SeSam.hu

SeSam is Péter Szilágyi, Project Manager at Ustream, residing in Budapest, Hungary. This is his playground.

Twenty-fourteen

Évértékelő tavaly is volt, és még mindig jó ötletnek tartom. Ide úgyis csak akkor téved valaki, ha tényleg kíváncsi ezekre, és még talán nem is késtem el vele nagyon.

2014-et rögtön azzal kezdtem, hogy elrepültem Göteborgba meglátogatni KTamást. A hóvihar ellenére iszonyúan élveztem, pedig akkor még nem sejtettem semmit.

Göteborgs centralstation

Elő-síeltünk Mátraszentistvánon, aztán elmentünk az igazira Les Deux Alpes-ba. A szállás még sosem volt ilyen rossz, és mindenféle időjárást kipróbálhattunk a ködtől a jégesőig, ennek ellenére nagyon élveztük. A végén már ment a 60% Peti*.

Les Deux Alpes 09

Bohóckodtam némi kódolással, hogy legyen saját WordPress sablonja a blognak.

Nem olvastam el 50 könyvet, de 43-at igen.

Csapatban körbefutottam a Balatont, eközben szert tettem rengeteg új futóbarátra. Ez annyira motiváló volt, hogy életemben először 2000 kilométer felett futottam az év során. Azt is kipróbálhattam, milyen egy kifutópályán tolni.

Rendes felkészülés után megfutottam életem legjobb maratonját Bécsben (3:27’48”), ősszel pedig az eddigi legrosszabbat Budapesten (4:16’00”).

Rögtön az első Tinderes randimon találkoztam egy norvég lánnyal, ami addig a filmbe illő jelenetig fajult, hogy kapott egy szelfit a háttérben Trondheim színes házikóival, ahová bejelentés nélkül utaztam meglátogatni. Előbb kiköpte a reggelit, majd örült, de sajnos ennyi.

colors

Eközben voltam megint Göteborgban, és találkoztam Friidával és Arnviddal is Osloban. Most mondja valaki, hogy a World of Warcraftban nem lehet haverkodni.

måke

Elkezdtem tanulni norvégul, ami igazából azt jelenti, hogy kicsit svédül is.

Harmadik Ustreames évforduló, még sosem dolgoztam egy helyen ilyen sokáig. Mivel beköltöztünk a belvárosba, alig bicikliztem viszont.

Idén megint volt Neil-féle újévi kívánság.

* Peti egy síoktató.

2014 könyvekben

Tavaly sem lett meg a kitűzött cél (50) a Goodreads kihívásban, de jobban teljesítettem: 43 könyvet olvastam el az év során. 2013-ban 30-ig sikerült csak eljutnom, ráadásul az akkori 8887 oldallal szemben a 2014-es év olvasmányai összesen 17137 oldalt tettek ki.

Túlnyomórészt még mindig angolul tolom, csak hármat olvastam magyarul, ebből egy fordítás.

Elkezdtem volna még arról írni, hogy mindenfélét olvasok, és tudom, hogy a statisztika—hiába szeretem—nem sokat számít, de azt hiszem, az ún. magas irodalom kedvelőit úgyis elveszítem a lista harmadik eleménél, úgyhogy mindegy is.

TL;DR: Ha valaki nem szívesen rágná át magát mind a negyvenhármon, a végén kigyűjtöttem azokat, amik a legjobban tetszettek.

  1. Neil Gaiman: Stardust — Ez a felnőtt mese nekem a Vertigo kiadásában van meg, ami Charles Vess gyönyörű rajzait is tartalmazza. Végül azért olvastam újra, mert le volt értékelve Amazonon, és úgy éreztem, muszáj, hogy meglegyen a Kindle-ön is. Ráadásul mindig találok benne újat, most például egy utalást Asimov robotika törvényeire. Ha valaki csak a filmmel találkozott, a könyv egy egészen más valami.
  2. Andrew Kaplan: Carrie’s Run — A Homeland-sorozat előzménye, amiből kiderül, mi történt Carrie-vel Bejrútban. Teljesen jól hozta a TV sorozat első évadát, amikor még jó volt és izgalmas.
  3. Stephenie Meyer: Eclipse — Még 2013-ban kezdtem bele azzal a céllal, hogy minél több elolvasott könyvem legyen, aztán abba is hagytam. Tavaly aztán kapóra jött, hogy már nem volt olyan sok hátra belőle. Talán ez a harmadik kötet a legunalmasabb a sorozatból.
  4. Robert Galbraith: The Cuckoo’s Calling — J.K. Rowling álnéven írt krimije igazából tényleg semmi különös, de alapvetően szórakoztató. Azt már lehet csak belebeszélem, de az angoljából kitalálható az író valódi személye. Más kérdés, hogy ha nem köthető Rowlinghoz, valószínűleg sosem fedeztem volna fel. Azóta lett egy folytatása is (The Silkworm), amire szintén kíváncsi vagyok.
  5. Stephenie Meyer: Breaking Dawn — És akkor már a sorozat befejezője. Az elsőből meg ebből szerintem egy egész vállalhatót lehetne írni, ha a középső kettőt elfelejtjük.
  6. Hans Christian Andersen: The Snow Queen — Nyilván a Frozen miatt olvastam el. Sok közük nincs egymáshoz természetesen, és szerintem ijesztő, mennyire pszichedelikusak tudtak lenni ezek a régi mesék.
  7. John Green: The Fault in our Stars — Eskü nem gondoltam volna, hogy rákos gyerekekről szóló könyvön én ennyire jól fogok szórakozni. Pedig el sem akartam olvasni elsőre. A filmre is eljutottam, de messze nem volt annyira jó és főleg humoros, mint a könyv. Nagy rajongója lettem az írónak, mint az még látható lesz.
  8. Iain M. Banks: The Player of Games — Szerintem Nyerw évértékelőjének scifi szekciójában találkoztam vele, és gondoltam, kiváló lesz megismerkedni a sorozattal. Nem rövid, nem egyszerű, és úgy éreztem, viszonylag lassan indul be, de a végére már egészen kíváncsi voltam, mi lesz a játék vége. Az egész sorozatot listára tenni azért elég grandiózus vállalkozásnak tűnik utána…
  9. Veronica Roth: Divergent — Ezzel indult a YA vonat. Kivételesen nem utólagosan, hanem még az olvasása után közvetlen egy email threaden ezt írtam róla: “Ami idegesített még, hogy ezt a dolgot, hogy mozgó vonatra fel- és leugrálás csak egy női iró tudja kitalálni mint a vakmerőség indikációja… olyan gyermetegnek tűnt.” Meg még azt is, hogy teljesen vállalható, tizenévesen faltam volna. Valamint ebből is láttam a filmet, de hát izé.
  10. Veronica Roth: Insurgent — A folytatás. Szerintem erre is igaz, hogy az első részek jobban sikerülnek minden hasonló trilógiában.
  11. Kosztolányi Dezső: Édes Anna — Megtörtem a scifi-fantasy-YA hármast! Kötelező olvasmány kora óta imádom ezt a könyvet. Annát úgy tudom elképzelni, mint Alízt az Amercian McGee’s Alice-ben.
  12. M.R. Carey: The Girl With All The Gifts — Na ez iszonyatosan tetszett, és minél kevesebbet tud róla az ember, annál jobb, úgyhogy nem is írok semmit, hátha valaki kedvet kap.
  13. John Grisham: A Time To Kill — Úgy jött, hogy a folytatása (Sycamore Row) felbukkant Amazonon, és többen írták, hogy ez Grisham egyik legjobb könyve. Még híressé válása előtt írta, és valóban kicsit kevésbé kiszámítható, kevésbé fekete-fehér, és nagyon nem polkorrekt.
  14. Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor a futásról beszélek? — Ajándékba kaptam, ezért magyar. Már korábban is kíváncsi voltam, mit lehet a futásról egy egész könyv terjedelmében írni. Alapvetően anekdotákat, élményeket, nem is feltétlen időrendben, kissé csapongva, de mégis érdekesen. Amúgy is csak félig szól a futásról, legalább annyira az íróságról, az emberi kondícióról, öregedésről, és hasonlókról. Nem feltétlen emiatt kezd el valaki futni, és annak is érdekes lehet, aki életében egy métert nem tett meg testnevelés órán kívül.
  15. Isaac Asimov: Foundation — Papírkönyvben csak magyarul van meg, az Amazonon meg geoblockos, de velem nem szúrtak ki. Idénre persze adott, hogy el kell olvasni a többit is még egyszer.
  16. Daniel H. Pink: Drive: The Surprising Truth About What Motivates Us — A csávónak van egy TED videója, amiben szuperül összefoglalja azokat a kutatásokat és tapasztalatokat, amit a könyv részletesebben kifejt. Azért olvastam, mert azóta mi is a Ustreamnél egy teljesen kötetlen időbeosztásos rendszerben dolgozunk.
  17. Veronica Roth: Allegiant — Csak befejeztem a trilógiát, bár vontatottnak érződött a befejezés. Viszont legalább nem lett annyira tizenkettő egy tucat, még ha ez a rajongókat rendesen meg is osztotta.
  18. John Grisham: The Rainmaker — Ez is viszonylag korai Grisham, és még nem olvastam előtte. Igazából Claire Danes miatt akartam megnézni a belőle készült filmet, de csak az írott változat után.
  19. Dan Brown: Inferno — Robert Langdon legújabb kalandja épp olyan, mint az eddigiek, egy vágatlan rohanás. Este, munka után fáradtan tökéletes.
  20. Kurt Vonnegut: Slaughterhouse-Five — Fogalmam nem volt, mire számítsak. Ilyen könyvvel még nem találkoztam a második világháborúról, az tuti. Mindenesetre nagyon üt.
  21. John Green: Looking For Alaska — Legalább annyira bejött, mint a Csillagainkban a hiba. Abszolút el tudnám képzelni például Nyilas Misi szenvedései helyett egy iskolában olvastatva…
  22. John Green: An Abundance of Katherines — Egy sokkal könnyedebb témában (szerelem, lányok) is legalább annyira élvezetes Green humora.
  23. Christopher Paolini: Eragon — Japánban elkezdtem olvasni a sorozatot, de megálltam a harmadik könyvnél. Befejezném, de akkor már előről kezdve. Sokat gondolkozni a könyvön sem kell, de az ebből készült film helyét mondjuk hamuval kellene tényleg beszórni.
  24. Dean Karnazes: Ultramarathon Man: Confessions of an All-Night Runner — Anno a Futóblogra írtam belőle beszámolót.
  25. Hannu Rajaniemi: The Causal Angel — 2013 legjobb élménye volt számomra ennek a sorozatnak az első két kötete, és lehetett fokozni! Abszolút méltó befejezése a matek-scifinek, a libabőr olvasás közben garantált. Rajongás.
  26. Gárdos Péter: Hajnali láz — A Filmklub Olvassa el, mielőtt enrontják! cikke miatt vettem meg. Ott szerintem még túl sokat is írnak róla. Elég annyi, hogy egy Svédországban ápolt holokauszt-túlélő magyar srác elhatározza, hogy úgy szerez magának barátnőt, hogy 117 levelet ír hasonló sorsú magyar lányoknak.
  27. Christopher Paolini: Eldest — Kis lazítás az Eragon-sorozat második kötetével.
  28. Project Itoh: Harmony — Fú, ebben talán a legjobban az tetszett, hogy mennyire japán társadalmi kérdésekkel foglalkozó disztópia. Nagyon érdekes ilyen szemmel nézve.
  29. Gillian Flynn: Gone Girl — Gyorsan be akartam fejezni a film előtt, bár így utólag azt mondom, tökéletesen sikerült annak is hozni a könyv hangulatát. A csavarra szerencsére én nem jöttem rá, meg nem is spoilerezte el senki, így semmi sem zavarta meg az élményt. Az elején azért majdnem feladtam a meglehetősen lassúcska kibontakozás alatt.
  30. James Dashner: The Maze Runner — Még több YA. Ez egy jobban összerakott világ, mint a Divergenté, és izgalmas is a sztori.
  31. James Dashner: The Scorch Trials — Ahogy eddig is, az első könyv jobban tetszett, de itt talán kisebb volt a visszaesés.
  32. James Dashner: The Death Cure — Itt meg már kicsit kusza volt, hová fog kilyukadni a dolog, és annyira nem is szerettem a vége felé. Másfajta iránynak szurkoltam, az az igazság.
  33. Rob Thomas: The Thousand-Dollar Tan Line — Az új Veronica Mars film Kickstarter része volt egy regény is, ami a film után történteket dolgozza fel. Kiváló fanservice.
  34. John Grisham: The Client — Ezt mondjuk már olvastam korábban, de egye fene.
  35. Margaret Atwood: The Handmaid’s Tale — A klasszikus scifi irodalommal ismerkedés projektem része, meg ha már disztópiák, akkor illik is a sorba. Érdekes, mennyien szókimondónak írták le, pedig mai szemmel nem tűnik durvának ebből a szempontból.
  36. John Grisham: The Pelican Brief — Szintén újraolvasás, itt már egyre szembetűnőbb, hogy túl sok változatosság nincs a könyvekben.
  37. John Grisham: The Firm — Ezt viszont még nem olvastam, így legalább ezért izgalmas volt.
  38. Andy Weir: The Martian — Egy kollégám említette először, és ez is az idei év egyik nagy élménye lett. A Marson ragadt asztronauta csavaros problémamegoldásai ezermester apukámra emlékeztettek, a szarkasztikus kommenteken pedig hangosan röhögtem.
  39. Stieg Larsson: The Girl with the Dragon Tattoo — Amikor menő volt, nekem teljesen kimaradt, most meg iszonyúan élveztem a svéd helyszíneket, meg hogy szótár nélkül értettem az eredeti címet. Nem véletlen indított skandináv krimi lavinát.
  40. Stieg Larsson: The Girl Who Played with Fire — Szerencsére előre tudtam, hogy nem lesz rendesen vége, és rögtön utána folytatni kell majd a harmadikkal…
  41. Stieg Larsson: The Girl Who Kicked the Hornet’s Nest — Annyira azért nem lett meggyőző a befejezés sajnos, de nem bántam meg a trilógiát abszolút.
  42. Pierce Brown: Red Rising — Valahol azt írták erről, hogy minden adott egy újabb tipikus YA regényhez: tragikus sorsú, de különleges képességű főhős, egy elnyomott társadalom egyetlen reménye, stb. És aztán az egész átcsap valami elképesztő lavinába, aminke a középpontjában, bármilyen meglepő is, de a karakterfejlődés kerül. Egy Hunger Gamesbe oltott Ender’s Game. Ha csak egy disztópiát olvasol el idén, ez legyen az.
  43. Joe Hill: NOS4A2 — Magamtól nem jöttem rá, mit jelent a cím, sőt nem is írom le. Tényleg akkor a legkülönlegesebb, ha karácsonykor olvasod, ahogy Noiz is írja.

Ez volt 2014. Sorrend felállítása nélkül az idén újonnan olvasott könyvek közül a két Green (The Fault in Our Stars és a Looking For Alaska), a Red Rising, és a The Martian tetszettek. Egyértelmű győztes pedig a The Causal Angel.

Azt már tavaly év elején is kitaláltam, hogy ez a lista sokkal többet érne, ha nem visszatekintve utólag, hanem mindig az aktuális könyv befejezése után frissíteném, de nyilván nem sikerült ennyire szrogalmasnak lennem. Talán idén sikerül, nyitok is egy vázlatot.

Amúgy meg haverkodjatok velem Goodreadsen, és ajánljatok könyveket.

Twenty-thirteen

Ez a születésnapi számvetés nagyon megtetszett, úgyhogy ezt nyúlom le az évértékelőhöz. Átolvasva úgy tűnik, az év második felére kezdtek felpörögni a dolgok.

Tesóm kiköltözött Esslingenbe dolgozni, én meg amint lehetett meglátogattam. Épp húsvét volt, úgyhogy minden be volt zárva, ennek ellenére kiválóan éreztem magam.

Elvezettem Szlovéniába csoportosan nyaralni egy gyönyörű kisvárosba. Sőt, egy napra átlátogattunk Olaszországba is. A jogosítványom ezalatt az okmányirodában pihent.

Nem olvastam el ötven könyvet, harmincat viszont igen.

Volt egy másik harmincas is. Még soha nem szervezett nekem senki meglepetés születésnapi bulit, le is döbbentem teljesen.

Életemben először csontom törtem, utána három hétig felkötött karral kellett mászkálnom. Azóta aszimmetrikus vagyok.

Kaptam ajándékba Tanz der Vampire jegyet Berlinbe, úgyhogy random mini-nyaralás keretében bejártuk tesóval a várost, és ettünk a legjobb helyi hamburgerezőnél, amit egy használaton kívüli WC-ben rendeztek be.

A berlini mellett a másik Falat is megnéztem, és soha többet nem lesz már koncertélmény ugyanolyan.

Az augusztus 20-i tűzijátékot már az új irodánk tetjéről láttam. Idén meg beköltözünk.

Voltam még egyszer Stuttgartban, találkoztam Stefannal, Nicole-lal és Julissal, meg eljutottam a Mercedes múzeumba is.

Meghívtak a Nike Futóblogba társszerzőnek. A futással kapcsolatos évértékelőm már oda írtam.

4530 kilométert töltöttem biciklin.

Második évfordulóm a Ustreamnél. Az év végén meglepetésszerűen megszűnt a pozícióm, de annyira szeretnek, hogy új munkát kaptam, sokkal több függetlenséggel, egyben felelősséggel.

Idén nem írt Neil újévi kívánságot, úgyhogy itt a tavalyi.

2013 könyvekben

Tavaly másodjára futottam neki az 50 könyvet elolvasok kihívásnak. TL;DR: nem sikerült.

Először egy kicsit a szabályokról. Az olvasmányaimat Goodreadsen tartom nyilván. Három dolog miatt esett erre az oldalra a választásom: a nemzetközi szolgáltatásokban hiszek, legnagyobb részt amúgy is angolul olvasok, és a Moly katasztrofálisan rosszul használható.

Utólag nem viszek fel könyvet, kivéve ha újraolvasom. Később látható lesz, ezzel “csalok” egy kicsit, hiszen az idei könyveim közül is van, amit másodjára (sokadjára) olvastam újra, vagy épp angol eredetiben.

Először 2012-ben jelöltem ki az 50 könyves célt, akkor 26-tal zártam az évet, ami 9905 oldalt jelent, köszönhetően nem kis részben az A Song of Ice and Fire sorozatnak.

Tavaly látszólag jobban teljesítettem 30 elolvasott könyvvel,  viszont ezek összesen mindössze 8738 oldalt tettek ki. Arányaiban több volt viszont az új könyv, ami végül is a cél lenne. A harmincból mindössze egy volt magyar, Brainoiz munkája. Sznob vagyok, rosszul viselem a fordításokat.

Ami még hozzátartozik a dologhoz, hogy hihetetlen löketet adott az egész projektnek, hogy megajándékoztam magam egy Kindle Paperwhite-tal. Könyvespolc ide vagy oda, a tény, hogy utazáskor az egész könyvtár nálam van, vagy ha épp éjfélkor fejezek be egy könyvet, és egy percen belül tudom olvasni a folytatást vásárlással együtt, az utánozhatatlan.

És akkor darabonként. Kicsit nehéz értelmes dolgokat írni az élményekről így hónapok távlatából, de igyekezni fogok:

  1. Sir Arthur Conan Doyle: A Study in Scarlet — Ez alapján készült ugye az első BBC Sherlock-epizód, otthon meg megtaláltam a polcon egy csomó Penguin-kiadást, úgyhogy rámentem. Nem mai könyv, az angolja is olyan, ezért elég nehéz olvasni, de ha belejön az ember, érdekes. Meg az is, hogy hogyan modernizálták a sztorit a sorozat-adaptációban.
  2. J.K. Rowling: A Casual Vacancy — Karácsonyra kaptam tesómtól. Megértem, aki csalódott, mert ez nem Harry Potter, hanem egy nagyon valós regény egy angol kisvárosról. Viszont nagyon intelligens, szép szavakat tanultam belőle, és a végére már nagyon szurkoltam az egyes sorsokért, kivel mi lesz. Nagyon tetszett.
  3. Nick Hornby: Slam — Elvileg egy YA regény egy deszkás fiúról, akit nagyon fiatal anyja egyedül nevel. A sors fintora, hogy a srácnak sikerül pont ugyanazt a hibát elkövetnie, mint az anyjának annak idején. Kicsit lehangoló, férfiként ijesztő, bár néha sikerül humorral oldani a dolgot, de nagyon átsüt rajta a nevelő szándék, meg hogy izzadtságszagúan akar fiatalos/menő lenni a Tony Hawk vonallal. Nem igazán jött be végül, Hornby bármelyik másik műve sokkal jobb volt ennél.
  4. J.K. Rowling: Harry Potter and the Chamber of Secrets — Észrevettem, hogy még hem vittem fel Goodreadsbe, így egy gyors újraolvasást tartottam. Nosztalgia, amikor egész éjjel fent maradtam, hogy befejezzem.
  5. J.K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban — Ugyanaz, mint az előző, hozzátéve, hogy talán ennek a könyvnek a legjobb a történetvezetése a sorozatból, még negyvenkettedjére is el tudok benne merülni.
  6. Harper Lee: To Kill a Mockingbird — Gondolom országosan így van, de arra jutottam, hogy az oktatásunkból szinte teljesen hiányzik az amerikai irodalom. Ez is egy olyan könyv, amit egy csomó filmben megemlítenek, és már kezdtem szégyellni magam, hogy nem olvastam. Zseniális, hogy a gyerek főszereplők szemszögén keresztül láttat egy olyan súlyos témát, mint a faji megkülönböztetés. És ahogy egy hatévesnek sem pontosan világos, hogy mi történik körülötte, ezen a szűrőn keresztül az olvasó is csak sejthet, kilogikázhat dolgokat. Nem véletlenül lett klasszikus.
  7. Stephen King: The Shining — Szintén hiánypótló olvasás. Az itthoni köztudatban szerintem King erősen be van skatulyázva a ponyva-horror kategóriába, pedig mennyivel több ennél. (Talán jól jelzi ezt, hogy amikor öcsémnek javasoltam a The Green Milet, félbehagyta, mert túl nehéznek találta az angolját.) Ebben is nagyon finoman keveredik a hétköznapi kézzelfogható tragédia a megmagyarázhatatlannal. Még nem került rá sor, de nagyon kíváncsi vagyok, milyen film lett belőle. Narancsillat, REDRUM.
  8. China Miéville: Konzulváros — A kakukktojás, amit magyarul olastam. Sőt, írtam is róla annak idején. Nagyon-nagyon tetszett, annyira intelligens és ötletes. Menjetek érte a könyvesboltba most.
  9. Isaac Marion: Warm Bodies — Mindenképp el akartam a film előtt olvasni könyvben. Aki a zombis téma miatt átugraná, ne tegye: iszonyú humoros darab, nagyon jó szórakozás. Szerencsére nem veszi komolyan magát, és kiválóan önmegtartóztató, ami a fölösleges pátoszt illeti. Valamint a könyv — minő meglepetés — jobb, mint a film, többek között a befejezés is kevésbé nyálas.
  10. Hannu Rajaniemi: The Quantum Thief — Ha sorrendet kellene felállítani az idei olvasmányokból, dobogón lenne. Brilliáns az egész, ahogy a matematika, informatika, és egyéb természettudományok áthatják a szöveget. Olyan, mint egy fraktál, mondatszinten lehet élvezni az intelligenciából fakadó szépséget. Szeretném az író agyát; valami olyasmi lehet, mint a sorozatbeli Sherlocké.
  11. F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby — A film után kíváncsi voltam a regényre is. Kicsit mások a karakterek, jobban érthető néhány jellem. Így teljes a kép.
  12. Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane — A másik képzeletbeli dobogós. Ez most megint egy urban fantasy Neiltől, csak felnőtteknek. Szövevényes és szép és elgondolkodtató, és most, hogy idézetet kerestem, percekre sikerült elvesznem bennük. De akkor legyen az óceánszemű macska Lóritól, amit maga az író is reblogolt.
  13. Stephen Chobsky: The Perks of Being a Wallflower — Ehhez a könyvhöz meglehetősen hű a film, ennek ellenére érdemes elolvasni, mert nyilván többet lehet leírni, mint megmutatni. Egyformán érzelmi hullámvasút mindkettő.
  14. Philip K. Dick: Do Androids Dream of Electric Sheep — Régi tartozásom törlesztettem vele, és meglepett. Tudtam, hogy ez alapján készült a Blade Runner, és körülbelül ennyi. Talán annyiban hasonlítanak, hogy mindkét mű igazán melankolikus, komoly filozófiai kérdésekkel.
  15. Hannu Rajaniemi: The Fractal Prince — A Kvantumtolvaj folytatása, és ha lehet, még olyanabb, mint az előző. Imádtam, és tűkön ülve várom a harmadik részt. Illetve ide még képzeljetek legalább három sornyi lelkendezést.
  16. Richard Matheson: I am Legend — Ebből is filmet csináltak ugye, én meg csodálkozva láttam, hogy a regény 1954-es. Az poszt-apokaliptikus alaphelyzetig meg is van az egyezés, a könyv viszont egészen máshová vezeti ki a cselekményt, így értelmet nyer a cím is. A stílus kedvelőinek nagyon ajánlott.
  17. Orson Scott Card: Ender’s Game — A dobogó utolsó résztvevője. (De ez nem rangsor!) Letehetetlen. Egyszerűen faltam. Egy YA nedves álom az egész, bele se merek gondolni, mennyire élveztem volna ezt a könyvet mondjuk gimnazistaként.
  18. Matthew Quick: The Silver Linings Playbook — Szerintem ebből egy nagyon jó filmet csináltak, de ebben az esetben is igaz, hogy kevesebb csöpögés került a könyvbe. Az őrültek őrültebbek, a szituációk valóságosabbak.
  19. Agatha Christie: Why Didn’t The Ask Evans? — A feldolgozása ment a tévében (Natalie Dormerrel!), így hirtelen felindulásból elolvastam. Az az érdekessége, hogy (a TV verzióval ellentétben) sem Miss Marple, sem Poirot nem szerepel a könyvben, hanem a két fiatal körül forog a sztori. Pont emiatt vegyes a megítélése, de nekem nagyon bejött.
  20. Terry Pratchett & Neil Gaiman: Good Omens — Bevallom, nem erre számítottam. Ez egy nagyon humoros, bibliai utalásokkal teli könyv, és kiváló szórakozás. Aziraphale (angyal) és Crowley (démon) évődései egymással zseniálisak.
  21. Daniel Keyes: Flowers for Algernon — Nem emlékszem hány éves voltam, de fiatal, amikor apa a kezembe adta, akkor a magyar fordítást. Spoiler nélkül csak annyit tudok írni, hogy nagyon durva morális kérdések kerülnek elő. Erkölcstan órán talán el lehetne olvastatni. Az emberiséget nem fogja senki jobban megszeretni tőle, az biztos. Talán emiatt nem tartottam soha humorosnak a Szalacsi-jellegű mémeket.
  22. Amber Lynn Natusch: Caged — Kindle-akció volt, és így utólag annál az egy dollárnál sajnáltam is volna rá többet. A népszerű vámpír-vonalat meglovagoló nem túl jól megírt regény. Egy előre nem látott fordulat lepett meg csak talán, de nem rágtam le a körmeimet sem az izgalomtól. Amikor a főszereplő fut, arra is rá kellett jönnöm, hogy az írónak valószínűleg semmi tapasztalata a futással, különben nem írna ekkora butaságokat.
  23. George Orwell: Animal Farm — Így, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében élek, igyekeztem felfrissíteni az elméleti tudásom. Még gimnázium alatt olvastam először. Azóta pedig ijesztő, hogy a könyvbeli retorika és a mindennapok valósága milyen elképesztő hasonlóságot mutat.
  24. Arthur C. Clarke: Childhood’s End — Folytattam a sci-fi klasszikusokkal való felzárkózást. Végig fogalmam sem volt róla, mi lesz belőle. Nagyon furcsa, de nagyon érdekes jövő. Az idegenek pedig…
  25. Thomas Harris: The Silence of the Lambs — Ez egy izgalmas és igen jó könyv, mint kiderült, amiben korántsem a horror a lényeg, hanem a karakterek.
  26. Thomas Harris: Red Dragon — Ebben pedig már megjelenik Will Graham; nyilván az egész Harris-projekt a Hannibal TV sorozat miatt kezdődött. Még mindig nagyon izgalmas, és külön élveztem az utalásokat azokra, amiket párhuzamosan a sorozatban láttam.
  27. Joe Hill: Horns — Tulajdonképpen ez egy szerelmi történet, de ez csak nagyon lassan derül ki, és közben iszonyú mókás dolgok történnek, meg nagyon komolyak is, illetve ezek keveréke. A zsáner (urban fantasy még mindig) kedvelőinek kivétel nélkül tetszene szerintem.
  28. Michael Chrichton: The Lost World — Kis gyerekkor-újraélés, emlékszem, ez megvan nekem valahol magyarul. Eredetileg a Jurassic Parkot akartam elolvasni, de valamiért nem elérhető az Amazonnál, a fene essen beléjük. (Ugyanilyen nagy fájdalmam az Alapítvány hiánya.)
  29. Ellen Kushner: Swordspoint — Neil Gaiman ajánlotta az írót, amikor még Japánban voltam, és azóta listán tartottam. Olyan igazi kosztümös fantasy időnként meglepő elemekkel és korántsem fekete-fehér jellemekkel.
  30. Ellen Kushner: The Privilege of the Sword — Az előző folytatása, amiből egyrészt megtudható, mi történt az előző főszereplőkkel, és megismerhetjük Katherinet, az új főszereplőt. A Swordspoint is tetszett, de ez meg még jobban, talán mert az az igazi a-hős-bevezetése témájú, amit annyira szeretek. Az előzmények nélkül is érthető, ha valaki rámenne.

Szóval ez volt 2013, idén a sikerre hajtok. Márhogy a statisztikaira, mert most, hogy végigmentem ezen a listán, és újraéltem kicsit 30 kalandot, ez már siker.

Der Himmel über Berlin

A cím miatt álltam neki ezt megnézni péntek este. Az Angyalok városát gondolom mindenki látta, na az a film ezen alapszik, bár az alapvetésen kívül, ti. hogy egy angyal a halandó életre vágyik, semmi közös nincs bennük.

Der Himmel über Berlin

A helyszín Nyugat-Berlin a hidegháború idején. A könyvtáras jelenetből megtudható, hogy rengeteg angyal él itt, akik követik az emberek életét, és hallják a gondolataikat. Igazából alig van párbeszéd a filmben, a szöveg jó része narrációként használt monológ. Nagyrészt német, de például Marion franciául gondolkodik, az önmagát alakító Peter Falk pedig angolul.

Nem azért fekete-fehér, mert annyira régi lenne (1987-es), hanem mivel az angyalok nézőpontjából figyelünk, akik – többek között – nem látnak színeket. Az angyalok a halandók életébe nem tudnak beavatkozni, de a jelenlétükkel, érintésükkel reményt tudnak adni nkik.

Az egész meglehetősen avant-garde, és kell egy hangulat az élvezetéhez. Ha az első 10 perc nem tetszik, nem érdemes folytatni, mert végig ugyanolyan marad.

A berlini képek mindenestre elég durvák, például a Potsdamer Platz, ami akkor teljesen lepusztítva volt hagyva, most meg egy zsúfolt városközpont.

Konzulváros

A legtöbben sznobnak tartanak, mert — a filmekhez hasonlóan — az angol nyelven megjelent könyveket szeretem eredetiben olvasni. Amikor viszont először hallottam China Miéville új regényéről, a Konzulvárosról (Embassytown), már akkor elhatároztam, hogy ezt magyarul fogom megpróbálni, mégpedig a fordító személye, Juhász Viktor miatt. A megnyilatkozásaiból úgy tűnt, benne megbízhatok.

A Stuttgarti utam előtti napon jelent meg a magyar kiadás, este munka után jártam a könyvesboltokat érte. Az Alexandrában pár nappal későbbi megjelenési dátumot mondtak, a Libriben pedig még nem volt. Végül a Fókusz Könyváruházban jártam sikerrel, de ott is a raktárból hozta ki nekem egy srác. Egyébként vicces volt, mert a számítógépbe Konzumváros és Konzolváros címmel is beírták. Kicsit úgy éreztem magam, mintha a Valami Amerikában szerepelnék.

Eddig két Miéville-könyvhöz volt szerencsém. A City and the City tetszett, de korántsem éreztem annyira izgalmasnak, mint az a hypeból vártam. A The Scar címűt pedig Midnite adta kölcsön, és — bár figyelmeztetett, — valóban nem sikerült az első néhány tíz oldalnál tovább jutnom: egyszerűen annyira elvont a történet elhelyezése, amivel nem bírtam.

A Konzulvárosól azt írták mások, hogy ízig-vérig sci-fi. A történetet a főszereplő, Avice meséli, aki az univerzum peremén elhelyezkedő furcsa gyarmat szülötte. A szaggatott gyermekkori visszaemlékezések alapján rekonstruálható a helyszín: egy bolygó, ahol az őslakosok egy olyan nyelvet használnak, amelyet ugyan bárki megérthet, de beszélni csakis a néhány konzul képes. Bár ez kevéssé jellemző, Avicenek sikerül elhagynia a gyarmatot, és világot látnia. Visszatértekor azonban nem csak a tapasztalatai miatt látja másként a bolygót. Akaratlanul is olyan események középpontjába csöppen, amelyek az egész egykori otthonát gyökeresen megváltoztatják.

Ami a fenti fülszövegre hajazó leírásból nem derül ki, hogy a nyelvészet mennyire átitatja a könyvet. Szerintem megfelelő előképzettség híján biztosan csak felületesen értettem a mögöttes tudományt, de még így is rengeteg elgondolkodtató, könyvből merengve kitekintő alkalomban volt részem. Faramuci módon pont ezért (és kivételesen nem a fordítás hiányosságai miatt) van az az érzésem, hogy ezt angolul is de elolvasnám. Kíváncsi vagyok, az eredetiben hogyan van megfogalmazva jópár részlet. Viszont magyarul is üt, de nagyon.

Pont van egy mondat is benne, hogy a fordítással kivédhetetlenül elveszik valami, pontosan idézni most nem tudom. Fordítóként biztosan mosolyra húzódott volna a szám, amikor ideérek.

Meg az is sorsszerű volt, hogy pont a Frankfurtba és visszafelé tartó repülőkön olvastam az első felét, mert sok német kifejezés szerepel a regényben, mint például a mindennapok “tere” a manchmal és az űrutazásra használt immer. De nekem az akkumlátorszörnyek neve, a zelle is gyanús volt, és még sok ilyen van.

Mindent összevetve nekem nagyon tetszett az egész, ahogy egyszerre geek és sci-fi meg bölcsész és nyelvészetet boncolgató. Ha valakit a filozófiai dilemmák foglalkoztatnak, az is bőven talál benne ötletet. És mindezek mellett izgalmas, kíváncsivá tesz, hogy mi történik a következő fejezetben. Avice pedig szimpatikus főszereplő. A borító amúgy nagyon találó, de hogy miért, azt csak olvasás közben lehet megérteni.

Konzulváros

A képen a könyv a frankfurti repülőtér tranzitjában tartózkodik.

Update: Isolde ezt írta a könyvről.

Old Man’s War

I’ve always found the huge white space on Goodreads reserved for a review after reading a book quite daunting. Here’s an attempt to fill one:

I’ve found this book fascinating mainly because of two things. First, it deals with those eternal questions we humans probably had ever since climbing off of trees. It’s as much a philosophy book as science fiction. Neil Gaiman wrote in an essay about ideas that a great way to come up with them is to ask questions: Old Man’s War has sprung from really gripping ones.

Second, the way it’s been put together. It has those sentences that, once you’re familiar with the context, hit so right home it’s stupefying. Maybe that’s literature: words strung one after another in a way they imply a world beyond. It borders magic.

There’re also spaceships and aliens, of course.

Shame

Ismét kaptam [origo] Filmklubos jegyet moziba, ezúttal a Shame-re.

Nagyon ügyesen meg van oldva, hogy felkavarjon. A jelenetek pont annyival hosszabbak, hogy már kényelmetlenül érezd magad. Ehhez még dialógus sem kell, a legjobb pillanatai a filmnek, amikor a szereplők csak nézegetik egymást. A színészi játék annyira erős, hogy ennyiből átjön a feszültség.

Az én kedvenc pillanatom az volt, amikor Brandon (Fassbender) az éjszaka közepén elmegy kifutni magából a feszültséget. Borzasztó egyszerű kép, oldalról követi a kamera utcákon át, talán még vágás sem nagyon van benne, kurvajó. Lehet, azért tetszett ennyire, mert már én is csináltam hasonlót.

Nem tudnám megmondani, miről szól a Shame. Inkább felvet egy csomó témát, aztán otthagy velük. A zárójelenet értelmezése is a nézőre van bízva.

Van rendes kritika is, itt. A képet is tőlük nyúltam.

Imaginaerum

Még Novemberben találkoztam a Storytime-mal az új Nightwish albumról, tetszett is, aztán szépen megfeledkeztem az egészről. Pedig nem sokkal ezután a teljes album is megjelent. Mentségemre a december nem volt unalmas…

Viszont az a helyzet, hogy ez meggyőző lett. Rögtön egy finnül énekelt dallal indul (Taikatalvi), ami ritkaság, és nagyon jó hallgatni. Az ezután következő számok pedig változatosak: van jazz-szerű (Slow, Love, Slow) népdal-szerű (Turn Loose The Mermaids), keményebb (Rest Calm). Így aztán sosem fullad unalomba, mégis teljes konceptuális egész.

Mivel az albummal párhuzamosan egy film is készült, egyben filmzene is. Talán emiatt is van rekordmennyiségű instrumentális szám: az intron kívül az Arabesque is a kísérő film egyik jelenetéhez készült. Valamint a záródal, az egyik kedvencem, a címadó Imaginaerum, ami egyfajta összefoglalása az albumnak, felbukkannak benne a korábbi témák.

Úgy érzem a Dark Passion Play után igazából ezzel az albummal indul el a Nightwish új korszaka Anette-tel. Tuomas újra bizonyította, hogy nagyon jó zeneszerző, és a kicsit gejl-grandiózus stílusához jobban is illik Anette visszafogottabb de cseppet sem kevés hangja.

Április 29-én jönnek Magyarországra.

The City & The City

The City & The CityThe City & The City by China Miéville

My rating: 3 of 5 stars

This book really doesn’t hold your hand while reading; quite a bit is up to free interpretation. Also, the use of English is nothing short of exquisite. Sentences are masterfully embedded into one another, often making it a quest to untangle the meaning. What isn’t too convincing though is the actual storyline/investigation: the excitement didn’t live up to the hype for me.

View all my reviews