21Q1 futásokban

Egy évre visszatekinteni elég hosszú, úgyhogy most kísérletet teszek arra, hogy rövidebb periódust nézzek meg a futás szempontjából.

Decemberre jutottunk el oda, hogy volt végleges lakás valamennyi berendezéssel, kialakult egyfajta rutin a munkában, így tudtam összpontosítani kicsit az edzések visszaépítésére. Ahogy a tavalyi összegzőben írtam, decemberben 185 kilométert gyűjtöttem.

A cél továbbra is a futásmennyiség szintre hozása volt, mind időben mind távolságban. Az év elején még lehetségesnek tűnt, hogy Csanya meg tudja rendezni a májusi UTH-t, ezt szerettem volna újra szintidőn belül teljesíteni. Az edzéstervem két alapja a rendszeresség és a kilométergyűjtés lett: igyekeztem heti legalább hat napon elmenni futni, és amennyire lehet teljesíteni a Strava havi 300 kilométeres “Endurance” kihívását.

Szerencsére itt nem volt sosem kijárási tilalom, vagy egyéb korlátozás, nyugodtan kimehettem szaladni az éjszakába, ami gyakran elő is fordult. Persze télen elég nehéz is nappal futni, amikor már délután háromkor lemegy a nap, kész, ennyi volt.

Állítólag kivételesen havas volt az idei stockholmi tél, és a helyi hótakarítási szokás szerint inkább kavicsot szórtak az utakra, mintsem letolták a havat. Főleg a kiserdőben és a partmenti sétálóutakon, amerre én futni jártam. Igazából a terepviszonyokból kiindulva akár terepfutásként is trackelhettem volna az edzéseket. Volt a havasesős latyaktól a letaposott kemény havon át a puha porhóig minden. A sebesség így nem annyira számított, viszont valószínűleg kiemelkedően jó edzésértéke lett a futásoknak. A finom porhó például egészen olyan tud lenni, mintha az ember a homokos tengerparton futna. Egyik hétfőn pedig hatalmas pelyhekben hullott a hó, amiből estére szakadó eső lett: a három centis fagyos hólében két lépés után ázott be bokáig a cipőm; de legalább büszke lehettem magamra, hogy nem kutyáztam el az aznapi adagot.

Januárban így 261 kilométert szedtem össze, és bőven meglett a hegymászós Strava kihívás is a 2558 méter szintemelkedéssel. Ez utóbbi amúgy nem egyszerű feladat, a legmagasabb hely errefelé a sídomb. Ez a szint apránként gyűlt össze az útközbeni kis hullámokkal, hidakkal, felüljárókkal. A hónap elején kipipáltam a havi félmaratont is 1:56’ idővel.

Február ehhez képest satnya lett: 170 kilométerrel zártam úgy, hogy a harmadik héten mindössze 6 kilométer került a lábaimba. Az első hetekben nagyon hideg volt, éjszakánként gyakran ment -10°C alá a hőmérséklet. Kezdett fogyni az energiám. A hegymenetből is csak 1270 méterig jutottam.

A hónap végére azonban hirtelen kitavaszodott kicsit, így indultam el február utolsó napján a havi félmaratonra, ami 1:43’48” lett. Idejét sem tudom, mikor sikerült ilyen jó időt futnom. Ennyit jelent a rendszeresség visszavezetése, meg hogy végigkorcsolyáztam a telet, gondolom. Versenyszituációban sajnos nem lett volna ennyi a bruttó idő, ugyanis volt benne egy ötperces intermezzo a park közvécéjében. Elkövettem azt az amatőr hibát, hogy a futás előtt vettem be a vitaminjaim, és vagy ezek, vagy a kritikátlanul sok elfogyasztott kávé miatt igencsak loholni kellett egy óra után, hogy könnyíthessek magamon. Mindenesetre a közjáték ellenére ugyanolyan szaporán (sic!) tudtam folytatni.

Márciusra visszatért a lendület: 281 kilométer, 2200m szint, januárhoz hasonlóan három nap kivételével minden nap futónap. A félmaratont a kiserdőben körözve teljesítettem 1:50’ alatt, de 200m emelkedéssel (hullámok, meg a híd). Bár a hőmérséklet este alig ment fagypont fölé, napközben tízfokos melegek is voltak, és elolvadt az összes hó. Ilyen körülmények között rendszeresen tudtam 5 percen belüli kilométerekkel úgy haladni, hogy E1/E2 zónában maradt a pulzusom, amire jó ideje nem volt példa.

Márciusban megérkezett az új cipőm is, azóta ebben nyomom. Annyira bejött a Wildhorse 6 szuperkényelmes React talpa, hogy rámentem egy akciós Nike React Infinity Run Flyknitre. A tűzpirosról kicsivel maradtam le, így esett a választás végül erre a monokróm változatra. Egyelőre teljesen beváltotta a hozzá fűzött elvárásokat. Iszonyú kényelmes hosszú távon is, meglepően jól tartja a bokát, bár hivatalosan neutrális, nem stabil cipő. Egyszer jól összevéreztem, mert rendszeresebben kellene körmöt vágni ugye, és akkor nem sebzi fel az egyik lábujjam a másikat, de az is kimosható volt belőle.

Ekkor már nagyon kevés esélyt láttam rá, hogy hazamehessek májusban, ezért nem annyira rázott meg, hogy a hónap végén törölték is az idei UTH-t. Persze elég szomorú azért, hagyományosan ilyenkor már javában beindult a versenyszezon, minden hétvégére juthatott valami futnivaló akár.

Karlstad

A húsvéti hosszú hétvégén már el akartunk menni valahová, hiszen a megérkezés óta nem tettük ki a lábunkat Stockholm közigazgatási határain kívülre. A hazalátogatásra továbbra sem volt lehetőség, úgyhogy meglehetősen véletlenszerűen Karlstadra esett a választás mint országon belüli célpontra.

Karlstad Värmland megye fővárosa, Svédország legnagyobb tavának, a Vänernnek a partján fekszik, és a jelképe egy vigyori nap, mivel állítólag az egyik legnapsütöttebb települése az országnak. A város egyik nevezetessége egy helyi pincérlány szobra, aki a legenda szerint mindig mosolygós természete miatt a karlstadi nap (Sola i Karlstad) becenevet kapta.

Közvetlenül a hotel mellett a boltba menet csapott meg a markáns kávéillat. Mint kiderült, a Löfbergs kávénak, amit anno az ideiglenes lakásban vettünk főzni, itt van a főhadiszállása és az egyik pörkölőüzeme. Az első este még működött is, és mivel az egész épület üvegfalú, lehetett nézni, ahogy közlekednek a csomag kavék a futószalagon. Sajnos az ünnepekre leállt a gyártás, így nem tudtuk tüzetesebben megnézni.

A várost Svédország leghosszabb folyója, a Klarälven szeli át. A rengeteg hídja közül a legmenőbb a XVIII. századi Östra bron, vagyis a régi kőhíd (gamla stenbron). Esténként szivárványszínű kivilágítást kap.

Sétatávra a belvárostól található a Mariebergsskogen, egy elég nagy városi park. Az erdős terület közepén egy félig skanzen félig állatkert üzemel (Djurparken Lillskogen). A leírások alapján a tradícionális (középkori) svéd háziállatokat mutatják be; voltak kecskék, nyulak, pónik, és a kedvenceim, a malacok. Ez utóbbiak félig vadon éltek a falvak körül, és amikor kellett, levadásztak egyet-egyet. Egyből az Argricola fekete disznói jutottak eszembe róluk.

A park déli csücskénél a mocsaras rész vízimadarak költőhelye. Magaslesről is lehet őket nézni, illetve van egy kávézó/kiállítóterem a vízparton (Naturum Värmland), ami sajnos szintén zárva volt ezúttal.

Délután megpróbáltunk elsétálni az Alsters herrgård felé, de útközben egy hídépítés miatt jó nagyot kellett volna kerülni, úgyhogy inkább visszafordultunk, mielőtt ránk sötétedik. Nyitva ez sem volt amúgy, így csak kívülről láthattuk volna Gustaf Fröding író, költő szülőhelyét.

Karlstad még arról híres, hogy 1905 szeptemberében itt találkozott a svéd és a norvég delegáció, hogy megtárgyalják a svéd-norvég perszonálúnió felbontását. A háborút sikerült elkerülni, Norvégia békés úton lett független ország.

Mivel a városban ezzel javarészt kimerítettnek ítéltük a látnivalókat, túrát kerestünk. Szintén dél felé találtunk egy útvonalat Hammarön, amről később kiderült, hogy már egy másik község (kommun) része. Távolsági busszal lehetett megközelíteni, amitől erősen hasonlított a projekt egy kéktúra szakaszra. A közel tíz kilométeres körútról később kiderült, hogy egy helyi szabadidőközpont, a Kilenegården, tartja fenn.

Ezek a szabadidőközpontok elterjedtek lehetnek, mert a másnapi séta útvonala is ilyenhez köthető, ez volt a Skutbergets motionscentral. Erre a városi busz járt, úgyhogy az összes szóba jöhető tömegközlekedési formát kipróbáltuk. Nyáron nagyon menő lehet a hely, mert egy hatalmas kemping fekszik a tóparton sátorhelyekkel, lakókocsikkal és bérelhető házakkal: tiszta Balaton. Az erdő meg kísértetiesen úgy nézett ki, mintha telepített lenne, annyira szabályosan álltak a fák. Az állatvilágot egy nyúl képviselte, aki szembejött az egyik kanyarban, láthatóan meglepődött, majd sarkon fordult.

Slussen

Ezt a képet a 2015-ös stockholmi kirándulás alkalmával készítettem, amikor már elkezdődött a slusseni csomópont teljes újjáépítése.

A projektet bemutató infóvideó tanúsága szerint már 2014-ben az volt a cél, hogy az autóforgalom kiszolgálása helyett a tömegközlekedők, a kerékpárosok és a gyalogosok igényeit helyezzék előtérbe.

Gigászi munka, hiszen a mai napig Slussen a fő összekötő kapocs Stockholm északi és déli része között, és az építkezés közben biztosítani kell a folyamatos közlekedést. Két timelapse videón látható az elmúlt hét év a Katarinavägen (errefelé van az albérlet) és a Slussbron (Gamla Stan, az óváros) irányába. Az egy elég menő pillanat, amikor az új autós híd, a Guldbron, egyszer csak megjelenik, mert egy darabban hozták uszályon.

Lent az utcaszinten pedig vannak a vicces plakátok.

Direkt csináltak kis ablakokat a palánkokon, hogy lehessen nézni az építkezést, gondolva a gyerekekre is. Halad a dolog, mert az a híd, amire a gyalogosforgalmat terelték amikor kiköltöztünk tavaly ősszel, már eltűnt. Ütemezve adnak át részeket, de biztosan csúszik a projekt, például az egyik táblán már 2025-ös dátum szerepel.

Jekyll

For a while now I’ve been toying with the idea of moving the blog from its current location and leave WordPress behind in the process. The primary reason was costs: my current hosting plan amounts to $120 a year and that’s 💰 I can spend elsewhere. Another reason was speed and complexity: for my use case of personal blogging WP started to feel extremely bloated and unnecessarily slow. GitHub Pages looked like an excellent alternative. (If I remember correctly I’ve been shown Jekyll long ago back when I was in Japan but I did not understand the benefits at the time.)

Making the switch did not seem particularly complex. I followed the Installation guide and the Step by Step Tutorial. Ruby I’ve already had installed but I opted for setting up the latest 3.0.0 version with rbenv anyway. However, this broke local testing, apparently because of this bug, easily fixed by bundle add webrick.

Getting the existing 2039 posts into the new system proved to be less straightforward. I tried the Jekyll Exporter plugin, but as I expected it ran out of memory. The likely issue is that the plugin would try to include the entirety of the wp-content/uploads folder as well…

To circumvent this I made a copy of the WordPress database, fired up a local mySQL server and fed the database into it as if I had a locally running WP. Then I used the jekyll-import gem to create a dump of the posts converted into Jekyll-compatible html files. Defaults had to be changed because I didn’t use categories but I wanted to retain non-ASCII characters: "clean_entities" = false. For an unknown reason "socket" had to be explicitly set to nil for the script to be able to connect. Afterwards it ran perfectly.

❯ ruby -r rubygems -e 'require "jekyll-import";
    JekyllImport::Importers::WordPress.run({
      "dbname"         => "xxxxxxx",
      "user"           => "root",
      "password"       => "",
      "host"           => "localhost",
      "port"           => "3306",
      "socket"         => nil,
      "table_prefix"   => "wp_",
      "site_prefix"    => "",
      "clean_entities" => false,
      "comments"       => true,
      "categories"     => false,
      "tags"           => true,
      "more_excerpt"   => true,
      "more_anchor"    => true,
      "extension"      => "html",
      "status"         => ["publish"]
    })'

Then came porting the styling over and adding the jekyll-paginate plugin. I needed to employ a hack here because of the differing logic. My WordPress setting was to display the newest posts first which meant that the next ten posts on page2 would be on the previous url not on next like in Jekyll pagination. Behold the reverse logic:

<nav>
<!-- Pagination links -->
    <div class="pagination">
        {% if paginator.next_page %}
        <a href="{{ paginator.next_page_path }}" class="previous">Older</a>
        {% else %}
        <span class="previous">Older</span>
        {% endif %}
        <span class="page_number ">
        {{ paginator.page }} / {{ paginator.total_pages }}
        </span>
        {% if paginator.previous_page %}
        <a href="{{ paginator.previous_page_path }}" class="next">Newer</a>
        {% else %}
        <span class="next">Newer</span>
        {% endif %}
    </div>
</nav>

For now this qualifies as an MVP. There are several things not working yet such as commenting, image galleries, tags, video embeds, and so on, which I plan to resolve gradually.

2020 futásokban

Január utolsó napján talán még belefér egy tavalyi évértékelő a futásra fókuszálva. 2020 sokminden más mellett a sport éve sem lett nálam.

Az év elején még akár edzéstervre messziről hasonlító tevékenységet is végeztem, illetve a január végén elmentem a Téli Börzsöny Trailre. Ez volt az utolsó verseny, amit azóta teljesítettem…

Februárban összesen két alkalommal voltam futni, alig több, mint 10 kilométert összegyűjtve. Ilyen jól sikerült alapozással neveztem be az utolsó pillanatban a Bükki Kilátások 66.5 kilométeres Hard távjára, többek között mert a rövidebb távok már megteltek. Gondolom senki sem lepődött meg, hogy a felénél fel kellett adnom.

A folytatásban jöttek a tavaszi lezárások, minden versenyt töröltek vagy elhalasztottak, a csoportos futásoknak lőttek. Szerencsére legalább időkorlát nélkül lehetett a szabadban sportolni. Mondjuk ennek ellenére sem toltam túl, hetek teltek el mozgás nélkül, miközben a világ összes létező videókonferencia-platformján állásinterjúztam. Ekkor mondtam le az edzéstervezést is.

Csanyával voltunk gerilla VTM-ezni, meg meglátogattuk a BHTCS néhány csúcsát, ezek nagyon szuper beszélgetős futások lettek.

Nagy-Szénás

Június elején még próbálkoztam, de utána pörgött föl a Svédország projekt, és semmi energiám nem maradt másra. Azért júliusban elmentem a Nyúlcipőbolt Börzsöny Trail L-re úgy, hogy amúgy több, mint egy hónapja egy métert sem futottam. Bekúsztam a célba, de jóval a hatórás szintidőn kívül.

Augusztusban a végtelen csomagolás és cipekedés mellett még egyszer elmentem Budapesten négy (4) kilométerre, de azóta az új otthonomban, Stockholmban futok.

Szeptemberben főleg Kungsholmen szigetén futkároztam, majd a hónap végén jött egy — remélhetőleg jó ideig utolsó — költözés a végleges lakásba, Södermalmba. Főleg azért tetszett meg a hely, mert alig kétszáz méterre rögtön egy Városliget-méretű park van (Tantolunden). Később felfedeztük, hogy a sziget déli partja egy szuper kavicsos sétaút, egy vasúti hídon átkelve pedig mindössze két kilométer után kezdődik az erdő (Årstaskogen), ami egyenesen természetvédelmi terület. Észak felé van egy cuki másfél kilométer kerületű lakott sziget (Reimersholme), meg egy másik hosszúkás (Långholmen), amin pár nyaraló és csónakház van, amúgy fával borított. Ezek mind körbefuthatóak. Szintén pár kilométer megtételével elérhető a Djurgården, a város talán leghíresebb zöldterülete.

Långholmen

Amúgy is zseniális Stockholmban, hogy az elérhető futóutak 80%-ban vízpartiak, erdeiek, vagy mindkettő. Annak ellenére, hogy sétatávra van a városközpont, rengeteg állattal is lehet találkozni. A víz mellett gémek és kacsák laknak, a parkokban nyulak rohangásznak, de láttam egyik este egy rókát is. A szomszéd erdőben pedig őzekkel lehet rendszeresen összefutni. (Kungsholmenben meg össze-vissza szaladgálnak a patkányok.)

Tantolunden, balra a vasúti híd, szemben kezdődik az erdő

Mivel versenyezni itt sem lehetett, októberben kipróbáltuk virtuálisan, így lett helyi STHLM Loop érmünk. Ahogy kezdtem visszanyerni a formám, ebbe a hónapba és a következőbe belefért egy-egy házi félmaraton is, főleg, hogy meglegyen a Strava badge. Novembert végül 155, decembert 185 összes kilométerrel zártam, amivel már nagyjából elégedett is tudtam lenni.

Årstaskogen, kivilágított kirándulóút

Később találtam rá a Suunto 3 must-run routes in Stockholm cikkére, amiből az első már a házi útvonalammá vált akkor. Felkészül Lidingö: kicsit messzebb kell hozzá menni, lehet kalandosan komppal, de a lakáshoz legközelebbi piros metró pont Ropstenig visz.

Maradéktalanul azért nem vagyok boldog, jó ideje 2020 volt az első év, hogy egyetlen maratont sem futottam. Nagyon remélem, hogy az idei stockholmi már meg lesz rendezve, meg eljutok haza az UTH-ra is. 🤞🏻

2020 könyvekben

Ilyenkor mindig visszaolvasom a tavalyi bejegyzést, és nagyon cuki a felütés. Little did I know…

Na, mindegy.

Számomra a legmeglepőbb, hogy darabszámban túlteljesítettem 2019-et, bár az is igaz, alacsonyan volt a léc. A megszokott (ambíciózus) ötvenes célból hét jött össze.

Bár még tavalyelőtt kezdtem, egészen tavaly áprilisig tartott ki a Witcher első könyve, a The Last Wish , ami egyáltalán nem a könyvet minősíti, csak épp volt elég más bajom. Nyilván nem véletlenül lett olyan népszerű, amilyen. Szinte biztos, hogy haladok tovább a sorozattal majd.

Anna Gavalda a Goodreads-feeden bukkant fel, így került a kezembe a Szerettem őt. Ilyen tökéletes kiemeléseket lehetett csinálni belőle:

“Az anyai nagyapám, aki orosz volt, mindig azt mondogatta: »Olyan vagy, mint az apád, folyton a hegyekre gondolsz.« »Milyen hegyekre, Muska?« – kérdeztem ilyenkor. »Milyenekre, milyenekre, hát amilyeneket nem is ismersz!«”

Anna Gavalda: Szerettem őt

Ezután mindent már Svédországban olvastam. 🇸🇪

A következő olvasmányom a Slaughterhouse-Five képregény-adaptációja volt:

The Slaughterhouse Five Graphic Novel is one of the first adaptations I’ve seen that felt like a completely new thing in a good way. I bet Vonnegut would have loved it. https://t.co/YGc5yUnwIF

– Neil Gaiman (@neilhimself) October 16, 2020

Sokáig nem voltam vele tisztában, de a Schindler’s List egy könyv alapján készült, az eredeti címe Schindler’s Ark , és Thomas Keneally a szerzője. Az események időrendje egészen más a könyvben, de a fő motívumok azonosak.

Pfliegel Dórával, a Feleséged története írójával, együtt dolgoztam az első munkahelyeim egyikén. Sajnos a regénye nem lett az én csésze teám.

A nagy költözési lázban kerestem valamit, amit úgy lehetett felvenni-letenni, mint egy mobilos játékot, ezért olvastam újra Dan Brown Deception Point ját. Az mindenesetre figyelemreméltó benne, hogy ahhoz képest, hogy lassan tizennyolc éves lesz, elég jól öregedett, ami nem igazán a techno-thrillerek sajátossága.

Végül sikerült megszerezni a Horizon: Zero Dawn világában játszódó képregény-sorozat első gyűjteményes kiadását. A The Sunhawk főszereplője Talanah, a Redmaw sidequestből. Nagyon jó választás volt az illusztrátor, aki előtte csak mint rajongó készített rajzokat:

[ View this post on Instagram

](https://www.instagram.com/p/B8JZEoflpYS/?utm_source=ig_embed&utm_campaign=loading)

A post shared by Ann Maulina (@n_maulina)

Week Three

A harmadik héten kevesebb idő maradt mászkálni, a hétvégén viszont elmentünk körülnézni az IKEA-ba. Stockholmtól délre található az IKEA Kungens Kurva: 1965-ben nyílt mint a világon a második áruház az älmhulti raktár után. Sokat vártunk a helytől, de nem számoltunk azzal, hogy épp átépítik, így eléggé csalódás volt: nem voltak berendezett szobák, egy csomó terület le volt kordonozva, ami bútor kint volt, az is láthatóan megviselten és piszkosan kókadozott. Meg persze egy szombat délután itt is óriási tömeg van, a bejáratnál még szakaszos beengedésbe is belefutottunk. 2022-ben lesz kész majd elvileg.

Hazafelé új megvilágítást fedeztünk fel a T-Centralen metróállomáson. Tény, ezzel nehezebb elszaladni a rendőrök elől.

Arról, hogy milyen a skandináv (legalábbis a norvég) óvodai elfogadás-oktatás, fáradjatok át Isoldehoz.

Week Two in Pictures

Kedden körbesétáltuk a szigetet, amin jelenleg lakunk. Kungsholmen kerülete nagyjából 10 kilométer, és kiváló gyalogos-kerékpáros útvonalon lehet a parton közlekedni.

Csütörtökön szitáló esőben indultunk lakást nézni. A helyi ügynökségből Sofie vitt körbe autóval a lakásokba. Külön felhívták a figyelmünket, ha aznap még más is megnézte a potenciális albérletet, ugyanis elképesztően gyorsan elkelnek. A svéd törvények szerint egy szóbeli igen is szerződéssel ér fel, úgyhogy ha nem siet az ember, lecsúszhat a bérleményről.

A csapatom még korábban mesélte, hogy elég szigorúan van szabályozva, hogy milyen rendszerességgel kell karbantartásokat, felújításokat végezni, úgyhogy nincsenek vállalhatatlan, omladozó házak. Fura is volt, hogy a kapott lehetőségeknél néha olyan építési idők voltak megadva, hogy 1901, de az épület jobban festett, mint a legtöbb pesti új építésű…

Majd Södermalmban fogunk lakni, egyelőre sok nem látszik berendezés nelkül.

Week One in Pictures

Főleg képek az első hétről.

Ezzel a cuki Embraerrel mentünk Amszterdamig. Húsz perc rémült pakolás után szálltunk taxiba, mivel jól elaludtunk, de utólag kiderült, kár volt izgulni: alig lézengtek az A terminálon.

A fontosság egyértelmű.

Viszlát, Budapest!

Schiphol felé.

Sokak számára ismerős lehet, hogy Svédországban – főleg a régebbi építésű házakban – nincs mosógép-kiállás a lakásokban, hanem egy lakóközösségi mosókonyhában lehet mosni, ahová időpontot kell foglalni egy ilyen táblán.

Kedden semmi dolgunk nem lévén turistáskodtunk az óvárosban.

A T-Centralen állomásnál lévő Åhléns áruházban fel van építve egy Lego modellje az épületnek, a modell ajtaján pedig épp viszik be a modell modelljét.

Húsgolyót természetesen kellett enni, a fertőtlenítést pedig a helyi gin-főzde szolgáltatta.

Panaszkodni a ki tudja mióta elhúzódó slusseni építkezésről kell.

Aztán behajóztunk a 82-es vonalon Djurgården felé. (A helyi tömegközlekedési jegy pár kompra is érvényes.)

Amúgy itt az ideiglenes szállás, Kungsholmen városrészben.

Másnap leteszteltem a mosást és a szárítógépet. Van még egy cucc lent, ami szerintem mángorló, de nem mertem beüzemelni.

Természetesen minden instrukció svéd.

Ma pedig a 82-es vonalat néztünk meg, ezzel egészen hosszan, 50 percen át lehet hajózni.

Holnap kezdek! 💚

The Last Supper

Nehéz elhinni, de egy héten belül másodszor is sikerült kiszöknie a Mokkának. Hallottam olyat is, hogy egy macska megérzi, ha a háztartás költözik, és inkább elmegy… Mindenesetre most sikerült úgy meglógnia, hogy senki sem találta meg, hiába nyomtattam posztereket, meg kutattam utána naphosszat. Szegény Mokka… nagyon hiányzik a fekete szőre, meg hogy néz.

Eközben a költözés a finisbe ért: kevesebb, mint 11 óra múlva felszáll az amszterdami gép. Elköltöttem az utolsó vacsorát itt. (Rakott karfiol.)

Csütörtökön jött három lengyel, és pikk-pakk négy és fél óra alatt összecsomagolták az egész lakást. Én voltam a legjobban meglepve, hogy angolul szóltak a telefonba, mert az előzetes felmérést még egy magyar csávó végezte. Viszont tényleg nagyon profin, szisztematikusan betekertek mindent papírba/buborékfóliába, és bedobozolták őket. A ládák kaptak feliratot, hogy melyik szobához tartoznak, és mi a fő tartalmuk. Ebből aztán a végén kaptam egy listát. 52 elem lett a vége, ami nagyjából megfelelt az eredetileg becsült 8 köbméternek. Ez egy kétszobás (nappali, háló) lakás tartalma bútorok nélkül. Úgy nyelte el a Peugeot furgon, hogy még maradt hely.

Kicsit beszélgettem az egyikükkel, mesélte, hogy amúgy taxis Krakkóban, és az utóbbi egy hétben tíz országban voltak. A mi cuccaink is a végleges címig egy németországi raktárban pihennek majd.