2013 könyvekben

Thursday, 2 January, 2014 - sesam

Tavaly másodjára futottam neki az 50 könyvet elolvasok kihívásnak. TL;DR: nem sikerült.

Először egy kicsit a szabályokról. Az olvasmányaimat Goodreadsen tartom nyilván. Három dolog miatt esett erre az oldalra a választásom: a nemzetközi szolgáltatásokban hiszek, legnagyobb részt amúgy is angolul olvasok, és a Moly katasztrofálisan rosszul használható.

Utólag nem viszek fel könyvet, kivéve ha újraolvasom. Később látható lesz, ezzel "csalok" egy kicsit, hiszen az idei könyveim közül is van, amit másodjára (sokadjára) olvastam újra, vagy épp angol eredetiben.

Először 2012-ben jelöltem ki az 50 könyves célt, akkor 26-tal zártam az évet, ami 9905 oldalt jelent, köszönhetően nem kis részben az A Song of Ice and Fire sorozatnak.

Tavaly látszólag jobban teljesítettem 30 elolvasott könyvvel, viszont ezek összesen mindössze 8738 oldalt tettek ki. Arányaiban több volt viszont az új könyv, ami végül is a cél lenne. A harmincból mindössze egy volt magyar, Brainoiz munkája. ~~Sznob vagyok~~, rosszul viselem a fordításokat.

Ami még hozzátartozik a dologhoz, hogy hihetetlen löketet adott az egész projektnek, hogy megajándékoztam magam egy Kindle Paperwhite-tal. Könyvespolc ide vagy oda, a tény, hogy utazáskor az egész könyvtár nálam van, vagy ha épp éjfélkor fejezek be egy könyvet, és egy percen belül tudom olvasni a folytatást vásárlással együtt, az utánozhatatlan.

És akkor darabonként. Kicsit nehéz értelmes dolgokat írni az élményekről így hónapok távlatából, de igyekezni fogok:

Sir Arthur Conan Doyle: A Study in Scarlet — Ez alapján készült ugye az első BBC Sherlock-epizód, otthon meg megtaláltam a polcon egy csomó Penguin-kiadást, úgyhogy rámentem. Nem mai könyv, az angolja is olyan, ezért elég nehéz olvasni, de ha belejön az ember, érdekes. Meg az is, hogy hogyan modernizálták a sztorit a sorozat-adaptációban.
J.K. Rowling: A Casual Vacancy — Karácsonyra kaptam tesómtól. Megértem, aki csalódott, mert ez nem Harry Potter, hanem egy nagyon valós regény egy angol kisvárosról. Viszont nagyon intelligens, szép szavakat tanultam belőle, és a végére már nagyon szurkoltam az egyes sorsokért, kivel mi lesz. Nagyon tetszett.
Nick Hornby: Slam — Elvileg egy YA regény egy deszkás fiúról, akit nagyon fiatal anyja egyedül nevel. A sors fintora, hogy a srácnak sikerül pont ugyanazt a hibát elkövetnie, mint az anyjának annak idején. Kicsit lehangoló, férfiként ijesztő, bár néha sikerül humorral oldani a dolgot, de nagyon átsüt rajta a nevelő szándék, meg hogy izzadtságszagúan akar fiatalos/menő lenni a Tony Hawk vonallal. Nem igazán jött be végül, Hornby bármelyik másik műve sokkal jobb volt ennél.
J.K. Rowling: Harry Potter and the Chamber of Secrets — Észrevettem, hogy még hem vittem fel Goodreadsbe, így egy gyors újraolvasást tartottam. Nosztalgia, amikor egész éjjel fent maradtam, hogy befejezzem.
J.K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban — Ugyanaz, mint az előző, hozzátéve, hogy talán ennek a könyvnek a legjobb a történetvezetése a sorozatból, még negyvenkettedjére is el tudok benne merülni.
Harper Lee: To Kill a Mockingbird — Gondolom országosan így van, de arra jutottam, hogy az oktatásunkból szinte teljesen hiányzik az amerikai irodalom. Ez is egy olyan könyv, amit egy csomó filmben megemlítenek, és már kezdtem szégyellni magam, hogy nem olvastam. Zseniális, hogy a gyerek főszereplők szemszögén keresztül láttat egy olyan súlyos témát, mint a faji megkülönböztetés. És ahogy egy hatévesnek sem pontosan világos, hogy mi történik körülötte, ezen a szűrőn keresztül az olvasó is csak sejthet, kilogikázhat dolgokat. Nem véletlenül lett klasszikus.
Stephen King: The Shining — Szintén hiánypótló olvasás. Az itthoni köztudatban szerintem King erősen be van skatulyázva a ponyva-horror kategóriába, pedig mennyivel több ennél. (Talán jól jelzi ezt, hogy amikor öcsémnek javasoltam a The Green Milet, félbehagyta, mert túl nehéznek találta az angolját.) Ebben is nagyon finoman keveredik a hétköznapi kézzelfogható tragédia a megmagyarázhatatlannal. Még nem került rá sor, de nagyon kíváncsi vagyok, milyen film lett belőle. Narancsillat, REDRUM.
China Miéville: Konzulváros — A kakukktojás, amit magyarul olastam. Sőt, írtam is róla annak idején. Nagyon-nagyon tetszett, annyira intelligens és ötletes. Menjetek érte a könyvesboltba most.
Isaac Marion: Warm Bodies — Mindenképp el akartam a film előtt olvasni könyvben. Aki a zombis téma miatt átugraná, ne tegye: iszonyú humoros darab, nagyon jó szórakozás. Szerencsére nem veszi komolyan magát, és kiválóan önmegtartóztató, ami a fölösleges pátoszt illeti. Valamint a könyv — minő meglepetés — jobb, mint a film, többek között a befejezés is kevésbé nyálas.
Hannu Rajaniemi: The Quantum Thief — Ha sorrendet kellene felállítani az idei olvasmányokból, dobogón lenne. Brilliáns az egész, ahogy a matematika, informatika, és egyéb természettudományok áthatják a szöveget. Olyan, mint egy fraktál, mondatszinten lehet élvezni az intelligenciából fakadó szépséget. Szeretném az író agyát; valami olyasmi lehet, mint a sorozatbeli Sherlocké.
F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby — A film után kíváncsi voltam a regényre is. Kicsit mások a karakterek, jobban érthető néhány jellem. Így teljes a kép.
Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane — A másik képzeletbeli dobogós. Ez most megint egy urban fantasy Neiltől, csak felnőtteknek. Szövevényes és szép és elgondolkodtató, és most, hogy idézetet kerestem, percekre sikerült elvesznem bennük. De akkor legyen az óceánszemű macska Lóritól, amit maga az író is reblogolt.
Stephen Chobsky: The Perks of Being a Wallflower — Ehhez a könyvhöz meglehetősen hű a film, ennek ellenére érdemes elolvasni, mert nyilván többet lehet leírni, mint megmutatni. Egyformán érzelmi hullámvasút mindkettő.
Philip K. Dick: Do Androids Dream of Electric Sheep — Régi tartozásom törlesztettem vele, és meglepett. Tudtam, hogy ez alapján készült a Blade Runner, és körülbelül ennyi. Talán annyiban hasonlítanak, hogy mindkét mű igazán melankolikus, komoly filozófiai kérdésekkel.
Hannu Rajaniemi: The Fractal Prince — A Kvantumtolvaj folytatása, és ha lehet, még olyanabb, mint az előző. Imádtam, és tűkön ülve várom a harmadik részt. Illetve ide még képzeljetek legalább három sornyi lelkendezést.
Richard Matheson: I am Legend — Ebből is filmet csináltak ugye, én meg csodálkozva láttam, hogy a regény 1954-es. Az poszt-apokaliptikus alaphelyzetig meg is van az egyezés, a könyv viszont egészen máshová vezeti ki a cselekményt, így értelmet nyer a cím is. A stílus kedvelőinek nagyon ajánlott.
Orson Scott Card: Ender's Game — A dobogó utolsó résztvevője. (De ez nem rangsor!) Letehetetlen. Egyszerűen faltam. Egy YA nedves álom az egész, bele se merek gondolni, mennyire élveztem volna ezt a könyvet mondjuk gimnazistaként.
Matthew Quick: The Silver Linings Playbook — Szerintem ebből egy nagyon jó filmet csináltak, de ebben az esetben is igaz, hogy kevesebb csöpögés került a könyvbe. Az őrültek őrültebbek, a szituációk valóságosabbak.
Agatha Christie: Why Didn't The Ask Evans? — A feldolgozása ment a tévében (Natalie Dormerrel!), így hirtelen felindulásból elolvastam. Az az érdekessége, hogy (a TV verzióval ellentétben) sem Miss Marple, sem Poirot nem szerepel a könyvben, hanem a két fiatal körül forog a sztori. Pont emiatt vegyes a megítélése, de nekem nagyon bejött.
Terry Pratchett & Neil Gaiman: Good Omens — Bevallom, nem erre számítottam. Ez egy nagyon humoros, bibliai utalásokkal teli könyv, és kiváló szórakozás. Aziraphale (angyal) és Crowley (démon) évődései egymással zseniálisak.
Daniel Keyes: Flowers for Algernon — Nem emlékszem hány éves voltam, de fiatal, amikor apa a kezembe adta, akkor a magyar fordítást. Spoiler nélkül csak annyit tudok írni, hogy nagyon durva morális kérdések kerülnek elő. Erkölcstan órán talán el lehetne olvastatni. Az emberiséget nem fogja senki jobban megszeretni tőle, az biztos. Talán emiatt nem tartottam soha humorosnak a Szalacsi-jellegű mémeket.
Amber Lynn Natusch: Caged — Kindle-akció volt, és így utólag annál az egy dollárnál sajnáltam is volna rá többet. A népszerű vámpír-vonalat meglovagoló nem túl jól megírt regény. Egy előre nem látott fordulat lepett meg csak talán, de nem rágtam le a körmeimet sem az izgalomtól. Amikor a főszereplő fut, arra is rá kellett jönnöm, hogy az írónak valószínűleg semmi tapasztalata a futással, különben nem írna ekkora butaságokat.
George Orwell: Animal Farm — Így, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében élek, igyekeztem felfrissíteni az elméleti tudásom. Még gimnázium alatt olvastam először. Azóta pedig ijesztő, hogy a könyvbeli retorika és a mindennapok valósága milyen elképesztő hasonlóságot mutat.
Arthur C. Clarke: Childhood's End — Folytattam a sci-fi klasszikusokkal való felzárkózást. Végig fogalmam sem volt róla, mi lesz belőle. Nagyon furcsa, de nagyon érdekes jövő. Az idegenek pedig...
Thomas Harris: The Silence of the Lambs — Ez egy izgalmas és igen jó könyv, mint kiderült, amiben korántsem a horror a lényeg, hanem a karakterek.
Thomas Harris: Red Dragon — Ebben pedig már megjelenik Will Graham; nyilván az egész Harris-projekt a Hannibal TV sorozat miatt kezdődött. Még mindig nagyon izgalmas, és külön élveztem az utalásokat azokra, amiket párhuzamosan a sorozatban láttam.
Joe Hill: Horns — Tulajdonképpen ez egy szerelmi történet, de ez csak nagyon lassan derül ki, és közben iszonyú mókás dolgok történnek, meg nagyon komolyak is, illetve ezek keveréke. A zsáner (urban fantasy még mindig) kedvelőinek kivétel nélkül tetszene szerintem.
Michael Chrichton: The Lost World — Kis gyerekkor-újraélés, emlékszem, ez megvan nekem valahol magyarul. Eredetileg a Jurassic Parkot akartam elolvasni, de valamiért nem elérhető az Amazonnál, a fene essen beléjük. (Ugyanilyen nagy fájdalmam az Alapítvány hiánya.)
Ellen Kushner: Swordspoint — Neil Gaiman ajánlotta az írót, amikor még Japánban voltam, és azóta listán tartottam. Olyan igazi kosztümös fantasy időnként meglepő elemekkel és korántsem fekete-fehér jellemekkel.
Ellen Kushner: The Privilege of the Sword — Az előző folytatása, amiből egyrészt megtudható, mi történt az előző főszereplőkkel, és megismerhetjük Katherinet, az új főszereplőt. A Swordspoint is tetszett, de ez meg még jobban, talán mert az az igazi a-hős-bevezetése témájú, amit annyira szeretek. Az előzmények nélkül is érthető, ha valaki rámenne.

Szóval ez volt 2013, idén a sikerre hajtok. Márhogy a statisztikaira, mert most, hogy végigmentem ezen a listán, és újraéltem kicsit 30 kalandot, ez már siker.