Nekem már a Flickr app is nagyon tetszett, tegnap pedig végre eljutottam odáig, hogy feltegyem a Yahoo új időjárás alkalmazását, és az meg aztán gyönyörű.
[caption id="attachment_3787" align="alignnone" width="640"] Budapest by day[/caption]
Ugye az iOS beépített Weather appja szintén a Yahoo szolgáltatását használja, az adatok tehát ugyanazok, illetve a Yahoo még sokkal több mindent is megmutat a széliránytól a páratartalomig. Amitől pedig szerintem zseniális, és az ember többször is előveszi kíváncsiságból, hogy a helyszínnek megfelelő képet választ a Flickrről háttérnek, ami ráadásul megfelel a napszaknak, este tehát az éjszakai Budapest fotóját teszi be. Azt még jó lenne tudni, vajon befolyásolja-e a hátteret az időjárás, tehát esőben esős képet talál-e.
[caption id="attachment_3788" align="alignnone" width="640"] Tokyo by night[/caption]
Emellett vannak még benne olyan finomságok, mint frissítéskor a töltésjelző, ami először csak egy kör, majd fokozatosan sugarakat növeszt, és napocska lesz belőle. iOS-re és Androidra is ingyenes alkalmazás. Én lecseréltem a gyárit azonnal.
Nagyon jó szolgáltatás, hogy emailben érkezik a Maratonman befutóképe. Viszont elkövettem azt a hibát, hogy felugrottam a célban, a fényképen pedig ennek vagy az elrugaszkodás vagy a leérkezés fázisa látható, így lett ez az eddigi legnevetségesebb célfotóm. Pippa Middleton tippje: ne ugrálj, vagy előtte szólj a fotósnak.
A kedvenc post-rock zenekarom nemsokára (22-én) kiad egy teljes koncertfilmet, amit a leicesteri Y Theatre-ben vettek fel. A kész filmet majd digitális formában lehet letölteni a Maybeshewill weboldaláról. A koncert maga az I Was Here for a Moment Then I Was Gone albumhoz tartozó turné lezárása volt. A Red Paper Lanterns klipjéről írtam is anno. Alább pedig egy szám a filmből:
Just a day after I crossed the finish line of the third marathon of my life, the oldest annual marathon of the world in Boston is bombed killing two and injuring several more. I'm at a loss for words. My heart goes out to all the competitors and spectators affected.
Megvan a harmadik maraton, tíz perccel jobb idővel!
Az előző budapestin ugye jól elfutottam az elejét, és emiatt alig értem be a célba, nemhogy időt tudtam volna javítani. Egy kedves kommentelő az alábbi szakértői magyarázatot fűzte a tavalyi élménybeszámolómhoz a Futóblogon:
"A rosszul megválasztott kezdeti sebesség megbosszulta magát.
Gyorsan kezdett. Szépen kúszott felfelé a pulzusa, nőtt a tejsav koncentrációja a vérében, ami a szénhidrát-felhasználás hatékonyságát csökkenti. Emiatt a pulzus nő tovább, mert az energia kell(ene). Tovább nő a tejsav koncentrációja, elsavasodnak az izmok, lemerevednek. Igazából ez nem görcs, hanem merevség. Elkerülni úgy lehet, ha a maraton 39-40. km-e környékén érjük el az elsavasodást jelentő pulzusszámot. A bűvös laktátszintet. Onnan már beszenvedhetünk a célba." — BGy
Ehhez képest most is sikerült odakeveredni a 3:30'-as iramfutó srác mellé, így indultam el. Kifejezetten jól ment, a félmaratoni pontig még gyorsabb is voltam, mint valaha ilyen össztávon. Akkor azért már kezdtem érezni, hogy ez így nem fog végig menni, és a fenti kommentből (valamennyit) tanulva, elkezdtem lemaradni az ötperces kilométerekhez képest. Azért az nem jött be, hogy a 40. kilométerre tornázzam a pulzusom elsavasodósra, mert már korábban éreztem a merevséget. Jól látszik ez a köridőkön, ahogy az utolsó 10 perccel lett több, mint az addigiak:
1. kör: 53'30"
2. kör: 53'02" (1:46'32")
3. kör: 56'33" (2:43'05")
4. kör: 1:05'28" (3:48'33")
Szóval valószínűleg ha valamivel lassabban kezdem az elejét, akkor a végén kevésbé drámaian lassulok be. A pulzusomról mondjuk közben semmi információm nincs, és eddig nem is hiányzott. Szerintem amúgy az is segített, hogy kiváló anyagok voltak a frissítőpontokon, a szokásos víz, izotóniás ital és banán mellett narancs, paradicsom, PowerBar gél és magnézium is.
Az időjárásra nem lehetett panasz, majdnem végig napsütés volt. Olyannyira, hogy az időnként beúszó felhők kifejezetten felüdülést jelentettek. A napszemüvegben sikerült is szép pandásra sülni.
A helyszín abból a szempontból kiváló volt, hogy végre nem Budapesten futottunk, ahol már milliószor. Körülbelül 10.5 km hosszú kör volt a pálya, ezt kellett a maratonistáknak négyszer megtenni. (Sajnos ez az információ csak a helyszínen derült ki, legalábbis én a weboldalon sehol sem találtam meg.)
Annyiból kellemetlen volt azért, hogy a kör sem volt egészen kör, így már borzasztó unalmas volt nyolcadjára elfutni ugyanazok a tereptárgyak mellett. Illetve azok, akik a 6.5 kilométerre neveztek csak a viszonylag sivár városszéli útvonalon mentek végig, semmit sem láttak az amúgy szép kikötőből. A cél volt a legszebb, befutáskor rá lehetett látni a Tihanyi-félszigetre meg az apátságra.
Menő volt még, hogy voltak iramfutók, csak egyértelmű lufik nélkül nehéz volt őket azonosítani. Szerencsére annyira nem voltunk sokan, hogy ez akkora gondot okozott volna. Viszont nagy szervezési bakinak tartom, hogy a rajtnál (és a célban) nem volt felállítva WC, csak a frissítőpontoknál menet közben. Illetve a végére valahogy az öltözősátrak is eltűntek.
A befutók kaptak szép érmet, oklevelet, a félmaratoni távtól pedig technikai pólót is, ami szép neonsárga, szerintem ebben fogok majd biciklizni, hogy lássanak. A célcsomagban csak egy izotóniás ital volt, ennivaló nem, de lehetett volna pörköltet enni, ha megvárjuk. Mi inkább elmentünk Csopakra a Szent Donát Pince éttermébe, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a Balatonra.
Ezen a hétvégén meg jön a Vivicittá félmaratoni távja.
Emlékeztek, amikor a Duna TV-n műsorzárás után egy akváriumot adtak? Nálunk a magyar iroda garnélás akváriumát lehet nézni élőben, meg időnként az üvegen át az embereket, akik elhaladnak mögötte.
A legtöbben sznobnak tartanak, mert — a filmekhez hasonlóan — az angol nyelven megjelent könyveket szeretem eredetiben olvasni. Amikor viszont először hallottam China Miéville új regényéről, a Konzulvárosról (Embassytown), már akkor elhatároztam, hogy ezt magyarul fogom megpróbálni, mégpedig a fordító személye, Juhász Viktor miatt. A megnyilatkozásaiból úgy tűnt, benne megbízhatok.
A Stuttgarti utam előtti napon jelent meg a magyar kiadás, este munka után jártam a könyvesboltokat érte. Az Alexandrában pár nappal későbbi megjelenési dátumot mondtak, a Libriben pedig még nem volt. Végül a Fókusz Könyváruházban jártam sikerrel, de ott is a raktárból hozta ki nekem egy srác. Egyébként vicces volt, mert a számítógépbe Konzumváros és Konzolváros címmel is beírták. Kicsit úgy éreztem magam, mintha a Valami Amerikában szerepelnék.
Eddig két Miéville-könyvhöz volt szerencsém. A City and the City tetszett, de korántsem éreztem annyira izgalmasnak, mint az a hypeból vártam. A The Scar címűt pedig Midnite adta kölcsön, és — bár figyelmeztetett, — valóban nem sikerült az első néhány tíz oldalnál tovább jutnom: egyszerűen annyira elvont a történet elhelyezése, amivel nem bírtam.
A Konzulvárosól azt írták mások, hogy ízig-vérig sci-fi. A történetet a főszereplő, Avice meséli, aki az univerzum peremén elhelyezkedő furcsa gyarmat szülötte. A szaggatott gyermekkori visszaemlékezések alapján rekonstruálható a helyszín: egy bolygó, ahol az őslakosok egy olyan nyelvet használnak, amelyet ugyan bárki megérthet, de beszélni csakis a néhány konzul képes. Bár ez kevéssé jellemző, Avicenek sikerül elhagynia a gyarmatot, és világot látnia. Visszatértekor azonban nem csak a tapasztalatai miatt látja másként a bolygót. Akaratlanul is olyan események középpontjába csöppen, amelyek az egész egykori otthonát gyökeresen megváltoztatják.
Ami a fenti fülszövegre hajazó leírásból nem derül ki, hogy a nyelvészet mennyire átitatja a könyvet. Szerintem megfelelő előképzettség híján biztosan csak felületesen értettem a mögöttes tudományt, de még így is rengeteg elgondolkodtató, könyvből merengve kitekintő alkalomban volt részem. Faramuci módon pont ezért (és kivételesen nem a fordítás hiányosságai miatt) van az az érzésem, hogy ezt angolul is de elolvasnám. Kíváncsi vagyok, az eredetiben hogyan van megfogalmazva jópár részlet. Viszont magyarul is üt, de nagyon.
Pont van egy mondat is benne, hogy a fordítással kivédhetetlenül elveszik valami, pontosan idézni most nem tudom. Fordítóként biztosan mosolyra húzódott volna a szám, amikor ideérek.
Meg az is sorsszerű volt, hogy pont a Frankfurtba és visszafelé tartó repülőkön olvastam az első felét, mert sok német kifejezés szerepel a regényben, mint például a mindennapok "tere" a manchmal és az űrutazásra használt immer. De nekem az akkumlátorszörnyek neve, a zelle is gyanús volt, és még sok ilyen van.
Mindent összevetve nekem nagyon tetszett az egész, ahogy egyszerre geek és sci-fi meg bölcsész és nyelvészetet boncolgató. Ha valakit a filozófiai dilemmák foglalkoztatnak, az is bőven talál benne ötletet. És mindezek mellett izgalmas, kíváncsivá tesz, hogy mi történik a következő fejezetben. Avice pedig szimpatikus főszereplő. A borító amúgy nagyon találó, de hogy miért, azt csak olvasás közben lehet megérteni.
A képen a könyv a frankfurti repülőtér tranzitjában tartózkodik.
Budapest by day[/caption]
Tokyo by night[/caption]
