Japánban a mai napon nem virág és üdvözlőkártya özön tapasztalható, hanem csoki. Sőt, az ajándékozás iránya is fordított: a lányok lepik meg a fiúkat az édességgel.
Nyilván nem lenne Japán, ha ez ilyen egyszerűen menne. Ugyanis ilyenkor nem csak a szeretett (vagy vágyott) férfi kap ajándékot, hanem a munkatársak is. És nagyon fontos, hogy mindenki a megfelelő értékű és mennyiségű csokoládét kapjon.
A nemszeretem kollégák muszájból kapnak ún. giri-csokot (義理チョコ), az igazán utálatosaknak pedig csó-giri-csoko (超義理チョコ), azaz nagyon muszáj csoki jut, ami általában valami olcsó vacak.
A pasiknak persze mérce, hogy hányan és milyen csokoládét adtak nekik. Meg agyalhatnak azon, hogy vajon tényleg azért kaptak-e, mert vonzónak találják őket, vagy csak a kötelező kör miatt.
És mielőtt még megirigyelné valaki a japán férfiakat, egy hónappal később a White Day alkalmával viszonozniuk kell az ajándékokat, méghozzá hagyományosan legalább két-háromszoros értékben. A nők persze nem átallanak olykor beruházási céllal is csokit ajándékozni, gondolva a jövőre.
Ez lett a vasárnap esti program. Hihetetlenül jó film, egyben roppant nyomasztó is. Amit majd' négy éve írt isolde róla, pont olyan. Csak az a baj, én nem nézek Scrubst.
"Fantasztikus jó, de szerintem durván depresszív, két Scrubs-részt meg kellett néznem utána, hogy valamivel jobban érezzem magam."
A Driveot jó páran az év filmjének aposztrofálták, és nagyjából mindenki egyetértett abban, hogy a 80-as éveket idéző zene keményen hozzájárult a hangulathoz.
Szerintem ember nem volt, aki ne akarta volna belökni a soundtracket utána az autóhifibe, és belevezetni az éjszakába.
A bevezető jelenet aláfestő zenéjét csinálta Kavinsky. Orsolykának köszönhetően kiderült, hogy nem kell itt valami hírességre gondolni: a srác (Vincent Belorgey) egy sima francia electro-house zenész, aki a számait bandcampen árulja.
Három albuma megvehető: Teddy Boy, 1986 és a Nightcall. A digitális letöltés nincs 5 Euró, meg van bakelit és miegyéb. Ennyiért tiéd a 80-as évek. Vagy lehet hallgatni Bandcampen online ingyér'
Azóta biztosan csavartak a megállapodás szövegén, de még így is számtalan aggály merült fel - persze legtöbbje utólag - a törvénnyel kapcsolatban. Mindenesetre még nincs késő, például lehet hazánkban is menni tüntetni holnap a kalózkodást (és ezzel egy kalap alá véve rengeteg hasznos dolgot is) minden eddiginél szigorúbban szankcionáló nemzetközi egyezmény ellen.
Kijött a 10.7.3 Lion update. Én jelenleg 10.7.2-t futtatok 10.6.2-es kext fileokkal, azaz kernel extensionökkel, amik a video megjelenítésért felelnek. A probléma dióhéjban: egyes iMac gépek látszólag abszolút véletlenszerűen képernyő-fagyásokat produkálnak a 10.6.3-as frissítés óta. Ilyenkor a végtelen standlabdázástól a szürke képernyőn át a csíkozásig bármi lehet. A GPU csodás dumpot hány a syslogba, a gépet pedig jó esetben ssh-n keresztül, rossz esetben hardveresen lehet újraindítani.
Most akkor megint megy a tesztelés pár napig, hogy az új frissítéssel jön-e a fagyás. Az Apple pedig magasan tojik a fejünkre, hiszen egyrészt már nem kapható modellekről van szó, másrészt a userbase kis százalékát érinti.
Márpedig ez akkor is egy szoftveres probléma, más nem lehet.
A kaizen keretében ugye a Google Readerből egy tollvonással refaktorálták a megosztás funkciót a Plusba, ami sokaknál elrúgta a pöttyöst1. Erre válaszul született a sharewood.hu, azaz a magyar linkblog közösség, ami a régmúlt Readeres megosztásos időket kívánja újraéleszteni egy közös linkblog formájában.
Március 9-én érkezik az új Epica album (Requiem for the Indifferent). Nyálcsorgatónak pedig egy roppant ötletes módszert találtak ki: nyolc héten át mindig egy új csatornát (hangszert) hozzáadva egyre hosszabb részletet tesznek fel a nyitó számból.
Az első, 46 másodperces videóban csak a dobok szólnak:
Az ehetiben pedig már a basszusgitár is (1'08"):
Szerintem már az is irtó érdekes ebben, hogy meghallgatható, hogyan épül fel a zene darabokból. Egészben és élőben pedig majd május 13-án.
