sesam.hu

Engineering Manager | Trail Runner | Stockholm, Sweden

arany kaki

Japán emoticonokról írt Angelday nemrég, és a kommentek között valaki rákérdezett, - elég logikusan - hogy miért van ürüléket ábrázoló képecske is köztük. Én simán rávágtam volna, hogy shinto hagyományos lucky charm az arany kaki, de azért inkább utánanéztem.

A Japan Times tényfeltáró cikke szerint nem éppen hagyományos, inkább modern dologról van szó. Nevezetesen egy cég a kaki japán megfelelője, az unko (うんこ), és a szerencsét jelentő un (運) közötti szójátékra alapulva kezdte el gyártani ezeket a mobiltelefonra aggatható csecsebecséket (金のうんこ vagy 金運). Aztán szerencséjükre a japán iskoláslányok rákaptak a vásárlására, és onnantól megállíthatatlanul elterjedt. (Tényleg mindenütt van, tanúsíthatom.)

Ami árnyalja a képet, hogy a szójátékok igenis szerepelnek a shinto hagyományok között. Például a szerelmüket épségben visszavárók békatalizmánjának neve (蛙、かえる、kaeru, béka) a hazatéréssel (帰る、かえる、kaeru, hazatér) hangzik egybe.

wooo

Infomorzsák a reptérről. Itt üldögélek a transitban, az idő vacak (esik). 10 perccel korábban indítják a gépet az erős szél miatt. De még így is egy órát kell várnom.

kulcsszavakban

Holnapután repülök haza. ( :mrgreen: ) Ma reggel esett megint a hó. Lekvár.

horses, teeth and free music

Szuvenyír nyihaha nyet kukucska protku, tartja a mondás. Én mégis úgy döntöttem, megnézem hogyan követik kis hazánk zenekarai a Radiohead példáját. Az alapokat az "Ingyenes letöltés kontra fizetős korongok" című NOL cikk szolgáltatta.

Caveat: az alábbi zenekarok nem tükrözik a zenei ízlésem. Jaj, nagyon nem.

Tesztkörnyezet: MacBook Core Duo, OS X Leopard, iTunes és Safari.

Értékelési szempontok (pontszám): A tény, hogy ingyen kitettek valamit a netre (1) normális weboldal (2) épeszű fájlformátumok (2) CD-borító (1) szépen beírt ID3 tagek (2) letöltési sebesség (1) teljesen szubjektív SeSam-bónusz (1), összesen 10 pont.

1) Anima Sound System

Már maga a site is cseles, nálam legalábbis fél percig csak feketeség volt, ohne progress bar, vagy valami. Aztán már majdnem kattintottam a kis X-re, amik láttam, hogy él az, csak lassú, és valszeg képeket tölt előre... Mindenesetre a zenekar weboldala a türelmetlenebbeket előre kiszűri. Automatikusan bejátszik egy kis zenét is, ez egyéni preferencia, hogy bejön-e vagy sem. Viszont nálam nagy pluszpont a MacBook Pros live kép.

Na ezzel ki is merült a pozitívumok (rövid) sora. Az ingyen albumok linkje az Origo (T-offlány) zeneboltjába vezet. Valami számomra érthetetlen oknál fogva mindenképpen új böngészőablakot is nyit a link. Lapfülekről még nem hallottak... ja, hogy flash. Pff.

ASS rajongók készíthetik a köveket, de nekem fogalmam nincs a csapat tevékenységéről, viszont a két letölthető cucc egy remixalbumnak és egy élő felvételnek tűnik... (Hogy miért nem tudom biztosan arról később.) Tehát kicsit túlzás az, hogy drasztikusan új dolgokat szórnának ingyen, inkább olyasmit, amit amúgy se nagyon venne meg senki pénzért.

Persze regisztráció nélkül nem lehet leszedni semmit. A folyamat nem túl egyszerű: előbb a T-whatevernél kell regisztrálni, aztán a megerősítő levélben egy linkkel aktiválni a felhasználónevet. Furamód a z2 (a T zenebolt neve) azért még külön profilt csináltat az egyszeri felhasználóval, de szerencsére itt már csak okézni kell, a releváns adatokat átveszi a T-s regisztrációból.

Puszta szivatásból egész albumot egyszerre nem lehet ám leszedni, csak számonként. Ráadásul hogy... előbb egy kis nyilacskára kattint az ember, ekkor felpattan egy ablak, mely szerint a kívánt szám immár letölthető. Fenomenális. Kis morfondírozás után megtaláltam a kijelölt számokat a letöltéseim menüpontban. (Tehát egy 13 számos album 13 nyilacska, 13 OK, és 13 letöltési kattintás után már az enyém is... anyátok.)

És a slusszpoén: a számok csak wma-ban elérhetőek. (A QT még Filp4Mac-el sem tudja lejátszani a számokat.) A súgó megnyugtat, a zenék azonnal bekerülnek a Windows Media Player "Médiatárába". Nem csodálatos? Ehhez képest a súgó oldalon a számítógép képe egy stilizált iMac, a hordozható lejátszó pedig természetesen iPod. A letöltési sebesség sosem kúszott 30KB/s fölé, ami lássuk be, siralmas. Mármint nyilván Japánból sosem túl gyorsak a magyar oldalak, de egy T-szponzorált online zenebolt igazán felmutathatna valamit külföldre is...

Long story short, ezt a szemét "szolgáltatást" se fogom soha az életben használni...

Értékelés: 1/10; kitettek valamit...

2) United

Miután leküzdöttem feltörekvő "Dorina BestOf" Youtube élményeimet csak rákattintottam az enterre a www.united.hu után. Az első főoldalon már elsírtam magam, amikor megláttam a hullámos Ő-t a zenekari tagokat felsoroló csodaflashen. Nem tudom, kinek a rokona tett ezért zsebre pénzt, de nagyon Pistike Creative Studios először lát FrontPaget szaga van. Azért zenél is.

Mivel nem akartam United-spamet a postaládámban, taktikusan nem írtam be emailcímet, de így is átenged a második főoldalra, ahol az album már le is tölthető, bár csak számonként, de legalább mp3-ban.

A zenekar nyilatkozata: (sic kalapos ű, hullámos ő)

Mi, a United zenekar (Pély Barna -ének, gitár, Romhányi Áron - zongora, Mits Gergõ - basszusgitár, Vadász Péter - dob) azt szeretnénk, hogy minél többen, jó minõségben élvezhessétek a zenénket - elsõsorban ezért kezdtünk el zenélni. A mostani helyzetben kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egy 3- 4ezer Forintos CD-t megvásároljanak. A zenekar ezért ugy döntött, hogy ezt a lemezt mindenki számára elérhetõvé teszi, jó minõségben. Az anyag angol és magyar nyelvû dalokkal kibõvítve fizikai formában is meg fog jelenni 2008 folyamán. Jó szórakozást!

A tesztképpen letöltött szám jó minőségű mp3, és korrekt ID3 tagekkel érkezett, bár albumcímnek csupán "2008" van beírva. Persze ki tudja, lehet hogy tényleg ez lesz a cím. Plusz jó pont a szintén letölthető nagy felbontású CD-borító megléte. Negatívum viszont, hogy szintén képtelen a United weboldala 30KB/s-nél nagyobb sebességgel küldeni a számokat.

Értékelés: 5/10; normális formátum, ID3 és CD-borító

3) Mátyás Attila

Életemben nem hallottam ezt a nevet. A weboldala szintén kalapos ű - hullámos ő betegségben szenved. Komolyan, mi olyan kurva nehéz abban az UTF-8-ban, hm? A másik (!?) oldal, ahonnan valóban le is szedhetők a számok viszont már kijavította ezt az alapvető hibát.

És gyerekek: flac! Persze van mp3 és wav is, na de lossless flac, követendő példa. Szintén egyetlen a háromból, aki vette a fáradságot, és egyben is letölthető az album, betömörítve. Valamint kipipálható a borító is, és az ID3 tagek közül még a zeneszerző mező is ki van töltve. Egyetlen probléma, hogy egy lusta lajhár sebességével csepeg csak az információ az oldalról, 20KB/s-nek már örültem.

Értékelés: 8/10; egy pont a weboldalért, normális formátum, ID3, CD-borító és SeSam bónusz a flac-ért

multitouch 2.0

Azt hiszem ismert a mániám a The Island című filmben látott igazi desktop számítógéppel. A PC Joint híre alapján lehet, hogy nem is annyira futurisztikus a dolog, mint elsőre gondolná az ember. Az amerikai szabadalmi hivatalhoz beérkezett legújabb három Apple-szabadalom ugyanis a már előző bejegyzésben említett multitouchot bővíti Tablet PC vagy alternatív billentyűzet esetére. Nem kicsit hangzik durván, billentyűzet, egér és rajztábla egyben. Főleg azok után, hogy nyomkodtam egy iPod Touchot az Apple Storeos kirándulásaim alatt, és tényleg jó.

A szabadalom leírása alapján a következőket tudná az új érintésérzékeny beviteli eszköz:

Király, nem? :mrgreen:

Coraline 3D trailer

Wow. Nem tudom Human honnan szerezte, de íme a Coraline 3Ds teasere. Kár, hogy messze még a 2009.

PA

Mivel stíluslapokat és a K2 WordPress kiegészítést tesztelem, a site időnként a megszokottól eltérően esetleg hibásan jelenhet meg. Viewer discretion is advised.

meta http-equiv refresh

Pff. Hogy képes 2008-ban egy vezető napilap a weboldalát 29 perces automatikus frissítéssel ellátni? Nem tudom, ki hogy van vele, én úgy olvasok híroldalakat, hogy fülekbe megnyitom az összes engem érdeklő cikket, aztán esek neki. Igen vicces, amikor egy cikk közepén egyszer csak bumm, újratölti magát az oldal. Arról az élményről nem is beszélve, amikor a vonatra felszállás előtt gyűjtöttem magamnak pár fülnyi irományt, amik persze "You are not connected to the internet" üzenetekre frissültek mire elolvashattam volna őket.

A reklámok letöltésszámának mesterséges növelésén kívül van más értelmes magyarázat, hogy miért alkalmazzák ezt a nevetséges technológiát? Amúgy is nem a klikkek után fizetnek?

A NOLról van egyébként szó.

Már csak -45km.

Google OS

nekem eddig nem tűnt fel, de a Google szponzorálja a Wine projectet.

A Wine egy open source programcsomag Windows alá írt szoftverek linuxon való futtatásához. (Windows API kompatibilitási réteg X, OpenGL és Unix alapokon.) Mármint több-kevesebb sikerrel való futtatásához - legalábbis ez a széles körben elterjedt elképzelés. Viszont a helyzet az, hogy a Wine egyre jobb lesz. Már nem egy játék gond nélkül elszalad rajta, és a fenti cikk alapján már a Photoshop is használható.

Ez pedig többek között olyan bugfixeknek is köszönhető, melyeket Google-alkalmazottak szabadidejük feláldozásával készítettek. Ami nyilvánvalóan egy szuper dolog, de ne felejtsük el, hogy egy for profit vállalat önként és dalolva igen ritkán ilyen altruista. Tekintve pedig a Google mobiltelefóniás ügyködéseit (Android), lehet hogy célirányos az érdeklődésük. Csak nem jön a Google OS? Ne mondjátok, hogy nem szóltam előre.

150 in 4 weeks

A lendüljünk formába projektem keretében csináltam magamnak egy 150 km 4 hét alatt challenget a Nike+ oldalon. Vagy másfél hete. Aztán beütött a szünet, meg hogy nem igazán tudok mit kezdeni magammal ebben a fenenagy semmittevésben. Úgyhogy most gyenge 50 kilométerrel vagyok lemaradva ahhoz képest, ahol tartanom kéne ha el is akarom érni a 150-et a végére. Lehet fogadni, hogy sikerül-e.

Egyébként azzal kínlódtam egy ideje, hogy a sesam.hu kicsit másképp nézzen ki. Enyhén emokid beütése van jelenleg a journalnak. Viszont elkeserítő, hogy mennyire nem értek semmilyen képszerkesztő programhoz. Valahogy sosem vagyok képes megoldani, amit elképzelek. A teljesen fehér minimal design meg nem jön be túlságosan. (Az még menne...)

Ehhez képest offtopic, de ma reggel olvastam, és ha az Apple tényleg csinál ilyet, na az nagy durranás lenne.