Tag Archives: photography

Ashiyagawa hike

Gondoltam, ha már a Flickr ilyen menő lett, érdemes lenne elkezdeni feltöltögetni a lokálisan tárolt képeket. Nyilván ahogy megnyitottam az iPhotot, egy órás képnézegetős nosztaligázásba torkollott az egész akció. Elképesztően vállalhatatlan meg mindenféle egyéb képeim vannak Japánból. Mindenesetre biztonságosabb, ha a felhőben is megvannak, hiszen például a Flickrre feltöltötteken  kívül a hongkongi képeim jól elvesztettem.

Erről anno pont nem is írtam amúgy, amikor 2007 februárjában Gáborral elmentünk túrázni. A kiindulási pont Ashiyagawa (芦屋川) volt, és a térkép alapján a Rokkō (六甲) hegy valameyik oldalán mászkáltunk kicsit.

Az első kép pedig az Ōjikōen (王子公園) állomáson készült, ahol megfigyelhető a februári japán divat szemben a peronon. Valószínűleg azért itt fotózgattam, mert a kép sarkában is látható személyvonatról itt lehetett átszállni egy kevesebb helyen megálló gyorsvonatra. Igazából ezek a vonatok a helyi közlekedés alapeszközei, és inkább olyanok, mint Budapesten a HÉV.

王子公園

Az első pihenőponton találtunk egy szelíden makkokat majszoló vaddisznót.

Vaddisznó

Amivel a japánok is igyekeztek barátkozni. Külön felhívnám a figyelmet az úriember öltözékére: a japánok kizárólag megfelelő felszerelésben vágnak neki a hegynek, amelyeket egy sportszerboltból válogatnak gondosan össze. Igaz ez akkor is, ha csak egy napot sétálnak az erdőben kijelölt lebetonozott utakon a fák között.

Commune with the beast

Megnéztünk még egy kifejezetten csecse völgyet.

Völgy

Ahová egyébként egy kifejezetten meredek és csúszós vájaton kellett leereszkedni.

Gábor

Gyakorlott journal látogatnóknak persze a képek nem újak, tőlük elnézést kérek. Hat éve volt, el se hiszem, elég durva.

Flickr

Csupa izgalmas dolog történik, most például az iOS alkalmazás után a webes Flickr is megújult. Törölték az eddigi limitációt, hogy csak 200 fotót lehet az ingyenes fiókkal látni, sőt, a ló másik oldalára átesve 1TB tárhelyet adnak grátisz. A Pro tagságért ezentúl a reklámmentesség és a statisztika jár.

Úgy gondlom, jó lóra tettem, amikor átnyergeltem az Instagramról. Menő, amit mostanában a Yahoo művel a termékeivel.

Illusztrációképp pedig az egyik olyan fényképem, ami a statisztika szerint keveset látogatott, de nagyon szívesen emlékszem vissza rá. Ló nincs rajta.

Scene from "The Peak"

Photos Every Day

Az új Apple reklámban az iPhone-nal fényképeznek sokat:

Nemcsak gyönyörű lett a spot, de azt a fontos tapasztalatot hangsúlyozza, hogy az a legjobb fényképezőgép, ami épp nálad van. És tényleg, az emberek többségének tökéletesen elég az a fotótechnológia, ami egy telefonban van. Már az én iPhone 4S-em is nagyon szép fotókat csinál, akár viszonylag sötétben is. Például az Epica koncerten. Emellett a videóival is nagyon meg vagyok elégedve, torzításmentes jó hangot vesz fel, mondjuk egy God is an Astronaut első sorból.

Kesh at ZP

I went to see Kesh at Zöld Pardon yesterday. Unfortunately only before heading out did I realize that the Sony camera was still on the charger only unplugged from the wall socket: as a result the battery was fully drained. At least I assume that was why it happened. It’s an old device and the battery is not in the best shape anyway.

Anyway, I was only armed with my Nexus S. No luck with that either: the pictures are either blurred or whitewashed and the soundtrack in the video is unusable; only a distorted cacophony of bass and drums. To an extent the Sony’s mic distorts as well, but still handles concerts much better, like when I used it to capture Tides of Time.

Too bad because Kesh is the most popular search keyword here.

Update: My partner-in-crime Anett has an iPhone 4, which admittedly makes a much better concert recording equipment. Check out Mizu live at ZP.

Animals

Recycled content. — In another life, I went to the Budapest Zoo. I was pleasantly surprised to realize that it is, after all, a great place. In the end I almost ran out of CF card space.

I just remembered I had the pictures because Semcon was doing some decoration and we offered our pictures to be framed for the office walls. Mine didn’t get used, but I was reminded to make a Flickr gallery of my favourites.

Also, the white wolves are the coolest.

állatkert 026