Engineering Manager | Trail Runner | Stockholm, Sweden
(kép: index)
Japánban megszokott, hogy kiállnak tanszparensekkel, és valamilyen - általában humanitárius - célból gyűjtenek. Én is találkoztam ilyesmivel számtalanszor. Nekem úgy tűnt, sokan adakoztak is, gondolom főleg azért, mert nem kell azon aggódniuk, hogy megbízhatnak-e a vadidegen gyűjtőkben.
A vörösiszap-katasztrófa pedig 汚泥流出事故 (odeiryushutsujiko) japánul, ha valaki esetleg eddig nem tudta volna kapásból.
Az Apple szórakozik velem. A Target Disk Mode gyönyörű megoldás. A Time Machine ijesztően hatékony. Ebben a sorrendben történt a mai este.
Szóval az volt, hogy megjött tesóm Pestre a MacBook tápkábelével, és a tartalék Firewire kábellel. Létezik egy olyan funkcionalitás ugyanis, hogy Target Disk Mode: a bootoláskor a T billentyűt lenyomva tartva a gép gyakorlatilag egy külső Firewire meghajtóként viselkedik.
Na nem az iMac. Bekapcsolás után ugyanaz a fehér képernyő maradt. Csak azért vettem észre, hogy történik is valami, mert otthagytam az egészet. Olyan 5 perc után kitette a Firewire ikont, de a MacBook nem látta külső HDD-nek. Mint az közismert.
Ekkor jutott eszembe a csavar: nem az iMac-et teszem Target Disk Mode-ba, hanem a MacBookot. A másik hasznos dolog ilyenkor ugyanis a külső winchesterről való bootolás képessége. Hogy mit akartam ezzel elérni, az még nem volt tiszta, de működött: a Firewire módba tett MacBookról elindult az OS X. (Gyönyörű megoldás egyébként szerintem, és irtó hasznos, a külső meghajtóként viselkedés képessége.)
Itt már kezdtem anyázni: milyen dolog már az, hogy CD-ről nem, de külső Firewire HDD-ről tud bootolni egy nyomorult gép? Hát ki látott már ilyet?
És akkor a MacBook OS X-ének a Disk Utility-ja még látta is az iMac merevlemezét. A lemezjavítás talált is nem egy hibát, az azt követő permission repair pedig átjogosította a kicserélt kext fileokat.
Restart után végre eljutott a gép a forgó kerékig, aholis megakadt. Na de a lényeg: egy hibás partíciós tábla miatt csinálta azt a gép, amit. (Utólag megtudtam, hogy ezt Mac rendszeren GPT-nek hívják.) Őrület, hogy ettől úgy meggajdul a nyomorult EFI, hogy - ezen nem bírom túltenni magam - CD-ről sem bootol. FFFUUUUU.
Mivel nem volt jobb ötletem, a friss OS X install mellett tettem le a voksom végül. Elvégre van backup, elvileg. Egy órát szüttyögött a DVD, és kaptam egy vanília hóleopárdot.
Az üdvözlőképernyő második kérdése, hogy akarok-e adatokat importálni. Már hogyne: fel is csatlakoztattam a Time Machine külső lemezét. Kijelölt mindent, és elkezdett másolni. Ennyi a rendszer. A Time Machine oda-vissza egyszerű, mint egy szög.
És tényleg igaz, hogy időgép. Mindent visszapakolt: beállításokat, szoftvereket, zenét, videót. Mintha két napig csak kikapcsolva lett volna a gép, nem nulláról újratelepítve. A Chrome megnyílt az utoljára becsukott tabokkal. Minden ikon, ablak a helyén. Egyszerűen ijesztő, milyen hatékonyságú a rendszer.
Megragadom az alkalmat: ha OS X-et futtatsz, most vegyél egy külső vinyót. Azonnal. A Time Machine életet ment.
Most már a következő harminc évre legyen az a terv, hogy az ilyeneket kevesebb hisztivel és majdnem-agyvérzéssel éljem meg. Egyúttal köszönetemet szeretném kifejezni a szakmai segítségért KTamásnak, a lelki támogatásért pedig a Twitter-követőimnek. :]
Figyeld a kezeket.
A srác és a lány amúgy ír táncosok. A fellépéseiken a tradícionális ír táncot hip-hop, kortárs tánc és electro-pop elemekkel próbálják kicsit 21. századibbra faragni. Nézős.
Tegnap pont egy szülinapról tartottunk hazafelé, és a Nyugati térnél nem értettük a sok rendőrautót. Aztán csak ma jutott tudomásomra a diszkótragédia, méghozzá Twitterről: többen megosztották az erről beszámoló híreket.
Ezzel kapcsolatban kérdezi a HVG, hogy leszerepelt-e a közösségi média, méghozzá egy fiatal fotós/újságíró blogbejegyzésére alapozva.
Szerintem a közösségi médiával semmi baj sincs, maximum azzal, ahogyan kezelik. Facebookra és Twitterre kipakolt élménybeszámolókra alapozva újságcikket írni kicsit olyan, mintha valaki a Wikipédiából dolgozna a diplomamunkáján. Ugyanígy ha valaki ilyen forrásokból tájékozódik, akkor figyelembe kell vennie, hogy mennyire szubjektív és ellenőrizhetetlen.
Pár éve még nem volt ilyen lehetőség, hogy bárki gyakorlatilag azonnal megoszthassa a gondolatait az egész világgal. Erről szól a közösségi média. Can't stop the signal.
Pont ezért tudnak a hivatásszerűen médiával foglalkozók hozzáadott értéket teremteni: megerősített tényekkel, ellenőrzött információkkal, formailag és tartalmilag gondozott, szerkesztett szöveggel.
"Végig kéne gondolni posztolás előtt, hogy egy twittnek, képnek, videónak következményei lehetnek. A hétköznapok során jó esetben csak a szokásos társaságunk olvassa amit összehordunk, de amint egy bejegyzésünk nyilvánosságot kap, teljesen megváltoznak a játékszabályok." - Hernádi Levente
Természetesen nem gondolom, hogy ész nélkül kellene bármit irkálni. Viszont szerintem nem is lehet elvárható tulajdonsága egy ilyen bejegyzésnek az átgondoltság.
Minden kiposztolt dolog egyből nyilvános, nincsenek külön játékszabályok. Inkább csak arról van szó, hogy a helyükön kellene kezelni a dolgokat.
A mai nap tanulsága: az ember ne játsszon a kernel extensionökkel, avagy hogyan tegyünk tönkre egy iMacet.
A hozzám hasonlóan állandó grafikai fagyásokkal megáldott iMac felhasználók titkon azért reménykedtek, hátha belecsempésznek egy javítást a 10.6.6 frissítésbe. Nem így történt: ma délelőtt kétszer egymás után változatos színűre fagyott a kijelző.
Az Apple Support fórumon egy csávó azt állítja, hogy a 10.6.2-es patchből kioperált meghajtókkal neki sikerült megszüntetnie ezt az iszonyatosan bosszantó jelenséget. Csupán három kernel extensiönt kell kicserélni...
A meghajtók lecserélése után az iMac megragadt az alma logós boot forgó kerekénél. Újraindítottam parancssoros módban, és visszacseréltem az ATI2600 kext filet. A support és framebuffer meghajtók a régiek maradtak. Lehet, hogy itt követtem el a hibát. Vagy ott, hogy nem használtam a kext helpert.
Ugyanis ettől a pillanattól fogva az iMac nem bootol, bármit csinálok vele. SMC reset nem segít, NVRAM reset nem segít. NVRAM reset háromszor egymás után nem segít. Safe modeba sem bootol, CD-ről sem bootol. Tritone, és fehér/szürke képernyő. Ennyit tud a gép jelenleg.
Tesóm hazavitte a MacBook töltőmet, a laptopon meg jó ha 5% akkuidő maradt. (A sajátjának elégette a vezetékét. Don't ask.) Az ubuntu szerveremhez nincs monitorom. Most elloptam kölcsönvettem tesóm monitorját és billentyűzetét, úgy írom ezt a bejegyzést.
Kissé kétségbe vagyok esve. Az iMacet javítani valószínűleg többhavi fizetésem lenne. Ötletem sincs, mit csináljak.
Update: Kipróbáltam a Target Disk Modeot, természetesen nem működik. Az elején azt hittem, abszolút semmit sem csinál, de pár perc állás után megjelent a Firewire ikon. Csak épp a hoszt gép nem lát belőle semmit. Ha kihúzom majd bedugom a vezetéket, akkor pedig ezt írja a konzol:
Jan 17 18:34:30 Snowflake SystemUIServer[112]: ICANotifications framework timed out waiting for a FireWire device with GUID '9907699246124904' to become ready!
A furcsa az iMac viselkedésében az, hogy az amúgy a képernyő szélei között pattogó Firewire ikon (megnéztem, hogy kellene kinéznie a MacBookon) percenként ugrik egy framet. Mintha valami működésképtelenre lassítaná a gépet.
Ugyanez a CD is. Nem bootol az OS X DVD-ről, de vagy öt percig szenved magában, mire kiadja a DVD-t. Erre is véletlenül jöttem rá, amikor egyszer dühömben úgy hagytam.
Egyre gyanúsabb, hogy ez nem szimpla HDD probléma, és keresztet vethetek az egész gépre.
"Rage Against kobozzal és furulyával."*
Kerekes Band már jó ideje van; furulya, brácsa, koboz, basszusgitár, dob felállásban nyomják ethno-pop-funk zenéjüket. Egészen durva hangulat lehet egy ilyen koncerten, az meg nagyon tetszik, hogy ami máshol lead guitar, az itt lead furulya.
2000 Forintért adják a saját webshopjukban a CD-iket, ami ugyan nem észvesztően sok pénz, de a mai világban azért digitálisan is igazán hozzájuthatnánk az anyaghoz.
* via Orsolyka
This morning as a I was trudging to work in the pouring rain I met a boy and a girl running together. It was relatively early and the weather was simply horrible. Yet they jogged on, albeit in proper technical gear, with determination in their eyes.
A négyeshatoson - talán hanyagságból - mindig rossz irányba mutat az egyik oldalon az állomások térképe. A helyes rendszer szerint a szemben lévő ajtók fölé az állomáslisták tükrözését kellene felrakni, hogy az megállók sorrendje megegyezzen a valósággal.
Ezt szemből fotóztam. A villamos a Moszkva tér felé ment, balra, ehhez képest a táblán az ellenkező irányba sorakoznak a megállók.
Nem mondom, hogy eltévedek a négyeshatoson (bár el tudom képzelni magamról), de mondjuk egy külföldinek nem feltétlen mindegy. Meg is lepődtem, amikor elsőre felfedeztem az anomáliát. Én azt hittem az értelemszerűen irányba állított feliratok alapkövetelménynek számítanak.
Nyilván így csak egyféle megállólistát kell nyomtatni, biztos olcsóbb volt.
Darthwalk kérdezte, hogy van-e olyan huszas éveiben járó, aki magánnyugdíjpénztári tag marad. Én írtam, hogy igen. És hogy miért. Ott és akkor egy hárompontos listát szedtem össze, de úgy gondolom, a téma megér egy részletesebb kifejtést.
Tehát én maradok a magánnyugdíjpénztáramnál. Azért mert nem kívánom támogatni a jelenleg regnáló politikai erőt a csendes behódolás szintjén sem. Azért mert a saját világképemmel, elveimmel nem lenne összeegyeztethető a visszalépés. Valamint azért mert nem gondolom úgy, hogy mindenképpen jobban járnék a visszaváltással.
Lássuk az észérveket először. 27 éves vagyok. Amikorra én nyugdíjat kapnék az állami rendszerből, Orbánra és csapatára maroknyian ha emlékezni fognak. Ki tudja addig hány abíciózus kormány fog "forradalmat" csinálni. Az állami nyugdíj is pont annyira biztos, mint a kutya vacsorája.
Az állami nyugdíj saját számlán van, de mégsem. Örökölhető, de mégsem. Magántulajdon, de mégsem. Mi van, ha egy évig sem húzom a korhatár után? Mi van, ha sosem házasodok meg, vagy ha nem lesz gyerekem? Ráadásul közel sem azt kapom vissza, amit befizettem: majd kiszabnak valamennyit.
Arról nem is szólva, hogy az állami nyugdíj virtuális: majd az akkori közös üstbe pénzt bedobálóktól függ az egész. Nem irigylem azokat a nyugdíjasokat, akikre ujjal mutogathatnak a fiatalok, nézd, az a trottyos az én fizetésemből veszi a csirkefarhátat.
Én szeretem azt hinni, hogy a világ nyitott, nincsenek határok. Amint az országhatáron kívül helyezkedek el, a hajamra kenhetem a ledolgozott éveket, ami az állami nyugdíjat illeti. Azt is hiszem, hogy az ember a saját szerencséjének a kovácsa, és alapvetően önmagára számíthat. Bízom a saját jövőmben. Az állami nyugdíj csak röghöz kötne.
Nem tudom, megvan-e, amikor Mel Gibson karakterét kérdezik a Hazafiban a háborúzni vágyó déliek, hogy na és az elvek, amire az a válasza, hogy apaként nem engedheti meg magának az elvek luxusát. Hát nekem se kutyám se macskám. Se gyerekem se feleségem se barátnőm. Saját magamért felelek, a saját jövőmet teszem kockára. Megengedhetném magamnak akár pusztán elvi alapon a "polgári engedetlenséget", amúgy.
A kétharmad megszerzése óta nem látok mást, csak izomból kormányzást. Kapkodó törvénykezést, arcpirítóan pofátlan nyilatkozatokat, gátlástalan hatalomvágyat. A karikatúra nem túlzás, csak az ősemberre én nem azt írnám, Ungarn, hanem hogy Regierung. Ezek az embereknek etikátlanok, nincs stílusuk, alkalmatlanok az ország irányítására. Ezeknek nem adom oda a pénzem.
A nyugdíjpénztári magánvagyon (szerintem az) államosítása (szerintem az) egyszerűen zsarolás. Remélem, hogy akiknek ez a feladatuk, bebizonyítják, hogy alkotmányellenes. Vagy ha az nem, akkor azt, hogy az európai közösségi jogba nem fér bele. Utolsó mentsvárként azt, hogy sérti az egyetemes emberi jogokat. És akkor majd visszacsinálják. Utópia? Mindenki döntse el magának.
Nincsen sok pénz a mnyp-számlámon. Lehetne mondani, hogy így könnyű. De azért ne felejtsük el, hogy ezzel kizárom magam a jövőbeni állami nyugdíjnak még a lehetőségéből is (jelen értelmezés szerint), illetve visszalépő honfitársaimmal ellentétben mindenféle juttatás nélkül vonják le ugyanazt a járulékot tőlem is. Minden állat egyenlő.
Na ezért maradok. Ha valaki szeretne nyilatkozatot tenni, akkor ajánlom Harder leírását.
Content originally from Angelday. As I met with people form the Embassy of Japan this evening, I believe this would be an apt image to end the day with. Not to mention the reference to the greatest movie about Japan ever made.
