SeSam.hu

SeSam is Péter Szilágyi, Knowledgebase Expert at Ustream.tv and a student at Corvinus University residing in Budapest, Hungary. This is his playground.

Twenty-thirteen

Ez a születésnapi számvetés nagyon megtetszett, úgyhogy ezt nyúlom le az évértékelőhöz. Átolvasva úgy tűnik, az év második felére kezdtek felpörögni a dolgok.

Tesóm kiköltözött Esslingenbe dolgozni, én meg amint lehetett meglátogattam. Épp húsvét volt, úgyhogy minden be volt zárva, ennek ellenére kiválóan éreztem magam.

Elvezettem Szlovéniába csoportosan nyaralni egy gyönyörű kisvárosba. Sőt, egy napra átlátogattunk Olaszországba is. A jogosítványom ezalatt az okmányirodában pihent.

Nem olvastam el ötven könyvet, harmincat viszont igen.

Volt egy másik harmincas is. Még soha nem szervezett nekem senki meglepetés születésnapi bulit, le is döbbentem teljesen.

Életemben először csontom törtem, utána három hétig felkötött karral kellett mászkálnom. Azóta aszimmetrikus vagyok.

Kaptam ajándékba Tanz der Vampire jegyet Berlinbe, úgyhogy random mini-nyaralás keretében bejártuk tesóval a várost, és ettünk a legjobb helyi hamburgerezőnél, amit egy használaton kívüli WC-ben rendeztek be.

A berlini mellett a másik Falat is megnéztem, és soha többet nem lesz már koncertélmény ugyanolyan.

Az augusztus 20-i tűzijátékot már az új irodánk tetjéről láttam. Idén meg beköltözünk.

Voltam még egyszer Stuttgartban, találkoztam Stefannal, Nicole-lal és Julissal, meg eljutottam a Mercedes múzeumba is.

Meghívtak a Nike Futóblogba társszerzőnek. A futással kapcsolatos évértékelőm már oda írtam.

4530 kilométert töltöttem biciklin.

Második évfordulóm a Ustreamnél. Az év végén meglepetésszerűen megszűnt a pozícióm, de annyira szeretnek, hogy új munkát kaptam, sokkal több függetlenséggel, egyben felelősséggel.

Idén nem írt Neil újévi kívánságot, úgyhogy itt a tavalyi.

2013 könyvekben

Tavaly másodjára futottam neki az 50 könyvet elolvasok kihívásnak. TL;DR: nem sikerült.

Először egy kicsit a szabályokról. Az olvasmányaimat Goodreadsen tartom nyilván. Három dolog miatt esett erre az oldalra a választásom: a nemzetközi szolgáltatásokban hiszek, legnagyobb részt amúgy is angolul olvasok, és a Moly katasztrofálisan rosszul használható.

Utólag nem viszek fel könyvet, kivéve ha újraolvasom. Később látható lesz, ezzel “csalok” egy kicsit, hiszen az idei könyveim közül is van, amit másodjára (sokadjára) olvastam újra, vagy épp angol eredetiben.

Először 2012-ben jelöltem ki az 50 könyves célt, akkor 26-tal zártam az évet, ami 9905 oldalt jelent, köszönhetően nem kis részben az A Song of Ice and Fire sorozatnak.

Tavaly látszólag jobban teljesítettem 30 elolvasott könyvvel,  viszont ezek összesen mindössze 8738 oldalt tettek ki. Arányaiban több volt viszont az új könyv, ami végül is a cél lenne. A harmincból mindössze egy volt magyar, Brainoiz munkája. Sznob vagyok, rosszul viselem a fordításokat.

Ami még hozzátartozik a dologhoz, hogy hihetetlen löketet adott az egész projektnek, hogy megajándékoztam magam egy Kindle Paperwhite-tal. Könyvespolc ide vagy oda, a tény, hogy utazáskor az egész könyvtár nálam van, vagy ha épp éjfélkor fejezek be egy könyvet, és egy percen belül tudom olvasni a folytatást vásárlással együtt, az utánozhatatlan.

És akkor darabonként. Kicsit nehéz értelmes dolgokat írni az élményekről így hónapok távlatából, de igyekezni fogok:

  1. Sir Arthur Conan Doyle: A Study in Scarlet — Ez alapján készült ugye az első BBC Sherlock-epizód, otthon meg megtaláltam a polcon egy csomó Penguin-kiadást, úgyhogy rámentem. Nem mai könyv, az angolja is olyan, ezért elég nehéz olvasni, de ha belejön az ember, érdekes. Meg az is, hogy hogyan modernizálták a sztorit a sorozat-adaptációban.
  2. J.K. Rowling: A Casual Vacancy — Karácsonyra kaptam tesómtól. Megértem, aki csalódott, mert ez nem Harry Potter, hanem egy nagyon valós regény egy angol kisvárosról. Viszont nagyon intelligens, szép szavakat tanultam belőle, és a végére már nagyon szurkoltam az egyes sorsokért, kivel mi lesz. Nagyon tetszett.
  3. Nick Hornby: Slam — Elvileg egy YA regény egy deszkás fiúról, akit nagyon fiatal anyja egyedül nevel. A sors fintora, hogy a srácnak sikerül pont ugyanazt a hibát elkövetnie, mint az anyjának annak idején. Kicsit lehangoló, férfiként ijesztő, bár néha sikerül humorral oldani a dolgot, de nagyon átsüt rajta a nevelő szándék, meg hogy izzadtságszagúan akar fiatalos/menő lenni a Tony Hawk vonallal. Nem igazán jött be végül, Hornby bármelyik másik műve sokkal jobb volt ennél.
  4. J.K. Rowling: Harry Potter and the Chamber of Secrets — Észrevettem, hogy még hem vittem fel Goodreadsbe, így egy gyors újraolvasást tartottam. Nosztalgia, amikor egész éjjel fent maradtam, hogy befejezzem.
  5. J.K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban — Ugyanaz, mint az előző, hozzátéve, hogy talán ennek a könyvnek a legjobb a történetvezetése a sorozatból, még negyvenkettedjére is el tudok benne merülni.
  6. Harper Lee: To Kill a Mockingbird — Gondolom országosan így van, de arra jutottam, hogy az oktatásunkból szinte teljesen hiányzik az amerikai irodalom. Ez is egy olyan könyv, amit egy csomó filmben megemlítenek, és már kezdtem szégyellni magam, hogy nem olvastam. Zseniális, hogy a gyerek főszereplők szemszögén keresztül láttat egy olyan súlyos témát, mint a faji megkülönböztetés. És ahogy egy hatévesnek sem pontosan világos, hogy mi történik körülötte, ezen a szűrőn keresztül az olvasó is csak sejthet, kilogikázhat dolgokat. Nem véletlenül lett klasszikus.
  7. Stephen King: The Shining — Szintén hiánypótló olvasás. Az itthoni köztudatban szerintem King erősen be van skatulyázva a ponyva-horror kategóriába, pedig mennyivel több ennél. (Talán jól jelzi ezt, hogy amikor öcsémnek javasoltam a The Green Milet, félbehagyta, mert túl nehéznek találta az angolját.) Ebben is nagyon finoman keveredik a hétköznapi kézzelfogható tragédia a megmagyarázhatatlannal. Még nem került rá sor, de nagyon kíváncsi vagyok, milyen film lett belőle. Narancsillat, REDRUM.
  8. China Miéville: Konzulváros — A kakukktojás, amit magyarul olastam. Sőt, írtam is róla annak idején. Nagyon-nagyon tetszett, annyira intelligens és ötletes. Menjetek érte a könyvesboltba most.
  9. Isaac Marion: Warm Bodies — Mindenképp el akartam a film előtt olvasni könyvben. Aki a zombis téma miatt átugraná, ne tegye: iszonyú humoros darab, nagyon jó szórakozás. Szerencsére nem veszi komolyan magát, és kiválóan önmegtartóztató, ami a fölösleges pátoszt illeti. Valamint a könyv — minő meglepetés — jobb, mint a film, többek között a befejezés is kevésbé nyálas.
  10. Hannu Rajaniemi: The Quantum Thief — Ha sorrendet kellene felállítani az idei olvasmányokból, dobogón lenne. Brilliáns az egész, ahogy a matematika, informatika, és egyéb természettudományok áthatják a szöveget. Olyan, mint egy fraktál, mondatszinten lehet élvezni az intelligenciából fakadó szépséget. Szeretném az író agyát; valami olyasmi lehet, mint a sorozatbeli Sherlocké.
  11. F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby — A film után kíváncsi voltam a regényre is. Kicsit mások a karakterek, jobban érthető néhány jellem. Így teljes a kép.
  12. Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane — A másik képzeletbeli dobogós. Ez most megint egy urban fantasy Neiltől, csak felnőtteknek. Szövevényes és szép és elgondolkodtató, és most, hogy idézetet kerestem, percekre sikerült elvesznem bennük. De akkor legyen az óceánszemű macska Lóritól, amit maga az író is reblogolt.
  13. Stephen Chobsky: The Perks of Being a Wallflower — Ehhez a könyvhöz meglehetősen hű a film, ennek ellenére érdemes elolvasni, mert nyilván többet lehet leírni, mint megmutatni. Egyformán érzelmi hullámvasút mindkettő.
  14. Philip K. Dick: Do Androids Dream of Electric Sheep — Régi tartozásom törlesztettem vele, és meglepett. Tudtam, hogy ez alapján készült a Blade Runner, és körülbelül ennyi. Talán annyiban hasonlítanak, hogy mindkét mű igazán melankolikus, komoly filozófiai kérdésekkel.
  15. Hannu Rajaniemi: The Fractal Prince — A Kvantumtolvaj folytatása, és ha lehet, még olyanabb, mint az előző. Imádtam, és tűkön ülve várom a harmadik részt. Illetve ide még képzeljetek legalább három sornyi lelkendezést.
  16. Richard Matheson: I am Legend — Ebből is filmet csináltak ugye, én meg csodálkozva láttam, hogy a regény 1954-es. Az poszt-apokaliptikus alaphelyzetig meg is van az egyezés, a könyv viszont egészen máshová vezeti ki a cselekményt, így értelmet nyer a cím is. A stílus kedvelőinek nagyon ajánlott.
  17. Orson Scott Card: Ender’s Game — A dobogó utolsó résztvevője. (De ez nem rangsor!) Letehetetlen. Egyszerűen faltam. Egy YA nedves álom az egész, bele se merek gondolni, mennyire élveztem volna ezt a könyvet mondjuk gimnazistaként.
  18. Matthew Quick: The Silver Linings Playbook — Szerintem ebből egy nagyon jó filmet csináltak, de ebben az esetben is igaz, hogy kevesebb csöpögés került a könyvbe. Az őrültek őrültebbek, a szituációk valóságosabbak.
  19. Agatha Christie: Why Didn’t The Ask Evans? — A feldolgozása ment a tévében (Natalie Dormerrel!), így hirtelen felindulásból elolvastam. Az az érdekessége, hogy (a TV verzióval ellentétben) sem Miss Marple, sem Poirot nem szerepel a könyvben, hanem a két fiatal körül forog a sztori. Pont emiatt vegyes a megítélése, de nekem nagyon bejött.
  20. Terry Pratchett & Neil Gaiman: Good Omens — Bevallom, nem erre számítottam. Ez egy nagyon humoros, bibliai utalásokkal teli könyv, és kiváló szórakozás. Aziraphale (angyal) és Crowley (démon) évődései egymással zseniálisak.
  21. Daniel Keyes: Flowers for Algernon — Nem emlékszem hány éves voltam, de fiatal, amikor apa a kezembe adta, akkor a magyar fordítást. Spoiler nélkül csak annyit tudok írni, hogy nagyon durva morális kérdések kerülnek elő. Erkölcstan órán talán el lehetne olvastatni. Az emberiséget nem fogja senki jobban megszeretni tőle, az biztos. Talán emiatt nem tartottam soha humorosnak a Szalacsi-jellegű mémeket.
  22. Amber Lynn Natusch: Caged — Kindle-akció volt, és így utólag annál az egy dollárnál sajnáltam is volna rá többet. A népszerű vámpír-vonalat meglovagoló nem túl jól megírt regény. Egy előre nem látott fordulat lepett meg csak talán, de nem rágtam le a körmeimet sem az izgalomtól. Amikor a főszereplő fut, arra is rá kellett jönnöm, hogy az írónak valószínűleg semmi tapasztalata a futással, különben nem írna ekkora butaságokat.
  23. George Orwell: Animal Farm — Így, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében élek, igyekeztem felfrissíteni az elméleti tudásom. Még gimnázium alatt olvastam először. Azóta pedig ijesztő, hogy a könyvbeli retorika és a mindennapok valósága milyen elképesztő hasonlóságot mutat.
  24. Arthur C. Clarke: Childhood’s End — Folytattam a sci-fi klasszikusokkal való felzárkózást. Végig fogalmam sem volt róla, mi lesz belőle. Nagyon furcsa, de nagyon érdekes jövő. Az idegenek pedig…
  25. Thomas Harris: The Silence of the Lambs — Ez egy izgalmas és igen jó könyv, mint kiderült, amiben korántsem a horror a lényeg, hanem a karakterek.
  26. Thomas Harris: Red Dragon — Ebben pedig már megjelenik Will Graham; nyilván az egész Harris-projekt a Hannibal TV sorozat miatt kezdődött. Még mindig nagyon izgalmas, és külön élveztem az utalásokat azokra, amiket párhuzamosan a sorozatban láttam.
  27. Joe Hill: Horns — Tulajdonképpen ez egy szerelmi történet, de ez csak nagyon lassan derül ki, és közben iszonyú mókás dolgok történnek, meg nagyon komolyak is, illetve ezek keveréke. A zsáner (urban fantasy még mindig) kedvelőinek kivétel nélkül tetszene szerintem.
  28. Michael Chrichton: The Lost World — Kis gyerekkor-újraélés, emlékszem, ez megvan nekem valahol magyarul. Eredetileg a Jurassic Parkot akartam elolvasni, de valamiért nem elérhető az Amazonnál, a fene essen beléjük. (Ugyanilyen nagy fájdalmam az Alapítvány hiánya.)
  29. Ellen Kushner: Swordspoint — Neil Gaiman ajánlotta az írót, amikor még Japánban voltam, és azóta listán tartottam. Olyan igazi kosztümös fantasy időnként meglepő elemekkel és korántsem fekete-fehér jellemekkel.
  30. Ellen Kushner: The Privilege of the Sword — Az előző folytatása, amiből egyrészt megtudható, mi történt az előző főszereplőkkel, és megismerhetjük Katherinet, az új főszereplőt. A Swordspoint is tetszett, de ez meg még jobban, talán mert az az igazi a-hős-bevezetése témájú, amit annyira szeretek. Az előzmények nélkül is érthető, ha valaki rámenne.

Szóval ez volt 2013, idén a sikerre hajtok. Márhogy a statisztikaira, mert most, hogy végigmentem ezen a listán, és újraéltem kicsit 30 kalandot, ez már siker.

Der Himmel über Berlin

A cím miatt álltam neki ezt megnézni péntek este. Az Angyalok városát gondolom mindenki látta, na az a film ezen alapszik, bár az alapvetésen kívül, ti. hogy egy angyal a halandó életre vágyik, semmi közös nincs bennük.

Der Himmel über Berlin

A helyszín Nyugat-Berlin a hidegháború idején. A könyvtáras jelenetből megtudható, hogy rengeteg angyal él itt, akik követik az emberek életét, és hallják a gondolataikat. Igazából alig van párbeszéd a filmben, a szöveg jó része narrációként használt monológ. Nagyrészt német, de például Marion franciául gondolkodik, az önmagát alakító Peter Falk pedig angolul.

Nem azért fekete-fehér, mert annyira régi lenne (1987-es), hanem mivel az angyalok nézőpontjából figyelünk, akik – többek között – nem látnak színeket. Az angyalok a halandók életébe nem tudnak beavatkozni, de a jelenlétükkel, érintésükkel reményt tudnak adni nkik.

Az egész meglehetősen avant-garde, és kell egy hangulat az élvezetéhez. Ha az első 10 perc nem tetszik, nem érdemes folytatni, mert végig ugyanolyan marad.

A berlini képek mindenestre elég durvák, például a Potsdamer Platz, ami akkor teljesen lepusztítva volt hagyva, most meg egy zsúfolt városközpont.

Konzulváros

A legtöbben sznobnak tartanak, mert — a filmekhez hasonlóan — az angol nyelven megjelent könyveket szeretem eredetiben olvasni. Amikor viszont először hallottam China Miéville új regényéről, a Konzulvárosról (Embassytown), már akkor elhatároztam, hogy ezt magyarul fogom megpróbálni, mégpedig a fordító személye, Juhász Viktor miatt. A megnyilatkozásaiból úgy tűnt, benne megbízhatok.

A Stuttgarti utam előtti napon jelent meg a magyar kiadás, este munka után jártam a könyvesboltokat érte. Az Alexandrában pár nappal későbbi megjelenési dátumot mondtak, a Libriben pedig még nem volt. Végül a Fókusz Könyváruházban jártam sikerrel, de ott is a raktárból hozta ki nekem egy srác. Egyébként vicces volt, mert a számítógépbe Konzumváros és Konzolváros címmel is beírták. Kicsit úgy éreztem magam, mintha a Valami Amerikában szerepelnék.

Eddig két Miéville-könyvhöz volt szerencsém. A City and the City tetszett, de korántsem éreztem annyira izgalmasnak, mint az a hypeból vártam. A The Scar címűt pedig Midnite adta kölcsön, és — bár figyelmeztetett, — valóban nem sikerült az első néhány tíz oldalnál tovább jutnom: egyszerűen annyira elvont a történet elhelyezése, amivel nem bírtam.

A Konzulvárosól azt írták mások, hogy ízig-vérig sci-fi. A történetet a főszereplő, Avice meséli, aki az univerzum peremén elhelyezkedő furcsa gyarmat szülötte. A szaggatott gyermekkori visszaemlékezések alapján rekonstruálható a helyszín: egy bolygó, ahol az őslakosok egy olyan nyelvet használnak, amelyet ugyan bárki megérthet, de beszélni csakis a néhány konzul képes. Bár ez kevéssé jellemző, Avicenek sikerül elhagynia a gyarmatot, és világot látnia. Visszatértekor azonban nem csak a tapasztalatai miatt látja másként a bolygót. Akaratlanul is olyan események középpontjába csöppen, amelyek az egész egykori otthonát gyökeresen megváltoztatják.

Ami a fenti fülszövegre hajazó leírásból nem derül ki, hogy a nyelvészet mennyire átitatja a könyvet. Szerintem megfelelő előképzettség híján biztosan csak felületesen értettem a mögöttes tudományt, de még így is rengeteg elgondolkodtató, könyvből merengve kitekintő alkalomban volt részem. Faramuci módon pont ezért (és kivételesen nem a fordítás hiányosságai miatt) van az az érzésem, hogy ezt angolul is de elolvasnám. Kíváncsi vagyok, az eredetiben hogyan van megfogalmazva jópár részlet. Viszont magyarul is üt, de nagyon.

Pont van egy mondat is benne, hogy a fordítással kivédhetetlenül elveszik valami, pontosan idézni most nem tudom. Fordítóként biztosan mosolyra húzódott volna a szám, amikor ideérek.

Meg az is sorsszerű volt, hogy pont a Frankfurtba és visszafelé tartó repülőkön olvastam az első felét, mert sok német kifejezés szerepel a regényben, mint például a mindennapok “tere” a manchmal és az űrutazásra használt immer. De nekem az akkumlátorszörnyek neve, a zelle is gyanús volt, és még sok ilyen van.

Mindent összevetve nekem nagyon tetszett az egész, ahogy egyszerre geek és sci-fi meg bölcsész és nyelvészetet boncolgató. Ha valakit a filozófiai dilemmák foglalkoztatnak, az is bőven talál benne ötletet. És mindezek mellett izgalmas, kíváncsivá tesz, hogy mi történik a következő fejezetben. Avice pedig szimpatikus főszereplő. A borító amúgy nagyon találó, de hogy miért, azt csak olvasás közben lehet megérteni.

Konzulváros

A képen a könyv a frankfurti repülőtér tranzitjában tartózkodik.

Update: Isolde ezt írta a könyvről.

Old Man’s War

I’ve always found the huge white space on Goodreads reserved for a review after reading a book quite daunting. Here’s an attempt to fill one:

I’ve found this book fascinating mainly because of two things. First, it deals with those eternal questions we humans probably had ever since climbing off of trees. It’s as much a philosophy book as science fiction. Neil Gaiman wrote in an essay about ideas that a great way to come up with them is to ask questions: Old Man’s War has sprung from really gripping ones.

Second, the way it’s been put together. It has those sentences that, once you’re familiar with the context, hit so right home it’s stupefying. Maybe that’s literature: words strung one after another in a way they imply a world beyond. It borders magic.

There’re also spaceships and aliens, of course.

Shame

Ismét kaptam [origo] Filmklubos jegyet moziba, ezúttal a Shame-re.

Nagyon ügyesen meg van oldva, hogy felkavarjon. A jelenetek pont annyival hosszabbak, hogy már kényelmetlenül érezd magad. Ehhez még dialógus sem kell, a legjobb pillanatai a filmnek, amikor a szereplők csak nézegetik egymást. A színészi játék annyira erős, hogy ennyiből átjön a feszültség.

Az én kedvenc pillanatom az volt, amikor Brandon (Fassbender) az éjszaka közepén elmegy kifutni magából a feszültséget. Borzasztó egyszerű kép, oldalról követi a kamera utcákon át, talán még vágás sem nagyon van benne, kurvajó. Lehet, azért tetszett ennyire, mert már én is csináltam hasonlót.

Nem tudnám megmondani, miről szól a Shame. Inkább felvet egy csomó témát, aztán otthagy velük. A zárójelenet értelmezése is a nézőre van bízva.

Van rendes kritika is, itt. A képet is tőlük nyúltam.

Imaginaerum

Még Novemberben találkoztam a Storytime-mal az új Nightwish albumról, tetszett is, aztán szépen megfeledkeztem az egészről. Pedig nem sokkal ezután a teljes album is megjelent. Mentségemre a december nem volt unalmas…

Viszont az a helyzet, hogy ez meggyőző lett. Rögtön egy finnül énekelt dallal indul (Taikatalvi), ami ritkaság, és nagyon jó hallgatni. Az ezután következő számok pedig változatosak: van jazz-szerű (Slow, Love, Slow) népdal-szerű (Turn Loose The Mermaids), keményebb (Rest Calm). Így aztán sosem fullad unalomba, mégis teljes konceptuális egész.

Mivel az albummal párhuzamosan egy film is készült, egyben filmzene is. Talán emiatt is van rekordmennyiségű instrumentális szám: az intron kívül az Arabesque is a kísérő film egyik jelenetéhez készült. Valamint a záródal, az egyik kedvencem, a címadó Imaginaerum, ami egyfajta összefoglalása az albumnak, felbukkannak benne a korábbi témák.

Úgy érzem a Dark Passion Play után igazából ezzel az albummal indul el a Nightwish új korszaka Anette-tel. Tuomas újra bizonyította, hogy nagyon jó zeneszerző, és a kicsit gejl-grandiózus stílusához jobban is illik Anette visszafogottabb de cseppet sem kevés hangja.

Április 29-én jönnek Magyarországra.

The City & The City

The City & The CityThe City & The City by China Miéville

My rating: 3 of 5 stars

This book really doesn’t hold your hand while reading; quite a bit is up to free interpretation. Also, the use of English is nothing short of exquisite. Sentences are masterfully embedded into one another, often making it a quest to untangle the meaning. What isn’t too convincing though is the actual storyline/investigation: the excitement didn’t live up to the hype for me.

View all my reviews

Last.fm App 3.0

A Last.fm kiadta az iPhone alkalmazásának harmadik verzióját. Az új app fókusza immár nem a streamelt rádió, hanem bekerültek a weboldalról már ismert közösségi funkciók.

Elsőként az új töltőképernyő tűnik fel, ami valóban nagyon elegáns lett a finom rajzzal. A foursquarenek van hasonló egy ideje.

Az új rendszernek megfelelően a rádió helyett a profilt összegző képernyőn kezd az alkalmazás. Ezen az alapinformációk mellett a heti összesítés és a legutóbb hallgatott dalok listája kapott helyet.

 

 

Sajnos a nem négyzetes profilképet igen gusztustalanul eltorzítja minden felhasználónál. Ez látszik az amúgy igen jó “éppen mit hallgatnak a barátaim” funkciónál is. Az előadók képeinél sikerült kiküszöbölni ezt a problémát, így nem értem, hogyan kerülhetett bele az alkalmazásba így…

Az ajánlások egy egész új fület kaptak. Bónuszként nem csak a szokásos ajánlott előadók rádió érhető el innen, hanem a már hallgatott zenészek újonnan kiadott dalaibólt is készít egy gyűjtést neked a Last.fm.

Az én listámban igencsak arat Elvis, biztosan tudják, hogy hamarosan teret nevezünk el róla.

A középső fül az eseményeké. Először is azokat a koncerteket sorolja fel a cucc, amikre legalább egy talán elmegyeket nyomtál. Utána rögtön ajánl is párat a hallgatott zenéid alapján, hátha lemaradtál az információról.

Izgalmas opció a barátaink stalkolása: szépen összegyűjti egy listába, hogy a bejelölt emberek melyik koncertre jelentkeztek be. Rögtön lehet is csatlakozni hozzájuk.

A másik hasonló szűrési lehetőség a környék eseményei. Természetesen a GPS információ alapján dönti el, hol vagy, és szépen listázza a néhány kilométeres körzetben lévő eseményeket. Hasznos lehet mondjuk egy idegen országban, ha nem tudod, hová menj, és csak egy telefon van nálad.

Kicsit megváltozott a rádió is. Egyrészt ez lett az utolsó fül, éreztetve a paradigmaváltást. A felületet is elsimították, egységes gombokat rajzoltak és nagyobban jelenik meg az albumborító is. Az előadóról és a számról részletes információt adó aloldal viszont elég olvashatatlan lett a fekete alapon sötétszürke betűkkel.

Sajnos a gombok még mindig kissé komótosan reagálnak, de szerintem ez a 4.x szoftverrel felszerelt kőkori iPhone 3G hibája ismét. Szponzorok meg még nem támadtak meg sajnos.

Az új verzió, ahogyan az eddigiek is, csak az angol, amerikai és német iTunes Storeban kapható. Ez annak a fényében elég nevetséges, hogy egy ideje csak az előfizetők streamelhetnek rádiót mind a websiteról mind a kliensprogramból.

Ha valaki előfizető, meg lehet kerülni a korlátozást, hiszen lehet minden további nélkül US accountot regisztrálni, és az alkalmazás amúgy ingyenes, kártya tehát nem kell hozzá. A Last.fm App első megjelenésekor én is írtam (angol) bejegyzést arról, hogyan lehet bejutni az amerikai boltba, de az Apple maga is dokumentálta a procedúrát.

Az új verziót bejelentő blogbejegyzés kommentjei között a fejlesztők azt ígérik, hogy a világ többi része is megkapja majd a rádiómentes változatot hamarosan. Ettől persze a nem amerikai/brit/német előfizetőknek nem lesz jobb…

It's Kind of a Funny Story

Craig átlagos srác átlagos problémákkal: az apja erőlteti a felvételijét egy elit suliba, a kiszemelt csaja a legjobb barátjával jár, és időnként idegességében sugárban hány egyet. Igazán komolyan senki sem veszi, így gyakorlatilag a Brooklyn hídról leugrás helyett veteti fel inkább magát egy kórházba.

benchscene

A zártosztályt persze a szokásos alakok népesítik be: skizofrének, antiszociálisok, depressziósak. Meg egy szép és pont korban illő lányka, Noelle.

Engem kicsit zavart, hogy a készítők feltételezett szándéka ellenére minden fordulatot kilométerekre előre lehetett látni, a karakterek sem igazán hoztak újdonságot vagy meglepetést. Különösen igaz ez a drámaibbnak szánt részekre. Amúgy se számítson senki Száll a kakukk fészkére jellegű mélységekre: az It’s Kind of a Funny Story ízig vérig (fekete) komédia.

Ami viszont elgondolkodtató, az maga a depresszió, és a kezelése. Például, hogy hányan vallják be maguknak, vagy a környezetüknek. És hányan kérnek professzionális segítséget. Arról nem is szólva, hogy a film amerikai, ahol nagyobb divatja van a pszichiátriának, szóval el tudom képzelni nálunk mennyivel rosszabb a helyzet. Te be mernél menni ezzel egy kórházba?

A zene mindenképpen pozitívum. Nem csak beszélnek róla, de nagyon jó számokat is válogattak aláfestő zenének. Az Under Pressure is telitalálatos performansz, és Dylan Trainspotting-ekvivalens filozófiáját is jól hasznosítják. Valamint The xx is van, bár Craig double X-nek mondja.

Tesóm most vizsgázott pszichiátriából, úgyhogy a film alatt is mondogatta a felismert tüneteket: diszfunkcionális attitűd, logikai hibák, omnipotencia. Szerintem pont az a film, amiről isolde írhatna a filmbuzira kritikát. :]

Visszanézve, rohadt sokat ellőnek a trailerben, ne nézd meg.