A történet szerint Marcus, aki a nem is olyan távoli jövő amerikájában középiskolás, rosszkor van rossz helyen egy terroristatámadás alkalmával. A fiúnak ezután egy perc nyugta sem lehet a Nemzetvédelmi Hivatal zaklatásától, miközben a világ, melyet ismerni vélt, a feje tetejére áll körülötte.
Nos, teljesen egyet kell hogy értsek Neillel, aki a következőket írta: “Csodálatos és fontos könyv. Annyira, hogy a hibái ennek fényében tulajdonképp elhanyagolhatóak”.
Mert hibák vannak. Nem egyszer éreztem erőltetettnek a lazának szánt beszólásokat, a geek szubkultúrára való referenciákat.
Sokat szerepelnek benne ma is létező termékek, szoftverek. És mindamellett, hogy én is nagy híve vagyok a szabad forráskódú programoknak és az ingyenességnek, nem tudtam nem reklámnak tekinteni ezeket az intermezzokat. Ráadásul ezek a programok és hardverek a könyv végéig rendszeresen felbukkannak, mindig egy-egy eposzi jelzőként alkalmazott dicsérettel vagy cinikus gúnynévvel. Igen, értjük, hogy a szerző mit preferál, de a szabadság nevében hadd döntse el az olvasó, hogy mi a neki szimpatikus.
Bonyolult filozófiai kérdéseket feszegetésekor is volt hasonló érzésem: mintha az író tanítani akarna. A saját mondanivalóját adja a “jók” szájába, és ettől kevésbé lesz regény mint inkább prédikáció a könyv. Márpedig, ahogy a Fireflyból is tudjuk…
Book : I am a Shepherd. Folks like a man of God. Mal : No, they don’t. Men of God make everyone feel guilty and judged.
Nem csak egy üdvözítő út létezik. És sajnos túl fekete-fehér ebből a szemszögből az írás. Nincs igazi vita a két oldal között. Maximum Marcus apja az, aki elviekben a jó oldalon áll, mégis egy darabig a másik fél retorikáját szajkózza. Ezt azonban betudja a könyv a fia vélt elvesztése miatti időszakos megzavarodásnak.
Persze megértem a szerzőt. Sokszor engem is bosszant, hogy milyen felelőtlenül és tudatlanul használják az emberek a rendelkezésükre álló technológiákat. Bár több ember használna sztenderdspecifikus böngészőt. Könnyebb lenne az élet, ha mernének stabilabb operációs rendszert telepíteni. Ha ésszel használnák az internetet. Mennyivel szélesebb körben terjedhetne a kultúra a szabadon elérhető tartalmak növekedésével.
Ha ifjúsági regényként nézzük, valóban fontos, hogy a fiatalok minél előbb tisztában legyenek a fentiekkel. Hogy elgondolkozzanak kicsit. Én már néha más szemmel néztem a szereplőket… lehet, hogy kiöregedtem?
És a fenti problémák ellenére azért meg kell hogy valljam, rendesen odaültetett a MacBook elé. A történet korántsem annyira kiszámíthatóan csavarodik, mint azt gondolnánk. Nagyon ritkán lassul csak be az események sodrása. A sztoriba csepegtetett információmorzsák, érdekességek pedig szinte hajtják az embert, hogy további kutatásokat végezzen.
Végig élveztem az olvasást és melegen ajánlom (nyelvet ismerő) fiataloknak és lélekben fiatal idősebbeknek.
A könyv elején a szerző arról is értekezik kicsit, hogy miért éri meg neki az ingyenes osztogatás:
“For me – for pretty much every writer – the big problem isn’t piracy, it’s obscurity. […] Of all the people who failed to buy this book today, the majority did so because they never heard of it, not because someone gave them a free copy.”
Tehát az írók számára nem a kalózkodás a probléma, hanem az ismeretlenség. Az emberek nem azért nem veszik a könyveiket, mert ingyen is meg tudják szerezni, hanem mert fogalmuk nincs róla, hogy létezik egyáltalán.
Ez rímel azzal, amit Paulo Coleho - talán a leghíresebb ingyenesen közzétevő író - vallott:
“…egyenesen jót tesz a könyveladásoknak, ha a művek online, ingyen is elérhetőek. (hh)”
Gondoljon csak mindenki bele, hány írót ismert meg úgy, hogy megvette a könyvét látatlanban a könyvesboltban. És hányat úgy, hogy valaki kölcsönadta neki a kedvenc könyvét? Ki az, aki már vett úgy könyvet, hogy valahogyan elolvasta, kölcsönözve vagy a netről letöltve, és utána úgy döntött, kell neki egy saját példány?
Az a lényeg, hogy az emberek olvassanak. Ha senki sem olvas, nem is vesznek új könyveket. És nincs annál egyszerűbb módszer ami olvasásra buzdítaná az embereket, mint az ingyenes könyv.
Igazából csak a neve miatt vicces a Passively Multiplayer Online Game (PMOG). A dolog arról szól, hogy egy Firefox-addon telepítésével az amúgy monoton és unalmas böngészgetést játékká alakíthatjuk. Már aki unatkozik netezés közben.
A weboldalakon kincseket találhatunk, megtréfálhatjuk a következő látogatót csapdák elrejtésével, és küldetéseket adhatunk a többi játékosnak. Valamint minden meglátogatott site két adatpontot ér, mely pontokat a játék boltjában különféle felszerelésekre válthatunk be.
Nem mellesleg profil épül a netezési szokásainkból, amellyel aztán ki tudja mit kezd a játékot kitaláló cég.
Azonban örömmel jelenthetem, hogy a Lowroad - más formában ugyan - de visszatért. Magam sem tudom miért, talán megszokásból, de ellátogattam a comic régi oldalára. Ekkor fedeztem fel, hogy új sorozat indult új szereplőkkel, és már a második fejezetnél tart: The Smashing Adventures Of The Bottomleys.
The Smashing Adventures Of The Bottomleys
Egyúttal a site címe is átalakult a nemhivatalos Schrödinger fanclubbá. (A fenti macskából ki lehetett találni.) A régi szereplőket hiányolóknak jó hír: Natasha ebben is szerepel, mint CD-bolt tulajdonos. Frissítés minden hétfőn és pénteken.
A régi Lowroad-sorozat pedig letölthető RAR és ZIP tömörítésben. Az összes háttérkép, fanservice és fanart mellékelve.
Nemrég visszatértem az iScrobbler helyett a hivatalos Last.fm kliens használatára. Az ígéretek szerint a legújabb verzió már korrekten képes az iPodon játszott számok felismerésére is. Teljesen átalalkították a techonlógiát: a scrobblet nem egy külön program, hanem iTunes beépülő végzi.
Ismeretségi körömben és saját magam által végzett tesztek alapján valóban jól: képes felismerni, ha egy szám többször is előfordul, és nem jön zavarba, ha az iPodon lejátszott számok régebbiek a legutóbb számítógépen hallgatottaknál. (Ez utóbbi volt az iScrobbler nagy baja: az iPod hallgatási statisztikája elveszett, ha a gépen időben később hallgattam valamit.)
Atya. Úr. Isten. Mit meg nem mer lépni a Microsoft: tiltja az MSN-ben a YouTube-linkeket. Épp ma csodálkoztam rá, hogy miért nem tudok linket küldeni tesómnak…
Az MSN tiltja a hálózatán a Youtube-linkeket.
Felhívnám a figyelmet, hogy a fenti kliens nem hivatalos MSN , hanem Pidgin. Tehát a tiltás nem a felhasználónál, hanem valahol a hálózaton vagy a protokollban történik (service level).
Persze sokan - főleg Magyarországon - csak az MSN-t ismerik ha chatről van szó. Ráadásul csak abban lehet az embernek színes neve, meg négyezer képecskéje a legtöbbet használt szavai helyett…
Technoblabla következik, súlyosbítva a ténnyel, hogy nem vagyok szakértő, tehát lehet hogy hülyeség lesz.
A weboldal hibájára a következőképpen jöttünk rá. Gyanús lett, hogy a print_r( headers_list( ) ); üresen jön vissza. (Már nem nekem, sLD-nek. :D ) Ráadásul egy szimpla átirányítást végző php file gond nélkül lefutott.
Ezután visszaállítottam a weboldal témáját az előző minimal designra, és láss csodát azzal nem jött elő a fehérlap-probléma.
Innentől egyenes út vezetett a témában legutóbb szerkesztett functions.php filehoz, ahol két <?php … ?> között lévő üres sor bizonyult a ludasnak.
Mi a teendő tehát ha üres lapokat kezd megjeleníteni a WordPress?
Deaktiváld az összes plugint. Hibás plugin könnyen okozhat ilyen hibát.
Cseréld ki a használt témát. Ha az új témával eltűnnek az üres oldalak, nézd át a kódot üres sorok után a php hívások körül.
Ellenőrizd a WordPress config.php fileját üres sorokat keresve a végén.
A StartLogic - úgy fest - nem tehet semmiről. (Hacsak arról nem, hogy elnyomják a hibákat, és bűvészkedni kell.) Egyedül engem terhel a felelősség, én írtam át a nevezett fájlt hibásan. Tanulság: túlságosan forrófejű vagyok. (És nem értek a php-hez.)
Az RSS feed is emiatt volt tele kérdőjelekkel. Nekem már megjavult.
sLD-vel kb másfél órán át próbáltuk kideríteni, hogy ugyan miért köp vissza a WordPress teljesen üres lapokat, amikor nem kéne. A hiba valószínűleg az átirányításban van, de ennél többre nem jutottunk. Ha valaki okosabb tudja, hogy miért lehet ez a roppant idegesítő jelenség, kérem ne tartsa magában.
Már csak azt nem értem mi a kettéálló fűzfánfütyülő rigójancsiért nekünk kell ezzel foglalkozni (nem, nem ezt írtam elsőre, nem is ezt gondolom), és nem a hostom supportjának?
In other news. Ma Norbi nyírógépével önfodrászatot tartottam. Most messziről úgy festek, mint egy turbómagyar, csak a bomberdzseki hiányzik.
Az az igazság, hogy több oka is lehet annak, hogy viszonylag kevesen látogatnak erre. Szubjektív és objektív szempontok alapján is elkövettem nagy hibákat.
Elsőként lehet, hogy egyszerűen amit és ahogyan írok az érdektelen, rossz vagy unalmas.
Másodsorban nincs egy központi téma, ami összefogná a blogot. Ez azért problémás, mert így lemorzsolódnak azok, akik csak egy aspektus (például Japán) miatt látogatnak ide. Sokkal egyszerűbb megfogni a közönséget egy tematikus bloggal.
Az összevissza mindenféléről szóló személyes blog csak akkor népszerű, ha az írója valami miatt híres személyiség, vagy ritkább esetben képes olyan egyéni stílusban, karizmatikusan írni, ami miatt majdnem mindegy, hogy a dél-amerikai nyúltenyésztésről vagy BKV ellenőri élményeiről blogol.
Harmadrészt hátrány az is, hogy nem valamilyen ingyenes blogszolgáltatónál, hanem saját WordPress rendszeren írok. A freeblog.hu vagy a blog.hu rendelkezik egy főoldallal, ahová időről időre különféle szerkesztési szempontok alapján ki tud kerülni egy-egy jól sikerült írás.
Vagy gondoljunk csak az Index főoldalán lévő blogdobozra. Egy link onnan hatalmas forgalmat tud generálni egy bejegyzésre. És ha ezeknek a látogatóknak csak néhány százaléka is visszatér, az már nagyot dobhat az olvasottságon.
A blog csak egy fokig terápia vagy önkifejezés. Mindenki szeretné, hogy amit leír, azt olvassák. És a blog körül egy közösség kialakítása lenne a végső cél.
