Genki Sudo (須藤 元気) ex-MMA és kickboxoló csapata, a World Order, készítette ezt a különleges koreográfiájú videót a japán katasztrófára válaszul. A végére egészen felpörög.
Az üzenet a leírásból:
The unprecedented disasters unfolding in Japan; earthquakes, tsunami, and nuclear explosions, will somehow change things to come. And to send my message about this, I have expressed it here with WORLD ORDER.
These disasters can be interpreted as a turning point for civilization. I think that we have arrived at a time of revolution, shared with all the people of the world, in today’s society, economy, and political systems.
Incidents themselves are neutral. I believe that every single one of us, wandering through this deep darkness, can overcome anything, if only we let go of our fear, and face the it all in a positive light.
The world is not going to change. Each one of us will change. And if we do, then yes, the world will be changed. It is darkest right before the dawn. Let’s all rise up to welcome the morning that will be so very bright for mankind.
Beszarás videó, szó szerint. A japánok elmagyarázzák a gyerekeknek az atomerőmű balesetet. Van benne kaki, fing, hasmenés… Minden, ami egy japán gyereknek kell a meséhez.
Mint szolnoki bejegyzett lakhelyű kötelességemnek érzem megosztani, hogy a CNN is beszámolt a város új hídjáról a World View programjában:
Egyúttal megtanulható, hogy a tiszavirág angolul mayfly, és mennyire gyönyörű már, hogy a kérészek rendjét Ephemeropterának hívják latinul. (lásd: ephemeral)
Jó, hogy nem csak a kődobáló tüntetőkkel vagy az államcsődöt vizionáló képviselői nyilatkozatokkal tudunk megjelenni a nemzetközi médiában.
Annyira nem csilingelős, de fülbemászó popdal lo-fi hangzással: Utoljára.
A garázszenekaroknak ritkábban van klipje, a Mayberian Sanskülotts kicsit kivétel. Tudtommal egy duóról van szó, Káposztásmegyerről. Mindenesetre érdekelne, hogyan találták ki ezt a nevet. A videóról meg ezt írták:
Elkészült a zenekar első klipje,amit a kápmegyeri erdőben és a “Művészkirály” kádjában forgattunk. “Emberek furcsa ruhákban halnak meg”… ….avagy vannak akik az általuk kitalált képbe szerelmesek, amit a párjukra vetítenek,ezért csalódnak.
Ki a kedvenc íród? Gondolom vissza tudsz emlékezni, hogyan olvastad az első könyvét. Le merném fogadni, hogy nem fizettél érte, hanem valaki kölcsönadta, vagy ajándékba kaptad, esetleg a netről töltötted magadnak.
Neil Gaiman már jó ideje hangoztatja a véleményét, hogy nem feltétlenül üldözendő tűzzel-vassal a kalózkodás, és hogy egy író nem szükségszerűen holdkóros, ha ingyen teszi ki a műveit a netre. Példával is élen jár: egy hónapig az Amerikai isteneket lehetett a neten elolvasni, később pedig a Neverwhere is ilyen sorsra jutott. Teljesen ugyanezek a gondolatok köszönnek vissza egyébként Cory Doctorownál is.
Neil most az Open Rights Groupnak adott interjúban foglalja össze a kalózkodásról, szellemi tulajdonról és az internetről alkotott véleményét. Mivel érdekesnek találtam, készítettem egy fordítást is a videóban elhangzottakról.
Amikor a web elkezdődött, igen morcos voltam az emberekre. Mert feltették a verseimet, feltették a novelláimat… feltették a dolgaimat a webre, és úgy hittem – teljesen hibásan – hogyha ez megtörténik, és nem szólok nekik, hogy vegyék le, akkor elvesztem a szellemi tulajdonom. Ez valójában egyszerűen nem igaz.
Azért voltam mogorva, mert azt hittem, ellopják a munkáim, hogy ez egy rossz dolog. Viszont az idő múlásával két dolog tűnt fel, amelyek sokkal jelentősebbnek bizonyultak végül. Az egyik, hogy azokon a helyeken, ahol kalózok kezére jutottak a műveim – legfőképp Oroszországban, ahol az emberek oroszra fordították az írásaim, és utána megosztották az egész világgal – egyre több és több könyvet kezdtem el eladni. Az emberek a kalózkodás folyományaként elkezdtek felfedezni. Utána pedig elmentek, és megvették az igazi könyveket. És amikor egy új könyvem kijött Oroszországban, egyre több példány kelt el. Csodálatos volt.
Megpróbáltam néhány kísérletet elvégezni. Némelyik igen nehéz volt: például meggyőzni a kiadómat, hogy fogja az egyik könyvem, és tegye ki ingyen. De vettük az Amerikai isteneket, ami még mindig igen jó eladásokat produkált, és egy hónapra feltették a weboldalukra. El lehetett olvasni, le lehetett tölteni. És ami történt, az az, hogy a független könyvesboltokon keresztüli eladásaim (amit mértünk) a következő hónapban háromszáz százalékkal megugrottak.
Kezdtem ráébredni, hogy valójában nem veszít egy író könyveket, nem veszít eladásokat azzal, hogy kint vannak a dolgai. Amikor mostanában ezekről a témákról beszélek, és az emberek megkérdik, hogy mi a helyzet az eladásokkal, amiket elveszítek azzal, hogy másolatok keringenek, hogy elérhetőek a dolgaim, elkezdtem megkérni a közönséget egy egyszerű kézfeltartásos felmérésre. Van-e kedvenc szerzőjük. Van. Jó, akkor mindenki tegye fel a kezét, aki úgy fedezte fel a kedvenc íróját, hogy kölcsönkapott egy könyvet. OK, és hányan vannak, akik úgy találták meg a kedvencüket, hogy besétáltak egy könyvesboltba, és megvették a könyvét, kezeket fel. Ez utóbbi körülbelül 5-10% ha lehet: azok, akik rátaláltak egy szerzőre, aki a kedvencük, akinek megveszik minden megjelenő írását, akinek keményfedeles kiadásban veszik a könyveit, akiért hálásak, hogy létezik és ír, és úgy ismerték meg, hogy vettek tőle egy könyvet. Roppant kevesen vannak ilyenek.
Inkább kölcsönbe kaptak valamit, vagy ajándékba, nem fizettek érte. És így ismerkedtek meg a kedvenc szerzőjükkel. Erről szól ez az egész: emberek, akik kölcsöadnak könyveket. És erre nem lehet úgy tekinteni, mint egy el nem adott könyv. Nem elveszett eladás. Nincs arról szó, hogy valaki megvett volna egy könyvet, de mégsem tette, mert ingyen jutott hozzá. Ami valójában történik, az reklámozás. Több embert ér el az író. Felkelti a figyelmet.
Ezt megérteni egy teljesen új formáját adta számomra a szellemi tulajdonnak. És hogy mit csinál a web. Mert a legnagyobb dolog, amit a web elért, hogy az emberek hallhatnak dolgokról, hogy elolvashatnak dolgokat, láthatnak dolgokat, amiket egyébként sohasem tudtak volna. És úgy gondolom, hogy alapjaiban véve ez hihetetlenül jó.
Vicces tud néha lenni, és főleg idegesítő, hogy a Chrome időnként abszolút más videókat tesz be a Reader megosztásokba, mint aminek ott kellene lennie.
Amon szerint az iframe hibás kezelésével van gond, és nem a Reader, hanem a böngésző hibája. A Firefox és a Chrome érintettek. KTamáson kívül más is tapasztalt már ilyet?
Probably most of the people who have seen an iMovie ’11 trailer find the whole idea boring and obnoxious. However, my brother and I had a lot of fun making this and I assume, at least for the eight of us who have lived through it, it means something. There might be an actual longer movie to come as well. As you can see, we had a very good time.
A NASA-nál menőbb szervezetet nehéz elképzelni. Minden fiú-gyerekszobában ott vannak. Az emberiséggel egyidős álmokért küzdenek. Mindez videóban.
Reid Gower, a videó készítője, a hanyatló érdeklődés és a csökkenő források feletti frusztrációjával magyarázza a motivációját. Szerinte a NASA többet érdemel:
Felidegesített a NASA, ezért készítettem ezt a videót. A NASA a legcsodálatosabb, legkalandvágyóbb és legnagyszerűbb szervezet, amelyet ember valaha alapított, a kommunikációjuk azonban csapnivaló. De tényleg. Egyik tudósuk sem tűnik képesnek arra, hogy kapcsolatba kerüljön a közösségi médiát fogyasztó tömegekkel, pedig ez mindennél fontosabb lenne. A NASA pedig pont az a szervezet, amelynek a költségvetése közvetlenül a köz megítélésétől függ.
A NASA védelmében, befogadták a közösségi médiát. Talán az a lényeg, hogy nem teljesen értik, hogyan lenne a legjobb használni. Bár brilliánsak, úgy fest elfelejtették, hogyan osszák meg a reményeiket és álmaikat olyan módon, hogy az átlagember is átérezze. Így aztán az emberiség leggrandiózusabb projektjeinek pocsék PR és gigászi pénzmegvonások jutnak. (forrás)
A videó alatt Carl Sagan hangja hallható, aki egy generációnyi csillogó szemnek mesélte, milyen csodálatos a tudomány. A szöveg a Halványkék Pont (Pale Blue Dot: A Vision of the Human Future in Space) című könyvéből származik, amit nem tudom, kiadtak-e magyarul. Ha igen, akkor összehasonlíthatjátok a fordításomat:
Vadászok voltunk és gyűjtögetők. Az ismeretlen vett körbe minket.
Határunk a föld volt, az óceán és az ég.
A járatlan út azóta is halkan hívogat.
Kicsiny Föld bolygónk őrültekháza: száz, ezer, millió világ lakhelye.
Mi, akik a saját planétánkat sem tudjuk rendbe rakni, versengés és gyűlölet szakít minket szét; mi merészkedjünk ki az űrbe?
Mire eljutunk oda, hogy letelepedjünk akár a legközelebbi naprendszereken, már megváltoztunk.
Az emberöltők egyszerű menete megváltoztat minket.
A szükség megváltoztat minket.
Alkalmazkodó faj vagyunk.
Nem mi leszünk, akik elérik az Alpha Centaurit és más közeli csillagokat, hanem egy faj, amely nagyon hasonlít ránk, de több van benne erősségeinkből és kevesebb gyengeségeinkből.
Magabiztosabb, előrelátóbb, ügyesebb és bölcsebb.
Minden hibánk mellett, a korlátaink és tévelygéseink ellenére, mi Emberek képesek vagyunk a nagyszerűségre.
Milyen csodákat, melyeket elképzelni sem tudunk saját korunkban, alkot meg egy következő generációnk, és egy következő?
Milyen messzire jut el nomád fajtánk a következő század végére, és a következő ezredévre?
A távoli leszármazottaink biztonságosan szétszórva naprendszerünk bolygóin és távolabb, egységben élnek majd.
Közös örökségükkel, otthonuk megbecsülésével, és a tudattal, hogy bármilyen más élet is létezzen, az összes ember az egész univerzumban a Földről származik.
Feltekintenek az égre és próbálják megtalálni a kék pontot.
Elcsodálkoznak, milyen harmatos is volt a lehetőségeink teljes tárháza valaha.
Milyen vészterhes a gyermekkorunk.
Milyen szerények a kezdeteink.
Hány folyót kellett átszelnünk, mire megtaláltuk az utunkat.
A Roadside Graves ezzel a névvel lehetne valami hörgős death metal banda, de nem: alternatív country/folk-rockot játszanak. A hétfős felállásnak köszönhetően szuper instrumentális betétekkel.
Ha metal nem is, de meta, hogy az énekes állítólag az előző albumuk koncertjén a “dirt on my lip and blood in my eye” sorok közben headbangelt jól le egy cintányért, aztán úgy véresen folytatta. Hiába, a hozzáállás.
Tipikusan a legújabb EP-nek (You Won’t Be Happy With Me) nincs digitális változata, csak az előző albumnak (My Son’s Home). Szállítással együtt $4 mondjuk abszolút nem sok egy hatszámos CD-ért.