sesam.hu

Engineering Manager / trail runner / Budapest, Hungary

Become a fun

Időnként biztosan mindenki belebotlik újságírói tévedésekbe vagy hozzá nem értést világosan tükröző cikkekbe. A lónak négy lába van ugyebár…

Valahogy az utóbbi időben megszaporodtak a hasonló esetek. Időben legrégebbről kezdve ez a Beszéljükmac-cikk borzolta fel az idegeim: ReSwitch: egy elkeseredett Apple fun, avagy ellenérv a szeretett Mac ellen hirdette a szalagcím. A fan (egyrészt rajongó, másrészt legyező/ventilátor) már igencsak beépült a világ összes nyelvébe, de úgy látszik írásban még mindig nem sikerült megjegyezni közte és a fun (szórakozás) közötti különbséget.

Az olvasói levélből még kiderült az is, hogy a felhasználó Machintos számítógépet használ. Nem gond, én is szoktam elgépelni dolgokat a blogon, csak innentől egyre nehezebb komolyan venni a cikkíró mondanivalóját. Örvendetes látni viszont, hogy a portál elolvasva a beérkezett kommenteket korrekciót végzett, és kijavította az ominózus hibákat. Azért az oldal permalinkje még őrzi az eredeti írásmódot például.

Rendben, mondhatjuk persze, de egy olvasói levéltől nem várhatunk el pontosságot és helyességet. Leszűrhető belőle, hogy a beküldő valószínűleg helyesen választott karriert, amikor nem szavak papírra vetésével kívánta megkeresni a napi betevőt, de nem több. Ezzel szemben az Index Magyarósi Csabája ha jól tudom, akkor a techrovatnál dolgozik, és ennek a fényében eléggé égő, hogy rácsodálkozott tesztjében a 60 fölé nem kúszó FPS értékre.

A Qwerty MaxxX brutális konfigurációja állt a tesztasztalon, és nyilván előkerültek a játékok az izzasztás során. Ezek küzül mindegyik vagy 60 kép per másodperc vagy ennek valamely hányadosát produkálta, amelyből a cikkíró levonta a következtetést: hiába erős a gép, ennyit tud. Persze bármelyik tizenéves gamer rögtön szólt volna, hogy a v-sync a ludas a dologban: egy szoftveres kapcsoló, ami arra hivatott, hogy a játék frissítési frekvenciáját ne engedje a monitoré fölé menni, ilyen módon megakadályozva, hogy a képben esetenként csúnya törés keletkezzen. A modern LCD monitorok frissítése ugyanis pont 60Hz.

Ez a cikk is visszakerült kis szerkesztésre, és most már kevésbé otrombán naív (a v-sync is szerepel már benne), de a teszteket azért nem sikerült megismételni olyan körülmények között, hogy értékelhető eredményt is mutassanak. Egy játékosnak ugyanis a v-sync bekapcsolásával kapott számok körülbelül annyit mondanak, mintha a Totalcar összemérne egy Ferrarit egy Porschéval a belvárosban 50-es sebességkorlátnál.

Végül a tárgyi és az angoltudás hiánya kombinálódott a NOL-nál a Twitterről szóló cikkükben:

A csatorna, amin keresztül mindezt megtehetik, az lehet sms, a Twitter honlapja, lehetnek azonnali üzenetküldő alkalmazások és lehet egy speciálisan erre a célra a saját számítógépünkre letöltött kis program is, ez utóbbit nevezzük Twitter API-nak.

Nem így van, ugyanis API-nak (Application Programming Interface) azt a felületet (eljárások, szolgáltatások és ezek leírása) nevezzük, amin keresztül a nevezett külsős programok csatlakozhatnak a Twitterhez. A saját számítógépünkre letöltött kis programok azok nemes egyszerűséggel kis programok. Mondjuk ha a cikk írója rákeresett volna a rövidítés jelentésére – ha már leírja – akkor lehet, hogy gyanút foghatott volna. Illetve ez utóbbi sem biztos, hiszen itt is probléma az angol:

Ezek után mondja azt valaki, hogy nem egy kialakuló trendről, hanem csak egy divathóbortról beszélünk – ezt már Váraljay Gábriel, egy hazai “fun” mondja, aki nem csupán rajongó: hónapok óta időt és energiát fektet abba, hogy marketingeszközként használja a szolgáltatást.

Na, itt is megjelentek a funok. Ez biztosan valami magyar jelenség, vagy ő is ott tanult angolt, ahol Áder “I’m a meeting” János (immáron MEP).

Nem tudom persze, hogy működik az online média, de a nagyobb szereplőknél egy szerkesztő vagy ne adj’ isten korrektor csak elolvassa ezeket, nem? Legalább a fun/fan dolgot ki lehetett volna szűrni. Valamint azzal is tisztában vagyok, hogy nem lehet egy újságíró egyben polihisztor is, viszont csak lehetett volna találni valakit, aki szánt volna rá öt percet, hogy átfussa, és látott már webkettőt. Azt hiszem ilyen kvalitású cikkeket én is tudnék írni.

Illetve nem, I’m just a media-terrorist.

Miért rossz a PDF?

Uj Péter az Ügyfélkaput döngöli a földbe Az Ön részére elküldte című cikkében.

A pdf-dokumentumnak többnyire akkor van értelme, ha valamit nagyon szépen rendezett tipográfiai alakzatban, szép képekkel, harmonikus betűtípusokkal, ravasz sorkizárásokkal, körbeszedésekkel, egyebekkel akarunk megjeleníteni. Egyébként tökéletesen fölösleges, mert egyszerű közlésre sokkal alkalmasabb valami sima, szabvány szövegformátum, netán html.

Persze ebben az esetben nem kellene évi sokmilliós licencdíjat fizetni a pdf-formátum jogtulajdonosának, az Adobe Systems Inc.-nek.

Ebben a részben azonban – úgy gondolom – számtalan melléfogást követett el.

Először is a PDF legfontosabb formátumbeli sajátosságát felejtette el, mégpedig hogy platformfüggetlen. Minden valamit magára adó operációs rendszerre készült ingyenes PDF megtekintő alkalmazás. És itt teljesen mindegy, hogy azt akarjuk-e kiírni, hogy “Hello World”, vagy egy komplex, képekkel és formázásokkal teli dokumentumot szeretnénk közzétenni: a lényeg, hogy minden olvasó minden rendszeren ugyanazt lássa. Ez talán nem mindegy egy hivatalos dokumentum esetében. És az sem utolsó szempont, hogy nem zárja ki élből azokat, akik nem Windows rendszert használnak.

A PDF fájlt kinyomtatva az író/küldő szándékával megegyező papírformátumú dokumentumhoz juthat az ügyfél. Ami azután iktatható, érkeztethető, családi irattárba elhelyezhető. Pont mintha postán kapta volna.

Vagy mégis milyen szabvány szövegformátumra gondolt itt vajon Uj Péter? Egyszerű szövegfájl (txt)? Minimális formázási lehetőség azért csak illene. A HTML pedig képernyőre készült formátum: mi történik például ha a delikvens ki szeretné nyomtatni az adott dokumentumot? A képernyőmérettől függően szerencsésen vagy szerencsétlenebbül tördelt anyaghoz jut.

Arról nem is szólva, hogy az átlag magyar ügyintéző egyetlen dokumentumformát ismer, ez pedig a Word dokumentum. Szerintem pont az lenne kirívó disznóság az állam részéről, hogy arra kényszerítsen, hogy egy többtízezer forintot kóstáló programcsomag megvétele után tudjam csak megnézni a hivatalos papírjaim.

A PDF-et dokumentumok eszköz- és felbontásfüggetlenül, különböző szoftverekkel, hardverekkel és operációs rendszerekkel olvasható módon történő terjesztésére találták ki. Az Ügyfélkapu nagyon jól választott.

Végül pedig: A PDF 2008 július 1-je óta nyílt szabvány. (ISO 32000-1) Ezáltal bárki jogdíjmentesen írhat olyan alkalmazást, amely képes PDF fájlokat írni vagy olvasni. Egy egyszerű Google keresés hasonló programok garmadáját találja. Sok ezek közül üzleti használatra is ingyenes. A magyar állam egy huncut fillért nem kell hogy fizessen Az Adobe Systemsnek.

meta http-equiv refresh

Pff. Hogy képes 2008-ban egy vezető napilap a weboldalát 29 perces automatikus frissítéssel ellátni? Nem tudom, ki hogy van vele, én úgy olvasok híroldalakat, hogy fülekbe megnyitom az összes engem érdeklő cikket, aztán esek neki. Igen vicces, amikor egy cikk közepén egyszer csak bumm, újratölti magát az oldal. Arról az élményről nem is beszélve, amikor a vonatra felszállás előtt gyűjtöttem magamnak pár fülnyi irományt, amik persze “You are not connected to the internet” üzenetekre frissültek mire elolvashattam volna őket.

A reklámok letöltésszámának mesterséges növelésén kívül van más értelmes magyarázat, hogy miért alkalmazzák ezt a nevetséges technológiát? Amúgy is nem a klikkek után fizetnek?

A NOLról van egyébként szó.

Már csak -45km.

educatio

Tényleg nem szoktam beidézni ilyen hosszú dolgokat (ugye?), de ez egyrészt nagyon jó, másrészt meg hiába linkelném, szerintem sokan nem kattintanának rá (vagy igen?). Meg akkor lett volna egy pársoros bejegyzés megint. Amúgy innen: Az edukált felhasználók aranykora. (Mondjuk szerintem nem a Google a válasz a világ problémáira, de attól még lehet szeretni. Néha.) (Ja, és továbbra sem lehet rendesen linkelni a NOL cikkeket.)

Pár mondat arról, hogy miért is annyira buta a pécés világ. Az egykor a technikai haladás, az informatikai forradalom szimbólumaként használt pécé mára megbízhatatlan, rosszkedvű és paranoid eszközzé vált. Ha bekapcsolom, a vírusirtó ellenőrzi a tűzfalat, az operációs rendszer lövi le a böngészőt, a böngésző kikapcsolja a letöltést, a tűzfal kiszűri a vírusirtó frissítőszoftverét és így tovább. Egy frissen telepített pécén legalább négyszer, de inkább negyvennégyszer kérdeznek rá különböző szoftverek, hogy tényleg azt akarom-e tenni, amit akarok, tényleg le akarom tölteni, tényleg futtatni akarom-e satöbbi, gyogyósnak néznek és vegzálnak, ahelyett, hogy megoldották volna ezeket a biztonsági problémákat, amelyeket valószínűleg már Neumann János megoldott hatvan évvel ezelőtt. Aztán töltsünk le egy printerdrivert, miszerint eszközmeghajtót, amely a szoftvervilágban kábé százas szeg bonyolultságú eszköz, ennek ellenére már annyi megabájtot foglal, amennyi memórián tíz éve még műholdrendszereket vagy nukleáris létesítményeket kezelő szoftverek futottak. Letöltjük a printerdrivert, amihez előbb még a böngésző, a tűzfal és a vírusirtó ellenállását is meg kell törnünk, futtatjuk az oprendszer és a tűzfal tiltakozása ellenére, ezután a frissiben letöltött drivernek első dolga, hogy futtatja a “szoftver frissítését végző programot”, és a szoftver frissítését végző program rákérdez, hogy nem akarom-e frissíteni a szoftver frissítését végző programot. Nem, nem a drivert. Hanem az azt frissítő programocskát. Halál komoly. Rögtön a letöltés után. Ha ez nem a szoftveripar agyhalálának a jele, akkor micsoda? Képzeljük már el, hogy veszünk egy kalapácsot, amelyen rögtön a vásárlás után fejet kell cserélni, de mielőtt fejet cserélünk, a fejcseréhez használatos eszközt, mondjuk azt a kis éket, amit majd a nyél végébe verünk, le kell cserélni. (Majd később, a már működőképes állapotba hozott kalapács minden szög beverése előtt fölsikolt, és megkérdezi, hogy tényleg be akarom-e verni ezt a szöget, és tisztában vagyok-e annak a kockázatával, hogy a kezemre üthetek, a szög elgörbülhet, elrepedhet a léc satöbbi.) Megőrülnénk, nyilván.