Kaptam egy emailt Gábor a.k.a Radeon3-tól, melyben különféle kérdések szerepelnek az ösztöndíjammal és Japánnal kapcsolatban. Úgy gondoltam, ez másokat is érdekelhet - valószínűleg fogok még iylen leveleket kapni - tehát nem lenne butaság a Journalban válaszolni a főbb kérdésekre. (Remélem nem bánod a publicitást. :))
Szeretném megtudni, hogy hogyan jutott az eszedbe egy ilyen távoli és kultúrájában is nagyon eltérő országba utazni.
Az ok teljesen prózai: nem akartam kifejezetten Japánba jönni, egyszerűen csak belebotlottam ebbe a lehetőségbe. Egy levelezőlistán írt egy barátom az ösztöndíjról, és pedig elmentem a Japán Nagykövetségre. 100%-ig meggyőződve, hogy ez nekem úgysem sikerülhet - hiszem egy kukkot nem tudtam japánul - elmentem vizsgázni. Tulajdonképpen a vizsga miatt csináltam az egészet, mert angolul folyt, és kíváncsi voltam, nem felejtettem-e el teljesen egyetemi éveim alatt. Aztán egyszer csak idenkint találtam magam.
Ha lehetséges, kérlek írd még le, hogy miként ment a vizsga (vizsgamenet), mit kértek számon…
Ha jól emlékszem tavasszal lehetett jelentkezni, nyáron voltak a vizsgák. Egy napon van az egész. Japán nyelv, (Opcionális, csak ha tudsz, viszont beleszámít a pontszámodba. Én természetesen kihagytam.) matematika, történelem és angol nyelv. A vizsgák mind angolul vannak. Matekból a középiskolai anyagon kívül (geometria, algebra, stb.) kérdezhetnek differenciál- és integrálszámítást valamint mátrixokat is. A történelem két részből állt, van egy Európa-Amerika-Afrika blokk, amit körülbelül mi is tanulunk történelemórákon, valamint egy igen részletes ázsiai kérdéssor, elsősorban Kínára fókuszálva. Azután a pontszámod alapján elhívnak egy szóbeli beszélgetésre, ami angolul folyik, és a motivációd hivatott feltérképezni. A döntés a japánok kezében van, a pontszámod, az eddigi iskolai előmeneteled, és az interjú alapján írt véleményt elküldik Japánba, ahol a minisztérium választ. Aztán januárban jön a telefon, hogy áprilisban utazol.
…sokan jelentkeztek-e…
Pontosan nem emlékszem, tizenvalahányan voltunk körülbelül. Igazából ha úgy veszed nincs nagy verseny, viszont ha senki sem éri el a japánok által támasztott minimumot, akkor senki sem kap ösztöndíjat. Nincs megszabva, hogy egy országból hányan mehetnek, és nem függ a jelentkezettek számától sem. A nehézség tehát abban rejlik, hogy meg kell felelni.
…mit tanulsz/fogsz tanulni…
Én undergraduate programon vagyok. Ez azt jelenti, hogy egy évig vagy a tokiói vagy az oszakai Idegennyelvi Egyetemen tanul a delikvens japánul. Ez egy nagyon gyors ütemű, és nagyon kemény intenzív program. Utána négy évig egy japán egyetemen japánokkal japán nyelven tanulsz az általad választott szakon. Én konkrétan nemzetközi kapcsolatok szakos leszek a Kobei Egyetem Jogi Karán. Már a jelentkezéskor meg kell adnod három lehetséges szakirányt, de az igazi választás majd itt lesz Japánban: novemberben véglegesítened kell a kívánt szakirányod, majd decemberben az egyetemi preferencialistád, azaz hogy hol szeretnél tanulni. Azután - természetesen az eredményeid alapján - beosztanak a felsőbb hatalmak. A verseny gyilkos.
…hol lax (tudtommal méregdrága ott egy ház)…
Hah, ház. Szval az első évben a nyelviskola kollégiumában. Ez mindenkinek alanyi jogon jár. Kolidíj van, de nem vészes. Mellesleg természetesen kapsz ösztöndíjat, amiből meg lehet élni. Egyetemistaként ha szerencséd van kollégiumban, ha kevésbé, akkor albérletben laksz. Az albérlet még kibírható, bár lehet, hogy dolgoznod is kell valami egyszerű és nem túl időrabló munkahelyen, pl. angolt lehet tanítani.
…ismersz-e ott magyarokat…
Természetesen. Jelenleg öten vagyunk egyetemista-aspiránsok, valamint vannak ugye a kutatóösztöndíjasok. Azután ott vannak a sempai -ok, az idősebb tanulók is. Időnként a japánban élő magyar közösség szervez összejöveteleket, barbecue-kat stb. is.
**…és hogy tényleg olyan aranyosak-e az ottani lányok ^^**
NEM! Na jó, egyrészt ne engem kérdezz, hanem Norbit, én elfogult vagyok. Nekem ez a _kawaii -stílus nagyon nem jön be. Valószínű még nem találkoztam elég japán lánnyal, de nem tetszenek, se külső se belső adottságaikban. Természetesen ez egyéni ízlésficam kérdése. :D
Persze érdekel még hogy, milyen ott az élet (mármint nyelvtanuló/egyetemistaként)…
Ezt így összefoglalni nehéz. Ha olvasgatod a sesam.hu-t az egyfajta betekintést azért ad. (Legalábbis remélem.) Az első nyelvtanulós éved stresszes, tanulással és kulturális sokkokkal teli. Természetesen izgalmas egy teljsen más országban lenni, megismerni ennyi újdonságot, a világ minden tájáról érkezett diákokkal együtt lenni. Viszont szabadidőd nem sok lesz, és ha nem tanultál eddig semmi japánt, akkor vért is fogsz izzadni. Itami Sensei (tm) -módra.
…érdemes volt-e kimenni, meg ilyen vélemények az egészről.
Ezt én is szoktam kérdezgetni magamtól, főleg vizsgaidőszakban. (Meg lányügyben. Whatever.) Azt hiszem erre nem lehet válaszolni, mert sohasem fogom megtudni, mi lett volna, ha otthon maradok. Ez egy lehetőség, ha elég bátor vagy, meg kell ragadni.
Jah és mégvalami: mond neked valamit az, hogy Kuriyama Chiaki?
Nem. Láthatóan egy név, de nem ismerem. :P
Natürlich egyéb kérdésekre is szívesen válaszolok, vagy ha felmerül valami a fentiekkel kapcsolatban, meg lehet támadni a komment-ablakot is.
Fenomenalitis maximus: bejöttem hajnali 12.00-kor a könyvtárba, hogy letöltsek, erre a dögök valószínűleg munkába állítottak egy p2p blokkoló tűzfal-szabályt, mert nem tudok kapcsolódni sehová. Szóval ennyit a filmjeimről. Azért érdekes, hogy ez előbb nem jutott eszükbe, valamint hogy most hirtelen ilyen okosak lettek, hogy rájöttek, hogyan kell tűzfalat konfigurálni. Eddig a legegyszerűbb problémákban sem nagyon tudtak segíteni, ha bajom volt a japán Windows-al, stb.
A tegnapi hóesésből maradt valamicske. A füves területeket még délben is, amikor felébredtem latyakos hólepel borította, az eső ellenére.
Végre megint hétvége van! Már csak három nap, és befejeztük a JLC-ben a tanulmányainkat. Meg persze a vizsgák, de azokra jobb nem is gondolni. Nem tartott túl sokáig a nyelvoktatásunk, annyi szent. Viszont annál gyorsabb ütemet diktáltunk. Majd meglátjuk, mire lesz elég.
Odakint nagy kövér pelyhekben sűrűn hull a hó. Sajnos földetérésig élnek csak a hópihék, rögtön elolvadnak. Ennek ellenére szép és erreflé elég ritka jelenség.
Rántottát akartam magamnak casinálni, de evéskor figyelmes lettem némi kellemetlen mellékízre, majd rossz szagra. Valószínűleg romlott tojást is belepakoltam az adagba. Ez csak azért furcsa, mert ha záptojás lett volna, az oly éktelen büdös, hogy azonnal feltűnt volna, amúgy is a tojások cimkéje szerint 24-éig még jók lettek volna. Mindenesetre most éhes maradtam.
Ma hajnalban ismét egészségügyi földrengés volt, hogy ne felejtsük el, milyen. 5.4-es erősségű, a központja Ibaraki-ken. Valamikor az éjjel folyamán történt, mivel épp félálomban az ágyamban feküdtem, amikor elkezdett rezegni a szoba. Köze a földrengéshez sok nincs, de ismét csúnya esős idő van, a szél fúj, az embernek smemi kedve kitenni a lábát a szobából. Sajnos muszáj, mert megyek interjú-gyakorlásra (áttetettem) és Itami Sensei most hívott telefonon, hogy utána akár mehetek is a fogalmazásom javított változatát átvenni. De jó, hogy ma csak egy órám lenne…
Kifejeztten elégedett vagyok magammal. Ma van a határideje az ún. shoronbun azaz mini-értekezés leadásának. Természetesen nekem volt jobb dolgom is, mint a japán alkotmányról 1500 karakterben írni. Úgyhogy ma kénytelen voltam reggel fölkelni, - pedig nincs első két órám - hogy alkossak valamit. A Word szerint uszkve 124 perc alatt sikerült is előállítani a nevezett irományt. Ez kérem rekord, ilyen sokat ilyen rövid idő alatt még nem írtam. Most még egy beszéd megírása van hátra, de az semmiség, hiszen a már meglévő fogalmazást kell átalakítani desu / masu udvarias formára. Aztán ma délután még van egy jelenésem Ogata Sensei-nél interjúgyakorlás céljából. Nem mondhatom, hogy hagynak unatkozni. (Meg mehetek megint vásrolni…)
Ezen felül Bálint-nap van. Ezt is csak azért tudom, mert Daniel ült mellettem matkon, és a naptárába hatalmas rózsaszín szívecske társaságában valami porgram volt bejegyezve 14-ére a japán barátnőjével, én meg kérdőre vontam. Úgyhogy boldog Bálint-napot kívánok a családomnak és a barátaimnak: jelenleg ők képviselik a “szeretteim” csoportot. Sabishii, ne.
Elmentem a fagy közepén a Seiyu-be bevásárolni. Midnen szépen ment, amíg a hazaútig nem jutottam. Szépen felszálltam a biciklimre, és a három bevásárlószatyromból egyet azonmód ott is hagytam a parkolóban. Egyszerűen nem tűnt fel, hogy egy szatyorral kevesebbem van. Természetesen jó messze vettem csak észre. Visszatekertem (fölmálházva), szatyornak hűlt helye természetesen. Így buktam el 1300 yennyi bevásárolt cuccot. Oltári dühös vagyok, és akkor még finom voltam. És tehetetlen, mert ez teljes mértékben az ébn hülyeségem. és magammal mégse ordítozhatok, vagy pofozhatom fel magam, vagy fojthatom magam vízbe, stb. Különösen bánt az, hogy sok pénzbe volt ez nekem. Pénzbe amit meg kéne becsülni, ésegyéb, én meg ilyen hülye vagyok, hogy elszórom. Legközelebb elfelejtek enni, és éhen veszek… Nem volt kedvem hülyét csinálni magamból, hogy visszamegyek és megveszem ugyanazokat a cuccokat még egyszer, úgyhogy hazajöttem. Persze holnap vagy holnapután mehetek újra. Bravó. Az univerzum és a feledékenységem végtelen.
Legnagyobb meglepetésemre tegnap kiderült, hogy ma nemzeti ünnep van, és nincs tanítás. Nem mondom, hogy nem örültem neki. Úgyis vannak ezek az idióta fogalmazványok, amiket már megint meg kell írni. Általában ahogy befejezünk egyet, jön az újabb. Most épp három van napirenden. Lassan többet írok japánul, mint bármilyen más nyelven.
Szerdán este állati üvöltésre lettem figyelmes a folyosóról. Kiderült, hogy Lao-nak van születésnapja. Lao a mexikói ösztöndíj-társunk. Rettentő gazdag családból származik. Süt róla az önbizalom, láthatóan semmi sem érdekli, nem zavartatja magát. Saját bevallása szerint éli az életét. Igazából nem tudom, hogy került ide, mert alig tanul. Illetve tudom, a szülei valahogy berakták a programba, bár nehéz elhinni, hogy a japán követségen ilyesmit el lehet érni pénzzel. Igazából engem nem érdekelne, de elég nehéz néha elviselni a srácot. Rendszeresen partykat tart a szobájában, vizsgaidőszakban, hajnalig tartó hangos dorbézolással. Ha leissza magát, rettentő durván bánik a tutorokkal is, amikor felszólítják, hogy maradjon csendben a szobájában. Legutóbb Lao Sensei néven rendelt pizzát, és a szerencsétlen pizzafutár fiút nekünk kellett elkalauzolni, és valahogy összeszedni Lao-t hogy átvegye a pizzáját. Persze ekkor is ivott. Most születésnapjára Mariya elmondása alapján azt találták ki, hogy Sebastian, Mariya barátja, beöltözik lánynak. (Lao-ról még azt kell tudni, hogy imádja a lányokat. Mármint leitatni és “játszani” velük.) Állítólag Lao úgyis annyira be lesz állva, hogy észre sem veszi a különbséget. Elég szomorú szerintem. Igazából az a baj, hogy a viselkedése rossz fényt vet mindenkire.
Tegnap megjelent egy cetli a liftben, hogy a koli főnöke dühös, mert állítólag pocsékoljuk az energiát azzal, hogy kesőig DVD-ket nézünk a közös szobákban, és “unauthorized” (illegális) partykat tartunk. Úgyhogy tegnap kilencre mindenkit berendelt a közös szobába, hogy beszélgessünk. Ez csak azért vicces, mert a közös sziobába egyrészt nem férünk be, másrészt az ilyenek nem beszélgetések szoktak lenni, hanem ő elmondja mit akar és kész. Én nem voltam, mert már messze nem érdekel mi baja. Havonta 26.000 forintnak megfelelő yent fizetünk ki “közös költség” címén fejenként. Ez rengeteg pénz. És olyan szabályok vannak, hogy 10-kor bezárják az összes közös helyiséget, és midenki csak a szobájában tartózkodhat. Most is megfenyegettek, hogyha 10-nél tovább tartózkodunk bármelyik helyiségben, akkor permanenesen bezárják. Ha megteszik, én beszüntetem a 13.000 yen fizetését. Amúgy sem tartom etikusnak, mert szerintem durván sok.
A mai liftcetli szerint megérkezett a válasz a 62 ember által aláírt petíciónkra, mely szerint továbbra sem lehetséges az Internet-elérés a szobánkban. Ugyanis az Internet addiktív, és szeretnének tőle megóvni. Annyit tesznek, hogy a tanulószoba 5 számítógépét hat hónap után végre bekötik a hálózatba, és egy HUB 8 csatlakozását megynitják laptopoknak. Természetesen a tanulószoba is tízkor bezár, mint midnen közös használatú helyiség. Ez már annyira siralmas, hogy vicces. 11 évesnek érzem magam, nem 21-nek.
Most néztem meg a beállításokban: az archív hozzászólásokkal együtt ez a 288. bejegyzés. A két és fél éves SeSam.hu fennálláshoz képest nem sok. Ugye ismerek én nálam grafománabbakat. khm Nem, Kátya? :) Azért nem is kevés, főleg, hogy a folyamatosság fenn van tartva kérem szépen.
Érdekesen hullámzik a hetünk. A hétfő elmegy, mindössze két óra van, és csak dálután kezdődik, tehát lehet kipihenni a hétvégét. Aztán mint derült égből villámcsapás, jön a kedd négy órával, amiből három japán nyelv. Utána lazítunk a szerda egyetlen árva matekjával, ráadásul második órában. Csütörtök felkészít, három óra, szerencsére nem mind japán. Végül a főellenség, a level-boss, a péntek: négy óra, dupla japán, matek és gazdpol. Ez ismétlődik, forog velünk hétről hétre.
Ha valaki legközelebb megkérdezi, miért írok journalt, ezt fogom válaszolni: “So long as men can breathe and eyes can see,
So long lives this, and this gives life to thee.”
Amint látható új főoldallal rendelkezik a SeSam.hu. Tegnap kreatív kedvemben voltam, úgyhogy este ezen ügyködtem. Még nem tekintem befejezettnek, valamint apróbb csiszolgatnivalót felfedeztem a már meglévő oldalakon is. A főoldal kicsit az otthonra is emlékeztet, hiszen Budapest, még ha alternatív is.
Túl sok minden nem örténik ideát. Ma végre leadtam azt a nyelvtani ismétlőtesztnek nevezett izét, amiért már régóta üldöznek. Hiába, aki ismer az tudja, hogy az agyatlan rabszolgamunkát nagyon nem szívlelem. Ennek a tesztnek az első tizennnyolc oldala arról szólt, hogy a már megismert nyelvtani szerkezetekhez kellett példamondatokat gyártani. Nehéz szülés volt, mit mondjak. A mai napunkat még egy mini földrengés színesítette második órán. A tanárunkat nagyon nem érdekelte, nem zavartatta magát. Már én is kezdtem hiányolni a földrengést, olyan rég nem volt. Amúgy olvasmányaim szerint nem baj, ha van sok kicsi, mert akkor nem gyülemlik fel a feszültség egy nagyhoz.
Rendkívül csúnya, szomorú idő van. Szottyos. A levegő párás, szemerkél az eső és magányos-szürke az ég.
Végre! Befejztem a régi SeSam.hu-król származó post-ok archiválását. Mind bent van a b2 rendszerben. Tanulság: ha jót akartok magatoknak, sose mentesetek el blogot txt-be. Vacak egy munka utána be copy-paste-elni, felülírni az időt, ésatöbbi. Viszont nagyon izgalmas itt-ott beleolvasni. A legelső Journal bejegyzés egy vasárnapi napon, augusztus 4-én született 2002-ben, így ez a nap a SeSam.hu hivatalos születésnapja. (Már a legelső postban képes voltam siránkozni, ez azért szép teljesítmény.) Ekkor még nem rendelkeztem domain-nel úgyhogy csak “offline” létezett a napló. A webre augusztus 16-án került ki az oldal. Ekkor tizenkilenc éves voltam, 56kbps modemes nettel, éjfél utáni Matáv-kedvezménnyel, frissen érettségizve, a Közgáz elkezdése előtt egy hónappal. Sokat változott a világ azóta. Valószínűleg én is.
” Life is both sad and solemn. We are let into a wonderful world, we meet one another here, greet each other – and wander together for a brief moment. Then we lose each other and disappear as suddenly and unreasonably as we arrived”
(Jostein Gaarder: Sophie’s World)