papírszótár, az persze...
Megvan! Jelentkezem egy sitcomba, hogy mintázzanak rólam egy karaktert, és meggazdagszom. Ezt nektek WGA.
Ma például elmentem suliba. Az óra a kokubunon van, ahol az épületeket a hegyre felfelé növekvő betűkkel jelölték. Az én órám a B épületben lett volna. Namost a poén ott kezdődött, hogy az építkezés miatt a fél kampusz ugye le van zárva, és mint egy rossz rémálomban minden egyes új saroknál csak az az egy útszakasz volt nyitva hagyva, amelyik egyre csak távolabbra vezetett a célponttól. Végül is csak az egész kampuszt kellett megkerülnöm, hogy a K épületnél végre visszafordulhassak a B felé.
Mondjuk feltűnt, hogy kicsit kihalt a környék, de gondoltam óra van, meg amúgy is kinek hiányoznak a bukatsus birkacsordák. Azért leellenőriztem a telefon naptárjában, és tényleg… felnőttek napja, pirosbetűs ünnep. Awesome. Sebaj, elmarad az óra és sétáltam egy kicsit. Win-win. Mondjuk megsétáltattam a laptopot és két másfél literes teát is, amit még lent vettem. Azért előre, hogy legyen mit inni óra előtt/közben is. És azért ilyen nagyot mert a nagyobb kiszerelés gazdaságosabb, mint az közismert. Szóval logisztikai csőd. Na mindegy.
Gondoltam elmegyek tehát malackához a hiredtőhöz megnézni a kiírásokat. Elmaradó órákról nem volt információ, de kitették a vizsgaidőpontokat oda is. És amin megakadt a szemem az a kínai népvándorlásos óránk (don’t ask) zhja.
Az ilyen zhk alkamával fel szokták tüntetni, mit lehet bevinni. A legegyszerűbb eset, hogy az ég adta világon semmit. Ez azért gáz, mert ez az jelenti, hogy elektronikus szótárat se, ami nélkül én olyan vagyok mint… Darth Vader a sisakja nélkül. Ezt van aki meg is szokta indokolni: a szemetebbje (Kikkawa) például azzal, hogy “nem fair a japán diákokkal szemben”. Ja, ők csak anyanyelvként, húsz éve tanulják a japánt, de én nem szótárazhatok, mert - te jó ég - hát van benne japán egynyelvű szótár meg történelmi tények, és - ÚR ISTEN - biztos abból lesem majd ki az egészet. Az, kurva fair. A konfliktuskerülőbbje meg közli, hogy egyetemi policy.
Na ezen már sírtam, mindegy.
Na de amikor kiírja nekem a kis rohadék, hogy elektronikus szótárat nem, de papíralapút használhatok. Ez a külföldi hallgató szembeköpése. Nesze semmi, fogd meg jól. Elmagyarázom: a japán nyelvben ugye a szótárazás ott kezdődik, hogy az ember fia nem tudja elolvasni a kanjit. Na ekkor vonásszám/gyök alapján alsó hangon öt percig keresheti egy kanjiszótárban az olvasatot. Figyelem, ez csak olvasat. Szerencsés esetben a pár felsorolt példa között ott lesz az összetétel is amit keres, de ha nem… Akkor (miután szükség esetén ugyanígy megkereste az összetétel másik kanjijának az olvasatát is) lehet egy másik, összetételekre specializált szótárban előnyálazni a jelentést. Hiszen sokszor a két összetevő kanjinak köze nincs - vagy csak nagyon elvontan - az egész összetétel jelentéséhez.
Mire vége a zh idejének a kérdést talán ki lehet szótárazni. Ha nem túl hosszú.
Ezért találták ki az elektronikus szótárakat, ami a japán nyelv esetében nem luxus, hanem az egyetlen a gyakorlatban is használható eszköz. Még azzal is baromi macerás mondjuk olvasni. A külföldi tanulók “szerencséjére” azonban a japán miniatürizálás és 100 in 1 filozófia eredményeképp belenyomnak az ilyen gépekbe másik háromszáz teljesen használhatatlan kiadványt is, amire alapozva aztán a kedves egyetemi tanárok nem engedik használni őket.
Jó nyilván megint én vagyok a hülye, meg kellett volna tanulni a négy év alatt rendesen japánul, és akkor nem lennének ilyen gondjaim.
De ezért szeretem ezt az országot, mert olyan sok mindent tudok tenni amikor szarrá szivatnak az ujjlenyomattól kezdve a szótárhasználaton át a tényig, hogy tavaly forintban ötszámjegyű összeggel lett kevesebb az ösztöndíjam. Merthogy kurvára azt csinálnak amit akarnak, a külföldi diák meg nyelje le a békát. (Eredetileg nem ezt akartam írni, de az nem tűr nyomdafestéket…)
