sesam.hu

Engineering Manager | Trail Runner | Stockholm, Sweden

Week Three

A harmadik héten kevesebb idő maradt mászkálni, a hétvégén viszont elmentünk körülnézni az IKEA-ba. Stockholmtól délre található az IKEA Kungens Kurva: 1965-ben nyílt mint a világon a második áruház az älmhulti raktár után. Sokat vártunk a helytől, de nem számoltunk azzal, hogy épp átépítik, így eléggé csalódás volt: nem voltak berendezett szobák, egy csomó terület le volt kordonozva, ami bútor kint volt, az is láthatóan megviselten és piszkosan kókadozott. Meg persze egy szombat délután itt is óriási tömeg van, a bejáratnál még szakaszos beengedésbe is belefutottunk. 2022-ben lesz kész majd elvileg.

bejárat
1960s

Hazafelé új megvilágítást fedeztünk fel a T-Centralen metróállomáson. Tény, ezzel nehezebb elszaladni a rendőrök elől.

🏳️‍🌈

Arról, hogy milyen a skandináv (legalábbis a norvég) óvodai elfogadás-oktatás, fáradjatok át Isoldehoz.