Humoros körülmények között szocializáltam az argentín szomszédommal. A konyhában találkoztunk ugyanis: mindketten tésztát főztünk. Azért megnyugtató, hogy nem csak az én főzési skilljeim alacsonyak. Amúgy nem sokat találkozni emberekkel a kolin belül, mindenki elvan a saját kis köreivel. Különösen az idegenbe szakadt ázsiaiaknál működik kiválóan a rizstermesztő népek nagy kommunális összetartása. (Egyfajta elmélet, hogy a nyugati világ individualizmusa abból fakad, hogy a fő táplálékként elterjedt kenyér alapanyagát, a búzát egyedül is lehet termeszteni. Ezzel szemben a rizstermesztés csapatmunka, egyedül nem lehet űzni. Hogy pontosan miért is, azt nem tudom. Utána kell nézni.) A továbbiakban kiderült az argentín szomszédról, hogy elhagyta a kulcsát - engem nem tudott persze túlszárnyalni, nekem ehhez a teljesítményhez elég volt két hét. Valamint, hogy szegény kifogott egy oylan szomszédot ahol a fent említett ázsiai népek egyike tartja esti gruppen-összejöveteleit magas zajszinttel kísérve. És fény derült arra is, hogy a japán sztereotípiák kiválóan alkalmazhatók az argentínekre is. Miszerint Argentína az amerikai kontinensen található, ergo az argentínek angolul beszélnek. By átlagjapán.
Sokmindennel tartozom - többek között egy WoW-os PVP tapasztalatokról szóló bejegyzéssel. Aki ismert AO-ban az valószínűleg felkapja a fejét, hogy PVP? Hiszen és sohasem csináltam olyat, mi több, kifejezetten utáltam. Nos igen. Lehet, hogy azért van ez, mert a Blizzardnak sikerült eltalálnia valamiylen egyensúlyt ismét. Csodálkozásra ok nincs, elvileg magukénak mondhatnak olyan játékokat, mint a StarCraft, ami élő legenda és követendő példa hogyan lehet három teljesen különböző ám mégis kiegyensúlyozott fajt összerakni. A WoW a fajok és kasztok jóval nagyobb száma miatt egyértelműen nagyobb variációt is kínál, mégis sikerült megtartani azt, hogy bármivel lehet bármi ellen sikeresnek lenni, ha az ember megtalálja a megfelelő taktikát. Természetesen vannak olyan esetek, amikor ez jóval nehezebb, mint máskor, de midnenkinek megvannak a maga erősségei és gyengeségei. Itt jön be az újabb zseniális találmány, a battlegroundok léte. Aholis 5-15 fős csapatok mérhetik össze az erejüket különféle játékmódokban. Innentől még bonyolultabb a recept, szükséges a kasztok jó elosztása és a csapatjáték is. Nekem kis szintemnél fogva eddig a CTF módú WSG jutott osztályrészül.
A fenti egyensúlyról szóló triáda ellenére mégis miért van hát az, hogy a mi szerverünkön a horde tíz meccsből kilenc és felet 3-0 arányban hoz? Egyszerűen nevetséges alliance-oldali csapatok tudnak néha felállni ellenünk. A csapatjátéknak nyoma sincs, száz százalékban every man for himself hajtanak a HK-k megszerzésére. Vicces amikor a nyakamra száll hat-hét alliance játékos, látva a fél HP-val zászlót kísérő warror-t, miközben brit guildtársunk kacagva rohan el a zászlóval és szerez pontot a horde-nak. Úgy fest az alliance oldalon gyűlnek össze az elf-fetisiszta legfeljebb tizenkét éves CS-sek, akiknek a headshot WoW-beli megfelelője a rogue hátbaszúrása. Ezen kívül aztán mást nem is tudnak. Tesómat idézve: Tudod mit figyeltem meg a 10-19 WSG-ben? Az alliance beáll középre és HK farmolnak. Ennyi. Kár, hogy a játék a zászló megszerzéséről szól... Onnantól ha a guildből ketten-hárman összetartunk simán megtartjuk a támadó alliance-t miközben a védelem nélkül hagyott zászlót egy druid vagy hunter komótosan elcseni. Ennyi. Néha nehezebb dolgunk van, mert az alliance úgy dönt, itt az ideje a tízemberes betonvédelem taktikának. Előbb-utóbb azonban úgyis elhozza valaki a zászlót, kisurran a védelmen. Ehhez nagyban hozzájárul az, hogy az alliance-nak nem prioritás a zászló, ők a minél több kill-re hajtanak. Nem azt mondom, hogy nincs jó alliance-csapat persze. Időnként összeáll egy ütős kombó, amivel igen nehéz elbánni, mert összetartanak. Személyes kedvencem amikor öt hunter és öt rogue-ból áll a csapat. Tipikus alliance-hozzáállás. Mindenki vagy hunter, mert az az über solo class - vagy rogue, mert az a "headshot-ekvivalens". Elég két rogue, hogy folyamatosan stunlock alatt tartsanak, és kész köszöntem...
Hihetelen a naivság vagy nem tudom minek nevezzem, amivel az általam csak NE rogue generációnak nevezett korosztály bír. Contested területen PVP flaggel mászkálnak teljesen egyedül. Aztán néznek nagyon, amikor a semmiből előugrunk, és agyonvágjuk őket. Nem egyszer, nem kétszer csináltunk ketten questet sLD-vel vagy tesóval amikor előbukkant egy-egy ilyen öngyilkosjelölt. Oly szánalmas amikor meglátva minket megpróbál láthatatlanná válni két DoT-tal magán. (A damage megtöri a hide-ot.)
Nos igen, van egy kemény (tizenéves) mag, akik a C-kosarú night-elf pixellányokra izgulnak. Majd kinövik, addig is elkenjük a szájukat a battleground-okon. Oké, aláírom, nekem is lány warriorom van, DE élőhalott. Különben is MMORPG = Many Men Online Roleplaying Girls.
Szóval vicces a dolog. Szép egyenletesen halad a guild az egyre magasabb PVP rangok felé. Köszönjük alliance. (/bow) Ja, és üdvözlöm Fejbebasz human paladin-t (/spit) aki - nevével ellentétben - nem igazán ütött senkit fejbe inkább ő kapott a fejére tőlünk. Őszintén, ki ad ilyen nevet a karakterének...
Sidenote: Aki a fenti bejezésből nem sokat értett, az lélegezzen fel. Ez csak azt jelenti, nem kapta még el azt a vírust amit online szerepjátéknak hívnak. Nem egy haszontalan addikt, hanem úgymond has a life. Maradjon is így. :) Esetleg néhány értelmező link a kíváncsiaknak: (Wikipedia a barátunk) WoW - CTF - DoT - NE - PVP - MMORPG
Hallotam hírét, hogy otthon havazik. Bezzeg itt viszonylag meleg van, nappal 15-17 fok is lehet. Egészen pontosan itt éppen reggel tizenegy körül lehetett, amikor Attilával beszélgettem skype-chaten. Megpróbálom az ő stílusában: Késő éjjel van és hull a hó. Békés.
Általános sztereotípia a japánokról, hogy évszakmániások. Ezt teljesen alá tudom támasztani. Véletlenszerű ismeretlen japánnal való beszélgetés esetén tízből nyolcszor szóba kerül, hogy és Magyarországon hány évszak van? Azután jól megrökönyödnek, hogy valami nagy világméretű összeesküvés folytán nem csak Japánban van négy évszak. Mi több, nekünk normális telünk is van, nem úgy, mint például Kansaiban. De a tél ugye olyan, mint Hokkaidon? - kérdezik. Ez a kettes számú tévképzet Magyarországról, mely szerint egy északi hideg ország. Lehet, hogy kevernek Mongóliával. Statisztikán "beszélgettem" egyik osztálytársammal, mikor a fenti két dolog szóba került. (Mint minden beszélgetésen... olyan izgi.) Utána természetesen jöttek a nyelvek és a harmadik tévképzet, azaz a magyarok 1) németül 2) angolul 3) oroszul beszélnek. Ilyenkor elmondom, hogy van olyan, hogy magyar nyelv. (De ugye nagyon hasonlít a 1) németre 2) angolra 3) oroszra...) Zárásképp elámulnak, hogy négy nyelven beszélek, és hogy ez milyen sugoi. Beleszámolják az anyenyelvet is, valamint japán mércével én németül is tudok - igaz ha hirtelen lepottyantanának egy németajkú területre, talán nem adnának el kilóra, de lennének kommunikációs problémáim az sicher. Legtöbbször megállapítják - némi irigységgel, de legalább annyi büszkeséggel a hangjukban - hogy hát igen, az európaiak nagyon könnyen tanulnak nyelvet, mert minden európai nyelv tök egyforma. Bezzeg a japán, az nagyon különleges, és - sóhajtanak - nekik nagyon nehéz megtanulni idegen nyelven. Viszont japánul se tud megtanulni senki. (Néha ezzel mélységesen egyet tudok érteni.)
Hajaj, le lettem szidva kis családom által, mondván nem tisztelem meg az olvasóközönségem (milyen nagyképű szó) azzal, hogy írok. Hm, való igaz. Most itt háromnegyed tizenkettő van, tehát ha gyorsan befejezem, ez a bejegyzés még a mai napnak fog számítani. Holnap vasárnap, akkor pedig elviekben lesz időm egy nagyobb frissítésre azokból a dolgokból amik mostanság történtek. Illetve igazából nem történtek - nem egy izgalomhegy az élet errefelé - de azért van egypár megosztanivaló a tarsolyomban ha összeszedem magam. Tehát keményen ganbarás lesz, mert ez így nem mehet tovább! :D
Többen kérdezték, megyek-e haza. Nos igen, megyek. December 18-án érkezem meg kies hazánkba apró háromnapos hong-kongi kitérővel. Gondoltam, körülnézek ha már úgyis meg kell állni, mert nicnsenek direkt repülőjáratok. Azért nem lesz egyszerű útvonal:
Dec 15 Kansai Repülőtér > Hong-Kong - Cathay International
Dec 17 Hong-Kong > London (érkezés 18-án) - Cathay International
Dec 18 London > Ferihegy 2 - British Airways
Ismét jó alkalom, hogy szaporítsam a repülőspárna-gyűjteményem. A szegény régi Lufthansásom már elég megviselt. ;)
Már megint képes voltam tizenegy napig nem írni... szép teljesítmény.
Lincoln Six-Echo: Who is "God"?
McCord: You know when you really want something, you close your eyes and wish for it really hard? God is the guy that ignores you.
Az én tapasztalataim inkább azt mutatják, hogy alliance oldalon nagyobb számban képviselteti magát az óvodából épphogy szabadult korosztály. :P Valamint nyilván szó sincs arról, hogy a teljes WoW-társadalmat minősítettem volna - csupán annyi, hogy bár midnenütt vannak jellegtelen vagy épp bántó nevű karakterek, rettentően egoista, anti-csapatjátékos alakok, AO-ban például nem tűnt fel annyira az embernek. Nem minden második team fulladt vérfürdőbe, mert a varázsló fireballal húzza nem csak a bosst hanem húsz addot is. Kevésbé volt illúzióromboló hétvégi csúcsidőben bemenni egy városba és figyelni a chatet.
Amiben viszont mindig is elsőrangú volt a Blizzard - a WoW esetében sincs másképp - az az ingame easter-eggek jelenléte. Itt egy teljes Wikipedia-oldal, hihetetlen: Pop culture references in World of Warcraft. Ez egészen odáig elmegy, hogy a sikeres regisztráció utáni szöveg sem az a megszokott fajta: Congratulations! You've successfully added an authentication key to your account! Tales of this historic moment will be told and retold down through the generations. Way to go! (Bár a képzeletbeli trónon mindmáig ez a kis lootolható tárgy csücsül az Anarchy online-ból: Wonderful Marble Statue of the Goddess Buffy Summers: Early during the 21st Century there was a cult worshipping the Goddess of Buff. It is now believed that the Buff religion is one of the major contributors to the Buffs generated by nano technology. Some people believe that all nanobots contain the essence of Goddess Summers. Na igen, Ragnar is azok közé tartozik, akinek az SMG-ről nem a fegyver jut először az eszébe... :D /Kis magyarázat: a tulajdonságnövelő varázslatokat MMORPG "szakkifejezéssel" buff-nak hívják. Igeként is alkalmazható, pl buffol, let me buff up first, stb./)
Igen, engem is magába szippantott a Warcraft világa, bár ódzkodtam a dologtól eleinte. Mint a tapasztalataim mutatják nem alaptalanul... jelenleg a Turalyon szerveren lehet megtalálni e sorok írásakor level 26-os Silq nevű undead warrior képében. Szigorúan nem-PvP szervert választottam, semmi kedvem hozzá, hogy tizenkét éves gankereket toleráljak. Egy dologtól eltekintve kellemesen csalódtam a játékban. Fenntartom, hogy komplexitásában elmarad az Anarchy Online-tól, de nélkülözi is annak egyes rendkívül frusztráló elemeit. Való igaz, hogy az ember viszonylag gyorsan lép szintet - legalábbis az elején - és hogy a változatos küldetéseknek köszönhetően annyira nem repetitív a fejlődés. Blizzardék találtak egy arany középutat az AO elég használhatatlan tradeskill-rendszere és az Everquest II idegölő robtolása között is. Grafikailag is meg vagyok elégedve a dologgal - szokásos Warcraft-3D, enyhén rajzfilmes beütéssel. Kiválóan fut Linuxon, csak egy Cedega kell hozzá. Szégyen-gyalázat, de ez egy fizetős program az amúgy ingyenes open source Linux szoftverek között, viszont vannak kerülő- és egyéb utak... Nekem 4.4.3-as verziójú cedegám van, és kiválóan fut rajta a WoW. Csupán annyira van szükség - egy bug megkerülése végett - hogy a ~/.transgaming/config fileba el kell helyezni a következőt:
;; App default settings
;; World of Warcraft settings
[AppDefaults\\WoW.exe\\memory]
"MemoryLayoutOverride" = "0x10000000"
"Windows" = "win98"
A laptop LCD-je 1400x1050-re van optimalizálva ami elég videokártya-gyilkos ha játékokról van szó, de azért egy egészséges 20+ átlag FPS-t produkál a WoW ami egy MMOG esetében bőven elég nekem.
Amiben viszont szintén igazat adok a pletykáknak, viszont nagyon nem pozitív dolog, az a játékosok megoszlása. Ha vesszük a Warcraft III és a Diablo II táborát, ezek nagy része átnyergelt WoW-ra. Csak annyi a baj, hogy egy Action-RPG vagy egy RTS közel sem MMORPG sem komplexitásában sem szellemi követelményeiben. Bár a WoW elég softcore a kategóriájában, azért többet követel, mint gyors point'n'click reflexek vagy "megyünk és gyakunk" stratégia. És pont itt vérzik el a dolog, hiszen aki világéletében csak diablozott annak meglehetősen nehéz elmagyarázni, hogy mi lenne mondjuk a csapatmunka lényege vagy hogyan érdemes viselkedni a többi játékossal. Mi több, bár az MMOG-k a havi előfizetési díj miatt inkább egy idősebb korosztály kiváltásga voltak (ti. pl. Magyarországon a piacon lévő bankkártyák elenyésző százalékával lehet online fizetni, ugyanis legtöbbjük VISA Electron. Dombornyomott VISA-t meg nem adnak csak úgy, nem beszélve a divatba jött elektronikus számlacsomagok és kártyák durva havidíjairól.) Blizzardék szépen átvágták a gordiuszi csomót a boltban kapható game cardok bevezetésével, amit bármelyik tízéves elég pénzzel a zsebében beszerezhet. Innentől aztán kapja az ember a rogue-okat akik gondolkodás nélkül bevetik magukat 30 elit mobba egy instanceben, warriorokat, akik rá se bagóznak ha a priestet ütik, különben sem tanulták meg a defensive stance-t, mert azt quest adja, és a questek "unalmasak", huntereket, akik max szintűek ,de foglamuk nincs, hogyan kellene egy csapatban dolgozni, mert életükben nem teameltek - nem volt rá szükség. És így tovább. Nem beszélve arról, milyen romboló, amikor a játékosok karakterei ilyen neveken futnak, mint Kissmyass vagy Fartalot. Ehhez kapcsolódik, hogy a guildünk alapításának idején kellettek plusz játékosok, akik aláírták a chartert. Úgy működött, hogy sLD - az Evil Gimps vezetője, azaz a Forrest Gimp - besétált egy kezdő területre és 50 ezütpénz fejében kérte a most indultak segítségét. A válaszok elkeserítőek voltak. Személyes kedvencem a fu!!11 volt... (Anarchy Onlineban hat ember kellett egy organisation alapításához. Legtöbb esetben maximum félórás munka volt összetrombitálni annyit, és még azt sem várták el, hogy vagyonokat fizessen nekik az ember fia.)
Nos, tehát a WoW az egyik oka volt a csendnek, a másik, hogy annyira nem volt jó kedvem az utóbbi időben. Embertpróbáló ez a japán lét, hiába, és néha kiüt a heveny depresszív világszemlélet. Szerdán volt szerencsém együtt ebédelni néhány japánnal Magdi & Zsuzsi csoportjából (Master's Course). Mélységesen irigylem őket a csoporttársaikért. Fumi, Akiko és Kazuma olyan emberi japánok, akiből nagyon kevéssel találkoztam eddig. Teljesen lazák, ellentétben a társadalomba zárt merev osztálytársaimmal, akik közül mind a háromszáz ugyanazt gondolja, mondja, kérdezi. Például az étkezdéből kifelé menet reflexszerűen megálltam az ajtóban Fuminak, Kazuma pedig mint egy tank át is csörtetett a lány előtt. Mondtam, neki, hogy ez nem volt egy túl udvarias lépés, mire fogta Fumit a fejénél fogva és viccesen áttuszkolta maga előtt az ajtón. Jellemző, hogy a két lány jövőre egy évre külföldre megy kutatni...
Az undergraduate tanulmányok olyan értelmetlennek tűnnek. Azt kell hogy mondjam, így az első évben angol és magyar szakkifejezések japán megfelelőjén túl sokat nem tanultam. Az óráim egy része azért unalmas, mert már nagyon is ismert dologról szólnak. Ezek például a kyoyogen-ek, az általános ismereti órák. A jelenlegin épp Japán népességének a változásáról beszélünk, valamint arról, hogyan indukálja az ipari társadalom az elöregedést. A tanár gyakorlatilag összefüggő szöveget vetít ki a projektorával - semmi vázlat vagy logikus felépítés. Valamiért ráadásul úgy érzem az utóbbi háromszor kilencven perc belefért volna egyszer kilencvenbe is... Aztán vannak azok a fajta órák, példának okáért az alkotmányjog (kenpo), ahol alig értem az oktató magyarázatát, mert rendkívül gyorsan beszél, és tele van tömve a mondanivalója szakszavakkal. A japánok - legyen bármelyik fajta óráról is szó - nem izgatják magukat nagyon, szépen egyenletesen alszanak az órákon. A kiscsoportosokon is, mint az angolóra, az első sorban a tanár orra előtt. Legutóbb németórán a tanár odament az egyik diákhoz és felébresztette (!) hogy válaszoljon a kérdésre. A nevezett srác utána szépen fogta magát és visszaaludt! Mindezt miért? Mert történjék bármi az órára be kell járni. Az nem fontos, hogy részt is vegyen - amolyan Gárdonyisan "csak a teste". Csak én érzem elrontottnak a hangsúlyt? Miért van értelme bemenni egy órára ha úgyis csak alszol? Az egy dolog, hogy a világnak ezen a felén nem tekintik szörnyű tiszteletlenségnek az érdektelenség ilyen nyilvánvaló kinyilvánítását, de ettől még értelmetlen a dolog. Persze a japánok a munkahelyen is ezt csinálják. A világ legszorgalmasabb népének sztereotípiája valójában azt takarja, hogy haszontalanul ülnek a munkahelyen óraszám, miközben valós munkát nem végeznek. Az egyetem erre kiváló iskola.
A másik félrehelyezett hangsúlyra az szemináriumom és az angolóráim világítanak rá. Mégpedig, hogy nem az a fontos, hogy valóban megértse az ember amit tanul, hogy aktívan tudja használni a tudását, hogy gondolkodjon. Angolórákona tanár a kiosztott közepesen nehéz algol szövegeket magyarázza egész órán japánul huszoniksz mélyen alvó japánnak. Hiába, első óra, még mindenki álmos. (Én tüntetően Newsweek-et szoktam olvasni, ha már nem engedték meg, hogy ne járjak be.) A szemináriumonkon pedig egy angol szöveg volt a soron, amit szintén a tanár magyarázott el. (Engem ezen az órán nagyrészt levegőnek néznek, ami sérti az önérzetem, de legalább nyugi van. Bár fenntartom, hogy inkább szenvedek egy nehéz kérdéstől, mintsem üljek ott másfél órát szobadísznek.) Itt is feltűnt, milyen mélységekben nem értik az olvasmányt a japánok. OK, én sem állok sokkal jobban egy japán szöveggel, de ha ennyire nem értik, akkor minek olvastatnak velük ilyet? Valamint vérlázító az a tettetés, amit akkor követnek el a hallgatók, ha nem tudják a választ egy kérdésre. Igen ritka, hogy a "nem tudom" elhagyja a szájukat, akkor is hosszú percek hallgatása, a papírok lapozgatása, és a szöveg meredt fixálása után. Ilyen esetekben a légy zümmögését is lehet hallani az osztályteremben, a tanár türelmesen várakozó állásba helyezkedik, a diák hallgat, mint a sír, mialatt a többiek békésen alszanak. Ezt eljátsszuk néhányszor, és amikor a csigalassúsággal menetelő percek száma eléri a kilencvenet mindenki elégedetten hazamegy. Okosabb senki sem lett, de be lehet húzni egy strigulát a nagy képzeletbeli naplóba, hogy igen, ezen is résztvettünk.
Vizsgaidőszakban a japánok egy nap alatt elolvassák a tankönyvet, és azokból a tárgyakból is simán átmennek, aminek az összes óráját végigaludták. Nyelvekből vagy megbuknak, vagy nem. Szerencséjükre szóbeli vizsga vagy magnóhallgatás egyáltalán nincs, csak a jól begyakorolt tankönyvi példamondatokból összeállított feladatsor. Plusz ugye x% az órai (szigorúan inaktív) részvétel. Az én helyzetem egy kissé nehezebb, például ha én hiányzok egy háromszáz fős előadóból az a tanárnak azonnal feltűnik amikor először felpillant a jegyzeteiből. Könyveket sem szoktam japánul egy nap alatt elolvasni.
Shikata ga nai, járok órákra, néha viszek magammal valami irodalmat is. Az én génjeimből hiányzik az órán alvás képessége, vagy inkább a lelkiismeretem tiltakozik ellene. Jó-e vagy sem, (Kell egyfajta belső türelem amikor az ember egy tizennyolc éves japánnal beszélget.) az osztálytársaim mostanra eléggé ignorálnak. A gaijin. Gazdátlan Árnyék.
Régi tartozásom a Fushimi Inari templom képei. Még szeptember végén látogattunk el Kyotoba, Magdi, Zsuzsi, Géza és én, hogy körülnézzünk Japán leghíresebb Inari-templomában. Inari a rizs és a szaké shinto istene, és a róka az állata. Ezért az Inari-templomok kapujában nem őrkutyák, hanem őrrókák posztolnak. Az európai tradíciókkal ellentétben a róka Japánban nem ravasz és gonosz, hanem okos, jóravaló állat. Mi több, át tud változni emberré, méghozzá női alakban. A buta és haszontalan állatok - bármiylen furcsa is - a lovak és az őzek. Az ostoba, buta japán megfelelője a baka gyakorlatilag ezt a két állatot szimbolizálja, hiszen a ba a ló jelének (uma) japán olvasata, míg a ka az őz kanjija (sika).
A Fushimi Inari templom legfőképpen a torii-kapukról híres. Ezek a narancsszínű kapuk adományozók pénzéből kerülnek a templomba, és valami félelmetesen iszonyú rengeteg van belőlük. Plusz ha hozzászámoljuk a kis, fából készült modellkapukat, amiket szintén tízezerszámra akasztanak, támasztanak, sorakoztatnak minden elképzelhető zugba, nem is tudom hány nullára lenne szükség leírni a teljes összeget. Másodsorban lényeges megemlíteni, hogy a templom egy hegyoldalon fekszik, úgyhogy a kapukkal vetekedő számú lépcső is várja a bátor túrázót. Valamint egyike azon kevés helyeknek Japánban, ahol autentikus madárcsicsergést hallhat az ember. (És nem a baka kabócákat...)
Szokásos g33k befejezés. Ha valaki szeretne az enéymekhez hasoló kis sticker-izéket (azok a gombféle machinációk ott jobbra lent), akkor a legjobb hely George Taylor McKnight Steal These Buttons oldala. Saját matrica készítésére pedig Adam Kalsey Button Maker-je a tuti tipp. Az enyém is ezzel készült:
