Elnéztem a Gap-be ha már másfél hónap után kegyeskedtek nekünk ösztöndíjat adni. Hazautazott sempaioknak kaján vigyorral üzenem, hogy hatalmas nyári leárazások vannak. Valamint átvette az uralmat a (PRODUCT)RED a boltban. Én balga valamiért abban a hiszemben éltem, hogy ez valami Apple-dolog, de aztán kiderítette nekem a Google, hogy mégsem. Ez az a Bono nevével fémjelzett kezdeményezés, ami arról vált hírhedté, hogy többe kerültek a promóciós költségei, mint a pénz, amit a konyhára hozott. Valahogy ez az egész engem mégsem tud érdekelni, és egyelőre örülök az ADMI(RED) bandanámnak. Hogy ne csak a lila legyen.
Eléggé vártam ezt a filmet, de összességében csalódást okozott. Figyelem, mivel dühös vagyok az átköltésekért, spoileres lesz a kritika, tovább mögé rejtem.
Nem igazán értem a filmeseket, hiszen az objektív hibákat is sikerült elkövetniük. Ezalatt azt értem, hogy egy rakás dolog más, mint a könyvben le van írva. És itt most olyanokra kell gondolni, mint például Mad-Eye Moody, akinek a régi fényképen is mágikus szeme van, holott úgy emlékszem konkrétan van is erről egy mondat a könyvben. Vagy a levicorpus, ami ugye a hatodik könyvig elő sem jött... Ezeket simán ki lehetett volna küszöbölni ha megnézetik valakivel az anyagot, aki legalább kétszer elolvasta az írott változatot. És mielőtt még valaki kukacossággal vádolna: ezek tényleg nem olyan dolgok, amiket nem lehetett vagy drága lett volna filmen megvalósítani. Viszont borzasztóan idegesítőek. Mert nem a könyvet akarták megfilmesíteni? Akkor miért kell átírni? Vágni azt kell, azt aláírom, de újrakölteni?
Más kérdés, hogy én a vágással (szubjektí rész) sem vagyok kibékülve. Ismét egy hosszú, mégis összefüggéstelen vágta lett a végeredmény, kulcsszálak megkurtításával és kihagyásával. Szinte semmi nem maradt az ötös könyv érzelmi töltetéből, pedig ez a rész pont erről kellett volna hogy szóljon szerintem.
Ami viszont rendben volt az a látvány. Azt nem mondom, hogy én is így képzelem el a HP univerzumot, de az ő verziójuk sem rossz. Az Order vs Death Eaters csatában például roppantul tetszett a fekete-fehér füstbe burkolózás, még akkor is ha cseppet sem új, és ellentmond a könyvnek. Ezek után nem értettem miért nem lehetett a szökőkutat feléleszteni, miért kellett az elementál-harc. És ez most nem csak arról szól, hogy mi mutat jobban a vásznon vagy mit volt egyszerűbb lerenderelni. A lényeg, hogy Voldemort csak a pusztításra tud gondoni, ezért használ tüzet, avada kedavra-t stb. Dumbledore fegyvere a szeretet, az élet, ezért "harcol" a szobrokkal. A filmkészítők választása a mű üzenetét, lényegét rombolja.
Hogy ne csak szapuljak, és főleg ne azzal fejezzem be, Lunát egyszerűen imádtam. Luna a könyvbeli robbanó egysorosai miatt nagy kedvencem, és a filmbeli megvalósítása száz százalékosan "átjön", hogy dobjak egy Pélyt.
Amúgy 6/10, értékelem az igyekezetet de inkább elolvasom a Rowling változatot még kétszer.
Kiskoromban minden este olvastam. (Kiskoromban - emlékszem mennyit kacagtunk amikor öcsém vagy tízévesen átvette tőlem ezt a szófordulatot.) Persze akkor nem volt számítógép a házban. Órákat hasaltam az ágyon és apa négy gerezdre vágott almát, megpucolt narancsot, szelet csokit hozott csemegének. Több könyvem volt általános iskolásként, mint az összes osztálytársamnak együtt. Az Usborne enciklopédiámnak leszakadt az elő- és hátlapja a sok forgatástól. Voracious.
Mostanában kezdem elfelejteni, milyen a papír illata. Nem nézek fel egy-egy fejezet végén a semmibe merengve. Na meg almát sem hoz senki, ha én nem készítek magamnak.
Fragile Things. Az angolja valami gyönyörű. És mint az ogrék: réteges. Az irodalomórán megtanult csattanó itt nem csak szimbolikus, majd' kiszakítja a padlót. Vannak könyvek, amiket úgy olvasok, hogy közben kitörhetne a harmadik világháború, nem venném észre. Ez viszont az a fajta, amelyikből néha bekezdésenként fel kell nézni levegőért. Nagyon sajnálnám a borítóját, mert szegény paperback, a csillogó levéllel az elején.
A hátlapon ez áll:
Let me tell you a story. No, wait, one's not enough. I'll begin again...
Let me tell you stories of the months of the year, of ghosts and heartbreak, of dread and desire. Of after-hours drinking and unanswered phones, of good deeds and bad days, of trusting wolves and how to talk to girls.
There are stories within stories, whispered in the quiet of the night, shouted above the roar of the day, and played out between lovers and enemies, strangers and friends. But all, all are fragile things made of just 26 letters arranged and rearranged to form tales and imaginings which will dazzle your senses, haunt your imagination and move you to the very depths of your soul.
Na ez egy nem semmi módszer arra, hogy egy weboldalt feljebb tuszkoljanak a Google találati listáján... A recept egyszerű: találj ki valami blogra kirakható haszontalanságot, amire a nép jól ráharap, aztán örvendj a sok bejövő linknek. Ezért van movie rating mérő blogokhoz egy online társkereső oldalon
Az enyém, ha már szóba jött, PG, mivel a "jap" szó négyszer szerepel. Állítólag. (És ugye milyen hatékony, én is reklámozok.)
Esti mekiben találkoztunk a japán emo-mozgalom eme pionírjával. (A kép azért olyan amilyen mert a telefon rettentő hangosan csipog amikor fotózik, megelőzve ezzel, hogy a salaryman-ek befotózzanak a kokosei-ek szoknyája alá...)
A Kodo-koncert előtt pedig az utcán lettem figyelmes erre a biciklikosárra erősített felhívásra. Úgy tűnik csúnya lehet...
NG: "I'll be at Sárkánytűz, 1092 Ferenc Krt. 40, on Wednesday July 4th at 7.00pm. I know it's not much warning, but it's really something we set up because I keep getting lots of wistful messages from Hungarian readers who have noticed I'm in Budapest and hope that I could be persuaded to do something. If you're around, turn up and I'll cheerfully scribble on things and answer questions and so on."
Tegnap írtam ex német tanáromnak levelet és rá kellett döbbennem, hogy félelmetes mennyire nem tudok már németül... mi több, minden mondatot amivel szenvedtem azonnal vagy jóval kevesebb szótárazással tudtam volna japánul. Ami azért, valljuk be, szörnyű.
Amúgy nem tudom mi teszi, a poénos időjárás (vagy folyamatosan zuhog vagy katlanmeleg van, napi váltásban) vagy a csillagok állása, de állandóan fáj a fejem és aluszékony vagyok. Illetve konstans kómás és alulmotivált. Ye.
Jó példa ez a blogbejegyzés, lám milyen hosszú lett.
Die Hard 4.0 debuts in Japan. Ó bizony. Abban az országban, ahová - bármilyen hihetetlenül is hangzik - a legtöbb film később jut el, mint közép-kelet-európai kis hazánkba. Ugyan a hivatalos release date június 29, viszont 23-án beiktattak néhány világpremier előtti előadást a "japán fanoknak"...
...akik mellesleg nem tudom hol bujkáltak. Ugyanis, ismétcsak, ez az az ország, ahol egy Die Hard pre-screening premier előtt egy héttel félházzal megy. Mi több, úgy tűnik kihelyezett nyugdíjasklub találkozóval is egybekötik a dolgot: nem viccelek a nézőközönség átlagéletkora 70 év volt, és csak azért nem 80 mert mi Norbival rontottuk a statisztikát.
Persze mindez rögtön mellékes lett amint feltűnt az ismerős tar fej a vásznon. Az időközben detektívvé avanzsált McClane-t már az első két percben verbálisan felpofozza a saját lánya, aztán az este betetőzéseként elzavarják, hogy gyűjtsön be egy hackert... hiába, ezek a napok úgy látszik kisebb-nagyobb rendszerességgel részesei John "véres trikó" McClane életének.
Ennél többet nem is írok a történetről, nameg aki látta a trailert azt valószínűleg nem fogja áll-leejtős meglepetés érni azért. Die Hardot amúgy sem a nemzedékeken átívelő aktualitással bíró mondanivalóért néz az ember. Az akció pedig nagyon rendben van. Akik aggódtak a 4.0 miatt a címben, fölöslegesen tették: nincs kütyüfest és McClane sem rohangál laptoppal. '88 óta nem sokat változott módon az orrbaverés jól bevált módszerét alkalmazza a cyber-terroristákon is. Külön poén a manapság nagy divatnak örvendő urban ugrálós stílus (Casino Royale, Breaking and Entering, fél tonna youtube videó) versus a jó öreg John, és a trailerből ismert "Jesus, is the circus in town?"
Persze csak 2007-et írunk, és aminek kellett az haladt a korral. A kamerakezelés teljesen parban van a legújabb akciófilmekkel és ahol kellett belenyúltak némi CGI-vel. De azért a film végén még mindig ott a fél városnyi kaszkadőr neve, nincs arról szó, hogy a legkisebb pofont is csak a 3D stúdióban hegesztették oda. Ugyan az atléta ezúttal elmarad, nem spóroltak a ketchuppal sem.
A geek oldalt képviselő Justin "Hello, I'm the Mac." Long kiváló partner, igen jó scripttel. McClane gúnyolódó beszólásai mellett az ő poénjain lehet a legjobbakat röhögni. Maggie Q pont ugyanolyan, mint az MI3-ban, de az épp passzol is a főgonosz nője klisébe. Timothy Oliphant (The Girl Next Door) felnőtt a Gruberek által felállított nem egyszerű feladathoz. (Mint a legfontosabb szerepe a Die Hard gonoszoknak, kiválóan tud méregtől épp szétrobbani készülő arcot vágni, amikor McClane újra és újra keresztülhúzza a számításait.) Lucy McClane (Mary Elizabeth Winstead) pedig egyrészt - mint azt a kezdetektől fogva tudjuk - az apjára ütött, és annyira jól néz ki, hogy az ember elgondolkozik, bevállalná-e a papát apósnak.
Plusz Kevin Smith, a.k.a. War10ck, a szupersztereotíp harmincéves geek. Nem sokat szerepel ugyan, de az nagyonjó. Pici spoiler, de muszáj megosztanom, hogy a 66.6-os frekvenciára állított CB-rádiós poénon csak mi ketten nevettünk a teremben. Talán a japán verzióban 4219-re kellett volna cserélni vagy ilyesmi... (死にいく).
Szerintem Len Wiseman nagyon bölcsen (jaj, bocs) ítélte meg, hogy a Nakatomi-tornyot csak egyszer lehetett megjátszani. Az első installáció óta igen sok víz lefolyt a különféle folyókon. Engem nem is zavar emiatt a CGI-útrombolás meg a fantázia-repülőgép lehetetlen manőverei, mert néhány kockával arrébb ugyanaz a vadász nagytotálban cafattá lövi a kamiont, úgy régimódin.
Hát ennyi. Majd mindenki jól megnézni magának nemsokára. Nálam 8/10, ami még néhány megnézés után 9-re is emelkedhet. Modern Die Hard, régi McClane, változatlan élvezet.
