sesam.hu

sesam is Péter Szilágyi, Engineering Manager at IBM Cloud, residing in Budapest, Hungary. This is his playground.

Jobbak a japán telefonok?

Miért van az, hogy Japánban többet tudnak a mobiltelefonok, és általánosan jobb az internet-elérés, mint az USÁ-ban? Benedict Evans ex-Orange stratéga válaszát olvastam a minap.

A kérdés amerikai része egyszerű: az USA szembement a sztenderdekkel, és más frekvenciát, más technológiákat választott, így sok nagy mobilgyártó döntött úgy, hogy nem éri meg foglalkozni a piaccal.

Az egyedi megoldások alkalmazása Japánra is igaz: például a 2. generációs mobilhálózat a GSM-mel szemben az NTT DoCoMo saját PDC szabványára épült, a 3G pedig jelenleg WCDMA alapú. Ennek ellenére mégsem jártak úgy, mint az USA.

A japán internetezésről szóló bejegyzésemben én is azt hoztam fel, hogy a japánok viszonylag kevés időt töltenek otthon, viszont rengeteget utaznak, és kiváló a tömegközlekedési rendszer, így mindenki a mobilján netezik. Emellett Evans kiemel egy másik aspektust is, az NTT egyeduralmát.

Az NTT mobilszolgáltatója, a DoCoMo rendelkezik a japán piac körülbelül 50%-ával, és ezt a szintet a kezdetektől fogva tartja. Ebből ered, hogy képes volt egy olyan modellt kifejleszteni, ami a világon egyedülálló: a szolgáltató uralja a készülékpiacot.

A DoCoMo nem gyárt telefonokat, viszont példátlan mértékben beleszól a funkcionalitásba. A gyártók részletes specifikációkat kapnak, az alapján kell gyártani a készülékeket. A telefonokat aztán a szolgáltató árulja, a gyártóknak nincs direkt eladási lehetőségük. A mobilok minden funkciója a szolgáltató szabványa szerint készül, de még a menürendszer is meg van határozva.

Amikor az NTT kitalált valamit, például az i-Mode internetet, akkor egyszerűen azt mondhatta a gyártóknak: tessék, itt a specifikáció, ilyen lesz a telefonon az internet, minden készülékbe kell, ezt tegyétek bele, most. Ugyanezt csinálja az au KDDI és a Softbank is: Japánban minden ütőkártya a szolgáltatónál van. A Nokia ki is vonult a piacról, mint a szél.

Európában ilyesmi elképzelhetetlen. Egy szolgáltató sem csinálhat csak a saját hálózatára kitalált mobilt. A Vodafone-nak például voltak ilyen törekvései a Live-val, de az is kudarcba fulladt. Országspecifikus készülékekre sincs nagyon lehetőség.

Egészen az iPhone-ig nem volt példa az integrált modell sikerére. Az Apple ügyesen megtörte a szolgáltatókat az exkluzív készülékkel, akik így elfogadták az őket teljesen kihagyó alkalmazásdisztribúciós modellt, és sokszor belementek a korlátlan adatforgalmat adó iPhone-only csomagokba is. (Érdekes lesz látni például, hogy ennek lesz-e hatása a japán piacra, és milyen.)

Végül még egy szignifikáns különbség a kinti és itteni rendszerek között, hogy a japán előfizetések mindegyike hagyományosan utólag fizetett, azaz az itthon olyan népszerű feltöltőkártyás megoldást maximum a turistáknak ajánlják a reptereken. Az egy előfizetőre jutó bevétel (ARPU) is jóval magasabb, mint Európában vagy Amerikában, így a szolgáltatók sokszor ingyen vagy jelképes összegért adják oda a felsőkategóriás készülékeket.

Az én személyes tapasztalatom az volt ezzel, hogy bár valóban szuper mobilokat lehet kapni, és japán életszínvonallal mérve az előfizetés sem sok, annyira a helyi igényekre van kitalálva a rendszer, hogy nem tudtam nagyon lelkesedni. Az internet-elérés nem sokat ér, ha csak japánul megy, és csak a szolgáltató tartalmát érem el vele. A készülékeket az országból kivinni nem nagyon lehet, bár mostanában megjelentek a GSM hálózatot is elviselő, SIM-et is befogadó darabok, amik persze ettől még nem kártyafüggetlenek. A mobilos fizetési lehetőség viszont nagyon hasznos volt.

A mobiltelefóniáról és más érdekességekről Szabolcs is írt a saját blogjában, láthatóan komoly kutatómunkával megtámogatva. Ehhez a bejegyzéshez leginkább a Digitális kommunikáció Japánban és a Mobilkommunikáció sikere mögött meghúzódó okok címűek passzolnak.

Telefonnal fizetni

Valamikor nagyon régen, amikor még PC-X volt a GameStar (talán), olvastam egy cikket arról, hogy a világ fejlettebb részein lehet mobiltelefonnal intézni a vásárlást: egyszerűen hozzácsapják az összegeket a mobilszámlához. Utópia.

Mint kiderült, ilyen van itthon is már, sőt a bevásárlást is lehet így intézni.

Ezzel kapcsolatban úgy emlékeztem, megírtam, hogyan működik a hasonló rendszer Japánban, de most nem találok ilyen bejegyzést. Lehet, hogy csak akartam…

Szóval a második telefonomban volt egy külön chip, amivel lehetett fizetni is. Elég jól volt megoldva: a chiphez hozzá lehetett rendelni egy hitelkártyát (5 perces munkával, a telefon böngészőjén akár), amivel fel lehetett tölteni, majd levásárolni az összeget. Ha valaki nem akart kártyázni, akkor rengeteg elfogadóhelyen működtek terminálok, ahol a telefont az érzékelőhöz hozzáérintve elég volt csak beadni a gépbe a papírpénzt, és már meg is jelent a számlán. A vásárlás pedig mindössze annyi volt, mint a fenti terminálok esetén: hozzáérintettem a telefont a kasszánál felszerelt érzékelőhöz. Csengetett picit, és kész. Nagyon sok helyen lehetett használni: éjjel-nappalikban, moziban, élelmiszerboltban, Észak-Japánban pedig még a vasúton is.

Ehhez képest a magyar rendszer horror: ki fogja ezt használni? Már a leszerződés macera, hiszen új számlát kell nyitni az FHB banknál. Ilyesmire biztosan sokan rávehetőek. Azután nézzük a fizetés menetét:

A MobilFizetés használata során a kasszánál nincs más dolgunk, mint jeleznünk a pénztárosnak, hogy MobilFizetéssel fizetünk, aki ezután a tranzakció elindításához elkéri mobilszámunkat, vagy MobilFizetés azonosítónkat. Az azonosító átadása akár egy vonalkód leolvasásával is megtörténhet, még tovább egyszerűsítve a fizetési folyamatot. Ezt a vonalkódot az ügyfelek a szerződéskötés után megkapják matrica formájában. A tranzakció elindítását követően kisvártatva megérkezik a MobilFizetés üzenet a készülékünkre, amelyet a MobilFizetésben már megszokott módon az “mSzámlánk” kiválasztásával, majd a szolgáltatáshoz tartozó PIN-kód (az úgynevezett mKód) megadásával saját mobilkészülékünkön hagyhatunk jóvá. Ezután a kassza kinyomtatja a blokkot, és már készen is vagyunk a fizetéssel. (Origo)

Bediktálod a telefonszámod a pénztárosnak az egész sor füle hallatára. Életszerű, nem? Szóval legyen vonalkód, majd vársz az SMS-re, aztán pötyögsz autentikációs kódot, aztán vársz, amíg ez eljut a kasszáshoz is. Ez lenne az egyszerű és gyors folyamat? Így leírva nem is nagyon érthető szerintem. mSzámlánk kiválasztása? Akkor ez valami app?

Emlékeztető: hozzáérinted a telefont, csilingel, kész.

Azt írják, nem hosszabb, mint kártyával fizetni. Ezzel csak az a baj, hogy Magyarországon a legtöbb helyen a kártyás fizetés semmivel sem gyorsabb vagy egyszerűbb, mint a készpénzes. (Üdítő kivételek a MÁV jegyutomatái, ahol tényleg azonnali a tranzakció.) Inkább az van, hogy a pénztárosnő elordítja magát: kártyázok! Mert egy telefonvonalon van az egész kasszasor. A cucc vonalra vár, betárcsáz, válaszra vár, épp csak a modemhang hiányzik a retro nirvánához. A szolnoki vasútállomáson legutóbb bevallották, hogy az állomás információs telefonszáma és a bankkártyás fizetés vonala egy és ugyanaz. Nem csoda, hogy nem lehet őket felhívni…

És a legjobb: vásárlásonként ez a tortúra 20 forintjába kerül a telefonját  a kasszánál villogtatni vágyónak, mert felszámolják az SMS díját. A bolondnak is megéri.