Azért az várható volt, hogy ez zseniális lesz, és tényleg. A BBC rádiójátékot készített Neil Gaiman Neverwhere (Sosehol) című regényéből, aminek az első egyórás része tegnap hangzott el a BBC Radio 4 csatornán. Nem tudom, a könyv ismerete nélkül mennyire követhető, az eredeti sztorihoz mindenesetre maximálisan hű. Nekem az egyik kedvencem a regény, és a bevezető epizód alapján a hangos verzió, ha lehet, csak még csodálatosabb lett. Az egész meghallgatható online mindenféle földrajzi korlátozás nélkül a BBC iPlayerrel.
Ha valaki a lejátszás gomb megnyomása helyett tovább olvasott, hadd lelkendezzek kicsit a szereposztásról. A főszereplő skót Richard Mayhew hangja James McAvoy, akire a legtöbben talán az X-Men: First Classból emlékeznek. Lady Doort Natalie Dormer játssza, akinek van már úrnői tapasztalata, hiszen ő a Game of Thrones Margaery Tyrellje, illetve a The Tudors Anne Boleynje. Marquis de Carabas pedig David Harewood, aki a Homelandben David Estes, Carrie CIA-beli főnöke.
A két bérgyilkos közül Croup nem más, mint Giles a Buffyból, azaz Anthony Head. Vandemart David Schofield alakítja, aki az IMDB adatlapja alapján kismillió filmben volt mellékszereplő, de névről nem ismertem. Az első részben maga Neil Gaiman is megszólal epizódszerepben, viszont elképesztő módon nem ismertem fel a hangát.
És ugyan a pilotban még nem lép színre Islington, az angyal, az őt játszó Benedict Cumberbatch ismerős lehet, mint Sherlock Holmes. A BBC egy kis ízelítőt is megosztott a szövegéből, ami alsó hangon borzongató.
A következő öt félórás epizód hétfőtől péntekig hangzik el a BBC Radio 4 csatornán délután hatkor majd éjfélkor ismétléssel.
A képen, amit Neil blogjából vettem át, balról jobbra: Benedict Cumberbatch, David Harewood, Natalie Dormer, Dirk Maggs, James McAvoy, David Schofield és Anthony Head.
A nagy ünnepi hóhelyzetben nekem is sikerült részt vennem, igaz, a körülményekhez képest nagyon könnyen megúsztam a dolgot.
Csütörtökön, 14-én kellett hazajönnöm Szolnokra Budapestről. Először azon akadtam le, hogy 19.23-kor elmegy az utolsó IC, utána már csak két gyors és személyek vannak, én pedig szerettem volna biztosítani a helyem nagy tömegre számítva. Aztán mondták Twitteren, hogy ez már egy jó ideje így van. Végül maradt a kilenc órás gyors, amiről az is kiderült, hogy átszállós.
Gondoltam, ha már IC nincs, és csak Ceglédig megyek vele, legalább veszek egy első osztályú jegyet. Amennyit mostanában hazamegyek, nameg pénz és sárm, satöbbi. Ehhez képest a vonat úgy nézett ki, hogy az elején volt egy első osztályú vagon, amire A4-es papírokkal kiragasztották, hogy az valójában másodosztály, és csak egy fél kocsinyi maradt ténylegesen első, ami annyival különbözött a kocsi másik felétől, hogy fehérrel be volt húzva a fejtámla. Kellett nekem igényeskedni. Ráadásul sokan sem voltak, gondolom addigra már mindenki hallott a hóhelyzetről, és nem indult útnak.
Ceglédig teljesen eseménytelen és késésmentes volt az út, kint nagy nyugalomban zuhogott a hó.
Cegléden egy sebesvonat volt kiírva, amit 50 perc késéssel vártak, az én személyem viszont már bent állt, úgyhogy beültem inkább abba. Nagy meglepetésemre volt rajta Wi-Fi, de aztán gyorsan kiderült, hogy felcsatlakozni lehet, de net az nincs.
Pár perccel az indulás előtt megérkezett a sebes, és ment is tovább. Nem sokkal utána pedig elindult a személy is, amin — akkor úgy tűnt — egyedül voltam, úgy is éreztem magam, mint Kádár az Ezüst Nyíllal. Az ablakon kinézve fura volt, ki szórakozik egy vagonnal odébb a stroboszkópjával, de aztán láttam, hogy a mozdony áramszedője húz olyan íveket a fagyott felsővezetéken, ami bevilágítja kétoldalt a szántást.
Végül háromnegyed 11-re értünk Abonyba, ekkor kellett volna Szolnokon lenni. Itt végigsétált a kalauz, és a rendkívüli időjárási helyzetre hivatkozva közölte, a vonat nem megy tovább, leszünk kedvesek mi néhányan átszállni a szomszéd vágányon álló régi ismerősre, a sebesvonatra.
A sebesen két srác felvilágosított, hogy a vonat valójában Záhonyig menne, de nekik már szóltak, hogy ne reménykedjenek, Szolnoknál tovább tuti nem fog. A város határában még rostokoltunk kicsit, elhúzott egy vonat szembe, aztán beálltunk egy másik vonat mögé. Az egész állomás tele volt veszteglő vonatokkal, úgy látszott innen nem ment semmi tovább.
Szóval végül fél óra körüli késéssel három vonatot megjárva tettem meg a 100 kilométert. A többtíz órára hóban rekedt autósokhoz és vonatozókhoz képest persze jól jártam.
Ellenpontozzuk ezt a havasesős szomorú csütörtököt egy kiváló feldolgozással. Az eredeti Imagine Dragons szám is szuper, de így vonóshangszerekkel is ütős.
Most, hogy a fél ország Woodkid-fan lett, mert jön a Szigetre, és én is nagy lelkesen hallgatom az I Love Yout, egy véletlen megvilágosodás során esett le, hogy basszus én a csávót már emlegettem itt, csak a rendes nevén, egy Elle Fanningos video kapcsán, még be is van tagelve...
Ha valaki megkérdezné, mi a legjobb játék, amivel valaha játszottam, a Baldur's Gate után rögtön a The Longest Journeyt mondanám. Pedig csak egy egyszerű point-and-click kalandjáték, viszont elképesztően szép történettel és gyönyörű zenével. Végig az az érzése az embernek, hogy egy sci-fi / fantasy filmet irányít. Igazából újra kellene játszani, hogy megfelelően tudjak lelkendezni.
Lett egy folytatása is, a Dreamfall, ami nekem akkor elég erős vas illetve konzol híján kimaradt. Most meg persze hiába próbáltam megszerezni az Xbox 360-as változatot, a kiadója időközben tönkrement, és visszavonták a boltból.
A PC-s verziók is megvannak, a Steamen zsákoltam be őket egy leárazáskor. Sorban szerettem volna azonban haladni, így a VM-re először a TLJ került fel, csak épp kiderült, hogy az átvezető jelenetekhez használt Bink Video teljesen működésképtelen Windows 7 alatt, úgyhogy abbahagytam a szenvedést ezzel. Igen, meg tudnám oldani, ha akarnám, csak a világ összes ideje sem lenne elég, ha minden ötletemet be akarnám fejezni.
Viszont amiről Ragnar már 2007-ben beszélt, hogy epizodikus folytatás lesz, az így most hat évvel később realizálódni látszik. Már nem a Funcom színeiben, hanem saját csapattal csak azért is megcsinálja a Dreamfall Chapterst, méghozzá Kickstarteres forrásból. Láthatóan nem csak én fanatizálok a franchiseon, hiszen már millió dollár fölött van az összegyűjtött pénz. Ízelítőnek egy trailert tettek ki legutóbb:
Illetve be lett lebegtetve egy The Longest Journey Home is, ha elérik a kétmilliót, ami az eredeti játék folytatása lenne Aprillel. Itt tartunk most, és még egy hét van a kampányból. Én még nem támogattam a projektet, de mivel legutóbb kiderült, hogy lesz natív OS X port is, jelentősen nőttek az esélyek. Ha érdekel, itt szállhatsz be.
Ez a The Longest Journey Home concept art meg a Gamespotról származik:
Tegnap jelent meg a Vad Fruttik új ingyen letölthető három számos EP-je. Címe, borítója nincs, leszedhető mp3 és wav formátumokban. Nem a legmodernebb disztribúció, de ez van. A középső számnak klipje is lett, aminek a készítésekor tuti rengeteg amfetamin fogyott:
Azóta akartam ezt a szót felhasználni, amióta először láttam Walter Lord 1967-es Hihetetlen győzelem című könyvében, még gyerekként. Rettentően izgalmas könyv a midway-i csatáról, legalább tuctszor olvastam. Úgy fordul elő, hogy az egyik katapultált pilóta gondolataiba látunk bele, aki az ezzel nyert szópókercsatákra emlékszik vissza. Nincs nálam ugyan az eredeti, de úgy emlékszem, a magyarázat: "csillagászati szakszó, együttállást jelent".
Azt hiszem, senki nem fog leesett állal csodálkozni azon, ha elmondom, a korombeli*, jól képzett, nyelveket beszélő barátaim közül többen is elhagyták a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.
Ketten közülük blogot is írnak, KTamás Göteborgból tudósít, sLD pedig Londonból ír. Tamás ijesztően hatékonyan űzi az énblogolást, szinte minden nap van új bejegyzés a mindennapi életről, munkáról vagy legalább egy kép kompokról. Dávid blogjában meg az a tuti, hogy az eleje még itthon kezdődött, és olyanokról van benne szó, mint az interjúk, meg hogy hogyan lehet addig eltengődni, amíg az ember nem tud albérletet vadászni magának. Neki amúgy van egy szakmai blogja is fejlesztő vénával rendelkezőknek.
Valószínűleg tényleg az van, hogy atipikus élethelyzetekben (azaz például külföldön) történnek az emberrel Érdekes Dolgok, amiket le lehet írni. Ennek a naplónak is a japán tartózkodásom alatt volt a fénykora. Mármint leírhatom én, mennyire felidegesített ma reggel is, hogy mindig van egy idióta, aki rááll a zebra-bicikliútra a kereszteződésben a Margit híd budai hídfőjénél, de kétlem, hogy bárkit is nagyon izgatna.
