sesam.hu

Engineering Manager / trail runner / Budapest, Hungary

Így üzletelj Japánban

KTamástól érkezett Patrick cikke, aki elég unortodox módon Japánban alapította meg startup cégét. Egy meglehetősen hosszú, de annál érdekesebb blogposztban összegzi a tapasztalatait nemcsak az üzletről, hanem a bevándorlásról, társadalomról, Japán mindennapjairól. Ráadásul megvan az tapasztalata is, hogy dolgozott salarymanként egy igazi japán multinál. Az intézményesített diszkriminációról és a külföldiekről alkotott képról szóló sztorik tökéletesen megértetik, hogyan működnek arrafelé a dolgok, ahogyan a bankolós rész is egészen elképesztő.

“If you’re obviously foreign, no matter what you do, you’ll be constantly assumed to be an English teacher, since that is the one value-producing occupation that Japanese society conveniently slots you in.”

Ugyanitt visszatekintve állami ösztöndíjasként nagyon jó dolgunk volt, például nekem hitelkártyám és albérletem is úgy lett viszonylag simán, hogy az aktuális egyetem volt a felelősségvállaló aláíróm.

Must be funny…

How considerate:

Tokyo University of Foreign Studies announced Wednesday it will provide ¥100,000 grants by March to 30 exchange students who are paying their own expenses but suffering from the yen’s appreciation. (The Japan Times)

Of course this only applies to non-scholarship students. Nevertheless I find it mildly annoying that ever since I came to Japan the tendencies were quite not in my favour. Firstly  every single year there was a slight drop in the amount of scholarship I received, kudos to the Japanese government. Secondly the Yen was worth less and less compared to the Euro or HUF. In 2004 when I came here the Yen sold at almost 2 HUF. Just recently it dropped to less than  1.5, making my scholarship worth a lot less. For example the international plane tickets never changed with the conversion, if anything they cost more.

That is before the economic crisis started. Suddenly the Yen-HUF conversion flared up to 2.4. Which is quite typical: in a few months I will stop getting scholarship…

egyetemről jelentjük

Nagy örömömre átépítik a kokubunt (国際文化学部). A hely eddig is inkább emlékeztetett ipartelepre, mint egyetemre, nade most a felújítás megadta a kegyelemdöfést. Ha lehet még nagyobb a tömeg is. (Ide jár az összes elsős az alapóráira.) A termek is tömve vannak egyelőre, meleg van és emberszag. A légkondi fali vezérlője szépen le van lakatolva egy dobozba, nehogymár az illetéktelen tanulósereg buherálja. Igazán örülnék, ha végre sikerülne kikerülnöm a vágómarha-oktatásból…

Idén egy vagon órám van a kokubunon, pedig már azt hittem sikerült megszabadulni a helytől.

A második órán a tanárnak volt annyi esze, hogy bekapcsolja a légkondit. Sajnos ez sem bizonyult elég erősnek, hogy elnyomja a mellettem horkoló csapat csapzott csókát, akiknek szerintem sport volt az előző órájuk…

A prof amúgy azt is elmesélte, hogy az új egyetemi policy szerint kötelező vizsgát tartani minden órán. Úgyhogy vége a beadjuk a report-ot és kapunk jegyet típusú tárgyaknak. Mondjuk nekem eddig is több vizsgám (és végi tesztem) volt, mint bármelyik ex-nyelvtanfolyamtársamnak.

Valamint e hónaptól az ösztöndíjunk mindössze nyolcezer yennel lesz kevesebb. Az indok a szokásos, defláció és csökkenő árak. A rizs biztos olcsóbb, meg a nyers hal, vagy nem tudom, de a büfében minden ital átlagosan 10%-kal drágább az előző félévhez képest. A mesterképzésben részt vevők pénzét is megnyirbálták, lassan annyit kapnak csak, mint az alapképzésesek pár éve. Ez különösen azért kellemes, mert az ember harmadévesen nem háborodhat fel, hogy a ‘zédesanyátokat, megyek haza… illetve megteheti, de akkor nincs diploma.

A harmdik órán legalább net van (elértünk a jelenig) (kokubunon teremtől függ), de a VPNt úgy konfigurálták, hogy az MSN-en kívül más IM nem tud csatlakozni. Logikus.

Nyafogást hallottak.