Sajnos megfeledkeztem a leégés azon kellemetlen mellékhatásáról, hogy egy idő után elkezd viszketni. Nagyon. Úgyhogy az úton Narába (奈良) majd’ megőrültem a kíntól… vakargatni nem volt értelme, mert az csak rontott a dolgokon…
Ilyenkor az Obon-ünnep utolsó napján kismillió gyertyával világítják ki Narát. Illetve az egész dolog tizenegy napon át tart, de a csúcspontját 15-én éri el. A közvilágítást erősen korlátozzák, és a patakok mellé, a tavak köré, a mezőkre, az útszélekre, a templomok lépcsőire, mindenhová lámpákat tesznek. A lámpák egy műanyag egyenes falú pohárból és a benne lévő vízen úszó mécsesből állnak.
Az esemény neve Toukae (燈花会), ahol a touka (燈花) a gyertya meggyújtásakor fellobbanó virágformára utal.
Természetesen találkoztunk őzekkel (鹿), bár nagy részüket elzárták a hömpölygő embertömeg elől. (Ugye 奈良には鹿しかない。)
Az első 18kippu (青春18切符) utazásunk Shirahamába (白浜) vezetett. Japán leghíresebb tengerpartjai közül az egyik, ha nem a leghíresebb, található ott. A tengerpart (Shirarahama - 白良浜) fehér homokját egyenesen Ausztráliából importálták. (Japánok… nincs homokos tengerpart? hozunk homokot…(Pálmákat is hoztak…)) Az eredmény mindenesetre magáért beszélt. Maga a város nem egy nagy szám - finoman szólva. 70-es, 80-as évekbeli szocreál építészet, főleg a hotelek. Viszont a part igen fun. Szerencsénkre lehetett napernyőt bérelni, különben szétégtünk volna. Mondjuk nekem így is sikerült egy kissé. Valamint szerencsémre nincsenek medúzák. (Veszélyes állat ám az.)
Megismertük a japán beach viselkedéskódexet. 1) A vízbe csakis játék úszógumival, gumimatraccal vagy egyéb felfújható applikációval szabad bemmeni. 2) Lányoknak a smink kötelező. 3) A strandon is 7/24 szükséges, hogy egy hangosbemondó instrukciókat és figyelmeztetéseket harsogjon a népnek.
A Google végre kiadta az igen szórakoztató Google Earth programját linuxra (meg OS X-re, stb) is. Pozitívum azért, hogy egy cég törődik más platformokkal is, nem csak a MS üdvöskéjére lehet találni szoftvert. Lényeg ami lényeg, eljátszadoztam az Earth-el. Ennek eredményeképp íme egy kis bemutató a lakóhelyem közvetlen környezetéről. Ha a dolog érdeklődésre talál csinálhatok még ilyet más helyekről is. A betekintő képre kattintva előjön a nagy verzió (tab-képes böngészőt használók előnyben ugye) ahol feliratozva vannak a “nevezetes” pontok. Google Earth-el rendelkezőknek pedig itt vannak a koordináták (a “fly to” ablakba kell írni): 34°42’12.84”N, 135°12’54.51”E
A koli L-alakú épületének én a hosszabb szárában lakom. Az ablakom a játszótérre néz - mint arról rendszeres panaszkodásaim során tudomást lehetett szerezni - aholis a focizó gyerekek bömbölnek. A koli másik épülete az AIEJ / Jasso közös épülete, valamint itt a porta, konditerem, zeneszoba, stb. A koli előtti kereszteződés jobb alsó sarka az A-Price (nagyker élelmiszer), bal alsó a Server (drogéria és élelmiszer) valamint balra fent található a ház sarkában egy convenience store (Poplar).
A koli mellett felfedezhető a régi vasútvonal, amit a földrengés után építettek, hogy ezzel oldják meg az építőanyag-szállítást. Ezen a környéken nagyjábol minden leomlott, így az épületek többsége viszonylag új vagy épp épülőfélben van. Szerencsére a vasutat már nem használják - vicces lenne még az elcsörtető vonatok zaját is elviselni. Az építkezésekre kiváló példa egyébként a koli feletti homokos placc, ami mára már egy lakóparkká változott. Akkor kezdték el építeni, mikor én beköltöztem.
Két iskola van a környéken, egy szakközépiskola-komplexum mely egyszerre több iskolafajtát is magában foglal és a koreai nemzetiségi iskola. Ez utóbbi közutálat tárgya, révén rendszeresen szabadtéri zenés-menetelős gyakorlatokat tartanak a szerencsétlen gyerekeknek, túlzörögve ezzel a focizó kölköket, ami pedig nem kis teljesítmény. Amikor épp nincs ez a katonai jellegű edzésük egy-egy random szorgalmas zenészpalánta azért akkor is borzolja az idegeket a szintén kültéri gyakorlásával.
Legészakabbra futnak a vasútvonalak. Ezek a híres párhuzamos JR-Hankyu vonalak, melyek pont itt találkoznak. A Hanshin itt a föld alatt megy, de amúgy az is tök ugyanabba az irányba halad. A JR Nada megálló ott kezdődik, ahol a JR vonal kifut a képből. Az egyetem felé ez a legközelebbi állomás. Délen pedig a kettes út fut, ez az Osaka - Kobe útvonal.
Yeah well, I planned a different kind of post for today. However I started working on the XSL file for my movie catalogue… The basic idea was to make a webpage where I can search the overwhelming number of movies I have. For that I had a script made in python that scans the movie folders and returns an XML file with the data. My job was to change it to some human readable format using a stylesheet. The result was kind of disappointing: I couldn’t really make it work, not even close to what I wanted it to look like. Eventually I gave up on it: there’s only so much of clueless specification browsing I can endure. A couple of hours well-spent again.
Wrote two lines after this, then deleted. Rewrote them, then deleted.
Why do I end up whining all the time when posting?
Yet another shameless filler-post for the calendar to look better…
Miután megírtam az előbbi bejegyzést, kezdtem rosszabbul lenni fájdalomügyileg, úgyhogy lefeküdtem. Gondoltam mást úgysem tudok csinálni, inkább alszok egyet. Aztán arra ébredtem, hogy nem tudok mozdulni. Illetve tudok, csak annyira nyilallt és görcsölt a hátam, hogy inkább felhagytam a próbálkozással.
Na így esett hogy immár belülről is láttam japán mentőautót… Ugyanis Magdival, akit áthívtam segíteni, arra jutottunk, hogy jobb ha megnéz egy orvos. Viszont felkelni elég lehetetlen feladat lett volna. (Infomorzsa: a helyi segélyhívó szám az amerikai 911 fordítottja: 119 - összeseküvés-elméleti szempontból érdekes lehet a november 9-i nap.)
Megtudtuk, hogy a mentőautót nem szabad taxinak használni. A kórházban és a mentőben is plakátok figyelmeztették a népet, hogy csak indokolt esetben mentőzzenek - ami azért fura mert a kiszállást meg mindent ki kell fizetni természetesen a kezelés után.
Az ügyeletes port islandi kórházban kötöttem ki, ahol megvizsgáltak. Még meg is röntgeneztek minden oldalról - csak azt felejtették el elmagyarázni a röntgenes bácsinak, hogy nekem épp a hátam fáj, szóval ne mozgasson ha nem muszáj. Végül kiderítették, hogy semmi bajom - illetve semmi komoly. Adtak egy adag fájdalomcsillapítót, és alig várták, hogy sétáljak, és elhagyjam a kórházat.
A nővérke lányos zavarában ugyan beejtette a pirulát a lábam közé. Vicces jelenet volt, én moderáltan tudtam csak mozogni, a nővérke nem tudta, hova kapjon, Magdi pedig szolidan kuncogott a szélen…
Persze itt is ugyanarról folyt a szó, mint bárhol. Jé, külföldiek! Honnan, milyen nyelven, stb. Érdekes viszont hogy például az egyik nővér, miután érdeklődött milyen nyelven beszélnek Magyarországon, és megmonduk, konstatálta, hogy tulajdonképpen hülyeséget kérdezett. Minő felvilágosultság! Csak van eredménye annak a hosszú-hosszú orvosi iskoláztatásnak. Azt hiszem, többet kellene járnom kórházba. (Meg amúgy is mindenki rém kedves volt. Színt vittünk biztosan az unalmas kedd esti műszakba.)
Valamint ha már röghöz (székhez) vagyok kötve feltöltögettem a tűzijátékos fotókat.
Szépen jöttem fel a lépcsőn, mikor valami oylan mozdulatot sikerült elkövetni, amit nem kellett volna. Gondolom ilyesmi lehet, amikor hátbaszúrnak egy késsel. Látványelemként térdeltem egy darabig a földön, aztán bekúsztam a szobámba. Nem tudom igazán mi ez. Véletlenszerű időközönként erős fájdalom izomgörccsel kísérve, és erősen korlátozott mozgóképesség. Valószínűleg ezt is az egyedi mozgáskultúrám számlájára írhatom - az ügyetlen címszó alatt rám linkelhetne a Wiki…
Inkább valamilyen szinten alátámasztott fekvő helyzetet kultiválok, a nagyszabású blogfrissítést így bizonytalan időre elhalasztom.
Apróságok miatt van rossz kedvem, amin más csak nevetne egyet, és lerázná magáról. Nyilván nekem is így kéne tennem, de… nem így működök. Inherens anomália.
‘Why are you so cynical?’
‘Michael, I think there is cynicism and realism.’
‘And there is optimism, hope, faith.’
‘This coming from and eigth-toed guy locked away in a penitentiary.’
‘Toes are overrated.’
‘Thank you for trying to make me smile. Not today.’
‘You never know.’
Vége! És elkezdődött! Mármint vége mindenféle vizsga- és tesztidőszaknak, és elkezdődött a szünet. Az első néhány napban nem jártam erre. Nehéz elhinni mennyi mindenfélét kell egy még ily kis szoba környékén is csinálni… nameg le is voltam fáradva erősen ugye.
Az utóbbi három ZH-ról inkább nem nyilatkozom. Olyanok lettek, amilyenek. Majd októberben többet fogunk tudni.
Felfedeztem többek között, hogy egyre jobban hasonlíthatok a pre-Citroën családfői bevásárlásokra hazafelé a Daiei -ből megpakolt hátizsákkal és két kitömött szatyorral a kormányon…
I was informed that Japan’s contestant, Kurara Chibana, came in second at Miss Universe 2006. Well, for all I can say, they should have more girls like her in the streets. (Also speaks good English.) The kunoichi-hentaimanga national costume even won the Best National Costume award; for better or worse, you decide. As I was told - and I wholeheartedly agree - it was the Japanese who selected her after all, so not all is lost. (i.e.: not everyone tries to be bloody kawaii around here…)
No praise goes to Our Own Contestant however. Her interview is rapidly spreading among Internet communities as the uttermost source of ridicule. Non-German-speakers could check velvet.hu for explanation. (She’s not even pretty…)
Passing native English speakers paused to re-read a young woman’s t-shirt last Sunday after failing to notice any mistakes. Upon review, the shirt apparently contained no errors of grammar, spelling or usage. The garment, white with black lettering, simply read: “Let’s make today a beautiful day.” Those who saw it worried if a prolonged stay in Japan had affected their ability to speak and read English.
The shirt’s owner later complained to police of a large number of sex-obsessed foreigners staring at her breasts.
Construction Ministry officials expressed excitement last Tuesday as they watched the nation’s last patch of wilderness get covered in concrete. The day also saw the unveiling of architect Daisuke Mori’s nationwide “Let’s Enjoy Wild” project, which uses plastic sheets and lights to “convey the peaceful aura of pure nature.”
“Some people are worried that this event will end the steady flow of irrelevant construction jobs and cash to rural Japan,” said Minister Kenichi Ebisawa; “but much of the concrete that we have already laid has become cracked from plant life desperately trying to push through. A second layer of concrete is obviously required.”
Scientists predict that by 2047, the combined weight of concrete will cause Japan to sink into the ocean. Undersea concrete reinforcing pillars are already being planned.
Two chopsticks, joined since production, were separated Sunday in what diners had hoped would be a problem-free operation. The two, who shared essential parts, were separated during a three-second operation by experienced diner James Dobinson.
In a public announcement, Dobinson, who appeared emotional at times, explained that one-third of the lower base of the left chopstick could not be removed from the right. As a result, the weaker left chopstick might not survive. For now, both remain under intensive care, and diners are awaiting the results of a ramen.
Additional pages can be found by typing “The Negi” to the search bar on seekjapan.jp
