Engineering Manager | Trail Runner | Stockholm, Sweden
Nem tudom, kinek mennyire tűnt fel, de január 27-e óta bizony minden napra volt új bejegyzés. Egy hónapon át. "There is no try."
Ez a sorozat most meg fog szakadni, ugyanis síelni fogok Franciaországban, és nem akarok időzített írásokkal csalni. Persze majd a hálózat helyzetétől függően meg lehet találni a Twitter - Foursquare - Tumblr háromszögben.
Craig átlagos srác átlagos problémákkal: az apja erőlteti a felvételijét egy elit suliba, a kiszemelt csaja a legjobb barátjával jár, és időnként idegességében sugárban hány egyet. Igazán komolyan senki sem veszi, így gyakorlatilag a Brooklyn hídról leugrás helyett veteti fel inkább magát egy kórházba.
A zártosztályt persze a szokásos alakok népesítik be: skizofrének, antiszociálisok, depressziósak. Meg egy szép és pont korban illő lányka, Noelle.
Engem kicsit zavart, hogy a készítők feltételezett szándéka ellenére minden fordulatot kilométerekre előre lehetett látni, a karakterek sem igazán hoztak újdonságot vagy meglepetést. Különösen igaz ez a drámaibbnak szánt részekre. Amúgy se számítson senki Száll a kakukk fészkére jellegű mélységekre: az It's Kind of a Funny Story ízig vérig (fekete) komédia.
Ami viszont elgondolkodtató, az maga a depresszió, és a kezelése. Például, hogy hányan vallják be maguknak, vagy a környezetüknek. És hányan kérnek professzionális segítséget. Arról nem is szólva, hogy a film amerikai, ahol nagyobb divatja van a pszichiátriának, szóval el tudom képzelni nálunk mennyivel rosszabb a helyzet. Te be mernél menni ezzel egy kórházba?
A zene mindenképpen pozitívum. Nem csak beszélnek róla, de nagyon jó számokat is válogattak aláfestő zenének. Az Under Pressure is telitalálatos performansz, és Dylan Trainspotting-ekvivalens filozófiáját is jól hasznosítják. Valamint The xx is van, bár Craig double X-nek mondja.
Tesóm most vizsgázott pszichiátriából, úgyhogy a film alatt is mondogatta a felismert tüneteket: diszfunkcionális attitűd, logikai hibák, omnipotencia. Szerintem pont az a film, amiről isolde írhatna a filmbuzira kritikát. :]
Visszanézve, rohadt sokat ellőnek a trailerben, ne nézd meg.
I'm going to cut you into little pieces. With an ice skate.
I was reading through the Wiki page for the Pink Floyd song when I stumbled upon this:
Hungarian figure skater Krisztina Czakó used "One of These Days" (along with "Shine On You Crazy Diamond") as the music for her long program at the 1992 Winter Olympics, one of the few times that a classic rock song has ever been featured in an elite-level ice skating competition.
She was barely a few months older than 13 at the time. Now I don't know much about figure skating (other than it is nice to watch) but awesomeness of this magnitude I couldn't let go unposted.
Magyar népdal psychedelia. (Lunaria rediviva)
Majd mindenki eldönti magának, hogy a Holdviola értékes electro-folk e. Minden egyéb mögöttes üzenetről - ha van - a véleményem ismert. Nekem tetszik.
Az erdei holdviola pedig egy létező virágnév. Gyönyörű magyar fantasy, mint az énekes lány.
A NASA-nál menőbb szervezetet nehéz elképzelni. Minden fiú-gyerekszobában ott vannak. Az emberiséggel egyidős álmokért küzdenek. Mindez videóban.
Reid Gower, a videó készítője, a hanyatló érdeklődés és a csökkenő források feletti frusztrációjával magyarázza a motivációját. Szerinte a NASA többet érdemel:
Felidegesített a NASA, ezért készítettem ezt a videót. A NASA a legcsodálatosabb, legkalandvágyóbb és legnagyszerűbb szervezet, amelyet ember valaha alapított, a kommunikációjuk azonban csapnivaló. De tényleg. Egyik tudósuk sem tűnik képesnek arra, hogy kapcsolatba kerüljön a közösségi médiát fogyasztó tömegekkel, pedig ez mindennél fontosabb lenne. A NASA pedig pont az a szervezet, amelynek a költségvetése közvetlenül a köz megítélésétől függ.
A NASA védelmében, befogadták a közösségi médiát. Talán az a lényeg, hogy nem teljesen értik, hogyan lenne a legjobb használni. Bár brilliánsak, úgy fest elfelejtették, hogyan osszák meg a reményeiket és álmaikat olyan módon, hogy az átlagember is átérezze. Így aztán az emberiség leggrandiózusabb projektjeinek pocsék PR és gigászi pénzmegvonások jutnak. (forrás)
A videó alatt Carl Sagan hangja hallható, aki egy generációnyi csillogó szemnek mesélte, milyen csodálatos a tudomány. A szöveg a Halványkék Pont (Pale Blue Dot: A Vision of the Human Future in Space) című könyvéből származik, amit nem tudom, kiadtak-e magyarul. Ha igen, akkor összehasonlíthatjátok a fordításomat:
Vadászok voltunk és gyűjtögetők. Az ismeretlen vett körbe minket.
Határunk a föld volt, az óceán és az ég.
A járatlan út azóta is halkan hívogat.
Kicsiny Föld bolygónk őrültekháza: száz, ezer, millió világ lakhelye.
Mi, akik a saját planétánkat sem tudjuk rendbe rakni, versengés és gyűlölet szakít minket szét; mi merészkedjünk ki az űrbe?Mire eljutunk oda, hogy letelepedjünk akár a legközelebbi naprendszereken, már megváltoztunk.
Az emberöltők egyszerű menete megváltoztat minket.
A szükség megváltoztat minket.
Alkalmazkodó faj vagyunk.Nem mi leszünk, akik elérik az Alpha Centaurit és más közeli csillagokat, hanem egy faj, amely nagyon hasonlít ránk, de több van benne erősségeinkből és kevesebb gyengeségeinkből.
Magabiztosabb, előrelátóbb, ügyesebb és bölcsebb.Minden hibánk mellett, a korlátaink és tévelygéseink ellenére, mi Emberek képesek vagyunk a nagyszerűségre.
Milyen csodákat, melyeket elképzelni sem tudunk saját korunkban, alkot meg egy következő generációnk, és egy következő?
Milyen messzire jut el nomád fajtánk a következő század végére, és a következő ezredévre?A távoli leszármazottaink biztonságosan szétszórva naprendszerünk bolygóin és távolabb, egységben élnek majd.
Közös örökségükkel, otthonuk megbecsülésével, és a tudattal, hogy bármilyen más élet is létezzen, az összes ember az egész univerzumban a Földről származik.Feltekintenek az égre és próbálják megtalálni a kék pontot.
Elcsodálkoznak, milyen harmatos is volt a lehetőségeink teljes tárháza valaha.
Milyen vészterhes a gyermekkorunk.
Milyen szerények a kezdeteink.
Hány folyót kellett átszelnünk, mire megtaláltuk az utunkat.
Gabriela Herman képei bloggerekről egyedül sötétben.
Magányos?
A Roadside Graves ezzel a névvel lehetne valami hörgős death metal banda, de nem: alternatív country/folk-rockot játszanak. A hétfős felállásnak köszönhetően szuper instrumentális betétekkel.
Ha metal nem is, de meta, hogy az énekes állítólag az előző albumuk koncertjén a "dirt on my lip and blood in my eye" sorok közben headbangelt jól le egy cintányért, aztán úgy véresen folytatta. Hiába, a hozzáállás.
Tipikusan a legújabb EP-nek (You Won't Be Happy With Me) nincs digitális változata, csak az előző albumnak (My Son's Home). Szállítással együtt $4 mondjuk abszolút nem sok egy hatszámos CD-ért.
Talán az egyik legjobban ismert ázsiai babona a négyes szám szerencsétlen volta: a kiejtése megegyezik a haláléval. Szintén már-már sztereotípia az öngyilkosságok magas száma Japánban. Így aztán nem is akkora meglepetés a weboldal, ahol a bérleményeikben elhunytak lakását lehet akciósan kivenni.
Japán lakott területének népsűrűsége hatalmas, az ingatlanárak csillagászatiak. Azonban ha valaki nem bánja, hogy a lakásának az előző bérlője ott lehelte ki a lelkét, egészen jutányosan (féláron) juthat kecóhoz az UR ügynökség oldalán. (Az UR amúgy az Urban Renaissance rövidítése. A japánok szeretnek ilyen cégneveket adni.)
A leírás egészen vicces: a lakásokat különleges ajánlatnak hívják, ahol az előző lakó sajnálatos körülmények között elhunyt: 特別募集住宅は、不幸にして先住者の方がお部屋の中で亡くなられた住宅です。
Viszont a lakbér nagyon olcsó, és a kint élő magyarok szerint pillanatokon belül elkapkodják a lakásokat, nagy a verseny értük. Minden hónap elsején vagy másodikán frissítik a listát, de pár óra múlva már el is kelt az összes.
Halál meg babona ide vagy oda, a pénz nagy úr.
And the awards for Best Song Title and Best Double Kick Drum In A Non-Metal Song go to God is an Astronaut.
Havasesős csütörtökre: retró-Zooey.
She & Him: Don't Look Back (Volume Two)