Kedden futásból hazafelé menet megálltunk a Nyugatinál lévő Szigetes bódénál, hogy koncertjegyet vegyünk. Láttam az ablakból, hogy van terminál, nyújtottam is a kártyámat.
Eladó srác: - Sajnos ezzel nem lehet fizetni, csak készpénzzel.
sesam: (Rámutat a terminálra.) - Akkor ez micsoda?
Eladó srác: - Ja, hát az csak úgy van…
Ekkor már jobban megnéztem, de a terminál láthatóan hálózaton volt, stb. Azért adtam a készpénzt, maximum kicsit elégedetlen arcot vághattam, mert ekkor belekezdett egy hosszas oktató jellegű magyarázatba, miszerint ki van ám írva az internetre, hogy ők itt csak viszonteladnak, nyolctól nyolcig, és hogy csak készpénzzel lehet fizetni…
Tekintve hogy egy héttel korábban maratont futottam, nem voltak nagy terveim az idei Vivicittán. Ehhez képest — spoiler — mégis egyéni rekordot sikerült dönteni.
A nevezéskor 1 óra 40-et adtam meg, ezzel a második zónába kerültem, úgyhogy annak az elejére álltam a rajtnál, előttem kicsivel lebegtek a 90 perces iramfutók rózsaszín lufijai. Az első pár kilométeren, amit a Margitszigeten köröztünk végig, még tartottam is őket, de a rakpartra kifordulva úgy döntöttem, nem érdemes ezt erőltetni, vagy úgy járok, mint tavaly a Niken, ahol a végére annyira kifulladtam, hogy végül 1 óra 50 fölött sikerült bevánszorogni.
Szimpatikus sebességű futókat igyekeztem követni, de a frissítőpontoknál sétáltam pár lépést, rendesen megittam az isot, vizet, nem kapkodtam. Ennek ellenére tartottam a 4’35” körüli kilométereket a GPS szerint. Még a startnál egy lengyel lány furakodott mellém, amikor utolért, őt igyekeztem követni, elhatároztam, hogy nem hagyhat le. Már a pesti oldalon gondolom feltűnt neki, hogy mögötte trappolok, és direkt belassított kicsit, hogy elé kerüljek, onnantól én vezettem.
Tavaly is emlékszem, hogy bedöglött kicsit a GPS a Parlament környéki kis utcákban, és idén is gyanúsan ugyanott dobta el a jelet. Onnantól viszont stabilan két kilométert hozzácsalt pluszban a távhoz, így inkább csak a bemondott összidőre hagyatkoztam.
A végére azért megint sikerült elfáradni, de húzott a tudat, hogy meglehet ez még 100-on belül. Az utolsó kilométeren kicsit háziversenyeztünk még a lengyel lánnyal, akit végül az utolsó 200 méteren sprinteltem le, így lett a vége 1:39’52”, egyéni csúcs.
Azt hiszem, én erre a 100 percre vagyok kalibrálva, innen akkor tudnék tovább fejlődni, ha specifikusan erre edzek, több-kevesebb rendszerességgel. Máshogy, úgy gondolom, nem fog menni a 90 alatti idő.
Nekem már a Flickr app is nagyon tetszett, tegnap pedig végre eljutottam odáig, hogy feltegyem a Yahoo új időjárás alkalmazását, és az meg aztán gyönyörű.
[caption id=”attachment_3787” align=”alignnone” width=”640”] Budapest by day[/caption]
Ugye az iOS beépített Weather appja szintén a Yahoo szolgáltatását használja, az adatok tehát ugyanazok, illetve a Yahoo még sokkal több mindent is megmutat a széliránytól a páratartalomig. Amitől pedig szerintem zseniális, és az ember többször is előveszi kíváncsiságból, hogy a helyszínnek megfelelő képet választ a Flickrről háttérnek, ami ráadásul megfelel a napszaknak, este tehát az éjszakai Budapest fotóját teszi be. Azt még jó lenne tudni, vajon befolyásolja-e a hátteret az időjárás, tehát esőben esős képet talál-e.
[caption id=”attachment_3788” align=”alignnone” width=”640”] Tokyo by night[/caption]
Emellett vannak még benne olyan finomságok, mint frissítéskor a töltésjelző, ami először csak egy kör, majd fokozatosan sugarakat növeszt, és napocska lesz belőle. iOS-re és Androidra is ingyenes alkalmazás. Én lecseréltem a gyárit azonnal.
Nagyon jó szolgáltatás, hogy emailben érkezik a Maratonman befutóképe. Viszont elkövettem azt a hibát, hogy felugrottam a célban, a fényképen pedig ennek vagy az elrugaszkodás vagy a leérkezés fázisa látható, így lett ez az eddigi legnevetségesebb célfotóm. Pippa Middleton tippje: ne ugrálj, vagy előtte szólj a fotósnak.
A kedvenc post-rock zenekarom nemsokára (22-én) kiad egy teljes koncertfilmet, amit a leicesteri Y Theatre-ben vettek fel. A kész filmet majd digitális formában lehet letölteni a Maybeshewill weboldaláról. A koncert maga az I Was Here for a Moment Then I Was Gone albumhoz tartozó turné lezárása volt. A Red Paper Lanterns klipjéről írtam is anno. Alább pedig egy szám a filmből:
Just a day after I crossed the finish line of the third marathon of my life, the oldest annual marathon of the world in Boston is bombed killing two and injuring several more. I’m at a loss for words. My heart goes out to all the competitors and spectators affected.
Megvan a harmadik maraton, tíz perccel jobb idővel!
Az előző budapestin ugye jól elfutottam az elejét, és emiatt alig értem be a célba, nemhogy időt tudtam volna javítani. Egy kedves kommentelő az alábbi szakértői magyarázatot fűzte a tavalyi élménybeszámolómhoz a Futóblogon:
“A rosszul megválasztott kezdeti sebesség megbosszulta magát.
Gyorsan kezdett. Szépen kúszott felfelé a pulzusa, nőtt a tejsav koncentrációja a vérében, ami a szénhidrát-felhasználás hatékonyságát csökkenti. Emiatt a pulzus nő tovább, mert az energia kell(ene). Tovább nő a tejsav koncentrációja, elsavasodnak az izmok, lemerevednek. Igazából ez nem görcs, hanem merevség. Elkerülni úgy lehet, ha a maraton 39-40. km-e környékén érjük el az elsavasodást jelentő pulzusszámot. A bűvös laktátszintet. Onnan már beszenvedhetünk a célba.” — BGy
Ehhez képest most is sikerült odakeveredni a 3:30’-as iramfutó srác mellé, így indultam el. Kifejezetten jól ment, a félmaratoni pontig még gyorsabb is voltam, mint valaha ilyen össztávon. Akkor azért már kezdtem érezni, hogy ez így nem fog végig menni, és a fenti kommentből (valamennyit) tanulva, elkezdtem lemaradni az ötperces kilométerekhez képest. Azért az nem jött be, hogy a 40. kilométerre tornázzam a pulzusom elsavasodósra, mert már korábban éreztem a merevséget. Jól látszik ez a köridőkön, ahogy az utolsó 10 perccel lett több, mint az addigiak:
1. kör: 53’30”
2. kör: 53’02” (1:46’32”)
3. kör: 56’33” (2:43’05”)
4. kör: 1:05’28” (3:48’33”)
Szóval valószínűleg ha valamivel lassabban kezdem az elejét, akkor a végén kevésbé drámaian lassulok be. A pulzusomról mondjuk közben semmi információm nincs, és eddig nem is hiányzott. Szerintem amúgy az is segített, hogy kiváló anyagok voltak a frissítőpontokon, a szokásos víz, izotóniás ital és banán mellett narancs, paradicsom, PowerBar gél és magnézium is.
Az időjárásra nem lehetett panasz, majdnem végig napsütés volt. Olyannyira, hogy az időnként beúszó felhők kifejezetten felüdülést jelentettek. A napszemüvegben sikerült is szép pandásra sülni.
A helyszín abból a szempontból kiváló volt, hogy végre nem Budapesten futottunk, ahol már milliószor. Körülbelül 10.5 km hosszú kör volt a pálya, ezt kellett a maratonistáknak négyszer megtenni. (Sajnos ez az információ csak a helyszínen derült ki, legalábbis én a weboldalon sehol sem találtam meg.)
Annyiból kellemetlen volt azért, hogy a kör sem volt egészen kör, így már borzasztó unalmas volt nyolcadjára elfutni ugyanazok a tereptárgyak mellett. Illetve azok, akik a 6.5 kilométerre neveztek csak a viszonylag sivár városszéli útvonalon mentek végig, semmit sem láttak az amúgy szép kikötőből. A cél volt a legszebb, befutáskor rá lehetett látni a Tihanyi-félszigetre meg az apátságra.
Menő volt még, hogy voltak iramfutók, csak egyértelmű lufik nélkül nehéz volt őket azonosítani. Szerencsére annyira nem voltunk sokan, hogy ez akkora gondot okozott volna. Viszont nagy szervezési bakinak tartom, hogy a rajtnál (és a célban) nem volt felállítva WC, csak a frissítőpontoknál menet közben. Illetve a végére valahogy az öltözősátrak is eltűntek.
A befutók kaptak szép érmet, oklevelet, a félmaratoni távtól pedig technikai pólót is, ami szép neonsárga, szerintem ebben fogok majd biciklizni, hogy lássanak. A célcsomagban csak egy izotóniás ital volt, ennivaló nem, de lehetett volna pörköltet enni, ha megvárjuk. Mi inkább elmentünk Csopakra a Szent Donát Pince éttermébe, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a Balatonra.
Ezen a hétvégén meg jön a Vivicittá félmaratoni távja.
Emlékeztek, amikor a Duna TV-n műsorzárás után egy akváriumot adtak? Nálunk a magyar iroda garnélás akváriumát lehet nézni élőben, meg időnként az üvegen át az embereket, akik elhaladnak mögötte.
