sesam.hu

sesam is Péter Szilágyi, Engineering Manager at IBM Cloud, residing in Budapest, Hungary. This is his playground.

@Bajnai_Gordon

Nem tudom, ki írja ezeket a tweeteket, gondolom valami SM szakértésre felkért marketingcég gyakornoka, de a központozás után hiányzó szünetek már az írógép korában is gáznak számítottak.

Az egész fiókra elmondható mondjuk, hogy elég gagyi tartalmat tol. Kár érte, jó lehetőség lett volna, de így ez szerintem nem fog megszólítani senkit a Twitteren.

「なう」ってどういう意味?

On Japanese Twitter I saw a lot of tweets ending with「なう」— a grammar structure I wasn’t familiar with. Only it looked a lot like ‘now’ in Hiragana. But it couldn’t be that easy, could it…

Turns out that yes, that’s exactly what it is: a compact way to indicate something happening presently. It can be used with a noun or a verb, like ‘coffee now’「コーヒーなう」or ‘eating ramen’ 「ラーメン食ってるなう」. It’s not proper Japanese though, of course.

If you speak the language, here’s a thorough explanation: twitterの「なう」の意味と使い方.

QFT

“Amúgy egy szűk kör kivételével mindenki nyitottabb lesz a neten, ilyen a média természete, transzparens, ha nem akarsz mindig ezzel harcolni, akkor beletörődsz, és egy idő után rájössz, hogy sokkal egyszerűbb így élni, mint állandóan a jogosultságokat piszkálni a Facebookon meg lakatoskodni a csiripen, és izgulni, van-e betörő a 4sq-barátaid között.”

@setalosas a.k.a. Blumi a profilok.tw-n

Consistency

Nem tudom, kinek mennyire tűnt fel, de január 27-e óta bizony minden napra volt új bejegyzés. Egy hónapon át. “There is no try.”

Ez a sorozat most meg fog szakadni, ugyanis síelni fogok Franciaországban, és nem akarok időzített írásokkal csalni. Persze majd a hálózat helyzetétől függően meg lehet találni a TwitterFoursquareTumblr háromszögben.

Nincsenek blogok

Roppant érdekes, amit Blumi mondott a Kreatívnak: “blogjuk már rég nincs az embereknek”.

És tényleg. Mert minek, ha van Twitter, Tumblr meg Facebook. Főleg az utóbbi, ahol ugyanúgy lehet hosszabban is írni, és ráadásul egyből megvan a célcsoport, az ismerősök hálózata. Nem kell kikattintani, RSS-t olvasni, és instant gratification érkezik a Like gomb segítségével.

A blogra írni kell(ene). Utaánaolvasni a témának, összeszedni a gondolatokat, helyesírást ellenőrizni, és sorolhatnám. Macera. Ezzel szemben ott a Twitter, ahol 140 karaktered van a kiteljesedésre, vagy a Tumblr szinte tökéletes szerkesztői felülete. Ismerek olyat is, aki az írásait Facebook note formájában publikálja.

Egy videót vagy egy érdekes képet nagyságrandekkel egyszerűbb a fenti csatornákon megosztani, erre vannak kitalálva. Katt, ping, like. Egyetlen ellenpéldát tudok, a Yummie-t, ahol ha megnézed az utóbbi bejegyzések szinte mindegyike egy videó, kép vagy zeneszám, pár sorral megtűzve, ha egyáltalán. És mégis freeblogon van.

Azt mondjuk még mindig nem értem, hogy minek kell ezek után egy n+1-edik Postr.

Buzz Kill

“I should have been posting it here all along. Had I been doing so I’d have something to show for it. A record of my life for the last few years at the very least. But I ignored my blog and ran off with the sexy, shiny microblogs.”

Leo Laporte

SIM

Egyik okostelefonnak sincs túlzottan jó akkuideje: a gyönyörű érintőképernyőkért és a funkciógazdag alkalmazásokért azzal fizetünk, hogy gyakran egy napot sem bír ki töltés nélkül a készülék. Az utóbbi időben nekem is komoly bajaim voltak az iPhone-nal: gyakran minimális használat mellett is odáig jutott, hogy magától kikapcsolt, mire hazaértem, pedig aznap reggel vettem le a töltőről.

A furcsa az volt, hogy ezt a jelenséget csak időközönként produkálta. Néha magához tért, és a használathoz viszonyítva arányosan fogyott az akkuidő, aztán pár nap múlva ismét halottra fogyasztotta magát órák alatt.

A használati statisztika is érdekesen alakult. Az iPhone a készenléti idő mellett az aktív használat idejét külön is számolja. Furcsa módon azonban gyakran a telefon több órás használatot mutatott akkor is, amikor érintetlenül pihent az asztalon.

Próbálkoztam sok mindennel: gondoltam esetleg az iStat szerver monitor alkalmazás egyik beragadt folyamata lehet a ludas, de nem. Egy darabig úgy tűnt, az iTunes szinkronizáció megjavítja az akkut is, de ez sem vált be. A Cydiában is hiába frissítettem a muszájból telepített csomagokat. Úgy tűnt, ez már így fog maradni.

Előző hétvégén végül egy teljesen más probléma vezetett el a megoldáshoz: az iPhone megmakacsolta magát, és közölte: nincs szolgáltatás. Gyanússá kezdett válni a SIM, így a család különféle kártyáival felszerelkezve gyorstesztet végeztem, és valóban: csak az én SIM-emmel nem talált hálózatot.

Szombaton a kicsit még skizofrén Telenor – új brandelt zacskóban Pannon feliratú kártya – díjmentesen kicserélte a behalt alkatrészt. Nem mondom, sokáig húzta a SIM, még zöld színű Pannon GSM feliratú dolgozott az iPhoneban. Mondanom sem kell, amióta a telefon nem a haldokló kártya miatti állomáskeresésre vesztegeti az áramot, drasztikusan megnőtt a készenléti és használati ideje is.

A szolnoki viszonteladóban szerzett jó tapasztalataimról szóló csiripem óta szeret is a Telenor, még személyes üzenetben is üdvözöltek. Persze nincsenek illúzióim, de jól végzi a dolgát az új közösségi média szakértő lány.

Hero

Szóval közben viszonylag gyorsan sikerült megszereznem a gépem. Igazából meg is lepett, milyen kooperatív volt a vámhivatal: egy iskolalátogatásival igazoltam, hogy Kobében tanultam, és írtam egy nyilatkozatot, hogy már legalább fél éve használom a számítógépet. Ehhez képest én arra számítottam, hogy majd minden állításom megkérdőjelezik majd, és többféle hivatalos szervtől kell majd igazolást beszereznem, esetleg megbukik az egész azon, hogy nem voltam a japán címemre állandó lakosként bejelentve. Minderre nem került sor, hanem körülbelül háromnegyed óra ügyintézés után átvehettem a csomagom.

Amúgy ha valaki hasonló helyzetbe kerülne, az idevágó vámszabályok szerint a következő feltételeknek kell eleget tenni a vámmentességhez: legalább 12 hónapos tartós külföldi tartózkodás, a behozandó árut legalább fél éven át a származási országban kell használni, valamint az import nem lehet kereskedelmi célú, csak magán.

Az iMac megérkeztének folyományaképp végre szinkronizálni tudtam a telefonom és az iPodom, hiszen ezek az asztali gép iTunesához voltak hozzárendelve. Így rögtön lendületet kaptam további futáshoz is, hiszen bár nyilvánvalóan a testmozgás a lényeg, az én geek lelkemnek mégis kell, hogy a nikerunning.com díszes Flash chartjain követhessem nyomon a munkámat. Ráadásul GhostPunk a Twitterről meghívott egy barátságos “ki fut többet” versengésre, úgyhogy muszáj volt a hideg ellenére kicsit aktivizálni magam.

Sokan elhűlnek (jaj), hogy ezekben az ordas mínuszokban hogy lehet futni. Nos a helyzet az, hogy nem nagyon fázom sohasem: a réteges öltözködés és a folyamatos mozgás melegen tart. Egyedül a lábam szokott kihűlni kicsit, de ez nem is csoda, hiszen azt csak egy szál melegítő fedi általában, ellentétben a póló-pulóver-dzseki kombóval fent. Nyilván valami téli futásra optimalizált lábtyű nem ártana, de ahhoz bankot kéne rabolni.

Sokkal kellemetlenebb volt, hogy a kertvárosi jellegű utcáink a következőképpen néztek ki a napokban: alul eljegesedett vagy letaposott kemény réteg, amit vagy kicsit olvadt latyak vagy fagyott porhó fedett. Namost ezen futni az én kis alapvetően nyárias jellengű sima talpú cipőmben olyan volt, mintha a strand homokjában kellene előre jutni, vagy tükörjégen szaladni. Úgyhogy sebességrekordokat nem fogok megdönteni mostanság, de legalább – remélem – rövidebb távon is nagyobb izommunka megy végbe.

Amúgy kedves Nike, ha ezt olvassák, megtámogathatnának mondjuk egy pár cipővel cserébe a marketingért, mert az enyémen már konkrétan egy lyuk is található, amin bejön a hó.

Ha valaki a fentieket olvasva kedvet kapott csatlakozni a challengeünkhüz, azt még megteheti, mondjuk itt kommentet hagyva, vagy emailben. Figyelem: Nike+ chip szükséges.

Twitter in Japan

“Japan announced at the annual meeting of the International Whaling Commission (IWC) that it will extend its strictly scientific whale hunting research program to the relatively rare species of the so called fail whale, Kyodo News reports.”

twitterinjapan

via @tapir

Become a fun

Időnként biztosan mindenki belebotlik újságírói tévedésekbe vagy hozzá nem értést világosan tükröző cikkekbe. A lónak négy lába van ugyebár…

Valahogy az utóbbi időben megszaporodtak a hasonló esetek. Időben legrégebbről kezdve ez a Beszéljükmac-cikk borzolta fel az idegeim: ReSwitch: egy elkeseredett Apple fun, avagy ellenérv a szeretett Mac ellen hirdette a szalagcím. A fan (egyrészt rajongó, másrészt legyező/ventilátor) már igencsak beépült a világ összes nyelvébe, de úgy látszik írásban még mindig nem sikerült megjegyezni közte és a fun (szórakozás) közötti különbséget.

Az olvasói levélből még kiderült az is, hogy a felhasználó Machintos számítógépet használ. Nem gond, én is szoktam elgépelni dolgokat a blogon, csak innentől egyre nehezebb komolyan venni a cikkíró mondanivalóját. Örvendetes látni viszont, hogy a portál elolvasva a beérkezett kommenteket korrekciót végzett, és kijavította az ominózus hibákat. Azért az oldal permalinkje még őrzi az eredeti írásmódot például.

Rendben, mondhatjuk persze, de egy olvasói levéltől nem várhatunk el pontosságot és helyességet. Leszűrhető belőle, hogy a beküldő valószínűleg helyesen választott karriert, amikor nem szavak papírra vetésével kívánta megkeresni a napi betevőt, de nem több. Ezzel szemben az Index Magyarósi Csabája ha jól tudom, akkor a techrovatnál dolgozik, és ennek a fényében eléggé égő, hogy rácsodálkozott tesztjében a 60 fölé nem kúszó FPS értékre.

A Qwerty MaxxX brutális konfigurációja állt a tesztasztalon, és nyilván előkerültek a játékok az izzasztás során. Ezek küzül mindegyik vagy 60 kép per másodperc vagy ennek valamely hányadosát produkálta, amelyből a cikkíró levonta a következtetést: hiába erős a gép, ennyit tud. Persze bármelyik tizenéves gamer rögtön szólt volna, hogy a v-sync a ludas a dologban: egy szoftveres kapcsoló, ami arra hivatott, hogy a játék frissítési frekvenciáját ne engedje a monitoré fölé menni, ilyen módon megakadályozva, hogy a képben esetenként csúnya törés keletkezzen. A modern LCD monitorok frissítése ugyanis pont 60Hz.

Ez a cikk is visszakerült kis szerkesztésre, és most már kevésbé otrombán naív (a v-sync is szerepel már benne), de a teszteket azért nem sikerült megismételni olyan körülmények között, hogy értékelhető eredményt is mutassanak. Egy játékosnak ugyanis a v-sync bekapcsolásával kapott számok körülbelül annyit mondanak, mintha a Totalcar összemérne egy Ferrarit egy Porschéval a belvárosban 50-es sebességkorlátnál.

Végül a tárgyi és az angoltudás hiánya kombinálódott a NOL-nál a Twitterről szóló cikkükben:

A csatorna, amin keresztül mindezt megtehetik, az lehet sms, a Twitter honlapja, lehetnek azonnali üzenetküldő alkalmazások és lehet egy speciálisan erre a célra a saját számítógépünkre letöltött kis program is, ez utóbbit nevezzük Twitter API-nak.

Nem így van, ugyanis API-nak (Application Programming Interface) azt a felületet (eljárások, szolgáltatások és ezek leírása) nevezzük, amin keresztül a nevezett külsős programok csatlakozhatnak a Twitterhez. A saját számítógépünkre letöltött kis programok azok nemes egyszerűséggel kis programok. Mondjuk ha a cikk írója rákeresett volna a rövidítés jelentésére – ha már leírja – akkor lehet, hogy gyanút foghatott volna. Illetve ez utóbbi sem biztos, hiszen itt is probléma az angol:

Ezek után mondja azt valaki, hogy nem egy kialakuló trendről, hanem csak egy divathóbortról beszélünk – ezt már Váraljay Gábriel, egy hazai “fun” mondja, aki nem csupán rajongó: hónapok óta időt és energiát fektet abba, hogy marketingeszközként használja a szolgáltatást.

Na, itt is megjelentek a funok. Ez biztosan valami magyar jelenség, vagy ő is ott tanult angolt, ahol Áder “I’m a meeting” János (immáron MEP).

Nem tudom persze, hogy működik az online média, de a nagyobb szereplőknél egy szerkesztő vagy ne adj’ isten korrektor csak elolvassa ezeket, nem? Legalább a fun/fan dolgot ki lehetett volna szűrni. Valamint azzal is tisztában vagyok, hogy nem lehet egy újságíró egyben polihisztor is, viszont csak lehetett volna találni valakit, aki szánt volna rá öt percet, hogy átfussa, és látott már webkettőt. Azt hiszem ilyen kvalitású cikkeket én is tudnék írni.

Illetve nem, I’m just a media-terrorist.