Nos tehát az interjú Kobében. Vasárnap reggel indultam, mellőzve a benrontaikai-t, aholis ugye beszédet kellett volna tartanom. Hát így jártak. Tokyo állomásról indult a shinkansen-em. Gondolom mindenki ismeri, a híres bullet-train avagy puskagolyó expressz. Persze tudta a pék, hogy van itt a jegyvásárlás. Végül kiderült, hogy nem kötelező helylyegyet váltani, minden vonal első öt kocsija jiyuuseki, azaz nem kell előre lefoglalni. Beszállás előtt a vonatot megtámadta egy tucat kawaiirózsaszín ruhás takarítószemély, szigorúan orvosi álarcban. Ezután engedték be a népet. A fotókon nem tudom, mennyire látszik, de a vonat belülről egy az egyben ugyanolyan, mint egy repülő. A falak ugyanolyan anyagból vannak, még az ablakok formája is hasonló. És hát tép... hangja az nincs, nem egészen olya, mint a Trajanus nemzetközi gyorsvonat. *khm* Szóval gyors és Forma 1-es autókat idéző süvítő motorja van, persze csak szelíden, halkan. Kobe körülbelül 600 km Tokiótól. Ez azt hiszem annyi, mintha egy német városba mennénk Magyarországról. Ezt három óra alatt tette meg, ami azért nem semmi. Magyarország egyik feléről két óra alatt átérne a másikra.
Shin-Osakába érkeztem, nem Kobébe. Onnan még húsz perc Kobe proli JR vonattal. :) Rögtön kétfős sempai-fogadóbizottság várt, úgyhogy nagyon jó dolgom volt. Kobe a tengerparton van, egy öbölben. Az öböl túlfelén van Osaka. Kobe felett pedig a Rokkó-hegy. Ezen a hegyen kapott helyet az egyetem is, ezért a millió lépcső a campuson. Kobe a fiatalok városa, állítólag itt a legnagyobb a fiatalok aránya a teljes lakossághoz viszonyítva Japánban. Valamint van gaijin is rendesen, én tizenöt perc alatt találkoztam néggyel, ami higgyétek el, kimagaslóan jó arány.
Találkoztam többféle nemzetiségű leendő sempaiommal is, és mindneki biztosított róla, hogy ez az egész vizsga nem komoly, és csak azért van, mert enélkül nem lehet senkit felvenni jogi karra. Van, aki a sakubun-kérdést sem értette. Mindesetre eloszlatták az aggódásom.
Mint kiderült igazuk volt. A fogalmazást az indiai-óceáni cúnamiról kellett megalkotni, valamint a cúnami-előrejelző rendszerről. (Namost *én* azt hiszem, hogy arról, de volt egy kanjiszett, amit én cúnami-előrejelzőként értelmeztem, de elolvasni nem tudtam...) Utána interjú, ahol ilyen Való Világos rendszerben betereltek egy terembe, és hangosbemondón keresztül hívtak: 3-4-0-1-0 xy jöjjön a titokszobába... Nálam rákérdeztek, hogy kokuhi, azaz állami ösztöndíjas vagyok-e. Ezután elkezdtek arcba dicsérni, hogy milyen sugoi (nagyszerű), hogy ennyi kanjit tudok, és tényleg csak egy éve tanulok japánt, nameg Magyarországon nincs is földrengés meg cúnami. Én köpni-nyelni nem tudtam. Egy komoly kérdésük volt, hogy miért jöttem Kobébe. Mondtam nekik, hogy kikötőváros, vannak külföldi kapcsolatai, és tetszik a Kansai régió. Ezzel elbocsájtottak: négy percbe nem tellett az egész. (A többi jelentekző vagy kínai vagy koreai és önfinanszírozóak, ami a japán árak és egyetemi tandíj mellett halál gyilkos. Ki is szokták dobálni őket a felvételin, pedig sok éve Japánban élnek, és perfektül beszélnek.)
Úgyhogy délután várost néztem, valamint kolinézőben voltam. A Hyógó koli arról híres, hogy a kobei nagy földrengés lerombolta, ezért új és high-tech. ;) Valóban az. A mi kolink itt Tokyoban újabb, de rosszabb. Kobében minden szinten van konyha, TV szoba, a szobák nagyobbak, több a hely. Van könyvtár, tanulószoba, konditerem. Minden tök jó állapotban van. természetesen ez a kobei diákélet központja is, mint kiderült. Mellesleg Kobében a gaijinok egy része diák, másik része viszont hostess, így nem automatikusan az az első kérdés, ha meglátnak, hogy mit tanulsz.
Hazafelé megismerkedtem az éjszakai busz csodáival. Japánhoz képest van *hely* a buszon az ember lábának - még az enyémnek is - meg egyébként is kényelmes. Egész úton lefüggönyözve halad és egyszer áll meg Nagoyában pihenni. Este kilenckor indult és reggel 5:50-re értem Tokyo állomásra. Innen még egy óra hazabumlizni JR HÉV-vonattal.
Persze nem is én lennék, ha nem hagytam volna el valamit. A campus-cardomat valahol kiejettem a zsebemből, úgyhogy kérnem kellett egy ideigleneset, hogy be tudjak jönni a koliba.
Voltam Kobében, felvételit írtam, és lezajlott az interjú is. Be is fogok számolni róla, de nem most. Késő van, és holnap olvasásértés-vizsga. Addig is egy kis olvasnivaló:
Volt egyszer egy fiatal rendező, akit Tim Burtonnek hívtak. 1982-ben megkereste a híres színészt, Vincent Price-t, hogy legyen a narrátora egy rövidfilmjének, a Vincent-nek, amit Price örömmel elfogadott. Tim Burton később olyan filmjeivel vált ismertté, mint az Ollókezű Edward, Az álmosvölgy legendája, A majmok bolygója, a Támad a Mars vagy a Batman. (Éremes várni az idei Karcsi és a csokoládégyár című Roald Dahl feldolgozására is.) Íme Vincent verse:
The Complete Poem of Vincent
Vincent Malloy is seven years old
He's polite and always does as he's told
For a boy his age, he's considerate and nice
But he wants to be just like Vincent Price
He doesn't mind living with his sister, dog, and cats
Though he'd rather share a home with spiders and bats
There he could reflect on the horrors he has invented
and wander dark hallways alone and tormented
Vincent is nice when his aunt comes to see him
But imagines dipping her in wax for his wax museum
He likes to experiment on his dog Abocrombie
In the hopes of creating a horrible zombie
So that he and his horrible zombie dog
could go searching for victims in the London fog
His thoughts aren't only of ghoulish crime
He likes to paint and read to pass some of the time
While other kids read books like "Go Jane Go"
Vincent's favorite author is Edgar Allan Poe.
One night while reading a gruesome tale
he read a passage that made him turn pale
Such horrible news he could not survive
For his beautiful wife had been buried alive
He dug out her grave to make sure she was dead
Unaware that her grave was his mother's flower bed
His mother sent Vincent off to his room
He knew he'd been banished to the tower of doom
where he was sentenced to spend the rest of his life
alone with the portrait of his beautiful wife.
While alone and insane incased in his doom
Vincent's mother burst suddenly into the room
She said, "If you want, you can go out and play
It's sunny outside and a beautiful day."
Vincent tried to talk but he just couldn't speak
the years of isolation had made him quite weak
So he took out some paper and scrawled with a pen:
"I'm possessed by this house and can never leave it again."
His mother said, "You are NOT possessed and you are NOT almost dead
These games you play are all in your head
You are NOT Vincent Price, you're Vincent Malloy
You're not tormented or insane, you're just a young boy
You're seven years old, and you are my son
I want you to get outside and have some real fun."
Her anger now spent, she walked out through the hall
While Vincent backed slowly against the wall
The room started to sway, to shiver and creak
His horrored insanity had reached its peak
He saw Abocrombie, his zombie slave
and heard his wife call from beyond the grave
She spoke through her coffin and made ghoulish demands
While through cracking walls reached skeleton hands
Every horror in his life that had crept through his dreams
swept his mad laughter to terrified screams
To escape the badness, he reached for the door
but fell limp and lifeless down on the floor
His voice was soft and very slow
As he quoted "The Raven" by Edgar Allan Poe:
"And my soul from out that shadow that lies floating on the floor
Shall be lifted...Nevermore."
Egyesek hangot adtak annak, hogy nekünk jó, hogy vége a tanításnak. Elmesélem, milyen jó nekem. Ma szombat este van. Hétfőre kell írnom gazdpolra egy beadandó fogalmazást bármilyen közgazdaságtani vagy politikai témában. Először 4000 karaktert mondott Tani, de aztán viszakozott "mindössze" 1000+ -ra módosítva. Hétfőn benrontaikai, vagyis beszédek. Mindenkinek egy 5-8 perces beszédte kell tartania a tanári kar és a diákság, valamint a YWCA meghívott anyukái előtt. Természetesen japán stílusú beszédről van szó, ami azt jelenti, hogy szóról szóra be kell tanulni egy megírt szöveget, aztán azt elmondani. (Nem mintha tudnék szabadon beszélni, alig gyakoroltunk, mindig csak olvasunk, és olvasunk...) Még aznap elundulok Kobébe az interjúmra. Kedden először fogalmazás, a "japán nyelvi készségek felmérése" céljából. Ez is csak az én egyetememen van persze. Utána interjú. Erre is "készültünk", rendelkezem egy csomó előre megírt válasszal midnenféle kérdésre. Elvárás, hogy ezeket is szóról szóra betanuljuk. Visszaérkezésem után csütörtöktől vizsgák. Kanjiból az összes eddig tanultat kérdezik. Erre már én is csak széttárni tudom a kezem. Amikor 300 kanji volt, akkor is problémáim voltak, mi lesz 1400+ esetén? Naivság azt gondolni, hogy amit egyszer megtanul az ember, azt nem felejti el már másnap. Jó, ha 100 kanjit tudok fejből. Lesz nyelvtanvizsgánk is, igaz nyelvtant nem tanultunk egy ideje. Az olvasmányainkból (témák: az ember énképe, deforesztáció, az ember és a munka kapcsolata, csupa ilyen lightos) fognak kérdezni, például szókincset. Na én kétszeresen is meg vagyok lőve, mert a kanjik miatt nem tudom elolvasni, ha mégis, akkor meg nem értem. valamint a szokásos olvasás- és hallgatás utáni értés és matek (lineáris algebra, mátrixok). Hát ez a JLC kis évzáró ajándéka nekünk.
Most olvastam MSN-en: Légy optimista! Ha citrommal kínál meg az élet, kérj hozzá egy kis tequilát.
Történnek azért dolgok errefelé. Például az időjárás. Szerdán volt az utolsó tanítási napunk. Volt egy matekórám, aztán elmentem másodjára is interjú-próbára. Persze szörnyen sikerült, mert nem tanultam be azokat a válaszokat, amiket előző alkalommal Ogata Sensei-el írtunk. Az én nagyfokú affinitásom a spontaneitásra minduntalan falakba ütközik, és nehezen viselem. Nagy nehezen meggyőztem, hogy a hátra lévő rövid időben inkább önállóan készülök, és nem akarok még egyszer próbára menni. Azután befejeztem a mini-értekezésem és megpróbáltam olyan gyorsan és fájdalommentesen leadni Itaminak, amennyire csak tudtam, de nem ment. Még egyszer át akarta javítani, én meg kínomban mondtam, hogy de én mostmár ezt le akarom tudné, és nagy meglepetésemre békén hagyott.
Hm, az időjárásról akartam írni. Szóval ezen a szerdán gyönyörű idő volt. Legalább tizenöt fok, és hétágra sütött a nap. Rövidujjúban, és a Reebok-mellényemben mászkáltam egész nap. Ehhez képest csütörtök délután elhatároztam, hogy elmegyek a McDonaldsba. Az ajtón kilépve tapasztalom kellett, hogy esik. Hiába, az éhség nagy úr, elindultam ennek ellenére is. Útközben kiderült, hogy hó esik, nem eső, csak a földre érve elolvad. Odafelé még hagyján volt a dolog, de amíg ettem a szelíd havaseső hatalmas hóeséssé nőtte ki magát. Óriási pelyhekben sűrűn hullt a hó. Nem keleltt sok, hogy rám telepedjen, aztán megolvadjon, és lefagyassza a kezeim, lábaim. A kesztyű ellenére vörösek lettek a kezeim és fájtak, mire hazaértem. Jópofa ez a dolog, mre akklimatizálódnék egyfajta időhöz, már gyökeresen más van odakint. Finoman szólva is rapszodikus.
Disorder | Rating
Paranoid: Very High
Schizoid: High
Schizotypal: High
Antisocial: High
Borderline: Moderate
Histrionic: High
Narcissistic: High
Avoidant: High
Dependent: Very High
Obsessive-Compulsive: High
Két dolgot lehet tenni. Komolytalannak ítélni az egészet, mint a neten fellelhető hasonló típusú tesztek nagy részét, vagy bevonulni egy pszichoterápiás intézménybe esettanulmánynak. Persze a Száll a kakukk fészkére és a Girl, Interrupted óta tudjuk, hogy nem igazán húzható éles határvonal az ún. normális és pszichopata világ közé... Mindenesetre elgondolkodtató.
Mostanában nem egyszer megkapom azokat az emaileket, amit tesómnak írnak. Mivel az Externetes emailcím eredetileg az enyém volt, csak egy aliast használ Zoli. bejelentkeztem hát, hogy kikapcsoljak midnen továbbítást és hasonlót. Eredmény:
Levelezési Információk
Önnek még nincs postafiókja. Aliasok
Technikai okokból jelenleg ez a szolgáltatásunk nem elérhetõ! Levél átirányítások
Technikai okokból jelenleg ez a szolgáltatásunk nem elérhetõ! Vírus szûrés
Technikai okokból jelenleg ez a szolgáltatásunk nem elérhetõ! Levélszemét szûrés
Technikai okokból jelenleg ez a szolgáltatásunk nem elérhetõ!
Szeressük az Externetet... (Külön felhívom a figyelmet a hullámjeles ő betűkre.)
Ma kicsit nyűgös voltam, mert nem tudtam aludni. Így fél egy felé kezd normalizálódni a helyzet, de nem volt egész nap így. Tegnap este ugyanis megint ribillió volt a folyosón. Először azt hittem, hogy Lao az megint, de nem most Hriszto, egy bolgár sempai és Steffi, a német kutatólány, aki visszajött egy kicsit Japánba kirándulni, ordítoztak egymással pont az én emeletemen. Persze mindezt hajnali fél három és négy között. Erőteljesen tudatmódosult állapotban voltak, úgyhogy nem hatotta meg őket, amikor el akartam zavarni őket legalább egy másik emeletre. Hriszto mormogott valamit, hogy mi lelte vajon az idei tanulókat, hogy nincsenek benne semmi buliban, és hogy majd holnap alhatok. Ilyenkor sajnálom, hogy nem tanultam valami halálos közdősportot...
Persze sejtettem én, hogy jobb lett volna, ha kipihent vagyok ma. Ahhoz képest, hogy ma volt az utolsó japánóránk, továbbra is megszakítás nélkül keményen folyt a munka. Első órán a beszédünket gyakoroltatták, sőt, fel is vettek minket magnóra, ahogy előadunk. Szép teljesítményt nyújtottam, félkómásan a saját írásomban nem tudtam elolvasni a kanjikat. Második óra hallgatás, itt pedig a felsőfokú japán nyelvvizsga magnóanyagát kaptuk készhez és csináltuk meg. Azért ez a tanárunk rendesebb volt, és pár szó keretében elbúcsúztatott minket. Harmadik óra szintén japán. Feladat: újabb előadás, ezúttal a mini-értekezésből, szintén magnóra felvéve. Az, hogy ez az utolsó óra, és soha többet ebben az osztályteremben ezektől a tanároktól nem tanulunk semmit, az nem zavarta sem Itami sem Tayama Senseit. Annyi szokatlan történt, hogy mind a ketten beültek hallgatni és elemezni a beszédeinket. Remélem ha valaha ismert személyiség leszek, ezt a szalagot sohasem találják meg, mert nagy komédia kerekedne, az biztos... Én azért arra számítóttam, hogy legalább egy útravaló Ganbatte!-t mondanak nekünk, ha mást nem is, de úgy látszik ez errefelé nem szokás. Hiába, szorít az idő, és annyi mindent kellett volna még megtanulnunk.
A délutánt alvással és fordítással töltöttem. Időközben megjelent egy már régóta őrzött Neil Gaiman-fordításom az RPG.hu-n. Ez amúgy immár helyben is megtekinthető, mivel elkészítettem a online szótár, amit használok a rendkívül vicces bevezető szövegével.
Kaptam egy emailt Gábor a.k.a Radeon3-tól, melyben különféle kérdések szerepelnek az ösztöndíjammal és Japánnal kapcsolatban. Úgy gondoltam, ez másokat is érdekelhet - valószínűleg fogok még iylen leveleket kapni - tehát nem lenne butaság a Journalban válaszolni a főbb kérdésekre. (Remélem nem bánod a publicitást. :))
Szeretném megtudni, hogy hogyan jutott az eszedbe egy ilyen távoli és kultúrájában is nagyon eltérő országba utazni.
Az ok teljesen prózai: nem akartam kifejezetten Japánba jönni, egyszerűen csak belebotlottam ebbe a lehetőségbe. Egy levelezőlistán írt egy barátom az ösztöndíjról, és pedig elmentem a Japán Nagykövetségre. 100%-ig meggyőződve, hogy ez nekem úgysem sikerülhet - hiszem egy kukkot nem tudtam japánul - elmentem vizsgázni. Tulajdonképpen a vizsga miatt csináltam az egészet, mert angolul folyt, és kíváncsi voltam, nem felejtettem-e el teljesen egyetemi éveim alatt. Aztán egyszer csak idenkint találtam magam.
Ha lehetséges, kérlek írd még le, hogy miként ment a vizsga (vizsgamenet), mit kértek számon...
Ha jól emlékszem tavasszal lehetett jelentkezni, nyáron voltak a vizsgák. Egy napon van az egész. Japán nyelv, (Opcionális, csak ha tudsz, viszont beleszámít a pontszámodba. Én természetesen kihagytam.) matematika, történelem és angol nyelv. A vizsgák mind angolul vannak. Matekból a középiskolai anyagon kívül (geometria, algebra, stb.) kérdezhetnek differenciál- és integrálszámítást valamint mátrixokat is. A történelem két részből állt, van egy Európa-Amerika-Afrika blokk, amit körülbelül mi is tanulunk történelemórákon, valamint egy igen részletes ázsiai kérdéssor, elsősorban Kínára fókuszálva. Azután a pontszámod alapján elhívnak egy szóbeli beszélgetésre, ami angolul folyik, és a motivációd hivatott feltérképezni. A döntés a japánok kezében van, a pontszámod, az eddigi iskolai előmeneteled, és az interjú alapján írt véleményt elküldik Japánba, ahol a minisztérium választ. Aztán januárban jön a telefon, hogy áprilisban utazol.
...sokan jelentkeztek-e...
Pontosan nem emlékszem, tizenvalahányan voltunk körülbelül. Igazából ha úgy veszed nincs nagy verseny, viszont ha senki sem éri el a japánok által támasztott minimumot, akkor senki sem kap ösztöndíjat. Nincs megszabva, hogy egy országból hányan mehetnek, és nem függ a jelentkezettek számától sem. A nehézség tehát abban rejlik, hogy meg kell felelni.
...mit tanulsz/fogsz tanulni...
Én undergraduate programon vagyok. Ez azt jelenti, hogy egy évig vagy a tokiói vagy az oszakai Idegennyelvi Egyetemen tanul a delikvens japánul. Ez egy nagyon gyors ütemű, és nagyon kemény intenzív program. Utána négy évig egy japán egyetemen japánokkal japán nyelven tanulsz az általad választott szakon. Én konkrétan nemzetközi kapcsolatok szakos leszek a Kobei Egyetem Jogi Karán. Már a jelentkezéskor meg kell adnod három lehetséges szakirányt, de az igazi választás majd itt lesz Japánban: novemberben véglegesítened kell a kívánt szakirányod, majd decemberben az egyetemi preferencialistád, azaz hogy hol szeretnél tanulni. Azután - természetesen az eredményeid alapján - beosztanak a felsőbb hatalmak. A verseny gyilkos.
...hol lax (tudtommal méregdrága ott egy ház)...
Hah, ház. Szval az első évben a nyelviskola kollégiumában. Ez mindenkinek alanyi jogon jár. Kolidíj van, de nem vészes. Mellesleg természetesen kapsz ösztöndíjat, amiből meg lehet élni. Egyetemistaként ha szerencséd van kollégiumban, ha kevésbé, akkor albérletben laksz. Az albérlet még kibírható, bár lehet, hogy dolgoznod is kell valami egyszerű és nem túl időrabló munkahelyen, pl. angolt lehet tanítani.
...ismersz-e ott magyarokat...
Természetesen. Jelenleg öten vagyunk egyetemista-aspiránsok, valamint vannak ugye a kutatóösztöndíjasok. Azután ott vannak a sempai-ok, az idősebb tanulók is. Időnként a japánban élő magyar közösség szervez összejöveteleket, barbecue-kat stb. is.
...és hogy tényleg olyan aranyosak-e az ottani lányok ^_^
NEM! Na jó, egyrészt ne engem kérdezz, hanem Norbit, én elfogult vagyok. Nekem ez a kawaii-stílus nagyon nem jön be. Valószínű még nem találkoztam elég japán lánnyal, de nem tetszenek, se külső se belső adottságaikban. Természetesen ez egyéni ízlésficam kérdése. :D
Persze érdekel még hogy, milyen ott az élet (mármint nyelvtanuló/egyetemistaként)...
Ezt így összefoglalni nehéz. Ha olvasgatod a sesam.hu-t az egyfajta betekintést azért ad. (Legalábbis remélem.) Az első nyelvtanulós éved stresszes, tanulással és kulturális sokkokkal teli. Természetesen izgalmas egy teljsen más országban lenni, megismerni ennyi újdonságot, a világ minden tájáról érkezett diákokkal együtt lenni. Viszont szabadidőd nem sok lesz, és ha nem tanultál eddig semmi japánt, akkor vért is fogsz izzadni. Itami Sensei (tm) -módra.
...érdemes volt-e kimenni, meg ilyen vélemények az egészről.
Ezt én is szoktam kérdezgetni magamtól, főleg vizsgaidőszakban. (Meg lányügyben. Whatever.) Azt hiszem erre nem lehet válaszolni, mert sohasem fogom megtudni, mi lett volna, ha otthon maradok. Ez egy lehetőség, ha elég bátor vagy, meg kell ragadni.
Jah és mégvalami: mond neked valamit az, hogy Kuriyama Chiaki?
Nem. Láthatóan egy név, de nem ismerem. :P
Natürlich egyéb kérdésekre is szívesen válaszolok, vagy ha felmerül valami a fentiekkel kapcsolatban, meg lehet támadni a komment-ablakot is.
Fenomenalitis maximus: bejöttem hajnali 12.00-kor a könyvtárba, hogy letöltsek, erre a dögök valószínűleg munkába állítottak egy p2p blokkoló tűzfal-szabályt, mert nem tudok kapcsolódni sehová. Szóval ennyit a filmjeimről. Azért érdekes, hogy ez előbb nem jutott eszükbe, valamint hogy most hirtelen ilyen okosak lettek, hogy rájöttek, hogyan kell tűzfalat konfigurálni. Eddig a legegyszerűbb problémákban sem nagyon tudtak segíteni, ha bajom volt a japán Windows-al, stb.
A tegnapi hóesésből maradt valamicske. A füves területeket még délben is, amikor felébredtem latyakos hólepel borította, az eső ellenére.
Végre megint hétvége van! Már csak három nap, és befejeztük a JLC-ben a tanulmányainkat. Meg persze a vizsgák, de azokra jobb nem is gondolni. Nem tartott túl sokáig a nyelvoktatásunk, annyi szent. Viszont annál gyorsabb ütemet diktáltunk. Majd meglátjuk, mire lesz elég.
Odakint nagy kövér pelyhekben sűrűn hull a hó. Sajnos földetérésig élnek csak a hópihék, rögtön elolvadnak. Ennek ellenére szép és erreflé elég ritka jelenség.
Rántottát akartam magamnak casinálni, de evéskor figyelmes lettem némi kellemetlen mellékízre, majd rossz szagra. Valószínűleg romlott tojást is belepakoltam az adagba. Ez csak azért furcsa, mert ha záptojás lett volna, az oly éktelen büdös, hogy azonnal feltűnt volna, amúgy is a tojások cimkéje szerint 24-éig még jók lettek volna. Mindenesetre most éhes maradtam.
Ma hajnalban ismét egészségügyi földrengés volt, hogy ne felejtsük el, milyen. 5.4-es erősségű, a központja Ibaraki-ken. Valamikor az éjjel folyamán történt, mivel épp félálomban az ágyamban feküdtem, amikor elkezdett rezegni a szoba. Köze a földrengéshez sok nincs, de ismét csúnya esős idő van, a szél fúj, az embernek smemi kedve kitenni a lábát a szobából. Sajnos muszáj, mert megyek interjú-gyakorlásra (áttetettem) és Itami Sensei most hívott telefonon, hogy utána akár mehetek is a fogalmazásom javított változatát átvenni. De jó, hogy ma csak egy órám lenne...