sesam.hu

🏢 Engineering Manager ⛰ trail runner 🇭🇺 Budapest, Hungary

Shadow Cities

Your city is a game. You’re a mage.

Foursquare let you share your location, meet friends and comment on places. Chromaroma transformed public transport into a multiplayer game in London. And now a shadow city is unveiled, coexisting with the real one you’re living in, in which you’re a mage battling others like you. Check out Shadow Cities, a location-based multiplayer game for the iPhone:

You’re walking down the bank of the Danube. Suddenly your instincts flare up, signaling danger. Can that suited-up guy who just took off the tram be an enemy mage? You reach for your phone to cast a spell…

Regardless of the realization, the idea is awesome. Unfortunately the app is not available in the Hungarian store yet and the game is limited to the iPhone, no Android client so far. Still, isn’t it fascinating where technology is taking us?

Life’s a game after all.

Ericsson R310s

I got internet access for my work SIM so now it can be used in the iPhone. As a result I could resurrect my old Ericsson R310s I managed to unearth from a box in the attic.

I loved this phone, it was the very first I had. This was the time when everyone was running around with Nokia 3210s and I wanted to be different. It has a wicked looking shark fin antenna and it’s practically indestructible. Still in mint condition with a durable enough battery; I’m only missing the belt strap.

Random fact: Lara was using this phone in the first Tomb Raider movie in the Cambodia scene.

Jobbak a japán telefonok?

Miért van az, hogy Japánban többet tudnak a mobiltelefonok, és általánosan jobb az internet-elérés, mint az USÁ-ban? Benedict Evans ex-Orange stratéga válaszát olvastam a minap.

A kérdés amerikai része egyszerű: az USA szembement a sztenderdekkel, és más frekvenciát, más technológiákat választott, így sok nagy mobilgyártó döntött úgy, hogy nem éri meg foglalkozni a piaccal.

Az egyedi megoldások alkalmazása Japánra is igaz: például a 2. generációs mobilhálózat a GSM-mel szemben az NTT DoCoMo saját PDC szabványára épült, a 3G pedig jelenleg WCDMA alapú. Ennek ellenére mégsem jártak úgy, mint az USA.

A japán internetezésről szóló bejegyzésemben én is azt hoztam fel, hogy a japánok viszonylag kevés időt töltenek otthon, viszont rengeteget utaznak, és kiváló a tömegközlekedési rendszer, így mindenki a mobilján netezik. Emellett Evans kiemel egy másik aspektust is, az NTT egyeduralmát.

Az NTT mobilszolgáltatója, a DoCoMo rendelkezik a japán piac körülbelül 50%-ával, és ezt a szintet a kezdetektől fogva tartja. Ebből ered, hogy képes volt egy olyan modellt kifejleszteni, ami a világon egyedülálló: a szolgáltató uralja a készülékpiacot.

A DoCoMo nem gyárt telefonokat, viszont példátlan mértékben beleszól a funkcionalitásba. A gyártók részletes specifikációkat kapnak, az alapján kell gyártani a készülékeket. A telefonokat aztán a szolgáltató árulja, a gyártóknak nincs direkt eladási lehetőségük. A mobilok minden funkciója a szolgáltató szabványa szerint készül, de még a menürendszer is meg van határozva.

Amikor az NTT kitalált valamit, például az i-Mode internetet, akkor egyszerűen azt mondhatta a gyártóknak: tessék, itt a specifikáció, ilyen lesz a telefonon az internet, minden készülékbe kell, ezt tegyétek bele, most. Ugyanezt csinálja az au KDDI és a Softbank is: Japánban minden ütőkártya a szolgáltatónál van. A Nokia ki is vonult a piacról, mint a szél.

Európában ilyesmi elképzelhetetlen. Egy szolgáltató sem csinálhat csak a saját hálózatára kitalált mobilt. A Vodafone-nak például voltak ilyen törekvései a Live-val, de az is kudarcba fulladt. Országspecifikus készülékekre sincs nagyon lehetőség.

Egészen az iPhone-ig nem volt példa az integrált modell sikerére. Az Apple ügyesen megtörte a szolgáltatókat az exkluzív készülékkel, akik így elfogadták az őket teljesen kihagyó alkalmazásdisztribúciós modellt, és sokszor belementek a korlátlan adatforgalmat adó iPhone-only csomagokba is. (Érdekes lesz látni például, hogy ennek lesz-e hatása a japán piacra, és milyen.)

Végül még egy szignifikáns különbség a kinti és itteni rendszerek között, hogy a japán előfizetések mindegyike hagyományosan utólag fizetett, azaz az itthon olyan népszerű feltöltőkártyás megoldást maximum a turistáknak ajánlják a reptereken. Az egy előfizetőre jutó bevétel (ARPU) is jóval magasabb, mint Európában vagy Amerikában, így a szolgáltatók sokszor ingyen vagy jelképes összegért adják oda a felsőkategóriás készülékeket.

Az én személyes tapasztalatom az volt ezzel, hogy bár valóban szuper mobilokat lehet kapni, és japán életszínvonallal mérve az előfizetés sem sok, annyira a helyi igényekre van kitalálva a rendszer, hogy nem tudtam nagyon lelkesedni. Az internet-elérés nem sokat ér, ha csak japánul megy, és csak a szolgáltató tartalmát érem el vele. A készülékeket az országból kivinni nem nagyon lehet, bár mostanában megjelentek a GSM hálózatot is elviselő, SIM-et is befogadó darabok, amik persze ettől még nem kártyafüggetlenek. A mobilos fizetési lehetőség viszont nagyon hasznos volt.

A mobiltelefóniáról és más érdekességekről Szabolcs is írt a saját blogjában, láthatóan komoly kutatómunkával megtámogatva. Ehhez a bejegyzéshez leginkább a Digitális kommunikáció Japánban és a Mobilkommunikáció sikere mögött meghúzódó okok címűek passzolnak.

FeliCa

Volt szó a mobilos fizetés pocsék magyar implementációjáról, ahol leírtam, hogy Japánban mennyire elterjedt az ilyesmi. A Softbank úgy látszik megelégelte, hogy az iPhone-ban nincs erre való chip, és nem is hajlandó megvárni, amíg az Apple lép az ügyben. Saját megoldása egy papírvékony lapka lesz, amit az iPhone 4 hátuljára kell ragasztani, ez tartalmazza a fizetéshez szükséges NFC kártyát.

Az én régi telefonomban is ilyen FeliCa kártya volt, azzal a különbséggel, hogy az – beépített révén – tudott a készülékkel kommunikálni. Lehetett például telepített alkalmazás segítségével pénzzel feltölteni, és hasonlók.

A felragasztható matricát pár ezer forintnak megfelelő jenért hozzávágják a vásárlókhoz, és már lehet is fizetni. Más kérdés, hogy ennyi erővel vehet az ember egy sima FeliCa kártyát, amit nem kell ragasztgatni, illetve nem mindenki teszi tönkre szivesen a telefonja hátlapját. Akkor lenne az igazi, ha be lenne építve a rendszer a telefonba, ami egyelőre a rebesgetés szintjén áll.

Amúgy a hongkongi Octopus kártyák is ezzel a technológiával mennek.

Megint Állunk

Feltételezve, hogy sokan lesznek, akik majd ma (23-án) fognak csak hazamenni családjukhoz, már tegnap délelőtt vettem vonatjegyet a MÁV-Start ELVIRA oldalán. Nem volt hülyeség: ma reggeltől a jegyvasarlas.mav-start.hu dobott egy Skypeot, és elérhetetlen.

Pedig már korábban meg akartam jegyezni, hogy ha valami akkor a MÁV igazán meglovagolhatná az okostelefon-hullámot. Nem mondom, hogy rögtön írassanak iPhone appot, de legalább egy nyomorult mobilra optimalizált aloldalt nem lehetne összedobni? Igény lenne rá. Maximum 2011-ben eggyel kevesebb sztrájk férne bele a büdzsébe.

Egyszer volt szükségem arra, hogy a telefonon vegyek jegyet. (A céges proxy megfogta az OTP bankkártyás oldalát.) Senkinek nem kívánom azt a horrort, amit a normál méretű képernyőn is követhetetlen rendszer kezelése jelent 320×480-on. Ráadásul az a tevékenység, ami maximum pár kattintás kellene hogy legyen, legalább öt oldalon visz keresztül, amelyek nagyrészt fölösleges információkkal vannak megtömve.

Sima menetrendet amúgy már készítettek iPhone-ra: az imenetrend.com oldalt kell meglátogatni mobil Safariban (vagy bármilyen böngészőben imenetrend.com/m/). Ez a megoldás a MÁV saját weboldaláról szívja le az adatokat, garantálva a pontosságot, viszont jegyet venni nem lehet vele. Természetesen a vasútnak semmi köze hozzá.

A Deutsche Bahn például egy ilyen arzenállal támad. Az iPhoneos megoldás funkciói:

Die neuen Funktionen bieten Ihnen noch mehr Komfort, zum Beispiel:

  • Buchungsprofil: Ganz einfach zum Handy-Ticket durch persönliche Einstellungen
  • Augmented Reality: Die Umgebung im Blick
  • konkrete Verbindung in Kalender eintragen: So verpassen Sie nichts mehr
  • Auswahl über das iPhone Adressbuch: Ganz einfach Freunde besuchen

Ha a kuponos alkalmazásoknak van piaca, akkor ne mondja nekem senki, hogy a vonatjegynek ne lenne.

Mondjuk figyelembe véve, hogy az ELVIRA értesítő emailben nincs benne, hogy mikor indul a vonat, amire a jegyet vettem, csak a dátum, lehet, hogy túl sokat várok el a cégtől. A DB gyönyörű PDF formátumú elektronikus jegyének belinkelésétől eltekintek.

Telefonnal fizetni

Valamikor nagyon régen, amikor még PC-X volt a GameStar (talán), olvastam egy cikket arról, hogy a világ fejlettebb részein lehet mobiltelefonnal intézni a vásárlást: egyszerűen hozzácsapják az összegeket a mobilszámlához. Utópia.

Mint kiderült, ilyen van itthon is már, sőt a bevásárlást is lehet így intézni.

Ezzel kapcsolatban úgy emlékeztem, megírtam, hogyan működik a hasonló rendszer Japánban, de most nem találok ilyen bejegyzést. Lehet, hogy csak akartam…

Szóval a második telefonomban volt egy külön chip, amivel lehetett fizetni is. Elég jól volt megoldva: a chiphez hozzá lehetett rendelni egy hitelkártyát (5 perces munkával, a telefon böngészőjén akár), amivel fel lehetett tölteni, majd levásárolni az összeget. Ha valaki nem akart kártyázni, akkor rengeteg elfogadóhelyen működtek terminálok, ahol a telefont az érzékelőhöz hozzáérintve elég volt csak beadni a gépbe a papírpénzt, és már meg is jelent a számlán. A vásárlás pedig mindössze annyi volt, mint a fenti terminálok esetén: hozzáérintettem a telefont a kasszánál felszerelt érzékelőhöz. Csengetett picit, és kész. Nagyon sok helyen lehetett használni: éjjel-nappalikban, moziban, élelmiszerboltban, Észak-Japánban pedig még a vasúton is.

Ehhez képest a magyar rendszer horror: ki fogja ezt használni? Már a leszerződés macera, hiszen új számlát kell nyitni az FHB banknál. Ilyesmire biztosan sokan rávehetőek. Azután nézzük a fizetés menetét:

A MobilFizetés használata során a kasszánál nincs más dolgunk, mint jeleznünk a pénztárosnak, hogy MobilFizetéssel fizetünk, aki ezután a tranzakció elindításához elkéri mobilszámunkat, vagy MobilFizetés azonosítónkat. Az azonosító átadása akár egy vonalkód leolvasásával is megtörténhet, még tovább egyszerűsítve a fizetési folyamatot. Ezt a vonalkódot az ügyfelek a szerződéskötés után megkapják matrica formájában. A tranzakció elindítását követően kisvártatva megérkezik a MobilFizetés üzenet a készülékünkre, amelyet a MobilFizetésben már megszokott módon az “mSzámlánk” kiválasztásával, majd a szolgáltatáshoz tartozó PIN-kód (az úgynevezett mKód) megadásával saját mobilkészülékünkön hagyhatunk jóvá. Ezután a kassza kinyomtatja a blokkot, és már készen is vagyunk a fizetéssel. (Origo)

Bediktálod a telefonszámod a pénztárosnak az egész sor füle hallatára. Életszerű, nem? Szóval legyen vonalkód, majd vársz az SMS-re, aztán pötyögsz autentikációs kódot, aztán vársz, amíg ez eljut a kasszáshoz is. Ez lenne az egyszerű és gyors folyamat? Így leírva nem is nagyon érthető szerintem. mSzámlánk kiválasztása? Akkor ez valami app?

Emlékeztető: hozzáérinted a telefont, csilingel, kész.

Azt írják, nem hosszabb, mint kártyával fizetni. Ezzel csak az a baj, hogy Magyarországon a legtöbb helyen a kártyás fizetés semmivel sem gyorsabb vagy egyszerűbb, mint a készpénzes. (Üdítő kivételek a MÁV jegyutomatái, ahol tényleg azonnali a tranzakció.) Inkább az van, hogy a pénztárosnő elordítja magát: kártyázok! Mert egy telefonvonalon van az egész kasszasor. A cucc vonalra vár, betárcsáz, válaszra vár, épp csak a modemhang hiányzik a retro nirvánához. A szolnoki vasútállomáson legutóbb bevallották, hogy az állomás információs telefonszáma és a bankkártyás fizetés vonala egy és ugyanaz. Nem csoda, hogy nem lehet őket felhívni…

És a legjobb: vásárlásonként ez a tortúra 20 forintjába kerül a telefonját  a kasszánál villogtatni vágyónak, mert felszámolják az SMS díját. A bolondnak is megéri.

Miles and More

I’m home – that is in Szolnok – for now.

The flight was as good as a transcontinental flight can be. I had a good seat next to the emergency exit with extra legroom. I had a fight about my luggage weight; I had to leave some of the heavier stuff behind. The check-in girl was unwavering in her position of not letting me have a suitcase a gramme heavier than 25 kg. I gave her my plush bear.

She probably had it incinerated as soon as I left; one cannot trust fishy germ-infested presents of dirty foreigners.

I haven’t done much since besides acclimatising, eating inordinate amounts of home cooking and helping around the house. Soon I’ll have to start thinking about what would be next; in fact the sooner the better.

In addition to the usual (updated) contact possibilities my Hungarian mobile number is live again. Although if anyone calls they probably won’t be able to hear what I say: my old Samsung flip is finally giving in for good, either the mic or the circuits are malfunctioning. Sadly none of the old phones I found around the house seem to work any longer.

As you might have guessed the last days in Japan tumblr project is over now. I managed to hang on until the 18th with the updates. I hope it wasn’t entirely unenjoyable. I might continue it some undefined time later with a different theme.

Internetezés Japánban

Az amerikai család laptoppal az ölében ébred, és ez gyűrűzik át kis hazánkra is. A kommentek között felvetődött, hogy vajon mi a helyzet a japán családdal. Az általános sztereotípia szerint Japán az információtechnológia csúcsa, a japánok pedig ebben a futurisztikus high-tech környezetben élik mindennapjaikat. Az én tapasztalataim azonban kicsit mások.

Kezdjük az alapokkal: a lakosság 75%-a internet-felhasználó. Összehasonlításképpen Magyarországon ez a szám jelenleg 49%. Az internet-szolgáltatás minimum gyors ADSL, de rendkívül gyorsan terjed az optikai alapú elérés. Mobilfronton 3G alapon ugyan, de mindenféle technológiákkal próbálnak minél nagyobb adatforgalmat kipréselni. Engem is gyakran irigyelnek a szupergyors netemért, pedig a szomorú valóság az, hogy amint Japánon kívüli a tartalom, rögtön semmit nem ér az egész. A japánok elsősorban hazai tartalmat fogyasztanak, sokkal markánsabban, mint egy európai országban.

Japánban online szolgáltatás csak akkor lehet sikeres, ha japán nyelvű, és minden tekintetben a helyi igényekhez igazították. Adoptálás nélül talán csak a Twitter tudott megmaradni itt. Valamint jellemző még – meglepően – a Yahoo Japan sikere. A Yahoo uralja a japán keresőpiacot, övék a legnépszerűbb email és online képmegosztó szolgáltatás is. A Google csak a közelmúltban kezdett el felkapaszkodni elsősorban a mobilszolgáltatókkal kötött partnerkapcsolatai révén.

Szintén jó példa a belterjességre a Mixi. A Mixié a japán social networking torta 80%-a. Hasonlóan az iWiW-hez a Mixi is meghívó alapú, azaz csak úgy lehet belépni, ha valaki bentről a rendszerből küld egy meghívót. Tavaly viszont azt is meg tudták játszani, hogy a regisztráláshoz nem csak egy hagyományos emailcím, hanem egy mobiltelefonos is szükséges, méghozzá a három prominens helyi szolgáltató egyikétől. Ezzel a lépéssel gyakorlatilag mindenkit kizártak, akinek nincs japán mobilja.

Kirívóan magas a mobiltelefonon internetezők aránya, viszont ez nem az iPhone értelemben vett “rendes” internet. A DoCoMo i-mode szolgáltatása például egy meglévő techológiákra fejlesztett zárt rendszer, kifejezetten a mobil tartalom kontrollálására: a mobilon azt érik el a felhasználók, amit a DoCoMo nekik összerak. Ugyanez pepitában az au KDDI WAP-alapú EZ Web rendszere. Más kérdés persze, hogy itt igenis van tartalom, nem is kevés, a Flash/Java játékoktól kezdve a híreken át a letölthető zenékig.

Valóban még nem láttam japánt telefon nélkül, és a fent emlegetett rendszereket nyúzzák is rendesen a vonatokon utazva. A készülékeket pedig igyekeznek megtömni hasznos és kevésbé hasznos funkciókkal. A fiatalok körében például igen népszerű a DoCoMo Deco-mail, ami gyakorlatilag HTML formázott email, mégis égész piac épült rá megvehető hátterekkel és dizájnokkal.

Vagy ott van a mobage town, ami egy játékokkal, bloggal, zenével megspékelt csak mobilon elérhető social network. A népszerűségét érzékelteti, hogy 11 millió előfizetővel csaknem eléri a World of Warcraft 11.5 milliós táborát. Mindezt Japánon belül sikerült megoldani.

Más országokhoz képest viszonylag gyorsan bevezették, és változatlan sikernek örvend a helymeghatározás, és az összes erre alapulú navigációs szolgáltatás. A japán utcanevek rendszere, ti. hogy nincsenek utcanevek, az abszolút ötletszerű házszámozás, és a jellemzően ázsiai dzsumbuj fényében ez nem meglepő.

A mobilos csomagok egyébként relatíve olcsóak, az adatkommunikációt is beleértve. Valamint tapasztalataim szerint a japánok kevesebb időt töltenek otthon, így ebből a szempontból érthető a mobiltelefonos internet elterjedtebb használata. Gyakran előforduló csendélet például ahogy egy-egy csapat vihogó egyenruhás lány a mekiben iskola és juku között shaket iszogatva lóg a mobilján.

Szintén mekis példa: sokszor látok öltönyös salarymaneket kisebb-nagyobb laptopokkal dolgozni. Laptopja sokaknak van (mint az anno a statisztikaórámon kiderült), viszont szerintem relatíve kevés WiFi hotspot. Az internet szolgáltatók fizetős – és meglehetősen drága – mobil csomagjait használja mindenki, aki mobiltelefonnál nagyobb eszközzel akar útközben is kapcsolatban maradni.

Visszatérve az eredeti kérdésre a család korán ébred, és nincs ideje laptoppal bohóckodni. Ha nem alszanak munkába/iskolába menet reggel a vonaton, akkor a mobiljukat nyúzzák. Tehnológiailag azt a fenenagy előnyt én nem látom (egy i-mode oldal például nem több, mint pixelgrafikás színes WAP), viszont ami tech van, annak láthatóan nagyobb a penetrációja. A főleg mobilos internet sikere pedig szerintem nem kizárólag abban rejlik, hogy a japánok sokat vannak úton, hanem inkább a zárt és biztonságosnak vélt rendszerben. A mobilokon kontrollált, a japán szájíznek megfelelő tartalmat találnak maguknak.

Butatelefon iskolásoknak

Olvasta valaki az ingyenesen letölthető könyvet, amit reklámoztam itt kicsit nemrégen? (Little Borther) Komment nem nagyon érkezett, pedig szerintem kifejezetten érdekes. Mindenesetre hadd emeljem ki a kezdeti motívumokat: az iskolások egy lebutított laptopot kapnak, ami szűri az internetes tartalmakat, valamint a segítségével követhető a lurkók majd’ minden tevékenysége; emellett úton útfélen megfigyelik őket.

A japánok ebbe az irányba kívánnak haladni:

The Education Resuscitation Council had called for restricting the use of mobile phones by schoolchildren to direct calls and GPS notification (so that parents can locate them).

Már most is vannak olyan telefonok, amiket követni lehet. Egy darabig például időseknek készített egyszerű telefont reklámoztak azzal, hogy nem mellesleg meg lehet vele találni az elveszett nagyit is. És ha már az ovisok is lassan mobillal mászkálnak, hát kövessük őket is. (Meg is találtam: ebben a bejegyzésben írtam az anshin-nabi szolgáltatásról. Hú, de rég volt…)

Ami engem zavar, hogy hol lesz meghúzva a határ? Először csak az általános iskolásokat követik, aztán szép lassan majd mindenkit? Vagy a külföldiek kapnak majd a határon egy kötelező GPS követőt?

Nameg nyilván fontos, hogy megértsék már fiatalon, hogy vannak ártalmas tartalmak a weben, de hogy lehet ezt úgy megoldani, hogy letiltjuk őket róla? Mi lenne, ha mondjuk a szülő otthon megmutatna pár tipikus példát, majd elmagyarázná, hogy ezért meg ezért veszélyes. (Mint ahogy az se ártana, ha a netre lépő felnőtt lakosságnak is lenne valami halvány segédfogalma arról, hogy hol és hogyan fogják majd nagy valószínűséggel átverni…)

The Internet contains both useful and harmful information. It is crucial that children as well as parents hone their ability to differentiate between the two.

Demagógia magasfokon.