A daigakusai végül is ezen a pénteken kezdődik, és jövő hét hétfőig tart, viszont a kedd ünnepnap, tehát összesen 5 napunk lesz a teljes regenerálódásra a december 6-9-i vizsgák előtt. (Meg megtanulni a háromperces beszédünket, amit 25-én kell prezentálni a diákok és a tantestület előtt, megcsinálni a háromoldalnyi matekpéldát és felkészülni a vizsgákra.)
Norbival tettünk egy halovány kísérletet a jegyünk áttetetésére korábbi időpontra. Az utazási iroda felszámított volna 5000 Yent pluszban, ami még rendben is lett volna, de a Ferihegyi Repülőtér a hétvégi reptérhasználatért 15.000 Yen felárat kért volna, ami testvérek között is baromi sok. Köszi. Szóval nem érünk vissza időben, papír marad aláíratlanul, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
Már megint jó régen nem írtam ide, és az igencsak változatos életvitelünket jól példázza, hogy semmi érdekes nem történt azóta. Hétvégén például szobát takarítottam. Japánban a legeslegfontosabb dolog az, hogy semmi sem maradhat nedves. Például haa padlóra akárcsak egy csepp víz is jut, amit nem törlök felazonnal, az másnapra szép szürke foltot eredményez. Felteszem penész. Van még a piros színű penészféle is, ami a fürdőszobát támadja meg, pl a tusfürdő tubusa alatt, ahol majdnem mindig vizes. Na ezeknek a kezdeményeit rendszeresen el kell távolítani. A virágok esetében ez jól jön ki, ha az ember elfelejt locsolni, akkor sem halnak ki. A növényemet elég havonta egyszer meglocsolni. Így is mindig aggódok, nehogy túlöntözzem, mert folyton nedves a földje.
Aztán tegnap Seiyu-túrát tartottam bevásárlás céljából. Itt nagy divatja van a mindenféle piaci szegmenst lefedő konszerneknek. Pl van Mitsubishi bank, a Keio nem csak vasútvonal, hanem vannak áruházai is, stb. A Seiyut tulajdonló cégóriásnak - a többiekhez hasonlóan - baseball-csapata is van. Namost mivel ez a csapat valamit nyert nemrég (bajnokság?), ennek örömére a fél Seiyut leárazták. :) Szóval érdemes menni bevásárolni. Így történhetett az is, hogy az egy kilós cukor olcsóbb lett, mint a fél kilós. (!) Nagy bánatomra én ezt már csak az árcédulákról tudtam meg, mert az összes egykilósat elvitték...
Lassan de biztosan haladunk a daigakusai, azaz az egyetemi unnepnappok fele, ami oszi szunetkent ertelmezheto. Annyira nem nagy szam azert, ennek a honapnak a vegen egy plusz penteket es egy hetfot kapunk meg ha jol emlekszem. Legalabb tudunk egy kicsit pihenni. Bar Sato Sensei, a matektanar, megjegyezte, hogy kihasznalando a "rengeteg" szabadidonket, jo sok peldaval szandekozik megajandekozni minket, hogy addig se felejtsunk. Sajnos ez a gondolkodasmod nagy valoszinuseggel jellemzi a tanari kar egeszet, ugyhogy lehet, hogy tobb tanulnivalonk lesz, mint egyebkent. Ez annyibol nem csoda, hogy mar csak egy honap van hatra a decemberi vizsgakig (dec. 6-9), amelyek eredmenye a legjelentosebb az egyetemi elhelyezes szempontjabol...
Legalabb az idojaras a kegyeibe fogadott minket, en legalabbis elvezem. Az osz tunik eddig messze a legkellemesebb evszaknak itt. A levego paratartalma megszunt fojtogatoan magasnak lenni, es a napok nagy reszeben szepen sut a nap. A venasszonyok nyara uralja az oszt. A homerseklet nem tul magas, neha kifejezetten huvos, de tiz fok ala nem igazan sullyed, es a napos delelottokon egy szal poloban rohangaszunk fel-ala. A hetvegen peldaul fogtam a mobil szekemet, es kiultem a JLC ele olvasni a napra. Teljesen olyan volt, mintha nyar lenne. A tel Europahoz kepest altalanosan enyhe Japanban, es ho sem igazan esik. Majd otthon... ;)
A héten sikeresen felbosszantottak többször is. Például a hazautazás. Ahhoz, hogy hazamehessünk, elvileg alá kell íratni egy papírt az iskolával. Érthető ez abból a szempontból, hogy nem kevés pénzbe kerülünk a japánoknak, tehát - úgymond - védeni akarják a befektetésüket, azaz megpróbálnak rávenni arra, hogy ne szökjünk haza. Csak annyi a baj, hogy nagyon túlzásba viszik: nekem és Norbinak nem hajlandók aláírnia papírjainkat, mert január 12-én érnénk vissza, és aznap már tanítás van. Hiába magyaráztuk, hogy: 1) Mindenkinek van 20% hiányzási lehetősége, ha teszem azt azon a kedden betegnek tekintenek minket, akkor az miért nem jó? 2) Mások a megengedett idő előtt mennek haza, és ők kaptak aláírást - pedig a téli szünet előtt döntenek az egyetemi elhelyezésről, és ha valaki nincs ott, nehezen lehet vele beszélgetni erről. 3) A jegy áttevése korábbi időpontba horribilis összegbe kerülne - főleg magyar szemmel. Ugyanis akkor hétvégén kellene elindulni, ami a Ferihegy hétvégi felárát jelenti, plusz korábbi jegy drágább plusz az időpontcsere sincs ingyen.
Erre azt a választ kaptuk, hogy 1) A 20% más probléma, de ők nem vállalhatnak felelősséget így értünk. (Milyen felelősség? Nem vagyunk óvodások!!) 2) A megengedett idő előtt nincs tanítás, és "behozhatatlan hátrányra teszünk szert". (Mi van? Hiányzok 2 órát! A legviccesebb, hogy az aláíró tanár nem is tanít japánt, tehát saját bevallása szerint is fogalma sincs arról, hogy mit jelent, ha hiányzunk. De azért nem.) 3) A hazaút mindenkinek egyénileg történik, tehát mindenkinek el kell dönteni, képes-e elegendő pénzt megspórolni, hogy a megadott határidőn belül utazzon haza. ( Na persze, ha valaki nyolcszázezer yent keres havonta. Az sem érdekli őket, hogy mi nem Koreából vagy Vietnámból jöttünk, hanem egy kicsit messzebbről...)
Egyébként a JLC álláspontja szerint a legjobb az lenne, ha egyáltalán nem menne haza senki. ők ezt így nem mondják ki, de arra igyekeznek buzdítani mindenkit, hogy ne menjen haza és "A szünet idejére változatos programokat és homestay-t szervezünk." Persze, szerintük az a jó, ahogy a többségében ázsiai diákok gondolkodnak: idejöttünk tanulni, jó nekünk, hálásak vagyunk, ezért mindig azt csináljuk, amit mondanak, sohasem panaszkodunk, és nem baj, ha bele is pusztulunk, azért még többet teszünk az atyai japán államért. Akkor miért nem csak Vietnámból hoznak tanulókat?
A sztori tanulsága: Ha Japánban van egy szabály, azt soha senki kedvéért, semmilyen körülmények között sem lehet a legapróbb részletében sem megkerülni vagy rugalmasságot tanúsítani.
Hát ide is jó régen írtam, az biztos... Mindig akadt valami, ami megakadályozott, ha más nem, akkor az egészséges lustaságom. Amúgy is gyakran hallom, hogy, jaj bocs SeSam, a journalodat nincs időm olvasni, inkább mesélj, hogy vagy. Na mindegy, azért én hiszek abban, hogy még van, aki jár ide, úgyhogy lássuk mi történt mostanában.
A journal mellőzése nem a természeti csapások folyományaként következett be. Bár Japánban volt egy nem kicsi, 7.9-es földrengés, ennek a központja Niigata-tartományban volt, így - bár mi is éreztük - nem volt veszélyes. A központjában azonban akadtak rendesen problémák. 31 ember életét vesztette, és majd' százezret kitelepítettek. Egy gát megrongálódott, és elárasztott vízzel egy adag házat, valamint kisiklott a shinkansen. Ez különösen fáj a japánoknak, mert erre ötven éve nem volt példa. Itt bejön a képbe az is, hogy a külföldi források általában sokkal nagyobb károkról, több eltűntről és nagyobb problémákról számolnak be. Ennek okát nem tudom, és igazából abban sem vagyok biztos, hogy nem újságírói túlzás-e. Vagyaz is lehet, hogy a japánok szándékosan kisebb számokat mondanak? Mindenesetre érdekes.
Közben vissyakaptuk a nyelvtanviysgánkat, ami nekem a nem túl fényes 83%-os eredményt hozta. Aztán előző ´pénteken írtunk egy kanjitesztet, ami félelmetes rossz lett: 72%... Szóval a helyzet enm túl rózsás, de jelentem, küzdök és majd lesz valami.
Ide is igyekszem ismét rendszeresebben alkotni, tudjátok, csak elkezdeni nehéz.
Félelmetes, mi folyik itt. Előző pénteken egy meglehetősen trükkös - szokás szerint... - nyelvtani tesztet írtunk, ma pedig a közutálatnak örvendő nihonjijou, azaz Japánismeret, nevű idiótaság kerül terítékre. Meg kellett (volna) tanulnunk 47 Japán "megyét" fővárosukkal, plusz a 12 legnagyobb várost kanjival, meg egyéb ilyesmiket. Agyatlanul adatokat magolni (amiket egy atlaszt kinyitva is megtudhatok) nagy hülyeségnek tartok. Persze ez senkit sem érdekel, és biztos vagyok benne, hogy az Ázsiából érkezett nagy ülőkapacitással bíró egyedek meg is fogják tanulni szóról szóra, aztán bekerülnek a jó egyetemekre...
Végül a tájfun elkerülte Suzukát és helyette inkább Tokióban garázdálkodott. Én pont a legvadabb szélvihar előtt mentem el Tobitakyu-ig gyalog, mivel a bekötött kezem a zuhogó esőben teljesen szétázott volna a biciklin. Kényszerhelyzetben voltam, mert a hűtőm teljesen üresre fogyott, így muszáj volt valami harapnivalóért elmennem. Volt nálam esernyő,de nem sokat használt, három percen belül a nadrágomból csavarni lehetett a vizet, mivel a szél befújt az esernyő alá. Közben háromfajta japán tájfunálló öltözéket láttam az utcán: Az első verzió a hazánkban is bevált malaclopó, azaz földig érő esőköpeny. Egy csapat rendőr viselte; egyensapkájukkal a fejükön SS tisztekre emlékeztettek, bár az esernyőjük rombolta ezen imidzsüket. A második típus a következőképpen fest: felül rendesen felöltözik az ember, pulóver, stb. Alul azonban mintha strandra készülne rövidnadrágot és egy pár papucsot visel. Ilyen módon ay esernyő által takarásban lévő testfelület melegen van tartva, a többi meg úgyis vizes lesz ugyebár. A harmadik öltözék teljesen normális, azonban cipő helyett egy pár nagy fekete gumicsizma tartozik hozzá. Mondanom sem kell, én ezzekkel nem rendelkezvén, hazatértemkor deréktól lefelé úgy néztem ki, mint aki ruhástól úszott.
Ma negyedik órában úgynevezett "medical checkup"-ot tartottak. Ez abból állt, hogy egy orvosnak látszó személymeghallgatta mindenki légzését, amjd vért vettek tesztelésre. Na ezzel az akcióval engem a várakozásoknak megfelelően sikerült kivonni a forgalomból egy időre. Én szóltam előre, ha tőlem vért vesznek, annak következményei lesznek... A második ampullánál kezdett elsötétülni a világ. Erre a vért vevő nővérke jól megijedt, nehogy már a kezei közt fejezzem be földi pályafutásomat. Gyorsan befejezte a vérszívást, és engem elkísértek egy ágyhoz, hogy jöjjek rendbe. Biztos genetikai hiba, az összes vérnyomásom elmegy, ha vért vesznek...
Legalább a kötést levették a kezemről. Nem néz ki jól, de majd idővel rendbejön. Hosszú idővel állítólag.
Tokió mellett japán fiatalok újból öngyilkosságot követtek el. Meglehetősen jellemző ez az itteni fiatalságra, még internetes oldalak is foglalkoznak azzal, hogyan vethetnek véget életüknek. Japán mondjuk elég hírhedt múlttal rendelkezik ezen a téren, elég ha csak a harakiri-re (ami egyébként szeppuku) vagy a kamikaze-pilótákra gondolunk. Japán az öngyilkossági ráta tekintetében vezető ország. Amilyen nyomás itt van az embereken, lehet, hogy nem is nagyon csoda.
Az idő eddig a hétig kegyes volt hozzánk, szép meleg napos időnek örülhettünk. A hét elejétől azonban folyamatosan esik, fúj a szél, és a levegő tíz fokot hűlt. Mindez egy tájfunnak is köszönehtő, ami még a Japán Forma 1-es futamot is fenyegeti.
Közben szép lassan érkeznek a Nobel-díjasok nevei is. A kémiai Nobel-díjat kapottak között Avram Hershko személyében újabb magyar származású Nobel-díjasunk van!
Van azonban egy alternatív Nobel-díj is. Az oldal saját bevallása szerint a díjat olyanoknak adják, akik: "Every Ig Nobel Prize winner has done something that first makes people LAUGH, then makes them THINK." Idén japán díjazott is van, méghozzá Daisuke Inoue, aki a karaoke feltalálásáért kapta az IgNobel-díjat, amivel egy teljesen új módszert talált ki arra, hogyan tanulhatják meg az emberek egymást respektálni. :)
A kezemmel elmentem orvoshoz, szépen bekötötték. (Úgy, hogy három ujjam egyben van, nem egyszerű gépelni...) Bekenték valamilyen antibiotikumot is tartalmazó kenőccsel, és a lelkemre kötötték, hogy ne fogyasszak alkoholt. Remélem kedden leveszik, mert nem túl kényelmes.
Tegnap mozgalmas napom volt. Levest akartam főzni, de amikor megpróbáltam átönteni a tányérba, megbillent a kezem, és a még forrásban lévő leves ráborult a bal kezemre. Úgy fájt, azt hittem egeret szülök... Rögtön hideg folyó vízbe tettem a kezem, és nem is nagyon tudtam onnan kivenni, mert amint szobahőmérsékletre melegedett, rögtön elkezdett égni, mintha még mindig a forró vízben lenne. Úgyhogy az estét (és az éjjelt) az ágyamon fekve töltöttem, a kezem egy tál vízben, amiben időnként kicseréltem a jeget. Petra az egészet úgy kommentálta, hogy ez történik ha a férfiak megprőbálnak főzni. Nem mondom, tényleg loser dolog instant levessel szétégetni a kezem, de ettől még nem szenvedtem kevésbé. Reggel öt felé már ki tudtam venni a hűtésből a kezem, és tudtam aludni egy keveset.
Nagy meglepetésemre a mai hallgatás utáni értés órára áttettek egy jobb csoportba, mert 100%-os lett a vizsgám. Nem is akármilyenbe, három emberen kívül csak H osztályosok (azaz a legjobb csoport) vannak az órán. Kifejezetten jó volt: nem a szokásos unalmas hallgatások, hanem tanultam is valamit. Jobb az, ha az ember körül olyanok ülnek, akiknek motivál a tudásuk.
Nos, ma megismertük a gazd-pol pontszámainkat. Nekem 83%-osra sikerült, ami a többiekkel összevetve nem jó, amúgy én nem tartanám rossznak... De persze 90+ a cél. Az átlag egyébként pont 83% lett, úgyhogy átlagosan sikerült. Majd meglátjuk mire lesz elég Decemberben.
Nakérem, akkor következnek a hőn áhított egyben rettegett vizsgaeredmények: matematika 100%; hallgatás utáni értés 100%; olvasásértés 86%; fogalmazás B; beszédkészség B. Nem kifejezetten rossz, bár a beszélgetés lehetett volna A is, az olvasás pedig 90 felett. Mindenesetre jobb, mint volt. Aztán majd holnap jön a feketeleves: megkapjuk a seikei dolgozatunkat...