A gazdaságtörténet feladatlapon azt hiszem nem én voltam az egyetlen aki meglpődött. Az egyetlen kérdés így hangzott: "Válassza ki az önt legjobban érdeklő témakört és írjon belőle esszét. Mindemellett bármit lehetett használni a ZH-n, jegyzetet, könyvet... Ilyeneket szeretnék még. :D
A diplomáciatörténet nehezebb volt. Az egyik kérdés a háborúk változásáról szólt a huszadik század kezdetétől napjainkig a másik pedig az ún. good governance kifejtését kérte. Tanárfüggő, hogy értékeli amit alkottam.
Még van egy politika. :evil:
A statisztika vérgáz volt, az alkotmányjog esélytelen... Holnap gazdaságtörténet és diplomáciatörténet. Juhé.
A korábban közölt időrend felborulásásnak az az oka, hogy buta vagyok és összekevertem a közgazdasági karos tárgyakat a nemzetközi kultúra karosakkal. Utóbbi ad ugyanis helyet a meg-sem-próbálom-lefordítani "kar" alapképzéses óráinak. (Le nem maradtam semmiről.) Lényeg ami lényeg, a mától péntekig terjedő időszakban tizenhat kredit összértékben van/volt vizsgám. Finoman jelezném, hogy a teljes első félévben összesen szereztem tizenegy kreditet...
Kénytelen voltam Windowst telepíteni a laptopra, ugyanis holnap statisztikavizsga. Elvileg persze az egyetem gépein kellene vizsgáznunk, de azokat éppen cserélik iMac-ekre. Úgyhogy mindenki a saját kis laptopjával kell, hogy érkezzen a vizsgára, Excelestől. Én ellettem volna az OpenOffice-ommal, de a tanár pont azt az egy Office-kiegészítőt (analytic tools) kérte, amit nem találtam még az OpenOfficeban. Bár feltételezem a 2.0-ban van... Mindenesetre békésebbnek láttam, ha én is Excelezek. Amúgy is el akarom adni a laptopot, és kétlem, hogy linuxszal megvennék.
A Win XP legalább annyira felismerte a linuxos partíciókat, hogy eltávoltítsa őket. (Ez nagy fejlődés, a 98 még megzakkant egy ext3-tól.) Persze évekig formázott, aztán nagy nehezen feltelepült. Feketeleves: a hardverelemek fele ismeretlen. A SiS AGP driver-rel indítottam. Persze újraindítás utána. Ezután jött a hálókártya és a modem (ha már telepítek ne hagyjunk kérdőjeleket az eszközkezelőben). Csodálkoztam, hogy nem akar újraindulni. Egy helyi hálózat beállítása varázslót azért feldobott. Következett a hangkártya, és a várva várt újraindítás. USB-m még mindig nem volt, így USB egerem sem. Emlékeim szerint minimum SP1 kell ahhoz, hogy a Win hajlandó legyen szóba állni egy USB 2.0 vezérlővel, szóval hajrá Windows Update. (Firefoxot nem is töltöttem, tudtam, hogy a Windows Update úgysem fog vele működni.) A frissítő weboldal először frissítette magát, majd a titokzatos WinHTTP és BITS protokollokat. újraindítás nyilván. Ezek után szépen kilistázott nekem 17 frissítést, amelyek közül egyik sem volt SP1. Apró szemrángatózással kísérve telepítettem őket. (Hátha prerequisite-ek.) Rezignált újraindítás. És végre: a várva várt... mégsem... SP2. Itt már feladtam, legyen ahogy a picipuha akarja, SP2. (Bár ez a csomag a szemeben a haszontalan és kikapcsolhatatlan Felpattanó Ablakok Szervízcsomagja (FASz) - vagy akárhogy is kell fordítani a popup window-t.) Az SP2 100MB-ját szép komótosan tölötte, hiába, messze van innen Európa. Mikor nagy nehezen elkezdte volna telepíteni, először létrehozott egy visszaállítási pontot - kérdés nélkül. (Késő bánat; ezt a hasznos szolgáltatást is ki kellett volna kapcsolni.) Az újraindítást már jóbarátként üdvözöltem. Ezen a ponton tűnt fel, hogy az AGP driver hiánya anno lehetetlenné tette a Win számára, hogy felismerje a videokártyát. Nosza, Radeon driver telepítés, és a jó öreg újraindítás. Nagyon meglepődtem, hogy az Office XP is felment újraindítás nélkül. Biztos csalt a Microsoft. (Megjegyzem minden újraindulás után előjött az "Ismerje meg a Windows XP-t" buborék, és az SP2 után a "Lehetséges, hogy a számítógép veszélynek van kitéve..." bubi is. Amikor ki akartam kapcsolni a folyton elinduló MSN Messengert, akkor pedig feldobott egy Internetcsatalkozás-varázslót...)
Amúgy itt látszik, hogy mennyire megszokja az ember a kézreálló dolgokat, avagy miből lehet észrevenni, hogy túl sokat használt valaki linuxot:
1) Állandóan Ctrl+Space-ezek a japán bevitelhez. (SCIM)
2) Csodálkozom, hogy a kijelölt szöveget nem illeszti be a középső egérgomb.
3) Alt+F2-vel próbálok programokat indítani.
4) Ha telepíteni kell valamit, reflexből nyitok egy parancssort.
5) Mindig megijeszt a csilingelő hang, ha bedugok egy USB-eszközt.
6) Ha meglátok egy exe-t keresem a Cedega-t.
Vizsgák 5/10, ami csak azért félrevezető, mert súlyozott értékelés szerint a java még hátravan. Ma volt ugye ez a társadalom-, természettudományok izé nevű ZH. Ez a könnyű, tankönyv- és jegyzetbevivős kétkredites tárgyak kategóriájába esik, de ugye láttam én már karón varjút - "azt hittem hogy tudom mégis megvágtak" tárgyat. Két esszékérdés volt, az első Foucault és - nagy meglepetésemre - Polányi munkáiból. (Ezen a részen lehetett támaszkodni a jegyzetre.) Illetve öt megadott kulcsszó alapján értékelni/jellemezni kellett a japán társadalmat. Ettől egyrészről már herótom van, viszont megvan az az előnye, hogy álmomból felébresztve is tudok tíz összefüggő mondatot mondani a japán társadalomról. Meglátjuk, mire lesz elég. (Megjegyzem, ilyen kutyaütő ZH-k vannak ám. El lehet képzelni, hogy ez egy japánnak mekkora kihívás... Érdemes összehasonlítani az otthoni jóféle ZH-kkal.)
Bár megnéztem a Yahoo-időjárásjelentést, és voltak is ott felhők meg esőcseppek, de csak estére. Ehhez képest hazafelé úgy eláztam... Nyilván esernyőt nem vittem, még kapucnim se volt épp. Ilyenformán kiderült, hogy a Sony fülhallgatóm vízálló (is). Komolyan mondom, ez a cucc jobb, mint egy sapka. Rendes fejhallgató formájú, tehát szól, nem csak perceg, mint egy fülbedugós változat. Valamint iszonyatosan strapabíró. A sok rángatás és tépkedés következményeként az egyik fülhöz tartó vezeték el is szakadt, de csak a külső műanyagborítás. A belső rézszál azóta is hősiesen tartja magát. Én már több alkalommal temettem a vezetéket pár erősebb rántás után, de eleddig nem sikerült tönkretenni. Ehhez képest rengeteg minőséginek mondott fülhallgatóm ment tönkre otthon, vagy kezdett csak az egyik fülre szólni.
"Két éve még azt hittem nem jön át, ma már közhely. Pl. a kitűnő Üvegtigrist - mondják - hat lúzerből álló csapat viszi. A lúzer, az állandó vesztes, aki ha kezébe vesz valamit, azt tuti elrontja, ha ketten versenyeznek, ő biztos harmadik, a tuti tippet is sikerül elszúrnia, vagyis - bukik, veszít, észre sem veszi. És állandóan.
A figurát Amerikában találták ki, ahol ha egyszer tévedsz, még elmegy, de ha kétszer, akkor már véged: lúzer vagy, rád ragad a jelző, röhögnek rajtad, besreibolnak és véletlenül se lehetsz nyerő. A siker-fétis országában ez egy végzetes stempli, ha ide besorolnak, beleragadsz, innen nincs visszaút.
Ezért utálom. Nagyon vicces jelző, de életveszélyes, mert címkét ragaszt rád, másodosztályúvá minősít. Mert olyan nincs, hogy mondjuk egy iskolai bukás születési hiba legyen, hogy ti. ezután, te csak bukdácsolj az életben. AZ élet hullámvasút: egyszer nyersz, aztán veszítesz, sőt lehet hogy többször is, de még mindig jöhet egy jó passzod. A lúzer besorolás viszont törli ezt a lehetőséget: ha egyszer lúzer vagy, az életben nem lehet jó passzod. Mert született balkezes vagy, az hogy most megbuktál, csak mellékes bizonyíték, te ilyen fából vagy faragva. Ha megfeszülsz sem lehetsz sikeres.
Persze van olyan, hogy valakinek fingja nincs a technikai cuccokhoz és ha hozzányúl valami kütyühöz, az totálkáros lesz. De ez más, mert az ilyen fószer máshol - mondjuk pl. matekből - díjnyertes lehet. Hacsak nem lúzer. Mert akkor nincs is esélye. Csak röhögnek rajta."
Közérdekűen közlöm, hogy akik engem az iwiw oldalain keresztül próbálnak elérni, ne csodálkozzanak ha szinaptikusan kések egy kicsit. A wiw oldalai és a böngészőm között ugyanis egy jó ideje húzódó összeférhetetlenségi háború zajlik. Nevezetesen a saját kezűleg fordított Firefox-om szépen becsukódik (végérvényesen és magától) amint egy wiw-oldalra navigálok. Érdekes módon ezt mind a 32 bites mind a 64 bites környezetben ugyanúgy eljátszotta az eddigi összes Firefox-verzió. A laptopomon volt egy Mozilla, az teljesen pöpecen vitte a wiw-et, viszont egyelőre nem vagyok hajlandó ezért az egy oldalért Mozillát is fordítani. Az egyetemen meg éppen a teljes gépparkot lecserélik, szóval ez a lehetőség is ugrott. Én a Blackdown Java-ra is gyanakszom amúgy, szóval lehet a Sun-t piszkálni emailben, hogy írjanak már egy stabil 64 bites Javat...
Vagy ha már itt tartunk a Macromedia-t 64 bites Flash-ért. Hihetetlen, hogy a 21. században nincs 64 bites Flash...
Nos, megírtam a második némettesztem is. Ez bonyolultabb volt és kevésbé sikerült. Persze vonzatokat kérdeztek, meg prepozíciókat, és a kedvenc "magyarázd el japánul" típusú kérdéseket. Erősen beütött a minden nyelven eszembe jut csak azon nem, amin kellene effektus. Azt hiszem ráfáztam ezzel is, hogy a két félév alatt egyszer sem kaptam anyanyelvi tanárt. Azok ugyanis alig tanítanak meg valamit - feltételezem mert naivan úgy haladnak az anyaggal, ahogy a japán hallgatóság láthatóan fel is fogja azt. Vagyis nagyon lassan. Az osztálytársaim továbbra sem tudnak egy mukkot sem, de szépen benyalták a könyv példamondatait. Hát meg csak nem buktatnak, tovább meg nem is nagyon érdekel.
Találtam egy nagyon érdekes blogbejegyzést: a lúzer. Kiválóan rímel az egyik kedvenc mondatommal az Elizabethtown-ból: "In that moment I knew, success - not greatness - was the only god the world served."
Második nap ismét a városban kezdtem el a körutam, immár egyre jobban ismerve a környéket. Első programpont Hong Kong szigetének a felderítése. Először csak sétálgattam, hogy fotókat tudjak csinálni a Bank of China Tower-ről. Ehhez hozzátartozik, hogy aki ismeri a Sim City játékokat, az tudja, hogy (legalábbis a harmadik részben) jó sok pénz fejében úgynevezett landmark-okat lehet vásárolni. Ezek híres épületek a világ minden tájáról a Vaszilij Blazsennij-székesegyháztól a Petronas Towerig. Nos amikor anno játszottam bizony nem hittem volna, hogy én ezt a tornyot élőben fogom látni, mi több, hogy iylen hamar...
A sziget gyakorlatilag egy hegy, a város pedig szinteken fekszik. Itt működik az úgynevezett Central - Mid-levels Escalator, ami a világ leghosszabb (800m) fedett mozgólépcsője. Igazából egy mozgólépcső és -járda sorozat, ami az utcák felett működik. Délelőtt tízig lefelé megy, aztuán vált, és éjfélig felfelé szállít. Természetesen van mellette hagyományos lépcső is az ellenkező irányú forgalomnak. Itt található aztán a SoHo, amiről azt hittem először, hogy a londoni Soho után lett elnevezve, de kiderült, hogy ez csupán egy rövidítés: South of Hollywood Rd. Éttermeiről híres, melyek közül egy olcsóbbat ki is próbáltam szalonnás-virslis tükörtojás formájában. Egy ilyen hely az egyetem környékén azt hiszem jelentősen megcsappantaná az ösztöndíjam... (értsd: rendes kaja!!1) Külön érdekesség, hogy meglehetősen nemzetközi a környék: a vietnámitól a francia konyháig mindent ehet az ember fia.
Utána egyenesen a csúcsra törtem a Peak Tram-mel. Ezt - ki más - a britek építették, pontosan 1888-ban, ami az akkori techológiai színvonalat tekintve meglehetősen impresszív. Ugyanis az 1.4 kilométer hosszú szakaszon a legmeredekebb ponton 27 fokos dőlésszögben megy felfelé a gépezet. Először gőzmeghajtással működött, aztán természetesen átváltottak az elektromos motorra. Nyilván ilyen meredek lejtőn nem megy fel semmi - talán egy fogaskerekűt kivéve - így a rendszer úgy néz ki, hogy a csúcson elhelyezett motor húzza fel az egyik kocsit mialatt a másikat leengedi. Hihetetlen élmény menni vele felfelé, miközben az embert passzírozza bele az ülésbe a gravitáció és úgy érzi, hogy a hátán fekszik, annyira meredek. (Én csodálkoztam, hogy csak 27 fok, többnek tűnik amikor az ember a villamoson ül.) Maga az útvonal egyébként százemeletes toronyházak mellett halad el, aztán egy ponton rá lehet látni az egész szorosra és a felhőkarcolókra, mielőtt begurulna a kocsi a célállomásra.
A szerény nevű The Peak tetején kapott helyet a Peak Tower, ami panorámás kilátást nyújt Hong Kong szigetére, Kowloon-ra és a köztük fekvő Victoria Harbour-ra. Azaz nyújtana, de jelenleg épp renoválják, úgyhogy nem tudtam bemenni, csak megcsodáltam a látványterveket és a "Coming in Spring 2006" táblákat. Amikor épp nem újítják fel, még egy Madame Tussaud's is van benne! Pedig érdekes lett volna megnézni néhány híres hong kongi viaszmását. Így viszont kénytelen voltam beérni a hegyteteji kilátóterasszal, ahonnan azért - mint a mellékelt képek a galériában mutatják - nem rossz kilátás nyílik a szorosra.
Lefelé szintén villamosoztam, aztán sétálgattam a középső szinten. (Ugye van a Central, ami a Hong Kong Station másik neve és egyben az alsó szint, aztán a Mid-levels, ahová a mozgólépcső megy, és végül a Peak Tram visz el a tetőre (The Peak).) Jártamban-keltemben figyelmes lettem egy meglehetősen védett és rejtett épületre, amiről kiderítettem a falon lévő felirat alapján, hogy ez az amerikai konzulátus. Ez volt pénteken ugyebár. Ehhez képest szombaton ugyanezt az amerikai konzulátust megtámadta egy csapat dühödt dél-koreai rizstermesztőből tüntetővé avanzsálódott illető, tojásokat dobáltak mindenfelé, lefeszegették azt a feliratot, amit én előző nap olvastam, és megtámadták a rendőröket. December 13 és 18 között volt ugyanis a WTO Ministerial Conference Hong Kongban. Ilyen konferenciát midnen két évben tartanak, ez volt a hatodik. A miniszteri konferencia a WTO legmagasabb szintű döntéshozó testülete, ez a mostani a még szabadabb kereskedelem elérését tűzte zászlajára. Amivel szépen felbosszantottak egy csomó földművelésből élő kelet-ázsiait. Mindez tökéletesen egybeesett az én utammal (15-17). Ennek ellenére én tüntetőkkel csak alig találkoztam. Állig felfegyverzett őröket láttam csak, vaskordonokat és anti-WTO szlogenekkel felvitorlázott hajókat. Viszont nem kicsit lepődtem meg a Londonba tartó gépen utána, amikor címlapsztoriként olvastam a konzulátus elleni támadást, ahol én a megelőző nap sétáltam gondtalanul... Tense stand-off at trade summit
Ekkor persze még mit sem sejtve felszálltam a Hong Kong újabb nevezetességére, a Star Ferry-re. Ezek a kompok kötik össze Hong Kong szigetet Kowloonnal. Persze van ugye a metró is, de csak egy vonal, míg a ferrykre több helyen is fel lehet szállni. Van extragyors is, bár én maradtam a hagyományosnál. Természetesen totális dolce vita hajókázni a Victoria Harbour-ben szikrázó napsütésben. A komp sem maradt ki persze a modernizálásból, a jegyet már itt is az Octopus Card helyettesíti.
Hosszú metrózás következett. A kiindulópontomnak számító Tsim Sha Tsui állomásról indultam a "piros metróval" (Tsuen Wan line) majd át a naracssárgára (Tung Chung line). Ez visz át Lantau-szigetre, ahol mellesleg a repülőtér, a szintén 2006-ban megnyitó Cable Car, az AsiaWorld-Expo és a Hong Kong Disneyland található. A Cable Car majd afféle turistalátványosság lesz, a magasból lehet megszemlélni Lantau csodáit - ha elkészül. Lantau - illetve Tung Chung állomás környéke - afféle külvárosi lakótelep. Úgy lehet elképzelni körülbelül, mint Budapest Káposztásmegyer, csak épp a házak nem tízemeletesek, hanem 30+. Elképzelhetetlenül oltári sok ember lakhat itt szerény becslésem szerint, különösen ha figyelembe vesszük, mekkora egy átlagos ázsiai lakás.
Az eredeti cél a Buddha-szobor volt és a Po Lin Monastery, melyet a jóféle 23-as számú busszal lehet elérni. Na ez a buszút nem volt semmi. Lantau is elég hegyes-völgyes vidék, kanyargós utakkal, melyeket teljes hosszukban épp felújítanak. (Itt is mindig midnen építenek, felújítanak, renoválnak, mint Japánban. Bár ezt lehet, már mondtam.) Lényeg ami lényeg, az út szuperfun. Alapvetően egysávos, néhol kiszélesedő öblökkel, hogy a szembejövők elmehessenek egymás mellett. Innentől aztán folyik a chicken game, a kiszorítósdi, hogy ki fog megállni az öbölben és hagyni, hogy a másik jármű elmenjen. A buszunknak persze helyzeti előnye volt a tömegéből és méretéből fakadóan. Emellett - ahogy Palik mondaná - határon autózott, azaz épp hogy nem pottyantunk bele egy éppen aktuális meredélybe, úgy repesztett. (Ezt hazafelé is eljátszotta a sofőr, és ekkor a késő délutáni órára tekintettel még látványosan ásítozott is...) Gondolom persze jó sokat mennek ezen a vonalon, és fejből tudnak minden kanyart és szakadékot.
Éles ellentétben a vad buszozással a buddhista szentély nevéhez híven egy nagyon nyugodt hely. Sok ismerettel nem rendelkezem a keleti vallásokról, de a templomlakók feltűnően egyszerűen öltöztek, volt egy rózsafözérhez hasonló cuccuk és csak növényeket ettek. Ez utóbbit ki is lehetett próbálni, nem kevés pénzért megoszthattuk a szerzetesekkel étküket. Meg voltam lepve, alapvetően húsételekre vagyok ugye beállítva, mégis nagyon jóllaktam a növényekből készült ételekkel. Egy eleddig ismeretlen ízű leves után különféle párolt vagy - feltételezem - olajban sütött növényi alapanyagú - meg sem kíséreltem rájönni, milyen növények - étkeket kaptam. Már ezért megérte ellátogatni ide. Meg persze a csendes füstölőillatért.
A szentély gondozza az óriás Buddha-szobrot is. Hasonló van uygebár Kamakurában, Japánban. Ez az itteni 26 méter magas, és bár az évszámot elfelejtettem, nem oylan régen építették. Valamiért én azt képzeltem ezek ősi dolgok, ezek a szobrok, aztán itt kiderült hogy mégsem. Legalábbis nem ez. Ettől még impresszív, bár engem annyira nem fogott meg. Ilyen szobrokkal nagy szovjet vezetők is rendelkeztek ugye. Kissé amúgy is kihalt volt a terület, és nem lehetett bemenni a szobor alatti múzeumfélébe sem valamilyen ismeretlen oknál fogva.
Hazaút hasonló joyride-busszal, melynek az ajtaján a következő feliratot fedeztem fel: "NO SPITTING! You may be fined up to 1000HK$." Hja, a helyi kultúra. :) /Zárójelben írom, a japánok sem köpködnek kevesebbet, mint azt a már lehet hogy leírt eset is mutatja, amikor egy ízléses kosztümben sétáló kulturált kinézetű fiatal japán leányzó olyat köpött hirtelen velem szemben, hogy az otthoni kocsisok érdeklődéssel nézték volna a techinkáját./
Ekkor már én is fáradtam, de gondoltam megnézem még a Golden Bauhinia Square-t, ahol a Reunification Monument áll, emléket állítva Hong Kong visszacsatolásának a Kínai Népköztársasághoz. Alapvetően érdekelt, hogyan viselték a hong kongiak ezt a tranzakciót és ilyesmi, de sajnos nem tudtam eljutni a térre. Bár feloldották estére a kordonokat, és át lehetett bújni a masszív vaskapukon és -kerítéseken, a Convention and Exhibition Centre környéke lezárva maradt, e térrel együtt. Így végül egy rövid séta után az Avenue of Stars-on nyugovóra tértem.
Az utolsó nap úgy nézett ki, hogy este indult a gépem, a hotelből viszont ki kellett jelentkeznem délig. Úgyhogy felkelés után szépen becsomagoltam a bőröndöm és elmentem busszal Kowloon állomásig, hogy leadjam megőrzésre - gondoltam ennyit kibírok, nameg visszaadták a hotelfoglalómat. Itt szóltak, hogy a megőrző zárva, úgyhogy el kellett metróznom a főállomásig, Central/Hong Kong-ig. Na itt már sikerült a tranzakció, így újra csomagmentesen tudtam bóklászni. Először is leellenőriztem, hogy valóban nem lehet-e felmászni az IFC2-re, de sajnos kiderült, hogy semmiféle kilátóteraszuk vagy hasonlójuk nincs. Úgyhogy visszaközlekedtem Kowloonra és felkerestem a Hong Kong Museum of History-t.
A történeti múzeumban egy állandó kiállítás található Hong Kong történelméről nagyon baráti áron. És hát bizony látszik, hogy modern helyen vagyunk - esetleg a nagy brit múzeumok keze is benne van a dologban - mert a kiállítás nem az a hagyományos fajta. Inkább grandiózus, interaktív, lélegzetelállító. Egészen a föld kialakulásától kezdve taglalja mik történtek ezen a területen. Ősállatok, ősemberek, szerszámok, korai vas- majd bronzfegyverek, ékszerek. Van egy egész terem, amit berendeztek dzsungelnek egy komplett folyóval. Kiderült, hogy Hong Kongban többféle népcsoport is megtelepedett, számszerint négy. Mindegyiknek más-más szokásai és hagyományai voltak, amelyek reflektálódnak a mai szokásokban és hagyományokban. Hogy ezt prezentálják felépítettek egy-egy házat némi környékkel minden népcsoporthoz. Innentől fogva gyakoribbak lettek a rövid filmvetítések is, három nyelven (mandarin, kantoni és angol). Aztán jött a modernizáció, az ópiumháborúk és az angolok. Itt már komplett utcákká változtak a múzeum folyosói, be lehetett kukkantani a gyarmati épületekbe is.
Ha hirtelen megkérdeztek volna, én sem tutam volna megmondani, de Hong Kong volt japán uralom alatt is bizony. Illetve hát "felszabadították" Hong Kongot az angoloktól. (Nekünk magyaroknak nem kell túl sokat ecsetelni az iylen felszabadítást.) Innentől sutba vághatják a japánok a történelemkönyveiket, mert itt a'la natur lehet videón látni a háborús akcióikat. Valamint azt, hogyan próbáltak birodalmat építeni, kötelező japánnyelv-oktatással és kulturális átalakítással. (Szegények tanulhattak japán rendszerben...) Persze Japán kapitulációjával HK is visszakerült a britekhez, és a következő szekció a hong kongi filmiparról szól már.
Nagyon vicces volt látni a 70-es 80-as évek hatásást Hong Kongra. Otthon is poénos a régi műanyag cuccokat és frizurákat nézegetni, de egy teljesen idegen országban ez még érdekesebben hat. Valamint itt van egy szakasz ami a nagy katasztrófákat taglalja, és hogy hogyan segítette Kína a hong kongiakat. Voltak szárazságok, amikor nem volt elég ivóvíz, vagy éppen földrengések és földcsuszamlások, amikor házak omlottak össze. És a növekvő népesség lakásproblémái - meg lehetett nézni milyen szűk helyen lakott egy egész család, nem ám csak két gyerekkel. Sanda gyanúm szerint azért van ennek a résznek némi propagandacélzata is.
Az egész tárlatot a visszacsatolásról szóló szekció zárja. Jó sok fénykép a tárgyalásokról, és a fejlődő Hong Kongról a falakon, majd zárásképp egy videó. A vetítőterem stílusosan a csatalkozást hirdető újságcikkekkel van tele. Felfedeztem midnenféle nyelvű lapokat, köztük japán nyelvűeket is. A terem elején pedig két pódium, a vörös kínai és a kék brit, a megegyezés aláírásakor használt pódiumok pontos másai. A film maga elég érdekes. Nyilván csak a pozitívumait mutatja a visszacsatolásnak, boldog hong kongiakat kis zászlócskákkal, satöbbi. Még a kulturális forradalmat is megemlítik, nagy meglepetésemre semmi negatív felhanggal. Nagy hangsúlyt fektettek az "egy ország, két rendszer" szlogenre. jelenleg Hong Kong egy speciális kormányzás alatti terület, ami jogilag Kína része, de kapitalista berendezkedésű. Csak épp nem választhatják meg a saját vezetőiket...
Nos ahhoz, hogy ebből az ember egy mélyebb összefüggést tudjon leszűrni, több időt kellett volna ott tölteni. Amúgy is az egész múzeum akkora és oylan hihetetlenül gazdag, hogy napokba tellene felfedezni midnent benne. Mindenesetre nagy élmény volt. Azért el is fáradtam az intenzív fejtágításban, így a délután hátralévő részét a híres nagyáruházakban való mászkálással töltöttem, és nézegettem a designer label cuccokat.
Az egyik áruházban találkoztam a gyerekkórussal. Ugyebár Karácsony előttről beszélünk, midnen hópelyhekkel és fenyőágakkal volt feldíszítve. A kórus valamelyik helyi leánylíceum csapata lehetett, egyenruhában. Ne tessék nyáladzó salaryman™ stílusú japán matrózruhára gondolni, inkább egy brit leánygimnázium vagy az Abigél vonalán. Decent a kulcsszó. És ahogy énekeltek... a midnen akcentus nélküli, iskolázott, gyönyörű angolon már meg sem lepődtem, de amikor németül csinálták meg ugyanezt... Ha becsuktam a szemem midnen erőlködés nélkül egy oxfordi dísztermet képzelhettem volna magam köré.
Ebben a karácsonyi hangulatban tértem vissza Hong Kong állomásra, hogy elinduljak a reptérre. Hk búcsúmeglepetése az In-town Check-in névre hallgató csoda, mely szerint az állomáson, ahonnan az Airport Express is indul, felállítottak egy sor check-in counter-t. Az ember szépen odabattyog a bőröndjével, megmérik (a bőröndöt), megkapja a beszállókártyáit és ennyi. Utána már csak a kézipoggyászával kell felszállnia az öszkomfortos Airport Express-re, hogy kivigye a reptérre. Semmi bőröndcipekedés, és -húzogatás.
Hong Kong első osztályú város.
Apró kitérő, ami most jutott csak eszembe, és nem illik sehová: A hong kongi pénzek. Először is vannak azok az érmék, amiket még a visszacsatolás előtt vertek, így ezeken értelemszerűen a brit uralkodó képmása szerepel. Az újabbakon mindenféle virágok. Aztán a papírpénzek sem egyformák ám. Én háromfélével találkoztam: HSBC (Hong Kong - Sanghai Banking Corporation), Standard Chartered Bank és Government of Hong Kong kiadásúakkal. Így lehet az, hogy pl. százdolláros tövbbféle színben és méretben is létezik.
Csak egy kicsit késtem el ezzel a bejegyzéssel. Viszont a képek már egy ideje fent vannak az oldalon jól elrejtve, valamint az ember sokmidnent megtesz, hogy ne kelljen tankönyvet olvasni.
Tehát hazafelé menet megálltam Hong Kongban. Itt hívom fel a figyelmet, hogy a hong kongi légitársaság, a Cathay Pacific, rögtön az élére ugrott és magasan vezeti a légitársaság-toplistám. Mellesleg ők a 2005-ös év légitársasága is. Saját monitorom volt választható filmek garmadájával, nagyon finom kaják és láthatóan carefully selected légikísérők. Már az Osaka (KIX) - Hong Kong (HKG) négyórás útra is 747-es Boeinget használtak, ami nagyon dicséretes, tekintve hogy az Airbusok szűk kicsi gépek, amiket be kellene tiltani hosszú útra...
Már a hong kongi repülőtér egy szuper hely. Bár ezt csak hazafelé vettem észre, de a várakozóhelyek úgy vannak kialakítva, hogy a padlótól a palfonig üvegfal keríti őket, így a várakozó utas nézheti, ahogy bepakolják a gépet. Mindez Frankfurt vagy Heathrow gradiozitásával párosul. Gondoltam a reptéren hagyom a nagybőröndöm, úgyse kell alapon, de enyhén sokat kértek a megőrzésért, úgyhogy inkább magammal húztam. Következő harci feladatként be kellett jutnom a hotelig. Az automatánál nem találtam a megfelelő jegyet, amit kinéztem, így végül az Asia World Expo információs pultjánál kötöttem ki. Döntésemnek oka az a csinos kínai lány volt, aki láthatóan ott unatkozott. Gondoltam (japán beidegződés) hogy majd elzavar, hogy ez nem az ő feladata, és elirányít a megfelelő információs pulthoz, de nem ez történt. Természetesen akcentus nélkül, gönyörűen beszélt angolul. Megvitattuk, mi lenne a legelőnyösebb útbonal a hotelemig, leírta a címet kanjikkal ha eselteg taxiznék. Kiderült, hogy mandarin és kantoni kínait is beszél, sőt némi japánt is. (Ezzel leverte Japán népességének 99.9%-át) Ilyen recepciót elfogadnék bárhol azt hiszem, megadta az alaphangulatot Hong Konghoz.
Következő csoda az Airport Express. Összeköti a repülőteret (és az Expot) a belvárossal. Belülről oylan, mint egy shinkansen, csak épp itt is van minden ülés háttámlájában képernyő friss hírekkel, repülőtéri információkkal, Hong Kong térképpel, stb. Az összes információ angolul is bemondásra kerül, ahogy mandarin és kantoni nyelvjárásban is. (Hong Kong hivatalosan kantoni nyelvjárást beszél - valamint az angol uralom öröksége az angol mint hivatalos nyelv.)
Mint a recepciós lánykától megtudtam az Airport Expresshez ingyen (!) buszjáratok társulnak a nagyobb hotelekhez. Az enyém nem volt "nagyobb hotel" de szerencsére központi helyen volt, egy megálló ingyenbuszra. Amúgy ha már közlekedés: úgynevezett Octopus Card-ot lehet használni a városban. Ez jó a metróra, ami itt MTR (Mass Transit Railway) néven fut, valamint lehet vele fizetni (!) a convinience store-okban, MCDonaldsban, a legtöbb buszon, a ferry-ken, villamoson... Olyan, mint egy feltöltőkártyás mobil, automatáknál lehet rá pénzt feltenni. A fizetés érintőpanelen történik, azaz az ember belesuvasztja a pénztárcsájába, majd fizetés helyett rátapasztja a pénztárcát az érzékelőre. High tech. Imádtam az Octopus kártyát. (Az enyém oylan volt, hogy 300HK$ árért kaptam egy oda-vissza Airport Express utat, 20HK$ lehasználható egyenleget és 3 nap ingyen MTR-közlekedést. Tetszik ezt hallani japánok?? Itt 1800JPY egy buszút a reptérre - a vonatról ne is beszéljek. Váltás: 1HK$=15JPY=30HUF)
A hotelemet elsőre nagyon nehezen találtam meg, mert renoválták és az egész be volt borítva zöld hálóval. Újabb fun dolog: Hong Kongban a toronyépítésekkor is bambuszt használnak állványzatnak. Jóféle tartós cucc lehet. Hotelben újabb meglepetések persze, például, hogy letétbe kell helyeznem egy kisebb vagyont (Utólag azt mondom annyiból az egész szoba berendezését meg lehetett volna venni.) Valamint jól elszégyellhettem magam, amikor a csomagomat szállító boy megállt az ajtóban... nálam meg volt két százdolláros. Kissé overkill lett volna, úgyhogy habogtam valamit neki, mire elment. Biztos szerettek a hotelben eztán. :)
Első nap elmentem felfedező sétára. Az MTR megállómat Jordan-nek hívták, de létezett Prince Edward állomás is például. Az angolok tényleg jól megvettették itt a lábukat láthatóan. Kedvencem, hogy a sok angol nevet mind leírják kiejtés szerint kanjikkal. (A kanjikat persze nem kanjinak hívják, de az egyszerűség kedvéért ennél az elnevezésnél maradok.) Jártamban keltemben például észrevettem, hogy a taxikon a teki és a shi kínai olvasatú jelek vannak. Tekishi? - morfondíroztam, míg végül jött a homlokracsapós felfedezés, hogy ez a taxi kiejtés szerinti leírása! (Igen kissé lassú voltam.) Magdi-sempaisama elmondása alapján a kínaiak - katakanájuk nem lévén - egy szett kanjit használnak olvasat lapján történő leírásra. Nagyon nagy ám Harry Potter filmplakátokat látni teljesen kínaiul. Oh, és másik felfedezésem, hogy sokaknak van angol nevük (is?): bemenve egy MCDonaldsba például a felszolgálók mind Judyk, Susanok, Lindák, stb. Amikor egymással beszéltek, hallottam, hogy eléggé elkínaisítva, de tényleg ezeken a neveken hívják egymást.
Ha már nyelvek. nem tudom, mennyire volt köszönhető a WTO miniszteri konferenciának, de rengeteg angol beszédet hallottam. Még konferenciabilétát nem viselő, láthatóan kínai sétálgatók is egymással angolul beszéltek, vagy sokszor valami oylan keveréknyelven, ami alapvetően kínai de rengeteg angol szó volt benne. Paradicsom kéremszépen, olyan ország után, ahol könyörögni kell a népnek, hogy beszéljenek velem japánul, mert az én japánom jobb, mint az ő angoljuk.
Más a légkör is. Valahogy felszabadultabbnak tűnnek az emberek. A japánokban sokszor van valamiféle apátia vagy elfojtott érzésekből eredő frusztráció. (Szerintem.) Az idegenekkel is kedvesebbnek tűnnek a hong kongiak, illetve ha valakinek nem voltam szimpatikus, azon látszott - Japánban az ilyesmit művészet felfedezni, mert mindenki mosolyog. Oh, és igen. Végre _jólöltözött_ emberek jöttek velem szembe az utcán, elenyésző hányaduknak volt rövidnadrágja térdzoknival és zöld alapon lila pöttyös kabáttal. Véletlenszerű mintavételi eljárással felmért lányok alapján azt is merem állítani, hogy szebbek a japánoknál. (A felmérés kizárólag látószervi megfigyelésre korlátozódott - ruhában.)
Első napi sétálásom eredményeképp megtekintettem az Avenue of Stars-t, ahol a hong kongi filmművészet nagyjainak betonba ágyazott kézlenyomatait lehet nézegetni, valamint csodálatos kilátás nyílik a világhírű Hong Kong skyline-ra. (Ez egy elég lefordíthatatlan szó.) A dolog úgy néz ki, hogy a csillagok sétánya a Kowloon-félszigeten van (Itt volt a hotelem). A kanjik szó szerint azt jeletik: kilenc sárkány. A felhőkarcolók a Hong Kong-szigeten vannak. A város két felét a Star Ferry nevű kompok kötik össze. és persze a piros MTR vonal is átmegy a szoros alatt, hogy csatlakozzon a kék HK-szigeti vonalhoz.
A sétány este gyönyörű, szól a zene, az emberek kijönnek beszélgetni, pattogatott kukoricát és vattacukrot enni. Ilyen mindenféle emberi dolgot csinálni, amit a japánok nem szoktak. Sokan fényképezik a kivilágított HK szigetet. Valamint vannak (*gasp*) sétáló szerelmespárok is. A figyelmes szemlélő pedig észreveheti, hogy az útba apró színes lámpácskákat szereltek, mintha csillagporral lenne felszórva a sétány.
Itt a parton van a hong kongi planetárium, űrmúzeum és mozi is. A planetárium részlegben megnéztem egy a kupolára vetített az emberi testről szóló filmet, amit a BBC csinált. Itt történt meg, hogy egy órával korábban jelentem meg a vetítésre, mivel a telefonom alapján tájékozódtam, és az a japán időre volt ugye állítva.
(Ezen a ponton fáradtam ki végleg. Kissé sok a mesélnivaló, és az ember mindent részletesen el szeretne mondani. Szóval folytköv. Addig is elérhetővé tettem a képeket végre. :))
10/3 avagy még 7 van hátra. Ma is volt kettő vizsga - vagy inkább ZH-nak mondanám. A japánok midnenre a shiken kifejezést használják, akár írott, akár szóbeli dologról van szó. Más kérdés, hogy szóbeli vizsga szerintem egyáltalán nincs. Nekem legalábbis.
Akik esetleg nem voltak itt az előző szemeszterkor: olyan, hogy vizsgaidőszak jóformán nincs Japánban. Egyes ZH-k a szorgalmi időszakban vannak, legtöbbjük pedig egy hétbe van bezsúfolva közvetlenül a szorgalmi időszak után. Például a mai napon volt egy órám, aztán egy kyogen ZH, (valami ember-társadalom-szociológia-gondolokodás lefordíthatalan nevű alaptárgy) aztán még egy óra, majd egy németteszt. Ja, és nincs UV vagy pótvizsga. Egy esélyed van, ha azt elbaltáztad (például nem mentél el vizsgázni...*köhh*) akkor köszönték a részvételt. Majd jövőre.
Ezzel párhuzamosan viszont a vizsgák azért annyira nem szörnyű nehezek. Például a mai ZH mochikomika volt, azaz bármit (jegyzet, könyv) be lehetett vinni. Innentől persze a kérdések megválaszolása a jegyzetből való kulcsszókeresésre redukálódott. Amúgy is hogy képet lehessen kapni a kyogenről itt az első kérdés: A növénytermesztés elterjedése miért okozott népességnövekedést az ősközösségben? - szóval törióra ötödik osztály. Persze voltak ennél nehezebb kérdések is, de alapvetően a kyogen-ek olyan dolgokról szólnak amit Európában alapműveltségnek hívunk. A bonyodalom, hogy mindezt japánul megfogalmazni azért erős kihívás. Namost el lehet képzelni egy olyan tárgyat, ahol minden teljesen új - pl alkotmányjog...
A németteszt szerencsére teljesen pite kategória volt - jól is jött, mert negyedik órára már meglehetősen sikerül lefáradnom. Ez a nagy baj amúgy a vizsgarendszerrel. Egy nap több vizsga, egy hétig folyamatosan: péntekre az ember már a saját nevét sem tudja leírni katakanával, nemhogy a kérdésekre válaszolni. Ilyen lesz az én hátralévő beosztásom:
3. Péntek > Német B 6. Hétfő > Statisztika, Társadalomtudomány-elmélet 7. Kedd > Gazdaságtörténet 8. Szerda > Alkotmányjog :evil: 9. Csütörtök > Diplomáciatörténet :evil: 10. Péntek > Politikai folyamatok :evil:
A gonosz jelűek négy kredites tárgyak, csak hogy fokozódjon az élvezet. Erre mondják a japánok, hogy ganbatte...