Skyrun Dunakanyar
Szombaton visszatértem a Pilisbe: Pilismarótról Dobogókőre futottam fel, majd vissza, a Skyrun Dunakanyar eseményen.
Az UTH után hamar vissza akartam térni a terepre, ami csak félig-meddig sikerült. Egyrészt az útvonalról kiderült, hogy nagy része aszfalton vezet, másrészt már a nevezéskor felbosszantott a teljesen indokolatlan közvéleménykutatás, aminek persze minden mezője kötelező volt…
Pláne dühös lettem, amikor a nevezési díj elutalása után pár nappal érkezett egy fizetési felszólítás tárgyú levél a postafiókomba. Már elnézést, de ez egy versenyre való nevezés, nem a villanyszámlámat felejtettem el kifizetni…
Kicsit fura is volt, hogy a rajtcsomag drága pólója (?) áll a marketing középpontjában, meg hogy a limitnél jóval kevesebb induló nevezett.
Pilismarótra végtelenül hosszú buszút után érkeztem, lepacsiztam Bitliszbával, aztán csapattuk is a pályán. Egy fordító volt az elején, és kevés kivételtől eltekintve végig aszfalton mentünk lankásan felfelé.
Két frisítőpont volt, 4.6 és 8 kilométernél, úgyhogy okosan már a startnál otthagytam a kézben tartott kulacsom, mondván minek. Kevésbé előrelátón az AirPords dobozát és a kulcsom a zsebemben hagytam, amik végig húzták a nadrágom, meg csörögtek indokolatlanul.
Felfelé nem voltam túl elégedett, mert folyamatosan előztek meg az emberek, de az órára nézve azt láttam, hogy hat peren belüli kilométereket megyek, amikkel amúgy teljesen ki tudtam egyezni.
Tapasztalataim alapján a power hiking inkább az erősségem, mint a felfelé futás. Ez valamennyire meg is látszott a végén a sípályán, amikor sorra előztem az embereket. Az elején. Aztán egyrészt iszonyúan elfáradtam, másrészt elkezdett fájni a derekam. De annyira, hogy meg-meg kellett állnom, hogy kissé kinyújtsam a hátam. Valószínű, valamit rosszul csináltam a mászás közben… Amúgy a sípálya elépesztően meredek, ráadásul füves, a végére teljesen elfogytam.
Próbáltam rövidet depózni: megittam egy izót, megettem egy gélt, majd leöblítettem vízzel, és csapatás lefelé. Bitliszbá végig pár száz méterrel mögöttem volt, lefelé is egyszerre indultunk.
Már felfelé is jól jött, hogy a Caldera volt rajtam, mert csúszott a fű. A lejtőn is igyekeztem kihozni a maximumot, zúztam, ahogy bírtam, és próbáltam nem megcsúszni. Cserébe indokolatlanul magas, 190 feletti lett a pulzusom.
A sípálya végén éreztem is, hogy ez sok volt: mindkét vádlim görcsölni kezdett a kompresszós szár ellenére. Kis séta és nyújtás után stabilizálódott a dolog, és tudtam is hozni az öt perc alatti kilométereket a szerpentinen.
Lassan de biztosan be is értem pár versenyzőt, két srácot meg a frissítőponton előztem meg. Lehajtottam az izót, és mentem tovább, ők meg hesszeltek kicsit, ami nagyon sok idő.
Persze már az elején úgy indultam, hogy ez egy edzés, nem érdekel a helyezés, csak gyakorlok. Aztán ott van előttem valaki a pályám, látom, hogy jobb erőben vagyok, gyorsabb vagyok, és muszáj megelőzni. Ilyen ez.
Akit lehetett, megelőztem, végül a 88 indulóból 36-ként futottam be, amivel teljesen elégedett vagyok. 2:21:02 lett az időm 24 kilométeren. A végtelenül magas pulzusommal kellene kezdeni valamit, a 165-ös átlagot soknak érzem.
Sajnos fotó nem született rólam, csak amikor már a célban írtam az üzeneteket.
Következik a Nyúlcipőbolt Börzsöny Trail!