Persze úgy könnyű, hogy az Oyster card rendszer miatt az adatok begyűjtésének problematikája már meg is oldódott. Mennyivel élvezetesebb lehet úgy metrózni, hogy közben elfoglalhatod a megállót , vagy pontokat gyűjthetsz az átszállással.
“Gratulálunk, ezzel az utaddal megszerezted a Körbe-körbe a Körúton jelvényt!”
Technológia szövi át minden tevékenységünk. A telefonjainkkal, mágneskártyáinkkal, blogjainkkal, közösségi hálóinkkal, képmegosztókkal és csiripeléssel végtelen adathalmazt, adatnyomot teremtünk miközben átutazunk az életünkön.
Nagyon jól látszik rajta, hogy a nyáron voltam Németországban, aztán januárban sielni. Az adatok forgalmazással gyűlnek, és annak mennyiségével arányosak, így lehet nálam például Strasbourg akkora pötty, pedig csak egy napot töltöttem ott.
A biztonsági rés nagyságát mindenki megítélheti maga, de érdemes hozzátenni, hogy ilyen információ az összes cellában/szolgáltatónál megvan amúgy. A gépre szinkronizálás lehet para, viszont minden iDevice egyszerre csak egy géppel szinkronizálható, így nem tudom, kinek az a hobbija, hogy ezt váltogatja. A lényeg, hogy azért nem bárki számára hozzáférhető ez az adatbázis , annak ellenére, hogy biztosan sokan fogják ezt terjeszteni.
Ha szeretnél saját térképet, és OS X-ed van, akkor az iPhoneTracker programmal generálhatsz.
Pont a héten kérték, hogy javasoljunk képeket az irodába dekorációnak. Szerintetek az asztali hajítógép belefér?
Én eljátszanék vele, de ha mondjuk fizikatanárként dolgoznék egy iskolában, akkor is kéne. Úgy van kiszabva lézervágóval, hogy csak össze kell pattintani, és gumilabdákat lő ki. 39 dollárért szinte ajándék.
9.00 Reading tweet: Now Available - Portal 2
9.01 Firing up Steam
9.01 Decrypting Portal 2 game files
9.20 Decryption stuck at 33%
9.21 Restarting Steam, decryption finished
9.22 Downloading and installing Portal 2 update
9.25 Minimum requirements not met: requires 10.6.7: continue anyway
9.26 This game requires 10.6.7, this time no continue anyway option
9.27 Downloading 10.6.7
9.28 Giving up, going to work
9.48 Resignedly listening to The Device Has Been Modified on loop
Van egy /dev/null nevű folderem, abban tartom a majd el kell olvasni, és/vagy blogolni róla könyvjelzőket. Annyira vagyok lemaradva, hogy Ragnar Tornquist (az ember, aki miatt elkezdtem blogot írni) 2010 best of listájához csak most jutottam el.
Itt ír Melissa HornSäg ingenting til mig (“say nothing to me”) albumáról. A gitáros folkos lánynak nagyon szép weboldala van, csak egy kanyi szót nem lehet érteni belőle, mivel svéd. Ellenben szerintem ez egy gyönyörű nyelv, hallgassátok csak: