sesam.hu

🏢 Engineering Manager ⛰ trail runner 🇭🇺 Budapest, Hungary

Joyeux Noël

avec Émilie Simon

How to make your parents dance

Ha unod a rádió karácsonyi dalait…

Szükség lesz:

– Internetkapcsolatra.
– Egy számítógépre, amelyet rá lehet kötni egy szép nagy hangfalszettre.
– Rokonokra, akik titkon másra sem vágynak mint bulizni.

A teendők:

– Várj a vacsora utánig, amikor az alkoholfogyasztás a csúcspontján van.
– Osonj a szobába a hangfalakhoz, és navigálj el erre az oldalra, hogy másfél óra hamisítatan rockzenéhez juss.
– Tekerd fel a hangerőt.

Hyvää Joulua!

Boldog karácsonyt minden kedves Journal-olvsónak ezekkel az angyalokkal (Simone, Floor és Anneke). :mrgreen:

Arjen’s Angels

Amúgy igencsak érdemes levadászni a 01011001 albumot, aminek az apropójából a kép készült.

Valamint a korábbi postból To-Mera fanná vált ríderek figelmébe ajánlanám a myspacen teljes hosszában meghallgatható új számot, az Inside the Hourglasst.

Többnyire vásárlás

Tényleg, mostanában nem írtam napi dolgokról. Egyrészt mert tényleg nem történik semmi, csak apróságok. (Illetve semmi olyan fontosabb dolog, amiről írnék is.) Másrészt meg nem unalmas, hogy itt vagyok? Úgy értem már maximum ismételgethetem magam…

Na de akkor jöjjenek az apróságok.

Például rögtön szerdán a zuhogó eső ellenére elbicikliztem ajándékokat venni. Biztos ösztrogén-túltengésem van, de kifejezetten szeretek vásárolni. Főleg mert milyen jó lesz majd ha a célszemély kibontja, és hű. (Legalábbis remélem.)

Odafelé jelenést láttam, azaz jött szembe a Mikulás biciklin. Aztán kiderült, hogy a mikulás japán, piros overállban és piros sapkában, echte fehér szakállal. Azóta sem tudom eldönteni, hogy poénból öltözött így, vagy nem is tudja, hogy mi az a Mikulás…

Esőben sem nagyon soppingolhattam, mert eddig nem tűnt fel a japán majdhogynem vallásos rítussá emelt csomagolástechnika mindezidáig ismeretlen magasságokba való emelése, azaz hogy a csomagolópapír, díszkötés és szatyor után még ráhúznak egy nejlonzacskót fejjel lefelé a kész műremekre, aminek a tetején egy kivágás van a szatyor füleinek, megakadályozván ezzel, hogy elázzon a cucc. Jó, egy kisebb erdőt ki kell vágni egy-egy díszcsomagolásért, de hát valamit valamiért ugye.

Aztán tegnap megint elmentem beszerzőkörútra, bár ezúttal nem esett. (Két hónapja még tuti simán emo lettem volna attól is, hogy vacak az idő…) Többek között nem volt nálam a pontgyűjtő kártyám az egyik tranzakció alkalmával. (Don’t ask. Negyedszázadhoz közeledve már bizony támad a szenilitás…) Namost az otthoni pontkártyákkal szemben a japánok érnek is valamit. 10-20%-át is meg lehet kapni pontok formájában a vásárlásnak, ami aztán egy pont egyenlő egy yen formában használható fel. Már van egy vagon, kéne venni Leopardot… :D

Aztán még két dolog a random utcán láttam típusból:

Még régebben megállt mellettem egy autó a pirosnál. Elöl apuka, kezében cigi, hátul anyuka, kezében cigi. Az ablakok le voltak húzva résnyire, és gyárkéményeket megszégyenítő füstfelleg szállt ki az autóból. Oh, majdnem elfelejtettem, hátul az anyuka mellett babaülés, benne kisgyerek…

Aztán tegnap amikor jöttem a suliba mentek haza olyan chugakusei-korú fiúk. A nagyobbik a nyílt utcán kalapálta a kisebbiket, akinek könnyes volt a szeme és láthatóan menekülni próbált. Mindez a zsúfolt utcán, és senki rájuk se bagózott. Haute culture du Japon.

Lehet, hogy erről kéne valami reality animét csinálni.

Daisies

Amúgy azért nem írok rendszeresen, mert már alig várom, hogy elhúzhassak innen haza. Sajnos csak karácsonyra… egyelőre.