Flickan som lekte med elden
Lisbeth nyomoz:
Amikor én jártam itt, hasonló időjárás volt:
Norsk tale
A nyelvtanulásnak—szerintem—kiváló módja a célnyelvi filmek és sorozatok nézése felirattal. A norvég esetében nehéz dolga van az embernek, mert a hungarikum státuszra vágyó magyar szinkronnal ellentétben Norvégiában még a tévében is minden feliratosan megy le. Ez azért nem gond, mert mindenki tud annyira angolul, hogy megértse, vagy ha nem, ennek köszönhetően is tanul.
Az egyik kivétel a mesefilmek, amiket még olvasni nem tudó gyerekek is néznének. Úgyhogy Disneyt lehet tolni ezerrel, például ott a Frost (Frozen) vagy a To på rømmen (Tangled). A Frozent amúgy is nagyban inspirálta Norvégia, a filmbeli Arendelle például egy létező városról kapta a nevét: Arendal Oslótól dálnyugatra fekszik. A kastély helyszínét pedig Nærøyfjorden alapján rajzolták, ami nem mellesleg a világörökség része.
A felirattal viszont annyi gond van, hogy abszolút nem követi a beszélt szöveget. És itt nem arra gondolok, hogy a limitált karakterszám miatt kevesebb van kiírva, hanem hogy teljesen máshogy van megfogalmazva. Gyakran érzésre teljesen indokolatlanul választott a feliratozó más szót, a dalok meg olyanok, mintha norvégról norvégra lennének fordítva. Például a Blir du med å lage snømann a feliratban Skal vi lage snømann.
Ennyi erővel lehetne svédül is a felirat, amihez szintén volt szerencsém: KTamástól kaptam a Tvillingsøstrene dokumentumfilmet, ami felváltva angolul és norvégul beszél, svéd felirattal. Úgynevezett kihívás. Most, ahogy ezt írom, megtaláltam viszont a Vimeo On Demand szolgáltatásában a norvég feliratos verziót, úgyhogy a lecke adott.
A film két kínai kislány életét követi végig nagyjából nyolcéves koruktól kezdve. Mindkettőjüket külföldi szülők adoptálták, akiknek ilyen-olyan okok miatt nem lehetett saját gyerekük. Az egyik kislány Fresvikbe került, egy 274 lelkes norvég kis faluba, a másik pedig a kaliforniai Sacramentoba.
Azt mindenki eldöntheti magának, ki járt jobban. Szerintem rendkívül érdekes, ahogy az USÁ-ba került lányt a szülei mindenhová autóval cipelik, mert—ahogy mondják—az utcán bármi megtörténhet, Norvégiában eközben a hajnali sötétben, hóban, egyedül indul el a testvére gyalog iskolába. Az amerikai kislány valami királylányképzőbe jár, ahol a falak is rózsaszínek, és a szülei elmesélik, mennyire kompetitív az élet, mennyire elfoglalt a gyerek a különórákkal. A norvég lány ezalatt egy egérrel játszik.
Meg még az is iszonyú vicces, ahogy a kínai kislány valami elképesztő bergeni akcentusban tolja a norvégot. Legalábbis szerintem olyan, és Fresvik Bergentől nem messze fekszik.
A másik kivétel pedig a hazai filmgyártás, vagyis az eleve norvégul készült filmek. Ilyet is találtam párat. Az egyik a Max Manus, ami nagyjából a helyi Szabadság, szerelemnek felel meg szerintem. A második világháború alatt ugye a norvégokat is megszállták a németek, mialatt a királyuk, VII. Haakon, Nagy Britanniába menekült, és onnan irányította az ellenállási mozgalmat. Ennek az ellenállásnak volt szabotőrként zseniális tagja Max Manus, akinek az életéről a filmet csinálták. Teljesen norvégul, angol felirattal láttam, annyi nehezítéssel, hogy a németek természetesen németül beszélnek, nehogy már olyan egyszerű legyen.
A másik norvég filmet az Indexen talált Rosszfiúk szigete dokumentumfimről szóló cikk miatt láttam. Bastøy ma irigylésre méltó börtön, de korábban fiatal fiúk nevelőintézeteként működött. Ez utóbbi a témája a Kongen av Bastøy (Ördögsziget) filmnek. Finoman szólva nem egy vidám alkotás, de a nyelvtanuláson túlmutatva az emberi természet és pszichológia szempontjából is iszonyú érdekes.
Ebben még az a csavar, hogy a börtönigazgatót Stellan Skarsgård játssza, aki amúgy svéd, és svédül is beszél, mint általában. Csakhogy szóban ez annyira nem jön ki, komolyan oda kell figyelni árulkodó szavakra.
Sorozat is van, például a Lilyhammer. Eredetileg a norvég NRK1 számára készült, aztán átvette a Netflix is. A főszereplő Frank Tagliano, egy amerikai gengszterfőnök, aki a tanúvédelmi program keretében a norvég Lillehammer városába kerül, mert az megtetszett neki a téli olimpia alatt a tévében. Frank nehezen szabadul az alvilági virtustól, a norvégok meg a sztereotípiáknak megfelelően viselkednek. Ez utóbbi—gondolom—még viccesebb lehet, ha valakinek első kézből szerzett tapasztalata van az országgal, ahogy én is felkiáltok időnként dolgokra, hogy ez mennyire japán.
Frank gyakran beszél angolul, de mindenki más norvégul tolja.
Zárszó: segítség lehet a poszt címe: a norsk tale a norvégul beszélő megnevezése a DVD-ken.
Hvordan er det å vokse opp i Europa i dag?
Miközben a kormányfőnk a bevándorlás ellen szónokol a párizsi megemlékezésen, az Aftenposten—Norvégia legnagyobb újsága—a vélemény rovatba készített egy micrositeot, ahol tizennyolc különböző európai országban élő fiatalnak tették fel a címbeli kérdést: milyen ma Európában felnőni.
Hazánkat a huszonkét éves Fazekas Péter képviselte.*
Nem vágyom arra, hogy abban a jövőben éljek, amit a kormányom épít az országomban. Azt a jelenlegi vezetést, amelyik amelyik begyűjtötte az emberek nyugdíjmegtakarításait, majd egy szempillantás alatt elköltötte, még mindig támogatják az emberek. Úgy gondolom, a kormány olyan mértékben manipulálja a médiát, ami Orwell közismert 1984-ére emlékeztet.
A szüleim elváltak, amikor 13 éves voltam, azóta egy Budapesttől 80 kilométerre fekvő kisvárosban éltem az édesanyámmal és a húgommal. Mivel a legjobb egyetemek a fővárosban vannak, a legtöbb fiatal a középiskola után ideköltözik. Egyszerűen túl messze van a bejáráshoz. Azért igyekszem amennyi időt csak lehet a családommal tölteni.
Ami a legjobban feldühít, hogy senki nem megy ki az utcára, nincsenek nagy tüntetések, semmi jele nincs annak, hogy a dolgok nem jó irányba mennek. Mindig is szerettem volna inspirálni az embereket, hogy változtassanak a helyzetükön, hogy hagyjak magam után valamit. Nem olyan egyszerű ezt elérni, bár nagyon szeretném. Próbálok a politikáról beszélni a barátaimmal, értelmes újságokat és magazinokat vásárolni, vagy csak egyszerűen vitázni, de nem túl könnyű.
Most már úgy érzem, nem éri meg az országomért küzdeni. Néha az embernek meg kell tennie, hogy önző módon elköltözzön egy olyan helyre, ahol lehetősége van rendes életet élni. Itt Magyarországon nekem nincs jövőm.
Ahogy a legtöbb barátomnak, nekem sincsenek terveim Budapesten maradni, amikor befejezem a tanulmányaimat a nyáron. Azt sem látom, hogy valaha úgy érezném, szeretnék majd visszatérni Magyarországra.
* Szerintem a fordítás elég pontos, de nem vállalok a norvégomért felelősséget. Friidának köszi a segítséget! :)
Lebensraum
"We do not want to see among us a significant minority with different cultural traits and backgrounds; we want to keep Hungary as a country of Hungarians."
One can only hope that the world still believes that not all Hungarians think and behave like this...
Update: Translation of the quote now available from Reuters.
Elle est Lucille
I don't know why this makes me really angry but it does: in wake of the Paris shootings some fake (or as they like to call themselves, fan) accounts of Banksy on Twitter, Instagram and Facebook shared a drawing that was originally pencilled by the French illustrator Lucille Clerc. Her name not mentioned, the art was attributed to the pseudonymous English graffiti artist.
I've seen these unattributed images retweeted and shared by a good number of people I follow and I've read several responses praising Banksy's genius for creating such a powerful image. Online media outlets also hurried to report that the world renown political activist has spoken up about the murders.
Really, did no one stop for a second to fact check?
I don't know, maybe I've just watched too many episodes of Newsroom.
On the topic, this blogpost by the Hungarian translator Tapsifül pretty much sums up what I also believe.
Twenty-fourteen
Évértékelő tavaly is volt, és még mindig jó ötletnek tartom. Ide úgyis csak akkor téved valaki, ha tényleg kíváncsi ezekre, és még talán nem is késtem el vele nagyon.
2014-et rögtön azzal kezdtem, hogy elrepültem Göteborgba meglátogatni KTamást. A hóvihar ellenére iszonyúan élveztem, pedig akkor még nem sejtettem semmit.
Elő-síeltünk Mátraszentistvánon, aztán elmentünk az igazira Les Deux Alpes-ba. A szállás még sosem volt ilyen rossz, és mindenféle időjárást kipróbálhattunk a ködtől a jégesőig, ennek ellenére nagyon élveztük. A végén már ment a 60% Peti*.
Bohóckodtam némi kódolással, hogy legyen saját WordPress sablonja a blognak.
Nem olvastam el 50 könyvet, de 43-at igen.
Csapatban körbefutottam a Balatont, eközben szert tettem rengeteg új futóbarátra. Ez annyira motiváló volt, hogy életemben először 2000 kilométer felett futottam az év során. Azt is kipróbálhattam, milyen egy kifutópályán tolni.
Rendes felkészülés után megfutottam életem legjobb maratonját Bécsben (3:27'48"), ősszel pedig az eddigi legrosszabbat Budapesten (4:16'00").
Rögtön az első Tinderes randimon találkoztam egy norvég lánnyal, ami addig a filmbe illő jelenetig fajult, hogy kapott egy szelfit a háttérben Trondheim színes házikóival, ahová bejelentés nélkül utaztam meglátogatni. Előbb kiköpte a reggelit, majd örült, de sajnos ennyi.
Eközben voltam megint Göteborgban, és találkoztam Friidával és Arnviddal is Osloban. Most mondja valaki, hogy a World of Warcraftban nem lehet haverkodni.
Elkezdtem tanulni norvégul, ami igazából azt jelenti, hogy kicsit svédül is.
Harmadik Ustreames évforduló, még sosem dolgoztam egy helyen ilyen sokáig. Mivel beköltöztünk a belvárosba, alig bicikliztem viszont.
Idén megint volt Neil-féle újévi kívánság.
* Peti egy síoktató.
Nord for Sola
Van két szörfös srác, —Inge Wegge (25) és Jørn Ranum (22)—akik kitalálták, hogy Észak-Norvégia egy lakatlan szigetén fogják tölteni a telet. Annyira északon, ahol télen nem jön fel a nap. Lejárt kajákból élnek, amit a boltok amúgy kidobnának, tehát megkapják ingyen. A lakhelyüket a partra sodort uszadékfából építik fel. Amikor pedig nem a jéghideg óceánban szörföznek, vagy tűzifát aprítanak, akkor a szemetet gyűjtik össze a tengerpartról.
Szerencsére egyikük filmszakos, így lett belőle egy olyan dokumentumfilm, ami annyi díjat söpört be, hogy a lista nem fért el a Vimeo leírás mezőjébe.
Camino? Kérlek...
Öt dollárért meg lehet nézni, tízért pedig le is lehet tölteni későbbre. Így utólag az utóbbit javaslom, hidd el. Amúgy minden vásárlásból $1 az óceánok tisztítására megy.
2014 könyvekben
Tavaly sem lett meg a kitűzött cél (50) a Goodreads kihívásban, de jobban teljesítettem: 43 könyvet olvastam el az év során. 2013-ban 30-ig sikerült csak eljutnom, ráadásul az akkori 8887 oldallal szemben a 2014-es év olvasmányai összesen 17137 oldalt tettek ki.
Túlnyomórészt még mindig angolul tolom, csak hármat olvastam magyarul, ebből egy fordítás.
Elkezdtem volna még arról írni, hogy mindenfélét olvasok, és tudom, hogy a statisztika—hiába szeretem—nem sokat számít, de azt hiszem, az ún. magas irodalom kedvelőit úgyis elveszítem a lista harmadik eleménél, úgyhogy mindegy is.
TL;DR: Ha valaki nem szívesen rágná át magát mind a negyvenhármon, a végén kigyűjtöttem azokat, amik a legjobban tetszettek.
- Neil Gaiman: Stardust — Ez a felnőtt mese nekem a Vertigo kiadásában van meg, ami Charles Vess gyönyörű rajzait is tartalmazza. Végül azért olvastam újra, mert le volt értékelve Amazonon, és úgy éreztem, muszáj, hogy meglegyen a Kindle-ön is. Ráadásul mindig találok benne újat, most például egy utalást Asimov robotika törvényeire. Ha valaki csak a filmmel találkozott, a könyv egy egészen más valami.
- Andrew Kaplan: Carrie's Run — A Homeland-sorozat előzménye, amiből kiderül, mi történt Carrie-vel Bejrútban. Teljesen jól hozta a TV sorozat első évadát, amikor még jó volt és izgalmas.
- Stephenie Meyer: Eclipse — Még 2013-ban kezdtem bele azzal a céllal, hogy minél több elolvasott könyvem legyen, aztán abba is hagytam. Tavaly aztán kapóra jött, hogy már nem volt olyan sok hátra belőle. Talán ez a harmadik kötet a legunalmasabb a sorozatból.
- Robert Galbraith: The Cuckoo's Calling — J.K. Rowling álnéven írt krimije igazából tényleg semmi különös, de alapvetően szórakoztató. Azt már lehet csak belebeszélem, de az angoljából kitalálható az író valódi személye. Más kérdés, hogy ha nem köthető Rowlinghoz, valószínűleg sosem fedeztem volna fel. Azóta lett egy folytatása is (The Silkworm), amire szintén kíváncsi vagyok.
- Stephenie Meyer: Breaking Dawn — És akkor már a sorozat befejezője. Az elsőből meg ebből szerintem egy egész vállalhatót lehetne írni, ha a középső kettőt elfelejtjük.
- Hans Christian Andersen: The Snow Queen — Nyilván a Frozen miatt olvastam el. Sok közük nincs egymáshoz természetesen, és szerintem ijesztő, mennyire pszichedelikusak tudtak lenni ezek a régi mesék.
- John Green: The Fault in our Stars — Eskü nem gondoltam volna, hogy rákos gyerekekről szóló könyvön én ennyire jól fogok szórakozni. Pedig el sem akartam olvasni elsőre. A filmre is eljutottam, de messze nem volt annyira jó és főleg humoros, mint a könyv. Nagy rajongója lettem az írónak, mint az még látható lesz.
- Iain M. Banks: The Player of Games — Szerintem Nyerw évértékelőjének scifi szekciójában találkoztam vele, és gondoltam, kiváló lesz megismerkedni a sorozattal. Nem rövid, nem egyszerű, és úgy éreztem, viszonylag lassan indul be, de a végére már egészen kíváncsi voltam, mi lesz a játék vége. Az egész sorozatot listára tenni azért elég grandiózus vállalkozásnak tűnik utána...
- Veronica Roth: Divergent — Ezzel indult a YA vonat. Kivételesen nem utólagosan, hanem még az olvasása után közvetlen egy email threaden ezt írtam róla: "Ami idegesített még, hogy ezt a dolgot, hogy mozgó vonatra fel- és leugrálás csak egy női iró tudja kitalálni mint a vakmerőség indikációja… olyan gyermetegnek tűnt." Meg még azt is, hogy teljesen vállalható, tizenévesen faltam volna. Valamint ebből is láttam a filmet, de hát izé.
- Veronica Roth: Insurgent — A folytatás. Szerintem erre is igaz, hogy az első részek jobban sikerülnek minden hasonló trilógiában.
- Kosztolányi Dezső: Édes Anna — Megtörtem a scifi-fantasy-YA hármast! Kötelező olvasmány kora óta imádom ezt a könyvet. Annát úgy tudom elképzelni, mint Alízt az Amercian McGee's Alice-ben.
- M.R. Carey: The Girl With All The Gifts — Na ez iszonyatosan tetszett, és minél kevesebbet tud róla az ember, annál jobb, úgyhogy nem is írok semmit, hátha valaki kedvet kap.
- John Grisham: A Time To Kill — Úgy jött, hogy a folytatása (Sycamore Row) felbukkant Amazonon, és többen írták, hogy ez Grisham egyik legjobb könyve. Még híressé válása előtt írta, és valóban kicsit kevésbé kiszámítható, kevésbé fekete-fehér, és nagyon nem polkorrekt.
- Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor a futásról beszélek? — Ajándékba kaptam, ezért magyar. Már korábban is kíváncsi voltam, mit lehet a futásról egy egész könyv terjedelmében írni. Alapvetően anekdotákat, élményeket, nem is feltétlen időrendben, kissé csapongva, de mégis érdekesen. Amúgy is csak félig szól a futásról, legalább annyira az íróságról, az emberi kondícióról, öregedésről, és hasonlókról. Nem feltétlen emiatt kezd el valaki futni, és annak is érdekes lehet, aki életében egy métert nem tett meg testnevelés órán kívül.
- Isaac Asimov: Foundation — Papírkönyvben csak magyarul van meg, az Amazonon meg geoblockos, de velem nem szúrtak ki. Idénre persze adott, hogy el kell olvasni a többit is még egyszer.
- Daniel H. Pink: Drive: The Surprising Truth About What Motivates Us — A csávónak van egy TED videója, amiben szuperül összefoglalja azokat a kutatásokat és tapasztalatokat, amit a könyv részletesebben kifejt. Azért olvastam, mert azóta mi is a Ustreamnél egy teljesen kötetlen időbeosztásos rendszerben dolgozunk.
- Veronica Roth: Allegiant — Csak befejeztem a trilógiát, bár vontatottnak érződött a befejezés. Viszont legalább nem lett annyira tizenkettő egy tucat, még ha ez a rajongókat rendesen meg is osztotta.
- John Grisham: The Rainmaker — Ez is viszonylag korai Grisham, és még nem olvastam előtte. Igazából Claire Danes miatt akartam megnézni a belőle készült filmet, de csak az írott változat után.
- Dan Brown: Inferno — Robert Langdon legújabb kalandja épp olyan, mint az eddigiek, egy vágatlan rohanás. Este, munka után fáradtan tökéletes.
- Kurt Vonnegut: Slaughterhouse-Five — Fogalmam nem volt, mire számítsak. Ilyen könyvvel még nem találkoztam a második világháborúról, az tuti. Mindenesetre nagyon üt.
- John Green: Looking For Alaska — Legalább annyira bejött, mint a Csillagainkban a hiba. Abszolút el tudnám képzelni például Nyilas Misi szenvedései helyett egy iskolában olvastatva...
- John Green: An Abundance of Katherines — Egy sokkal könnyedebb témában (szerelem, lányok) is legalább annyira élvezetes Green humora.
- Christopher Paolini: Eragon — Japánban elkezdtem olvasni a sorozatot, de megálltam a harmadik könyvnél. Befejezném, de akkor már előről kezdve. Sokat gondolkozni a könyvön sem kell, de az ebből készült film helyét mondjuk hamuval kellene tényleg beszórni.
- Dean Karnazes: Ultramarathon Man: Confessions of an All-Night Runner — Anno a Futóblogra írtam belőle beszámolót.
- Hannu Rajaniemi: The Causal Angel — 2013 legjobb élménye volt számomra ennek a sorozatnak az első két kötete, és lehetett fokozni! Abszolút méltó befejezése a matek-scifinek, a libabőr olvasás közben garantált. Rajongás.
- Gárdos Péter: Hajnali láz — A Filmklub Olvassa el, mielőtt enrontják! cikke miatt vettem meg. Ott szerintem még túl sokat is írnak róla. Elég annyi, hogy egy Svédországban ápolt holokauszt-túlélő magyar srác elhatározza, hogy úgy szerez magának barátnőt, hogy 117 levelet ír hasonló sorsú magyar lányoknak.
- Christopher Paolini: Eldest — Kis lazítás az Eragon-sorozat második kötetével.
- Project Itoh: Harmony — Fú, ebben talán a legjobban az tetszett, hogy mennyire japán társadalmi kérdésekkel foglalkozó disztópia. Nagyon érdekes ilyen szemmel nézve.
- Gillian Flynn: Gone Girl — Gyorsan be akartam fejezni a film előtt, bár így utólag azt mondom, tökéletesen sikerült annak is hozni a könyv hangulatát. A csavarra szerencsére én nem jöttem rá, meg nem is spoilerezte el senki, így semmi sem zavarta meg az élményt. Az elején azért majdnem feladtam a meglehetősen lassúcska kibontakozás alatt.
- James Dashner: The Maze Runner — Még több YA. Ez egy jobban összerakott világ, mint a Divergenté, és izgalmas is a sztori.
- James Dashner: The Scorch Trials — Ahogy eddig is, az első könyv jobban tetszett, de itt talán kisebb volt a visszaesés.
- James Dashner: The Death Cure — Itt meg már kicsit kusza volt, hová fog kilyukadni a dolog, és annyira nem is szerettem a vége felé. Másfajta iránynak szurkoltam, az az igazság.
- Rob Thomas: The Thousand-Dollar Tan Line — Az új Veronica Mars film Kickstarter része volt egy regény is, ami a film után történteket dolgozza fel. Kiváló fanservice.
- John Grisham: The Client — Ezt mondjuk már olvastam korábban, de egye fene.
- Margaret Atwood: The Handmaid's Tale — A klasszikus scifi irodalommal ismerkedés projektem része, meg ha már disztópiák, akkor illik is a sorba. Érdekes, mennyien szókimondónak írták le, pedig mai szemmel nem tűnik durvának ebből a szempontból.
- John Grisham: The Pelican Brief — Szintén újraolvasás, itt már egyre szembetűnőbb, hogy túl sok változatosság nincs a könyvekben.
- John Grisham: The Firm — Ezt viszont még nem olvastam, így legalább ezért izgalmas volt.
- Andy Weir: The Martian — Egy kollégám említette először, és ez is az idei év egyik nagy élménye lett. A Marson ragadt asztronauta csavaros problémamegoldásai ezermester apukámra emlékeztettek, a szarkasztikus kommenteken pedig hangosan röhögtem.
- Stieg Larsson: The Girl with the Dragon Tattoo — Amikor menő volt, nekem teljesen kimaradt, most meg iszonyúan élveztem a svéd helyszíneket, meg hogy szótár nélkül értettem az eredeti címet. Nem véletlen indított skandináv krimi lavinát.
- Stieg Larsson: The Girl Who Played with Fire — Szerencsére előre tudtam, hogy nem lesz rendesen vége, és rögtön utána folytatni kell majd a harmadikkal...
- Stieg Larsson: The Girl Who Kicked the Hornet's Nest — Annyira azért nem lett meggyőző a befejezés sajnos, de nem bántam meg a trilógiát abszolút.
- Pierce Brown: Red Rising — Valahol azt írták erről, hogy minden adott egy újabb tipikus YA regényhez: tragikus sorsú, de különleges képességű főhős, egy elnyomott társadalom egyetlen reménye, stb. És aztán az egész átcsap valami elképesztő lavinába, aminke a középpontjában, bármilyen meglepő is, de a karakterfejlődés kerül. Egy Hunger Gamesbe oltott Ender's Game. Ha csak egy disztópiát olvasol el idén, ez legyen az.
- Joe Hill: NOS4A2 — Magamtól nem jöttem rá, mit jelent a cím, sőt nem is írom le. Tényleg akkor a legkülönlegesebb, ha karácsonykor olvasod, ahogy Noiz is írja.
Ez volt 2014. Sorrend felállítása nélkül az idén újonnan olvasott könyvek közül a két Green (The Fault in Our Stars és a Looking For Alaska), a Red Rising, és a The Martian tetszettek. Egyértelmű győztes pedig a The Causal Angel.
Azt már tavaly év elején is kitaláltam, hogy ez a lista sokkal többet érne, ha nem visszatekintve utólag, hanem mindig az aktuális könyv befejezése után frissíteném, de nyilván nem sikerült ennyire szrogalmasnak lennem. Talán idén sikerül, nyitok is egy vázlatot.
Amúgy meg haverkodjatok velem Goodreadsen, és ajánljatok könyveket.
Új új újévi kívánság
A 2012-es és a 2013-as után tavaly kimaradt, de idén megint van Neil-féle üdvözlet. Meg egy gyűjtés nála az összes eddigiből.
Légy jó magadhoz az előtted álló évben.
Ne felejts el megbocsátani magadnak és megbocsátani másoknak. Könnyű mostanában felháborodni, sokkal nehezebb megváltoztatni a dolgokat, segíteni, megérteni.
Próbáld hasznosan tölteni az időd: percek és órák és napok és hetek lehulló falevelekként szállhatnak tova, miközben csak azt mutatják, hogy valójában nem igazán csináltál semmit, vagy csak arra vártál, hogy belefogj valamibe.
Találkozz új emberekkel, és beszélgess velük. Készíts új dolgokat, és mutasd meg olyanoknak, akiknek tetszhet.
Ölelj túl sokat. Mosolyogj túl sokat. És, amikor csak teheted, szeress.
Neil Gaiman
HAPPY
I hope everyone is.