra, hogy kiderüljön, fölösleges lenne felhívni a figyelmét a szabályra: az a kis agykapacitás elmegy a vegetatív szolgáltatásokra. Viszont gyakran látni teljesen értelmes illetőket is, akik nagyívben tojva a tiltásra eltökélten pöfékelnek. És ezt lehet hisztinek tekinteni, de nevetséges, hogy nem tudok úgy hazajutni, hogy ne legyen átható füstszaga a ruházatomnak.
Persze van nagyobb baja is a vasútnak általában, minthogy ki cigarettázik az állomásokon. Mindenesetre a csavaros kiflik és az állandó lakosok mintha ki lettek volna paterolva. Kíváncsi leszek, hogy amikor ha befejeződik a felújítás, mi lesz az állomásból.
Aztán a Blaha aluljáró hajléktalanai is kevésbé high-techek, mint japán társaik.
Kicsit macerás, hogy hatra érek haza, így nem lehet futni.
Mára akut mozgáshiányom odáig fajult, hogy a nem túl ideális időjárási körülmények ellenére elindultam este felfedezni a Margitszigetet, mint a legközelebbi helyet, ahol futni tudok. Mivel Japánban lettem Nike+ addikt, még sosem volt alkalmam szigetkörözni. Talán gyerekkoromban voltam ott szülőkkel...
A hídépítés miatt a villamos nem áll meg, és rögtön az alagút, amivel át lehet jutni a híd másik oldalára sokkhatásként jelentkezik, ugyanis vaksötét van benne, valamint hólé és rácsok. A Quakeben lehettek ilyen depresszív és baljós pályaelemek.
Én balga amúgy reménykedtem, hogy az egész futópálya ki van világítva, de persze nem, csak egy része. Bár így utólag visszagondolva Japánban sem volt nagyobb világosság esténként, ott valahogy mégis nagyobb biztonságban éreztem magam.
A hótakarítást sem vitték túlzásba. Igaz, amikor főútvonalakon áll a tízcentis hó, nem elvárható, hogy egy makornyi megszállott kedvéért nekiálljanak rekortánt söpörni. Valami géppel lenyomattak két-három sávot, és annyi. Természetesen a viszonylag sima talpú futócipőben korcsolyázni lehetett rajta.
Sok futóval nem találkoztam, de meglepetésemre mindenkinek volt futónadrágja. Fáztam is a melegítőmben, aminek csak a nevében volt meleg. Most vagy csak a felszereléssel rendelkező őrültek futnak ilyenkor, vagy mindenki jobban áll, mint én. Ilyenkor telente igencsak megdől az általános tévhit, hogy a futás olcsó sport.
Hogy a pálya startvonalához hogy lehet eljutni, azt nem sikerült kiderítenem, ugyanis a Futócentrum mögött van konkrétan. (Valaki tapasztaltabb?) Én a buszfordulónál léptem be a körbe, ami a képen körülbelül az első kilométernél van.
Aztán annyira megtetszett a dolog, - nameg ha már kibumliztam odáig, csak nem fogok rongyos öt kilométernél megállni - hogy két kört toltam le. A Nike+ chip szerint ez kereken 10 km, a hivatalos táv pedig 10,6 lenne, de nyilván a hóval borított rekortánt lehetetlen volt követni. Majd kevésbé havas időben újra bemérem.
A megelőzötteim között egy japán párocska is volt, a Green Dayen át hallottam a lányt, hogy ええぇぇ〜！
Mit Rotkäppchen:
[vimeo width="600" height="338"]http://vimeo.com/3514904[/vimeo]
Angelday autós élményeihez +1.
Kecskeméten történt, nagymamám lakótömbje mögötti parkolóból kellett nagyívben balra ráfordulni egy keresztező útra. Általában itt mindig hosszabb időt kell várni, mert mindkét irányból jönnek autók szinte folyamatosan, illetve valahogy mindig úgy alakul, hogy csak az egyik oldalról tiszta az út. Súlyosbította a helyzetet, hogy a hótakarítás teljes mellőzése miatt az egész kereszteződést tizenöt centis hó borította, így kilőni se nagyon lehetett egy-egy lyukban.
Mögém beállt egy középkorú férfi, napszemüveg, ha jól emlékszem BMW, de nem új darab. Jobbra akart kanyarodni, de annyira nem mentem előre, hogy elférjen mellettem. Tíz másodpercet bírta az állást, aztán rákönyökölt a kürtre, és a tükörből jól lehetett szájról olvasni, hogy nem szerenádot énekel épp nekem. Előreevickéltem, és beszuszakolta magát mellém, hogy elkanyarodjon, de azért még balra tekintve jól lehülyézett.
Nyilván jó, ha van annyi hely, hogy jobbra kisívben beférjenek az autók, ne kelljen kivárni a balra kanyarodókat, de például ebben az esetben nem mehettem be a kereszteződésbe teljesen, ugyanis a befelé jövők sem tudnak egy helyben 90 fokot fordulni.
Rólam sem fogják megmintázni a türelmes autóvezető szobrát, sőt, de mondjuk tülkölni és hangosan anyázni nem szoktam, még akkor sem, ha kirívóan béna a másik fél.
Szóval közben viszonylag gyorsan sikerült megszereznem a gépem. Igazából meg is lepett, milyen kooperatív volt a vámhivatal: egy iskolalátogatásival igazoltam, hogy Kobében tanultam, és írtam egy nyilatkozatot, hogy már legalább fél éve használom a számítógépet. Ehhez képest én arra számítottam, hogy majd minden állításom megkérdőjelezik majd, és többféle hivatalos szervtől kell majd igazolást beszereznem, esetleg megbukik az egész azon, hogy nem voltam a japán címemre állandó lakosként bejelentve. Minderre nem került sor, hanem körülbelül háromnegyed óra ügyintézés után átvehettem a csomagom.
Amúgy ha valaki hasonló helyzetbe kerülne, az idevágó vámszabályok szerint a következő feltételeknek kell eleget tenni a vámmentességhez: legalább 12 hónapos tartós külföldi tartózkodás, a behozandó árut legalább fél éven át a származási országban kell használni, valamint az import nem lehet kereskedelmi célú, csak magán.
Az iMac megérkeztének folyományaképp végre szinkronizálni tudtam a telefonom és az iPodom, hiszen ezek az asztali gép iTunesához voltak hozzárendelve. Így rögtön lendületet kaptam további futáshoz is, hiszen bár nyilvánvalóan a testmozgás a lényeg, az én geek lelkemnek mégis kell, hogy a nikerunning.com díszes Flash chartjain követhessem nyomon a munkámat. Ráadásul GhostPunk a Twitterről meghívott egy barátságos "ki fut többet" versengésre, úgyhogy muszáj volt a hideg ellenére kicsit aktivizálni magam.
Sokan elhűlnek (jaj), hogy ezekben az ordas mínuszokban hogy lehet futni. Nos a helyzet az, hogy nem nagyon fázom sohasem: a réteges öltözködés és a folyamatos mozgás melegen tart. Egyedül a lábam szokott kihűlni kicsit, de ez nem is csoda, hiszen azt csak egy szál melegítő fedi általában, ellentétben a póló-pulóver-dzseki kombóval fent. Nyilván valami téli futásra optimalizált lábtyű nem ártana, de ahhoz bankot kéne rabolni.
Sokkal kellemetlenebb volt, hogy a kertvárosi jellegű utcáink a következőképpen néztek ki a napokban: alul eljegesedett vagy letaposott kemény réteg, amit vagy kicsit olvadt latyak vagy fagyott porhó fedett. Namost ezen futni az én kis alapvetően nyárias jellengű sima talpú cipőmben olyan volt, mintha a strand homokjában kellene előre jutni, vagy tükörjégen szaladni. Úgyhogy sebességrekordokat nem fogok megdönteni mostanság, de legalább - remélem - rövidebb távon is nagyobb izommunka megy végbe.
Amúgy kedves Nike, ha ezt olvassák, megtámogathatnának mondjuk egy pár cipővel cserébe a marketingért, mert az enyémen már konkrétan egy lyuk is található, amin bejön a hó.
Ha valaki a fentieket olvasva kedvet kapott csatlakozni a challengeünkhüz, azt még megteheti, mondjuk itt kommentet hagyva, vagy emailben. Figyelem: Nike+ chip szükséges.
So the day became one of waiting, which was, he knew, a sin: moments were to be experienced; waiting was a sin against both the time that was still to come and the moments one was currently disregarding.
Neil Gaiman: Neverwhere
Even though I agree with the above I don't seem to possess the knowledge how to let go of things that are not in my power to change.
Besides recently everything appears to be about testing patience.
I used to wait for the exams to come then wait for the results to be released. Then I waited for the day to come back home. Nowadays I'm waiting for replies to my job applications. (In which case it's not advised for one to hold one's breath.)
I also waited for my packages I sent from Japan to arrive, especially my desktop computer. It turns out it actually did a while ago, around the 20th of November. The Hungarian Post wasn't in any hurry to inform me though: I only received a letter last Friday.
The catch is, of course, that customs tax is supposed to be paid, and a lot of it. So now the waiting is about whether the computer gets released it for what it is, a used item part of a moving, or my requests would be refused, in which case I'd be out of ideas as to how to proceed.
Ezek a képek (by Michael Wolf via Yummie) azért érdekesek, mert egyrészt voltam Hong Kongban, és láttam a zsúfoltságot, másrészt pedig sokkal nagyobb szobában én sem laktam Japánban. A képeken szereplő lakások száz négyzetláb, azaz körülbelül 9.2 m² méretűek.
A Japán アパート 6 tatami (六畳) alapterületű volt, ha jól emlékszem. Egy kyotoi tatami 95.5 cm x 191 cm, tehát közel két négyzetméter. Az egész lakás így 12 négyzetméterre jön ki, de ebből egy jelentős részt elfoglalt a beépített ユニットバス, azaz a fürdőszoba. Vagy lehet, hogy ez utóbbit nem számolták bele a lakóterületbe, de akkor is kicsi volt.
A TUAW szerint a javításra beadott Apple termékekbe sok esetben nem új, hanem már használt cseredarabok kerülnek. A cikk írója, Josh Carr, dolgozott egy időben a Genius Bar néven futó szervízpultnál. Tapasztalatai szerint a szervízeknek szétküldött cserealkatrészek és -készülékek nagy része úgynevezett "újragyártott" (re-manufactured).
Főként az amerikai Apple boltokban amúgy is kaphatóak "újrahasznosított" (refurbished) készülékek. Ezeket a használt gépeket a boltban átellenőrzik, ha kell megjavítják, majd megtisztítva újra eladják némi kedvezménnyel. A marketinges magyarázat szerint az újragyártott abban különbözik az újrahasznosítottól, hogy az előbbit senki sem használta abban a formában, hanem bizonyítottan jól működő esetlegesen használt darabokból rakták össze.
Nyilvánvalóan a külső borítás ebben az utóbbi esetben új. Például egy iPhone tokja és az üveg értelemszerűen csak új lehet, viszont minden más darabnál (alaplap, LCD, stb.) fennáll a lehetőség, hogy egy elromlott használt telefon belsejéből került át.
Josh-sal ellentétben azonban én nem gondolom, hogy ez probléma lenne. Éppen ellenkezőleg, minden nagyobb szervízhálózatnak így kellene dolgoznia. (Sejtésem szerint biztosan nem csak az Apple használ tönkrement készülékekből darabokat javításhoz amúgy.) Tonnaszámra dobáljuk ki az elromlott technikát, amiből sok esetben még rengeteg darabot lehetne hasznosítani.
Én is kaptam a fekete MacBookba csere Logic Boardot. Új? Nem tudom, de valószínűleg nem. Zavar? Nem, ugyanis hibátlanul működik. És legalább az én kontómra megspóroltak egy alaplapnyi nyersanyagot.
Az ehhez hasonló történetekre is csak egy nyugati ember tud skandallumként tekinteni. Japánban a közhiedelemmel ellentétben nem minden high-tech és új, hanem inkább vigyáznak arra, amijük van. Meg vagyok győződve róla, hogy sok shinkansen szerelvény öregebb, mint a MÁV kocsijai, csak éppen nem graffitizik meg verik szét őket. Nyersanyag nincs, úgyhogy mindent újrahasznosítanak. Ha már nem kell a lakásba a DVD-lejátszó, akkor vagy elvitetik egy erre szakosodott használtcikk-boltossal vagy kiteszik az utcára, és valaki más elviszi.
Ugyanis négy nappal az emailem után, aminek a végén mindenféle felügyeletekkel fenyegettem őket, kaptam választ. Visszatöltötték a kártyámra a kiszámlázott netet, némi bónusszal, valamint elnézést kértek a kellemetlenségért.
Szóval megoldódott a dolog. Hogy ennek ellenére szőrszálhasogassak kicsit, jobb lett volna, ha ehhez nem két hét, személyes utánajárás két alkalommal, számtalan 1220-as beszélgetés és három email szükséges. Hanem mondjuk bemegyek a képviseletbe, igazolom magam, ott megnézik a híváslistát, és helyben javítják a tévedést. Na de ne legyünk telhetetlenek.
Megírni meg azért nem írtam meg, mert elkísértem apát egy tréningre Bujákra. A falu - illetve az üdülő, ahol voltunk - történetesen a hegyek között egy völgyben van, minden telefonhálózat adótornyának holtterében. Az internet-elérést pedig egyetlen ősrégi PC biztosította. Úgyhogy kicsit offline voltam.