Magunk alatt koptatjuk a gumit?
Elgondolkodtam TBG cikkén a 444-en. Teljesen igaza van a járdán biciklizés elítélésével kapcsolatban. A saját tapasztalataim szerint azonban a jelen helyzetben gyakorlatilag lehetetlen az országban úgy kerékpárral közlekedni, hogy az ember ne szegjen valamilyen szabályt.
Pont a hidakon átkelés az egyik olyan része a biciklizésnek, ami a legrátermettebbeket is próbára teszi.
Sikerült lefényképzni egy balesetet, ahol egy bringás elsodort egy gyalogost, miközben az előbbi a járdán kerülte ki egy lassabb társát. Ennek a fordítottja, azaz amikor a gyalogosok keverednek rá helyszűke vagy figyelmetlenség miatt a felfestett kerékpárútra, ennél sokkal gyakoribb. Persze ez nem újdonság, számtalan helyen el lett már mondva, hogy a Margit híd északi oldalának infrastruktúrájába kódolva van a baleset, különösen a szigeti bejárónál.
Pont ezért amíg a Graphisoft parkból kellett hazajárnom, én inkább az útra felfestett kerékpáros nyomot használtam. Tettem ezt annak ellenére, hogy nem múlt el olyan nap, hogy ne dudált volna le valaki. Időnként ki is kiabáltak lehúzott ablaknál, hogy miért nem megyek inkább a járdán. Ez utóbbi azért is ijesztő, mert ezek az autósok ugye rendelkeznek jogosítvánnyal, vizsgázniuk is kellett a KRESZ-ből. Heti ötször ez annyira idegőrlő tudott lenni, hogy rosszabb napjaimon már inkább alternatív útvonalat kerestem. Különösen, hogy bár kint van—ha jól emlékszem—egy 40-es tábla a hídon, 70 alatt nemigen ment rajta senki, kivéve dugó esetén. A dugóba meg én is beleragadtam a biciklivel, mert a szűk sávok miatt maximum a két kocsisor között lehetett kerülni.
Pestről Budára még csak működik az északi oldali kerékpárút, de az ellenkező irányba teljesen nonszensz átvergődni a kétszer kétsávos Körút másik oldalára, aztán megint három zebrán keresztül (ahol elvileg csak tolni lehet a biciklit) vissza. És akkor ez még az a híd, ahol—úgymond—meg van oldva a kerékpáros átjárás. Gyanítom amúgy, hogy a cikkben lévő Margit körúti képek egy részén is a kerékpárosok a bicikliút felé igyekeznének valahogy...
Nagyon északra az Árpád hídon az egész északi oldal bringasáv. Ettől függetlenül vannak gyalogosok, mert miért menne át a másik oldalra, hogy keresztülmenjen a hídon, és biciklisek is a túloldalt, mert ugyanez.
A Lánchíd a szűk járdáival és a kikerülős lábaival katasztrófa, és ugye általában tele van turistákkal, ezen maximum áttolni lehet a bringát, de még úgy is beleakadhat a pedál rendszeresen a sétálókba. Emlékeim szerint az úttesten meg tábla van, hogy mettől meddig nem lehet kerékpárral felhajtani.
Az Erzsébet hídon szellősebb a járda, de azon tilos tekerni. Az út két oldalán meg buszsávok vannak, amiket szintén nem használhat kerékpáros, tehát vagy szabálytalanul teker bennük, vagy a külső forgalmi sávban megy úgy, hogy jobbra tőle a többtonnás busz húz el, balra meg az 50-es sebességhatárt soha be nem tartó autó centizi ki.
A Szabadság híd csodálatos megoldása, hogy a kiskörúti és a duna-parti bringautakat egy az egyben rávezeti a járdára, aztán egyszer csak vége lesz mindkettőnek, a biciklis meg oldja meg, ahogy tudja. Itt van a legtöbb biciklis a járdákon. Az út a villamossínek miatt is iszonyú szűk, átlalában be van állva. Jobbról nem fér el a bicikli az autók mellett, balról meg a síneken kellene átvergődni.
A Petőfi híd is elég borzasztó. Egy az, hogy mostanában állandóan le van zárva valamelyik oldalon a járda, talán ennek nemsokára végre vége lesz. Az úton át lehet tekerni mindkét irányba, de itt is jellemző, hogy az autók hirtelen külterületen érzik magukat, és száguldanak, mint az állat. Itt is rendszeres a centizés, ledudálás, miért nem mész a járdánozás. Jellemző még, hogy az út szélein hatalmas lyukak és gyűrődések vannak az aszfalton, ami rendesen dobálja a biciklit. A járda amúgy szűk, és gyalogosként hülyét tudok kapni az engem lecsöngető biciklisektől. Annak ellenére, hogy én is féltem már az úton, mentek úgy el mellettem. Illetve a lejáróknál is para, hogy Pest felé menet tartom a sávom, amikor balról 90-nel megelőz egy autó, és átvág előttem jobbra a kanyarodósávba.
A Rákóczi hídon viszonylag keveset jártam. Itt elvileg van kerékpáros átvezetés, szintén az északi oldalon, tehát nyugatról keletre nem irányhelyesen, de csak egy felfestéssel kettéválasztották a járdát, jó magyar szokás szerint.
Szóval ezek a hidak. Leszállás vagy közvetlen életveszély nélkül elég nehéz megoldani az átjutást. Most képzeljük el, ha ezt mondjuk munkába jövet-menet kell abszolválni napi két alkalommal.
Ha véletlenül rendes infrastruktúra épül, ott is el van lehetetlenítve a közlekedés. Például a Kiskörúton, ahol hiába van szerintem jól megtervezett bicikliút, ha a ráparkoló vészvillogós autók és furgonok miatt száz méterenként kitekert nyakkal hátranézve valahogy be kell sorolni az autók közé, és kikerülni a belógó járműveket. Egyszer kiakadtam, és lefotóztam párat, de még igazság szerint sosem tudtam ezen a vonalon úgy menni, hogy ne kellett volna kerülgetni. Legutóbb úgy állt egy kisteher a Deák térnél vészvillogóval a kerékpársávban, hogy vele szemben sokat mondok 10 méterre egy közterület-fenntartó autóban ücsörgő két csávó nagyívben szart a szemük előtt történő szabálytalanság közepébe.
Persze a legtöbb fejlesztés nem ilyen sikeres, gondolok itt a Corvinus előtti szakaszra, ahol a duna-parti bringasávot nemes egyszerűséggel az amúgy egyirányú utcában szembe rávezették egy macskaköves útra. Azon a kövezeten még egy városi bicikli is szétrázza a szerencsétlen utasát, nem csoda, ha a kissé normálisabban lefedett járdára menekül. Azt gondolná naívan az ember, hogy az óbudai hasonló megoldás után nem csinálnak ilyet.
Vagy ott a hírhedt Tímár utcai felüljáró, a kerékpáros szopatás csimborasszója.
Nem csak Budapesten, bárhol vannak ilyenek. A szokásos bringatúrám útvonalán például Pilisszentiván után, amikor rákanyarodok a 10-es útra, egyszer csak van egy szakasz, ahol kint van a kerékpárral behajtani tilos. Alternatív útvonal nincs. Ugyanez megtörténik Piliscsaba belterületén is, itt csak a járdára lehetne menekülni. Majd visszafelé a 11-esen Leányfalu és Szentendre határától kezdődik a masszív szopás: kikerül a kerékpározni tilos az útra, lehet menni a "kiépített" bringaúton. Szentendrén a Duna-korzót most újították fel, és még őszintén szólva nem sikerült rájönnöm, a tervezők hol vezették el végül az Eurovelo 6-ot. Valószínűleg lent a korzón, a sétálgatók és babakocsit toló anyukák között, amihez csak felállva tapsolni tudok.
Szentendre másik oldalán a 11-es alatt lépcsőn kell levinni a biciklit, az utána következő szakasz pedig egyenesen katasztrófa. Óriási repedések szántják keresztbe a bicikliutat, amin az nem sokat segített, hogy megpróbálták legalább a keletkezett felgyűrődéseket szintbe maratni. Békásmegyeren aztán nemes egyszerűséggel a Mekinél rá van vezetve egy gyalogátkelőre az út. A legutóbbi köröm alatt itt történt az az atrocitás, ami szerintem kiválóan mutatja, mi a baj az egész rendszerrel. Egy másik bringással egyszerre értünk a zebrához, vártuk a zöldet. A szabad jelzést a jobbra kisívben kanyarodó autókkal együtt kapjuk, amikor is mind a ketten felültünk a bringára, hogy átmenjünk. A balról kanyarodó taxis teljes gázzal hajtott bele a zebrába, én be is fékeztem okos enged alapon, a másik biciklisen viszont majdnem áthajtott, és közben ordítozott vele, hogy miért nem tolja a biciklit. Gyalogos amúgy nem volt, csak mi ketten. Nyilván ha toltuk volna a biciklit, akkor lett volna elsőbbségünk, és akkor mi is sokkal lassabban érünk át, és a taxi is sokkal többet várt volna ránk. Ha felülünk, a KRESZ szerint amúgy az sem tilos, csak akkor elsőbbségünk nincs, de működhetett volna a cikkben is idézett erősebb enged elv a javunkra.
Az egésszel azt akartam kihozni, hogy nemes dolog felhívni a kerékpárosok figyelmét arra, hogy vigyázzanak a gyengébbre. Viszont nem gondolom, hogy a legtöbb olyan esetet, amikor járdára kerül a canga, a biciklisek lustaságára lehetne fogni.
Tény az, hogy folyamatosan olyan közlekedési helyzetbe van kényszerítve a biciklis, amiből nem lehet jól választani a nonszensz tervezésű infrastruktúra, az önmagának ellentmondó táblázás, és az életszerűtlen szabályozás miatt.