Most épp nem 39 fok a lázam, úgyhogy gépház jellegű bejegyzés következik. Megelégeltem a kimaradásokat, és a kommunikáció hiányát, úgyhogy elköltöztem. A SeSam.hu ismét Amerikában van. (Szia Annamari.)
Az új host a Laughing Squid, ahol olyan prominens személyiségek is laknak, mint Veronica Belmont. Nem olcsó, viszont egyelőre csak jókat hallottam róla.
A költözést teljesen saját kezűleg végeztem, azért olyan, amilyen. Szerintem nagyon nem sikerült rosszul. A WP elég jól kezeli az import-export funkciókat. A pluginek közül a Feedburner, az Analytics és az Akismet beüzemelésre került, úgyhogy funkciójában azonosnak kell lennie az oldalnak.
Egyelőre a WP új alapértelmezett stílusával nyomom. A saját templatemből hiányzik a trackbackek rendes kezelése például, valamint nincsenek beágyazott kommentek sem. Majd meglátjuk, minél maradok.
Szokásosan, ha valami nem működik, akkor szóljatok, kommenteljetek.
Ki a kedvenc íród? Gondolom vissza tudsz emlékezni, hogyan olvastad az első könyvét. Le merném fogadni, hogy nem fizettél érte, hanem valaki kölcsönadta, vagy ajándékba kaptad, esetleg a netről töltötted magadnak.
Neil Gaiman már jó ideje hangoztatja a véleményét, hogy nem feltétlenül üldözendő tűzzel-vassal a kalózkodás, és hogy egy író nem szükségszerűen holdkóros, ha ingyen teszi ki a műveit a netre. Példával is élen jár: egy hónapig az Amerikai isteneket lehetett a neten elolvasni, később pedig a Neverwhere is ilyen sorsra jutott. Teljesen ugyanezek a gondolatok köszönnek vissza egyébként Cory Doctorownál is.
Neil most az Open Rights Groupnak adott interjúban foglalja össze a kalózkodásról, szellemi tulajdonról és az internetről alkotott véleményét. Mivel érdekesnek találtam, készítettem egy fordítást is a videóban elhangzottakról.
Amikor a web elkezdődött, igen morcos voltam az emberekre. Mert feltették a verseimet, feltették a novelláimat… feltették a dolgaimat a webre, és úgy hittem - teljesen hibásan - hogyha ez megtörténik, és nem szólok nekik, hogy vegyék le, akkor elvesztem a szellemi tulajdonom. Ez valójában egyszerűen nem igaz.
Azért voltam mogorva, mert azt hittem, ellopják a munkáim, hogy ez egy rossz dolog. Viszont az idő múlásával két dolog tűnt fel, amelyek sokkal jelentősebbnek bizonyultak végül. Az egyik, hogy azokon a helyeken, ahol kalózok kezére jutottak a műveim - legfőképp Oroszországban, ahol az emberek oroszra fordították az írásaim, és utána megosztották az egész világgal - egyre több és több könyvet kezdtem el eladni. Az emberek a kalózkodás folyományaként elkezdtek felfedezni. Utána pedig elmentek, és megvették az igazi könyveket. És amikor egy új könyvem kijött Oroszországban, egyre több példány kelt el. Csodálatos volt.
Megpróbáltam néhány kísérletet elvégezni. Némelyik igen nehéz volt: például meggyőzni a kiadómat, hogy fogja az egyik könyvem, és tegye ki ingyen. De vettük az Amerikai isteneket, ami még mindig igen jó eladásokat produkált, és egy hónapra feltették a weboldalukra. El lehetett olvasni, le lehetett tölteni. És ami történt, az az, hogy a független könyvesboltokon keresztüli eladásaim (amit mértünk) a következő hónapban háromszáz százalékkal megugrottak.
Kezdtem ráébredni, hogy valójában nem veszít egy író könyveket, nem veszít eladásokat azzal, hogy kint vannak a dolgai. Amikor mostanában ezekről a témákról beszélek, és az emberek megkérdik, hogy mi a helyzet az eladásokkal, amiket elveszítek azzal, hogy másolatok keringenek, hogy elérhetőek a dolgaim, elkezdtem megkérni a közönséget egy egyszerű kézfeltartásos felmérésre. Van-e kedvenc szerzőjük. Van. Jó, akkor mindenki tegye fel a kezét, aki úgy fedezte fel a kedvenc íróját, hogy kölcsönkapott egy könyvet. OK, és hányan vannak, akik úgy találták meg a kedvencüket, hogy besétáltak egy könyvesboltba, és megvették a könyvét, kezeket fel. Ez utóbbi körülbelül 5-10% ha lehet: azok, akik rátaláltak egy szerzőre, aki a kedvencük, akinek megveszik minden megjelenő írását, akinek keményfedeles kiadásban veszik a könyveit, akiért hálásak, hogy létezik és ír, és úgy ismerték meg, hogy vettek tőle egy könyvet. Roppant kevesen vannak ilyenek.
Inkább kölcsönbe kaptak valamit, vagy ajándékba, nem fizettek érte. És így ismerkedtek meg a kedvenc szerzőjükkel. Erről szól ez az egész: emberek, akik kölcsöadnak könyveket. És erre nem lehet úgy tekinteni, mint egy el nem adott könyv. Nem elveszett eladás. Nincs arról szó, hogy valaki megvett volna egy könyvet, de mégsem tette, mert ingyen jutott hozzá. Ami valójában történik, az reklámozás. Több embert ér el az író. Felkelti a figyelmet.
Ezt megérteni egy teljesen új formáját adta számomra a szellemi tulajdonnak. És hogy mit csinál a web. Mert a legnagyobb dolog, amit a web elért, hogy az emberek hallhatnak dolgokról, hogy elolvashatnak dolgokat, láthatnak dolgokat, amiket egyébként sohasem tudtak volna. És úgy gondolom, hogy alapjaiban véve ez hihetetlenül jó.
Egyszálgitáros (néha zongorás) lány a hálószobazene-frontról. Feldolgozásai mellett van néhány saját száma is már. Szerintem imádnivaló.
Azt írja magáról a Youtube oldalán, hogy négyéves kora óta zongorázik, és tizenegy éven át vett klasszikus zongoraórákat. A gitárral már autodidakta módon ismerkedett, az énektudás meg csak úgy megvolt, sosem tanították, csak dalolászott a fürdőben.
A zenélés egyelőre hobbi: mesterfokon tanul a Cornell Egyetemen, ami testvérek között is Ivy League.
A fenti videót szobadiszkónál találtam, aztán le sem tudtam akadni a többiről. Juliana összes feldolgozását le lehet tölteni a last.fm-ről két albumba rendezve: The Covers és The Covers II (22 és 3 szám). Valamint van egy karácsonyi dalokat éneklős album is télire hat számmal. Grátisz.
A legváratlanabb pillanatban tudnak a legcsodálatosabb dolgok történni. Most például tulajdonképp a véletlenek játékaként bukkantam rá egy kincsre.
Én a 2004/2005-ös tanévben voltam Tokyo Gaidaios, és egy trimeszteren - talán a középsőn - át járhattam Zennyouji sensei (善如寺 俊幸) órájára. Egyszerűen imádtam. Máig nem értem, hogy kerültem pont hozzá, hiszen jó kanji szintfelmérőt nem nagyon emlékszem, hogy írtam volna valaha is.
Napi tizenhárom jelet kellett megtanulni, ami igencsak intenzív, főleg olyannak, aki teljesen kezdőként utazott ki. Zennyouji viszont meglepett minket azzal, hogy fejlődéstörténetet és meséket kötött a kanjikhoz, ez révén a kutatási területe. Hihetetlenül érdekes dolgokat tudtam meg akkoriban, és sokkal könnyebben magoltam utána.
Azóta is sajnálom, hogy nem voltam jobb a nyelvből: rengeteg dolog elszállt a fejem felett a sztorikból. Hiába voltak végre izgalmasak a kanjiórák, azért a nap végén csak be kellett vágni a jelkélszletet, meg átismételni az előző napit, és az előzőt...
Addigra már régen összecsaptak a fejem fölött a hullámok, és az életemért kapálóztam óráról órára.
A nagy rohanásban - számomra legalábbis - elsikkadt az a felbecsülhetetlen hozzáadott érték, amit Zennyoujinak köszönhettünk, így utólag már alig emlélkszem egy-egy jel hátterére. Viszont most megtudtam, hogy az órai jegyzetekből könyv készült 漢字系統樹で学ぶ 漢字イメージトレーニング500 címmel.
Komaváry írt róla, és bevágott egy oldalt is a könyvből. Tipikus Gaidaios kiadás, szóval aki kint tanult, rögtön elönthetik az emlékek. Japánul tudók pedig értékelhetik a kiváló tartalmat is: a szép jelentésű kanji az áldozati bárány képéből alakult ki. Hiszen az isteneknek ajánlott áldozat legyen egészséges, hibátlan, szép.
Minden megvan, ami kellhet: kis rajz, vonássorrend, példaszavak és összetételek, történetek. A megértést elősegítendő furiganázva minden. (Ez hosszú távon azért tud idegesítő lenni, de mégiscsak tankönyvről van szó.)
A könyv áfás ára 2.460 Yen, jó borsos. Nem hiszem, hogy szállítanának külföldre, de valahogy szerzek egy ilyet, mert muszáj. Aki japánul akar tanulni, ilyenből kellene: 513 jel, amit sokkal nehezebben felejt el a diák. Szerintem.
Vicces tud néha lenni, és főleg idegesítő, hogy a Chrome időnként abszolút más videókat tesz be a Reader megosztásokba, mint aminek ott kellene lennie.
Amon szerint az iframe hibás kezelésével van gond, és nem a Reader, hanem a böngésző hibája. A Firefox és a Chrome érintettek. KTamáson kívül más is tapasztalt már ilyet?
Probably most of the people who have seen an iMovie '11 trailer find the whole idea boring and obnoxious. However, my brother and I had a lot of fun making this and I assume, at least for the eight of us who have lived through it, it means something. There might be an actual longer movie to come as well. As you can see, we had a very good time.
A mi T-Home netünk azt csinálja, hogy havonta-kéthavonta úgy dönt a router, hogy eldobja a jelet, és annyi. Visszacsatlakozni nem tud.
Ugyan van vezetékes telefon, de az is a kábelen át működik, úgyhogy ezekben az esetekben nem lehet használni. A saját telefonom Telenoros, a céges meg Vodás. Mennyire királyul ki van már gondolva, hogy ha nem T-s a mobilod, nem tudsz hibabejelenteni sem.
Időnként van olyan, hogy telefonálni lehet, csak internet nincs. Ehhez érdemes elmondani, hogy két router megy a lakásban. Egy Thomson, amibe csak a telefon van bedugva. Ez sajnos nem tudja a 25 Mbitet szolgáltatni. Valamint van egy Cisco, ami tudja a gyorsabb hálót, cserébe nem lehet bele telefont dugni. Szóval van olyan eset, hogy a telefon működik legalább.
Persze a hibabejelentés egy rémálom: tizenöt perc várakozás alatt még nem kaptam ügyintézőt. Közben meg megy a hülye zene, és vérlázító módon húszmásodpercenként bemondják, hogy a hívása fontos nekünk. Az miért jó, ha az ügyfél már eleve a jó édes anyjába kívánja a szolgáltatót, úgy, hogy még nem is beszélt velük?
Segíteni még sosem tudtak. Szerelő egyszer hívott fel, de a munkahelyemen voltam délután kettőkor. Az általános magyarázat, hogy zajos a vonal. Széttárják a kezüket, hát ez van, zajos, javítjuk, 72 óra.
Panaszt is tettem, az meg 30 nap. És ezekkel nem lehet mit csinálni, ki vagy szolgáltatva. Most a legújabb fejlemény, hogy elengednek majd valamikor egyhavi díjat (remélem a következőt), miután egy különösen szar időpontban történt hosszú kimaradás után húsz percet magyaráztam boldogtalanul egy néninek, hogy ez így nem mehet tovább. Mert persze a számlázás az hibátlanul megy, minden hónapban percre pontosan leszívják a horribilis összeget. (Rohadt drága ám. Apám harmadennyit fizet ugyanilyen gyors UPC netért Szolnokon.)
Otthagynám én őket, de a házban más szolgáltató nincs. Megszoksz vagy megszöksz.
"Álljunk össze, mint két kicsi Lego." Enélkül nincs ma party.
Mivel síelünk, és szükséges a zene, magától értetődő volt, hogy a Mizu az kell. Ez olyan, mint Szilveszterkor az It's on.
És akkor nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy Fluor mennyire menőn oldotta meg az albumának a digitális változatát. Ugye a Lájk ingyen letölthető. A csomagban a 10 320kbps mp3 mellett kapunk nagyfelbontású elő- és hátlapképet, valamint az általam is használt bannert.
A számok ugyan be vannak tagelve, de valamiért végig nagybetűvel. Kár volt ezzel elrontani az amúgy szuper disztribúciót.
Ami a nagyobb baj, hogy megtalálni sem egyszerű. Mármint ha én lennék Fluor, egy kéttonnás gigászi gomb lenne a fluortomi.hu tetején, hogy ide gyere, innen töltsd. Végül Google kereséssel találtam meg, bár utólag rájöttem, hogy a letöltéseknél is el lehet navigálni a hiphop.hu megfelelő helyére.
