🏢 Engineering Manager ⛰ trail runner 🇭🇺 Budapest, Hungary

Vértes Terep Ultramaraton

This ultra distance trail race took place in Vértes, a hilly area lying some fifty kilometres off of Budapest. It was my second proper trail run event and the first that could be classified as an ultra distance. (Wikipedia says any footrace longer than the traditional marathon length of 42.195 kilometres (26.219 mi) qualifies as an ultramarathon.) The official distance was measured at 50.6 kilometres with 1245 metres of height gain. The cutoff time was set at 8 hours with additional time limits for the aid stations.

Despite the summer-like weather of the preceding days a cold spell was forecast for the race day with a possibility for rain even until the last minute. In reality the sun started to break through the clouds even before the 9 am starting time and continued to shine all day long. My tights and long-sleeve T-shirt was okay for the start but I became somewhat overheated towards the end. With the knee-high compression socks I think, in retrospect, that I could have gotten away with wearing shorts and a short-sleeved T-shirt only. To be on the safe side I even carried a jacket in my backpack.

The first nine kilometres were known to me as we’ve run the course of the half-marathon race the previous week with Fanni in order for her to be familiar with the route. It was a definite advantage to know which uphill parts were steeper and how long they lasted. Afterwards the unknown trails were a little harder to judge especially since the itinerary was missing the height profile.

Up until the halfway point the course was the same for the marathon and ultra distance runners. The split occurred at the end of the village of Várgesztes. Surprisingly there was no crew member to guide the runners at this very crucial point which caused a bit of a confusion. Even though I remembered which trail to follow some marathoner girls tried to convince me to go the other way. Also it was quite a different experience to suddenly find myself absolutely alone in the woods. Up until that point I ran surrounded by people no farther than a couple of meters in front of me and behind. Left to my own devices it became important to look for the ribbons indicating the route as I could no longer rely on simply following the herd. This was the point I put on some music, too, to battle the oppressing solitude.

I didn’t meet any other runner until the third aid station save some locals who guided me when I entered Vérteskozma and both the trail markers and the ribbons disappeared. The crew told me that despite how it looked I was in fact in the middle of the pack. It was very encouraging to hear so I soldiered on.

I lost some time after that trying to send a sign of life to Fanni but realised that there was absolutely no cellphone reception in the area. The trail continued in some kind of crevice with a slight incline. I managed to keep a steady pace and took over some others who resorted to hiking. When I reached halfway to the next aid station I also managed to place a call to ensure I was okay.

I was quite satisfied with my performance mostly taking over people either by power hiking on inclines faster than them or simply being able to keep running instead of walking. The only people who took over me were ones we’ve kept switching places with depending on the conditions.

I didn’t spend too much time at aid stations just asked for a sip of coke then had my flask refilled at first with isotonic drink then simply with water. The first three times I had some slices of salami and cheese, too, afterwards I just drank. I had four gels with me I planned to eat every ten kilometres but ended up only having two. Fanni also supplied me with a magnesium and an energy shot (carb liquid). The former I drank halfway, the latter after about 30 kilometres instead of a gel. It felt easier to digest than the jam-like gels.

Despite the magnesium shot I started to develop cramps in the back of my right thigh for the last ten kilometres. Apparently I could have stacked up a larger dose of that instead of the gels. Other than the intermittent cramps the heat bothered me the most in the end where the route went through some open areas with direct sunlight. The last few kilometres I kept glancing back because someone was advancing on me which gave me a boost so powerful I almost caught up with the person in front of me.

I finished with 6:03:44, just a little over six hours. At the time I felt satisfied, however, today the official results came and it was somewhat disheartening to realise that I ended up only 81st out of the 106 that finished. There were only twelve women but nine of them had a better time than me as well placing me 90th out of 118 altogether. There is a definite room for improvement.

Blue Trail #15

The fifteenth leg of the National Blue Trail crosses the Pilis Mountains, from the borders of Budapest (Üröm) up to Dobogókő.

It’s advised to be cautious right at the start because the promised track along the stream is in reality walled off by a corn field and overgrown with stinging nettles.

The rest of the route goes through various nature reserves which is why different animals can be spotted along the way like this stag beetle.

Stag beetle

Or this grass snake which we’ve only noticed because it started slithering away.


We’ve also seen a couple of rabbits hopping away but they proved to be impossible to photograph.

The Dera-creek near Pilisszentkereszt is one of the more spectacular parts of the trail. The route criss-crosses the stream below through several wooden bridges.


It was under construction during our trip as demonstrated by these half-finished signs.

Half-finished signs

Finally the route culminates at the highest point of the Visegrád Hills, Dobogókő, from where a stunning view of the Danube opens up.

The Danube from Dobogókő

Completing this brought us to 77.5 kilometres (6.7%).

Blue Trail #12

This is one of the shorter and more accessible sections of the trail. Both the starting and the end points are train stations on the same line with regular service to Budapest.

Much of the track goes through grassy or bushy areas without much shade so do pack sunscreen. It is not, however, plain. There is  a fair amount of climbing involved to the hills around the villages.

Up from Kesztölc

Between Kesztölc and Klastrompuszta the route goes through a meadow with millions of butterflies.

Throngs of butterflies and insects in the field

Next the trail passes the ruins of the Monastery of the Holy Cross where Blessed Eusebius1 of Esztergom founded the Order of Saint Paul the First Hermit.

Unfortunately there was not much to see apart from the church during this section. We had some trouble with the mud where the trail follows a road shared with vehicles and at one point a fallen tree blocked the path a bit.

It fell…

Anyway, here are some cats we passed on the way.

Afternoon nap

Since I last wrote about the section we have completed previously the official National Blue Trail website was renewed. The errors related to the locations of the stamps were corrected and the distances recalculated. Henceforth I will continue to use the website’s data since it’s the most up-to-date.

As of writing this our status is 54.6 kilometres completed out of 1160. (4.7%)

1, Eusebius is ‘Özséb’ in Hungarian, which I was convinced to be a girl’s name…

Blue Trail #14

The 14th section of the National Blue Trail takes you through the hills of Buda. Starting from the Children’s Railway it goes around a former airfield and over Hármashatár-hill ending at a brick factory operated by Wienerberger.

Hármashatárhegyi Repülőtér

The airfield closed down in 2014 and is now pretty much just a grassy plain. When we were there some people flew model airplanes which sounded like mosquitoes. Since it used to be an official airfield, it even has an IATA/ICAO code: LHHH.


A gentle climb follows up to the Árpád-kilátó offering a scenic view of the city below.


The next stamping place is up on Hármashatár-hill. The stamp used to be at the old lookout tower, but since its reconstruction the box was moved to a utility pole along the route. I assume now that the new tower’s been finished, the stamp will be moved back to its old place again.


By the time we were descending the hill the sun was close to setting.


A short walk later comes another stamping place where the weekend cottages start appearing. Here, again, the official site proved to be outdated: the stamp is on a pole instead of being affixed to the first hut’s fence. First time I saw a sign like this, though.

pecsét helye

From there the path mostly goes down in a serpentine track. Until the very end it stays in the woods. As the route curves around the steep hillside sometimes trees can be seen that could no longer hang on and fell. Even important ones, like this.


Current status: 35.6km of 1118km.


A Kéktúra útvonala a Vas megyei Írott-kőtől a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóháza között 1118 km hosszúságban kék sávval jelzett turistaút.

A Budapesti Lokomotív Sportkör Természetjáró Szakosztálya már 1952-ben bevezette a gamificationt, így indult el nem csak Magyarország, de egész Európa első hosszú távú turistaútja. Lehet persze csak úgy mászkálni is a világba, de Fannival kitaláltuk, hogy végigmegyünk ezen.

A teljesítéshez igazoló füzetet kell vásárolni a Magyar Természetjáró Szövetségnél. Az iroda a Károly körút 11. 7. emeletén van az Európa Center irodaházban. A füzetben benne van az összes szakasz térképpel együtt. Egy szakaszt teljesíteni akár részletekben is lehet, a lényeg, hogy minden kezdő és végpont pecsételőhelyen legyen, és minden újrakezdésnél kerüljön a füzetbe pecsét.


Első alkalomra egy Budapesthez közeli szakaszt tűztünk ki: a 13. számú túra Piliscsabától Hűvösvölgyig tart. Piliscsaba vasútállomásra a Nyugati pályaudvarról mennek óránként vonatok, és nagyjából egy óra az út.

Bár a oldal tartalmaz leírásokat a pecsételő helyekről, kapásból rossz információra bukkantunk, hiszen a piliscsabai pecsét az állomás felújítása óta máshová került. Az épületnek háttal állva balra, a Wesselényi utcában van egy póznára szerelve.

Kéktúra pecsét, Piliscsaba vá.

Hasznos tanács volt a füzet vásárlásakor, hogy legyen nálunk bélyegzőpárna. A három érintett pontból ugyanis egyiknél sem volt, és az elég lutri, hogy a pecsételőn maradt-e épp elég festék az előző alkalom óta. Egy ilyen kis négyzet alakú cucc bőven elég, pont ekkorák a pecsétek is.

Kéktúra felszerelés

A másik—gondolom—tipikus hiba, amit el lehet követni, hogy nagy elégedetten elindultunk a Wesselényi utcán, és majd’ egy kilométer után ugrott be, hogy ellenőrizni kellene amúgy jó-e az irány. Nyilván vissza kellett fordulni, mert a 12. szakaszt kezdtük el véletlenül.

Naptejet sem vittünk, amiből végül nem lett gond, de nem árt, mert a szakasz első pár kilométere itt is a falun át illetve füves területen vezetett. A vasárnapi ebéd után nem sok élet volt az utcákon, mint azt a mellékelt ábra mutatja.

Vasárnapi ebéd utáni szunya

Az erdőben hűvösebb volt, cserébe millió bogár rajzott, egyenesen bele a szemembe. A szakasznak ez a része egy völgyön át vezet, majd hegymászás következik.


A második eltévedésünk a Zsíros-hegyen történt: a füves hegytetőn a földön fekvő kövekre festett jeleken kívül nem nagyon volt más lehetőség az út követésére, így lemaradtunk egy kanyarról, és majdnem elkerültük a Zsíros-hegyi turistaház romját.

Nagy-Szénás teteje

Pedig a volt turistaház avtaásának 90. évfordulójára emlékezve pont az ottjártunkat megelőző nap helyeztek ki egy emléktáblát.

Nagy-Szénási turistaház romja

A hegyről lefelé menet a bélyegző ezúttal tényleg ott volt, ahol a weboldal írta: a Muflon Itató előtt egy fán.

A felfestések minősége és mennyisége pedig tényleg attól függ, melyik település felelős értük. Nagykovácsi például egészen komolyan veszi a jelzéseket.

Nagykovácsiban komolyan veszik a tájékoztatást

A végéhez közel még jutottak izgalmak: a Remete-hegyről egyrészt gyönyörű a kilátás, másrészt egy jó meredek köves lejtőn kell leereszkedni a Remete-szurdokba.

Kilátás a Remete-szurdokba

Az út vége kicsit unalmasabb, lakott területen aszfalton vezet. Majdnem ránk is sötétedett, mire elértük a Gyermekvasutat. Itt található az emléktábla az Kéktúra megindításának 50. évfordulója alkalmából, a pecsételő pedig az első vágány mellett fent a peronon.


Bár azt gondoltuk, majd mennyivel gyorsabbak leszünk a 4 km/ó sebességnél, amivel a tájékoztató füzet az időt számolja, végül nem így lett. Viszont a kerülőkkel az eredeti 21,7 kilométerhez képest 25-nél is többet mentünk.

Kéktúra az Endomondon

Endomondon követtem a túrát: az általam használt alkalmazások közül csak ezen van hiking opció. Előnye, hogy GPX formátumban bármikor exportálható az út, ha esetleg átköltöznék más rendszerre. Az iPhone-ra elérhető túrázós alkalmazásokról amúgy gklka írt az Appleblognak. Én ebből a Stemplit néztem meg, de teljesen elvették a kedvem az érétkelések: ahhoz képest, hogy fizetős, régi adatokat mutat, és még jó ronda is hozzá.

Szóval ott tartunk, hogy 21,7 / 1118.

Höga Kusten Trail

Höga Kusten Trail är ett upplevelselopp som tar dig genom världsarvet Höga Kusten absoluta höjdpunkter. Du har 12 timmar på dig att ta dig 43 kilometer genom Skuleskogen, över Stampberget och Slåttdalsberget, genom Slåttdalskrevan och längst den skimrande kusten innan du avslutar genom att följa Höga Kustenleden upp för det mäktiga Skuleberget. Höga Kusten Trail passar både elitmotionärer och dig som vill jogga eller snabbvandra fram genom en storslagen miljö. Välkommen till 43 kilometer av upplevelser!