sesam.hu

🏢 Engineering Manager ⛰ trail runner 🇭🇺 Budapest, Hungary

Become a fun

Időnként biztosan mindenki belebotlik újságírói tévedésekbe vagy hozzá nem értést világosan tükröző cikkekbe. A lónak négy lába van ugyebár…

Valahogy az utóbbi időben megszaporodtak a hasonló esetek. Időben legrégebbről kezdve ez a Beszéljükmac-cikk borzolta fel az idegeim: ReSwitch: egy elkeseredett Apple fun, avagy ellenérv a szeretett Mac ellen hirdette a szalagcím. A fan (egyrészt rajongó, másrészt legyező/ventilátor) már igencsak beépült a világ összes nyelvébe, de úgy látszik írásban még mindig nem sikerült megjegyezni közte és a fun (szórakozás) közötti különbséget.

Az olvasói levélből még kiderült az is, hogy a felhasználó Machintos számítógépet használ. Nem gond, én is szoktam elgépelni dolgokat a blogon, csak innentől egyre nehezebb komolyan venni a cikkíró mondanivalóját. Örvendetes látni viszont, hogy a portál elolvasva a beérkezett kommenteket korrekciót végzett, és kijavította az ominózus hibákat. Azért az oldal permalinkje még őrzi az eredeti írásmódot például.

Rendben, mondhatjuk persze, de egy olvasói levéltől nem várhatunk el pontosságot és helyességet. Leszűrhető belőle, hogy a beküldő valószínűleg helyesen választott karriert, amikor nem szavak papírra vetésével kívánta megkeresni a napi betevőt, de nem több. Ezzel szemben az Index Magyarósi Csabája ha jól tudom, akkor a techrovatnál dolgozik, és ennek a fényében eléggé égő, hogy rácsodálkozott tesztjében a 60 fölé nem kúszó FPS értékre.

A Qwerty MaxxX brutális konfigurációja állt a tesztasztalon, és nyilván előkerültek a játékok az izzasztás során. Ezek küzül mindegyik vagy 60 kép per másodperc vagy ennek valamely hányadosát produkálta, amelyből a cikkíró levonta a következtetést: hiába erős a gép, ennyit tud. Persze bármelyik tizenéves gamer rögtön szólt volna, hogy a v-sync a ludas a dologban: egy szoftveres kapcsoló, ami arra hivatott, hogy a játék frissítési frekvenciáját ne engedje a monitoré fölé menni, ilyen módon megakadályozva, hogy a képben esetenként csúnya törés keletkezzen. A modern LCD monitorok frissítése ugyanis pont 60Hz.

Ez a cikk is visszakerült kis szerkesztésre, és most már kevésbé otrombán naív (a v-sync is szerepel már benne), de a teszteket azért nem sikerült megismételni olyan körülmények között, hogy értékelhető eredményt is mutassanak. Egy játékosnak ugyanis a v-sync bekapcsolásával kapott számok körülbelül annyit mondanak, mintha a Totalcar összemérne egy Ferrarit egy Porschéval a belvárosban 50-es sebességkorlátnál.

Végül a tárgyi és az angoltudás hiánya kombinálódott a NOL-nál a Twitterről szóló cikkükben:

A csatorna, amin keresztül mindezt megtehetik, az lehet sms, a Twitter honlapja, lehetnek azonnali üzenetküldő alkalmazások és lehet egy speciálisan erre a célra a saját számítógépünkre letöltött kis program is, ez utóbbit nevezzük Twitter API-nak.

Nem így van, ugyanis API-nak (Application Programming Interface) azt a felületet (eljárások, szolgáltatások és ezek leírása) nevezzük, amin keresztül a nevezett külsős programok csatlakozhatnak a Twitterhez. A saját számítógépünkre letöltött kis programok azok nemes egyszerűséggel kis programok. Mondjuk ha a cikk írója rákeresett volna a rövidítés jelentésére – ha már leírja – akkor lehet, hogy gyanút foghatott volna. Illetve ez utóbbi sem biztos, hiszen itt is probléma az angol:

Ezek után mondja azt valaki, hogy nem egy kialakuló trendről, hanem csak egy divathóbortról beszélünk – ezt már Váraljay Gábriel, egy hazai “fun” mondja, aki nem csupán rajongó: hónapok óta időt és energiát fektet abba, hogy marketingeszközként használja a szolgáltatást.

Na, itt is megjelentek a funok. Ez biztosan valami magyar jelenség, vagy ő is ott tanult angolt, ahol Áder “I’m a meeting” János (immáron MEP).

Nem tudom persze, hogy működik az online média, de a nagyobb szereplőknél egy szerkesztő vagy ne adj’ isten korrektor csak elolvassa ezeket, nem? Legalább a fun/fan dolgot ki lehetett volna szűrni. Valamint azzal is tisztában vagyok, hogy nem lehet egy újságíró egyben polihisztor is, viszont csak lehetett volna találni valakit, aki szánt volna rá öt percet, hogy átfussa, és látott már webkettőt. Azt hiszem ilyen kvalitású cikkeket én is tudnék írni.

Illetve nem, I’m just a media-terrorist.

Why We Fight

Whenever I feel down the first thing to notice is the lack of updates here. However much I like writing it’s still work: putting down ideas in a semi-coherent way is a challenge in itself in addition to the time needed to properly research the topic, find or create some images, etc. When the mundane household tasks paired with the brainwashing classes wear me down to an intellectual numbness the last thing I have the energy for is blogging.

Then there’s the fact that wherever I look more talented people produce better quality posts with finer style and better quality content. Usually all of my posts start with me mentally scribbling down a lingering idea. Sometimes I set to put it down at once but more often I just try to hold on to it till the next time I have time to write an entry. Browser tabs containing concepts for writing later usually amount to half the tabs open as well. But then as time passes and I keep researching and pondering more often than not I end up deciding against writing anything considering the uselessness of the attempt to add anything relatively new to the topic.

Basically I have too much time to spend in my head. I suspect a lot more blogging ideas would actually make it to reality if I spent less time meditating and more time writing. However since I live alone and only go to classes and grocery shopping all I have is time to think to myself.

Snob

I’m actually surprised no-one has complained yet about the site being English. Apart from the voiceless masses who just stopped reading: logs show the number of visitors about half – at best – of what it used to be.

If there were expectations that I’d return to Hungarian, I’m afraid I’ll have to disappoint. I actually like SeSam.hu as it is, accessible by an infinitely bigger number of people than when it was written mainly in my native tongue.

I’m sorry for those who will have to miss out this way. I tend to think not knowing much English is like living without a limb lately. And I’m disinclined to be apologetic about the fact that I do speak the language.

Funny though, when I was home for the summer even my mother chastised me for – in her words – being snobbish and looking down on dubbed movies and TV shows. She’s right though, I really don’t like watching movies translated to Hungarian anymore if the original was English. I don’t doubt that the dubbing can be excellent quality and we have many talented voice actors. Nevertheless the movie inevitably changes, since no two languages have identical words and phrases. Some nuances are lost, some are added.

The best thing about knowing a language is when you start to understand the little details. Find the untranslatable sentences, phrases that only seem to make sense in that particular language. Try watching a standup comedy for instance. Understanding those completely is – I believe – a sign of proficiency.

If this is pretentiousness or arrogance, I can live with it.