Igen, engem is magába szippantott a Warcraft világa, bár ódzkodtam a dologtól eleinte. Mint a tapasztalataim mutatják nem alaptalanul… jelenleg a Turalyon szerveren lehet megtalálni e sorok írásakor level 26-os Silq nevű undead warrior képében. Szigorúan nem-PvP szervert választottam, semmi kedvem hozzá, hogy tizenkét éves gankereket toleráljak. Egy dologtól eltekintve kellemesen csalódtam a játékban. Fenntartom, hogy komplexitásában elmarad az Anarchy Online-tól, de nélkülözi is annak egyes rendkívül frusztráló elemeit. Való igaz, hogy az ember viszonylag gyorsan lép szintet - legalábbis az elején - és hogy a változatos küldetéseknek köszönhetően annyira nem repetitív a fejlődés. Blizzardék találtak egy arany középutat az AO elég használhatatlan tradeskill-rendszere és az Everquest II idegölő robtolása között is. Grafikailag is meg vagyok elégedve a dologgal - szokásos Warcraft-3D, enyhén rajzfilmes beütéssel. Kiválóan fut Linuxon, csak egy Cedega kell hozzá. Szégyen-gyalázat, de ez egy fizetős program az amúgy ingyenes open source Linux szoftverek között, viszont vannak kerülő- és egyéb utak… Nekem 4.4.3-as verziójú cedegám van, és kiválóan fut rajta a WoW. Csupán annyira van szükség - egy bug megkerülése végett - hogy a ~/.transgaming/config fileba el kell helyezni a következőt:
;; App default settings
;; World of Warcraft settings
[AppDefaults\\WoW.exe\\memory]
“MemoryLayoutOverride” = “0x10000000”
“Windows” = “win98”
A laptop LCD-je 1400x1050-re van optimalizálva ami elég videokártya-gyilkos ha játékokról van szó, de azért egy egészséges 20+ átlag FPS-t produkál a WoW ami egy MMOG esetében bőven elég nekem.
Amiben viszont szintén igazat adok a pletykáknak, viszont nagyon nem pozitív dolog, az a játékosok megoszlása. Ha vesszük a Warcraft III és a Diablo II táborát, ezek nagy része átnyergelt WoW-ra. Csak annyi a baj, hogy egy Action-RPG vagy egy RTS közel sem MMORPG sem komplexitásában sem szellemi követelményeiben. Bár a WoW elég softcore a kategóriájában, azért többet követel, mint gyors point’n’click reflexek vagy “megyünk és gyakunk” stratégia. És pont itt vérzik el a dolog, hiszen aki világéletében csak diablozott annak meglehetősen nehéz elmagyarázni, hogy mi lenne mondjuk a csapatmunka lényege vagy hogyan érdemes viselkedni a többi játékossal. Mi több, bár az MMOG-k a havi előfizetési díj miatt inkább egy idősebb korosztály kiváltásga voltak (ti. pl. Magyarországon a piacon lévő bankkártyák elenyésző százalékával lehet online fizetni, ugyanis legtöbbjük VISA Electron. Dombornyomott VISA-t meg nem adnak csak úgy, nem beszélve a divatba jött elektronikus számlacsomagok és kártyák durva havidíjairól.) Blizzardék szépen átvágták a gordiuszi csomót a boltban kapható game cardok bevezetésével, amit bármelyik tízéves elég pénzzel a zsebében beszerezhet. Innentől aztán kapja az ember a rogue-okat akik gondolkodás nélkül bevetik magukat 30 elit mobba egy instanceben, warriorokat, akik rá se bagóznak ha a priestet ütik, különben sem tanulták meg a defensive stance-t, mert azt quest adja, és a questek “unalmasak”, huntereket, akik max szintűek ,de foglamuk nincs, hogyan kellene egy csapatban dolgozni, mert életükben nem teameltek - nem volt rá szükség. És így tovább. Nem beszélve arról, milyen romboló, amikor a játékosok karakterei ilyen neveken futnak, mint Kissmyass vagy Fartalot. Ehhez kapcsolódik, hogy a guildünk alapításának idején kellettek plusz játékosok, akik aláírták a chartert. Úgy működött, hogy sLD - az Evil Gimps vezetője, azaz a Forrest Gimp - besétált egy kezdő területre és 50 ezütpénz fejében kérte a most indultak segítségét. A válaszok elkeserítőek voltak. Személyes kedvencem a fu!!11 volt… (Anarchy Onlineban hat ember kellett egy organisation alapításához. Legtöbb esetben maximum félórás munka volt összetrombitálni annyit, és még azt sem várták el, hogy vagyonokat fizessen nekik az ember fia.)
Nos, tehát a WoW az egyik oka volt a csendnek, a másik, hogy annyira nem volt jó kedvem az utóbbi időben. Embertpróbáló ez a japán lét, hiába, és néha kiüt a heveny depresszív világszemlélet. Szerdán volt szerencsém együtt ebédelni néhány japánnal Magdi & Zsuzsi csoportjából (Master’s Course). Mélységesen irigylem őket a csoporttársaikért. Fumi , Akiko és Kazuma olyan emberi japánok, akiből nagyon kevéssel találkoztam eddig. Teljesen lazák, ellentétben a társadalomba zárt merev osztálytársaimmal, akik közül mind a háromszáz ugyanazt gondolja, mondja, kérdezi. Például az étkezdéből kifelé menet reflexszerűen megálltam az ajtóban Fuminak, Kazuma pedig mint egy tank át is csörtetett a lány előtt. Mondtam, neki, hogy ez nem volt egy túl udvarias lépés, mire fogta Fumit a fejénél fogva és viccesen áttuszkolta maga előtt az ajtón. Jellemző, hogy a két lány jövőre egy évre külföldre megy kutatni…
Az undergraduate tanulmányok olyan értelmetlennek tűnnek. Azt kell hogy mondjam, így az első évben angol és magyar szakkifejezések japán megfelelőjén túl sokat nem tanultam. Az óráim egy része azért unalmas, mert már nagyon is ismert dologról szólnak. Ezek például a kyoyogen -ek, az általános ismereti órák. A jelenlegin épp Japán népességének a változásáról beszélünk, valamint arról, hogyan indukálja az ipari társadalom az elöregedést. A tanár gyakorlatilag összefüggő szöveget vetít ki a projektorával - semmi vázlat vagy logikus felépítés. Valamiért ráadásul úgy érzem az utóbbi háromszor kilencven perc belefért volna egyszer kilencvenbe is… Aztán vannak azok a fajta órák, példának okáért az alkotmányjog ( kenpo ), ahol alig értem az oktató magyarázatát, mert rendkívül gyorsan beszél, és tele van tömve a mondanivalója szakszavakkal. A japánok - legyen bármelyik fajta óráról is szó - nem izgatják magukat nagyon, szépen egyenletesen alszanak az órákon. A kiscsoportosokon is, mint az angolóra, az első sorban a tanár orra előtt. Legutóbb németórán a tanár odament az egyik diákhoz és felébresztette (!) hogy válaszoljon a kérdésre. A nevezett srác utána szépen fogta magát és visszaaludt! Mindezt miért? Mert történjék bármi az órára be kell járni. Az nem fontos, hogy részt is vegyen - amolyan Gárdonyisan “ csak a teste “. Csak én érzem elrontottnak a hangsúlyt? Miért van értelme bemenni egy órára ha úgyis csak alszol? Az egy dolog, hogy a világnak ezen a felén nem tekintik szörnyű tiszteletlenségnek az érdektelenség ilyen nyilvánvaló kinyilvánítását, de ettől még értelmetlen a dolog. Persze a japánok a munkahelyen is ezt csinálják. A világ legszorgalmasabb népének sztereotípiája valójában azt takarja, hogy haszontalanul ülnek a munkahelyen óraszám, miközben valós munkát nem végeznek. Az egyetem erre kiváló iskola.
A másik félrehelyezett hangsúlyra az szemináriumom és az angolóráim világítanak rá. Mégpedig, hogy nem az a fontos, hogy valóban megértse az ember amit tanul, hogy aktívan tudja használni a tudását, hogy gondolkodjon. Angolórákona tanár a kiosztott közepesen nehéz algol szövegeket magyarázza egész órán japánul huszoniksz mélyen alvó japánnak. Hiába, első óra, még mindenki álmos. (Én tüntetően Newsweek-et szoktam olvasni, ha már nem engedték meg, hogy ne járjak be.) A szemináriumonkon pedig egy angol szöveg volt a soron, amit szintén a tanár magyarázott el. (Engem ezen az órán nagyrészt levegőnek néznek, ami sérti az önérzetem, de legalább nyugi van. Bár fenntartom, hogy inkább szenvedek egy nehéz kérdéstől, mintsem üljek ott másfél órát szobadísznek.) Itt is feltűnt, milyen mélységekben nem értik az olvasmányt a japánok. OK, én sem állok sokkal jobban egy japán szöveggel, de ha ennyire nem értik, akkor minek olvastatnak velük ilyet? Valamint vérlázító az a tettetés, amit akkor követnek el a hallgatók, ha nem tudják a választ egy kérdésre. Igen ritka, hogy a “nem tudom” elhagyja a szájukat, akkor is hosszú percek hallgatása, a papírok lapozgatása, és a szöveg meredt fixálása után. Ilyen esetekben a légy zümmögését is lehet hallani az osztályteremben, a tanár türelmesen várakozó állásba helyezkedik, a diák hallgat, mint a sír, mialatt a többiek békésen alszanak. Ezt eljátsszuk néhányszor, és amikor a csigalassúsággal menetelő percek száma eléri a kilencvenet mindenki elégedetten hazamegy. Okosabb senki sem lett, de be lehet húzni egy strigulát a nagy képzeletbeli naplóba, hogy igen, ezen is résztvettünk.
Vizsgaidőszakban a japánok egy nap alatt elolvassák a tankönyvet, és azokból a tárgyakból is simán átmennek, aminek az összes óráját végigaludták. Nyelvekből vagy megbuknak, vagy nem. Szerencséjükre szóbeli vizsga vagy magnóhallgatás egyáltalán nincs, csak a jól begyakorolt tankönyvi példamondatokból összeállított feladatsor. Plusz ugye x% az órai (szigorúan inaktív) részvétel. Az én helyzetem egy kissé nehezebb, például ha én hiányzok egy háromszáz fős előadóból az a tanárnak azonnal feltűnik amikor először felpillant a jegyzeteiből. Könyveket sem szoktam japánul egy nap alatt elolvasni.
Shikata ga nai , járok órákra, néha viszek magammal valami irodalmat is. Az én génjeimből hiányzik az órán alvás képessége, vagy inkább a lelkiismeretem tiltakozik ellene. Jó-e vagy sem, (Kell egyfajta belső türelem amikor az ember egy tizennyolc éves japánnal beszélget.) az osztálytársaim mostanra eléggé ignorálnak. A gaijin. Gazdátlan Árnyék.
Régi tartozásom a Fushimi Inari templom képei. Még szeptember végén látogattunk el Kyotoba, Magdi, Zsuzsi, Géza és én, hogy körülnézzünk Japán leghíresebb Inari-templomában. Inari a rizs és a szaké shinto istene, és a róka az állata. Ezért az Inari-templomok kapujában nem őrkutyák, hanem őrrókák posztolnak. Az európai tradíciókkal ellentétben a róka Japánban nem ravasz és gonosz, hanem okos, jóravaló állat. Mi több, át tud változni emberré, méghozzá női alakban. A buta és haszontalan állatok - bármiylen furcsa is - a lovak és az őzek. Az ostoba, buta japán megfelelője a baka gyakorlatilag ezt a két állatot szimbolizálja, hiszen a ba a ló jelének ( uma ) japán olvasata, míg a ka az őz kanjija ( sika ).
A Fushimi Inari templom legfőképpen a torii -kapukról híres. Ezek a narancsszínű kapuk adományozók pénzéből kerülnek a templomba, és valami félelmetesen iszonyú rengeteg van belőlük. Plusz ha hozzászámoljuk a kis, fából készült modellkapukat, amiket szintén tízezerszámra akasztanak, támasztanak, sorakoztatnak minden elképzelhető zugba, nem is tudom hány nullára lenne szükség leírni a teljes összeget. Másodsorban lényeges megemlíteni, hogy a templom egy hegyoldalon fekszik, úgyhogy a kapukkal vetekedő számú lépcső is várja a bátor túrázót. Valamint egyike azon kevés helyeknek Japánban, ahol autentikus madárcsicsergést hallhat az ember. (És nem a baka kabócákat…)
Szokásos g33k befejezés. Ha valaki szeretne az enéymekhez hasoló kis sticker-izéket (azok a gombféle machinációk ott jobbra lent), akkor a legjobb hely George Taylor McKnight Steal These Buttons oldala. Saját matrica készítésére pedig Adam Kalsey Button Maker-je a tuti tipp. Az enyém is ezzel készült:
At the moment I am sitting in statistics class. Figured since I can’t type in Hungarian here, why not English. Today we have an utterly boring computer class using Excel to do some really simple analysis of data. yawns (Was fun to see how people around struggled with the example XLS file which had no extension for some reason.) Quite hard to concentrate though since the teacher’s talking so loud I cannot help listening to him.
Coming to school by bicycle I was yet again in awe of the Japanese illogical taste in cars. Especially the young are fond of anything that’s huge. Land and Range Rovers, Toyota Land Cruisers, Chevrolet pickups, Mercedes and BMW jeeps everywhere. Just wide enough to take the whole width of the one-way street I was actually going in the opposite direction of. Weird how much they care for “style” when at the same time they cannot choose a pair of jeans and a shirt in a matching colour.
Jó memóriával rendelkezők emlékeznek a yakuza jelentésére, igaz? Mármint hogy 8-9-3 ya-ku-za. Ez a fajta számolvasás nem korlátozódik ám csak erre. Ahogy nálunk is elterjedtek a 888-CARS jellegű telefonszámok - amit hősiesen bevallom sokáig egyáltalán nem értettem, nem SMS-eztem eleget láthatóan - Japánban is így tesznek memorizálhatóvá telefonszámokat. Szintén erős agymunkába és némi Magdi-segítségbe tellett ráeszmélnem, hogy a misztikus 5489 feliratú ablak a JR jegypénztáránál nem más, mint go-yo-ya-ku , azaz goyoyaku - helyfoglalás. (A “go” szócska az összetett szavak kínai eredetű tiszteleti előtagja. Hasonló az osake “o”-jához.)
Nem csak számokkal megy a játék. Az eddigi legjobb Japán reklám, amit láttam, egy kávéé. A reklámszöveg csak ennyi: “inspiration”. De ez úgy van leírva, hogy az ivás kanjiját használják hozzá, így: in-spiration. Ugyanis a nomu (inni) jel kínai olvasata éppen in. Itt látható:
Ehhez hasonló a kestick nevű cucc, amit ma láttam egyik osztálytársamnál. A kesu jelentése törölni, radírozni, így lesz a korrektorceruza (stick) fantázianave kestick.
Utolsó érdekesség: gondolom kevesen tudják, hogy az egyik neves gumigyár, a Bridgestone, honnan kapta a nevét. Az alapítóját úgy hívták, hogy Ishibashi Shoujirou (1889-1976). Namost az ishibashi kőhidat jelent japánul, van is ilyen vasútállomás Oszakában… Aki nem hiszi, járjon utána! :D
Záróakkordként mégiscsak fél-geek közérdekű: kihelyeztem szép cimkéket jobbra az archívum alá, ahonnan elérhető minden létező RSS és RDF feed amit a b2 rendszer támogat. Plusz frissítettem egy kicsit a Nexus oldalt, mivel az általam olvasott blogok egy része megszűnt, viszont érkeztek új versenyzők is.
Egyszer amikor épp nem hajnali 7:11 van és nekem nem kell suliba menni, (Lesz ilyen is!) írok valami informatívat. Addig is közérdekű közlemény, hogy megjavítottam az RSS-feedet. Az RSS konzekvensen meghal az aposztrófokon és az & jeleken, én pedig konzekvensen elfelejtem átírni őket HTML kódba. Apró workaround, ha nem a b2rss2.php filet, hanem a b2rss.php filet nézegeti az ember, mert furamód a régebbi verzió kevésbé érzékeny az ilyen gonosz jelekre.
I’ve stumbled upon this masterpiece just today. Never before have I found such a perfect and complete description of how life on the Internet is. It is not for anyone to take it personally, but to consider it while laughing. It’s a parody, but like all parodies, it’s based on the truth.
Originally published by Robert “redpaw” Jung at Deeplight.net. Robert Jung is webmaster, chief techmonkey and managing editor of deeplight.
Welcome to the Internet!
No one here likes you.
We’re going to offend, insult, abuse, and belittle the living hell out of you. And when you rail against us with “FUCK YOU YOU GEEK WIMP SKATER GOTH LOSER PUNK FAG BITCH!1!!”, we smile to ourselves. We laugh at you because you don’t get it. Then we turn up the heat, hoping to draw more entertainment from your irrational fuming.
We will judge you, and we will find you unworthy. It is a trial by fire, and we won’t even think about turning down the flames until you finally understand.
Some of you are smart enough to realize that, when you go online, it’s like entering a foreign country … and you know better than to ignorantly fuck with the locals. You take the time to listen and think before speaking. You learn, and by learning are gladly welcomed.
For some of you, it takes a while, then one day it all dawns on you - you get it, and are welcomed into the fold.
Some of you give up, and we breathe a sigh of relief - we didn’t want you here anyway. And some of you just never get it. The offensively clueless have a special place in our hearts - as objects of ridicule. We don’t like you, but we do love you.
You will get mad. You will tell us to go to hell, and call us “nerds” and “geeks”. Don’t bother … we already know exactly what we are. And, much like the way hardcore rap has co-opted the word “nigger”, turning an insult around on itself to become a semiserious badge of honor, so have we done.
“How dare you! I used to beat the crap out of punks like you in high school/college!” You may have owned the playing field because you were an athlete. You may have owned the student council because you were more popular. You may have owned the hallways and sidewalks because you were big and intimidating. Well, welcome to our world.
Things like athleticism, popularity, and physical prowess mean nothing here. We place no value on them … or what car you drive, the size of your bank account, what you do for a living or where you went to school.
Allow us to introduce you to the concept of a “meritocracy” - the closest thing to a form of self-government we have. In The United Meritocratic nation-states of the Internet, those who can do, rule. Those who wish to rule, learn. Everyone else watches from the stands.
You may posses everything in the off-line world. We don’t care. You come to the Internet penniless, lacking the only thing of real value here: knowledge.
“Who cares? The Internet isn’t real anyway!” This attitude is universally unacceptable. The Internet is real. Real people live behind those handles and screen names. Real machines allow it to exist. It’s real enough to change government policy, real enough to feed the world’s hungry, and even, for some of us, real enough to earn us a paycheck. Using your own definition, how “real” is your job? Your stock portfolio? Your political party? What is the meaning of “real”, anyway?
Do I sound arrogant? Sure … to you. Because you probably don’t get it yet.
If you insist on staying, then, at the very least, follow these advices:
1. No one, ESPECIALLY YOU, will make any law respecting an establishment of religion, or prohibiting the free exercise thereof; or abridging the freedom of speech, or of the press; or the right of the people peaceably to assemble, and to petition the government for a redress of grievances.
2. Use your brain before ever putting fingers to keys.
3. Do you want a picture of you getting anally raped by Bill Clinton while you’re performing oral sex on a cow saved to hundreds of thousands of people’s hard drives? No? Then don’t put your fucking picture on the Internet. We can, will, and probably already HAVE altered it in awful ways. Expect it to show up on an equally offensive website.
4. Realize that you are never, EVER going to get that, or any other, offensive web page taken down. Those of us who run those sites LIVE to piss off people like you. Those of us who don’t run those sites sometimes visit them just to read the hatemail from fools like you.
5. Oh, you say you’re going to a lawyer? Be prepared for us to giggle with girlish delight, and for your lawyer to laugh in your face after he explains current copyright and parody law.
6. The Web is not the Internet. Stop referring to it that way.
7. We have already received the e-mail you are about to forward to us. Shut up.
8. Don’t reply to spam. You are not going to be “unsubscribed”.
9. Don’t ever use the term “cyberspace” (only William Gibson gets to say that, and even he hasn’t really used it for two or three books now). Likewise, you prove yourself a marketing-hype victim if you ever use the term “surfing”.
10. With one or two notable exceptions, chat rooms will not get you laid.
11. It’s a hoax, not a virus warning.
12. The internet is made up of thousands of computers, all connected but owned by different people. Learn how to use your computer before attempting to connect it to someone else’s.
13. The first person who offers to help you is really just trying to fuck with you for entertainment. So is the second. And the third. And me.
14. Never insult someone who’s been active in any group longer than you have. You may as well paint a damn target on your back.
15. Never get comfortable and arrogant behind your supposed mask of anonymity. Don’t be surprised when your name, address, and home phone number get thrown back in your smug face. Hell, some of us will snail-mail you a printed satellite photograph of your house to drive the point home. Realize that you are powerless if this happens … it’s all public information, and information is our stock and trade.
16. No one thinks you are as cool as you think you are.
17. You aren’t going to win any argument that you start.
18. If you’re on AOL, don’t worry about anything I’ve said here. You’re already a fucking laughing stock, and there’s no hope for you.
19. If you can’t take a joke, immediately sell your computer to someone who can. RIGHT NOW.
Pissed off? It’s the TRUTH, not these words, that hurts your feelings. Don’t ever even pretend like I’ve gone & hurt them.
We don’t like you. We don’t want you here. We never will. Save us all the trouble and go away.
Kezdek erősen kiakadni a környékre. Azt hittem a Gaidairól elköltözve végre megszabadultam a hétvégi edzések hangzavarától, de úgy látszik, tévedtem. Sőt, még rosszabbul is jártam, hiszen az ablakom alatt közvetlenül helyet kapó gyerekfoci-edzések ezúttal nem korlátozódnak a hétvégére. Én elhiszem, hogy a gyerekeknek mozogni kell, de azt a hangzavart amit levágnak edzés címén nem tudom tolerálni. A koli egyébként kiváló hangszigetelő ablaka meg se kottyan egy tucat három év körüli gyerektoroknak. Plusz ott az edzőjük, akinek legerősebb pedagógiai fegyvere a jó erős hang. Most már lassan simán levezénylek egy iylen fociizét én is…
“Hát igen, mondjuk aki FAT-ot használ ma egy HDD-n az némi mazochizmusra vall”
Hja, az a baj az NTFS-el, hogy igen kevéssé kompatibilis. Jelenleg az egyik a két külső vinyóból NTFS, de Linuxból pl nem ajánlott rá írni meg ilyen apróságok. Mindenesetre mivel nem tudom hova rakni róla az adatokat, marad is NTFS.
Amúgy öszintén a japán csajok a helyesebbek, vagy a magyarok?
Ezt a kérdést speciel nem nagyon szeretem - bár otthon mindenkit nagyon izgat a dolog láthatóan. Alapvetően ízlések és pofonok különböznek. A legjobb az lenne, ha mindenki, akit érdekelnek, kijöhetne, és megnézhetné magának őket közelről, aztán levonná a saját következtetéseit. Szerintem ezt otthonról nem lehet megítélni, ahová csak a magazinok címlaplányai jutnak el. Százhúsz milliós népességből lehet válogatni, de azért az jelenthet valamit, hogy szerintem a mi otthoni tízmilliónk jobb alapsokaság. Egyébiránt nem nyilatkozom, mert nem érzem úgy, hogy lenne alapja, meg elfogult is vagyok többféle okból.
