sesam.hu

🏢 Engineering Manager ⛰ trail runner 🇭🇺 Budapest, Hungary

The Next 50

Please remind me to watch this in 20 years when I’ll be 51.

Can you keep up with Ryan Hall?

At first I was like: 4’46”? I can run that fast, granted not for 42.2 kilometres, but maybe a 10k. It just looked much faster than that when people were put on the treadmill. And then I realised, it’s 4’46” per mile.

Which is 2’57” per kilometre.

Boston Marathon

Just a day after I crossed the finish line of the third marathon of my life, the oldest annual marathon of the world in Boston is bombed killing two and injuring several more. I’m at a loss for words. My heart goes out to all the competitors and spectators affected.

3:48’33”

Megvan a harmadik maraton, tíz perccel jobb idővel!

Az előző budapestin ugye jól elfutottam az elejét, és emiatt alig értem be a célba, nemhogy időt tudtam volna javítani. Egy kedves kommentelő az alábbi szakértői magyarázatot fűzte a tavalyi élménybeszámolómhoz a Futóblogon:

“A rosszul megválasztott kezdeti sebesség megbosszulta magát.
Gyorsan kezdett. Szépen kúszott felfelé a pulzusa, nőtt a tejsav koncentrációja a vérében, ami a szénhidrát-felhasználás hatékonyságát csökkenti. Emiatt a pulzus nő tovább, mert az energia kell(ene). Tovább nő a tejsav koncentrációja, elsavasodnak az izmok, lemerevednek. Igazából ez nem görcs, hanem merevség. Elkerülni úgy lehet, ha a maraton 39-40. km-e környékén érjük el az elsavasodást jelentő pulzusszámot. A bűvös laktátszintet. Onnan már beszenvedhetünk a célba.” — BGy

Ehhez képest most is sikerült odakeveredni a 3:30′-as iramfutó srác mellé, így indultam el. Kifejezetten jól ment, a félmaratoni pontig még gyorsabb is voltam, mint valaha ilyen össztávon. Akkor azért már kezdtem érezni, hogy ez így nem fog végig menni, és a fenti kommentből (valamennyit) tanulva, elkezdtem lemaradni az ötperces kilométerekhez képest. Azért az nem jött be, hogy a 40. kilométerre tornázzam a pulzusom elsavasodósra, mert már korábban éreztem a merevséget. Jól látszik ez a köridőkön, ahogy az utolsó 10 perccel lett több, mint az addigiak:

  • 1. kör: 53’30”
  • 2. kör: 53’02” (1:46’32”)
  • 3. kör: 56’33” (2:43’05”)
  • 4. kör: 1:05’28” (3:48’33”)

Szóval valószínűleg ha valamivel lassabban kezdem az elejét, akkor a végén kevésbé drámaian lassulok be. A pulzusomról mondjuk közben semmi információm nincs, és eddig nem is hiányzott. Szerintem amúgy az is segített, hogy kiváló anyagok voltak a frissítőpontokon, a szokásos víz, izotóniás ital és banán mellett narancs, paradicsom, PowerBar gél és magnézium is.

Az időjárásra nem lehetett panasz, majdnem végig napsütés volt. Olyannyira, hogy az időnként beúszó felhők kifejezetten felüdülést jelentettek. A napszemüvegben sikerült is szép pandásra sülni.

A helyszín abból a szempontból kiváló volt, hogy végre nem Budapesten futottunk, ahol már milliószor. Körülbelül 10.5 km hosszú kör volt a pálya, ezt kellett a maratonistáknak négyszer megtenni. (Sajnos ez az információ csak a helyszínen derült ki, legalábbis én a weboldalon sehol sem találtam meg.)

Annyiból kellemetlen volt azért, hogy a kör sem volt egészen kör, így már borzasztó unalmas volt nyolcadjára elfutni ugyanazok a tereptárgyak mellett. Illetve azok, akik a 6.5 kilométerre neveztek csak a viszonylag sivár városszéli útvonalon mentek végig, semmit sem láttak az amúgy szép kikötőből. A cél volt a legszebb, befutáskor rá lehetett látni a Tihanyi-félszigetre meg az apátságra.

Menő volt még, hogy voltak iramfutók, csak egyértelmű lufik nélkül nehéz volt őket azonosítani. Szerencsére annyira nem voltunk sokan, hogy ez akkora gondot okozott volna. Viszont nagy szervezési bakinak tartom, hogy a rajtnál (és a célban) nem volt felállítva WC, csak a frissítőpontoknál menet közben. Illetve a végére valahogy az öltözősátrak is eltűntek.

A befutók kaptak szép érmet, oklevelet, a félmaratoni távtól pedig technikai pólót is, ami szép neonsárga, szerintem ebben fogok majd biciklizni, hogy lássanak. A célcsomagban csak egy izotóniás ital volt, ennivaló nem, de lehetett volna pörköltet enni, ha megvárjuk. Mi inkább elmentünk Csopakra a Szent Donát Pince éttermébe, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a Balatonra.

3:48'33"

Ezen a hétvégén meg jön a Vivicittá félmaratoni távja.

Vasárnap maraton!

A harmadik jön, ezúttal Balatonfüreden. Az elsőt és a másodikat Budapesten futottam.

95

Millionen Lichter

Elmentem ma éjjel futni, muszáj volt. Egyrészt láttam, hogy @kovtomi elindult, és nehogy már utolérjen a Nike+ appban, másrészt meg már csak 10 nap, és Balatonfüreden maratont fogok futni a Maratonman tavaszi futamán.

Jó lenne mindhárom futamot teljesíteni, nameg nemrég szemet vetettem az októberi Košice Peace Marathonra is. Egyelőre persze a szokásos lébeckodást folytatom a rendszertelen edzésekkel. Füreden is az lesz a cél, hogy az eddigi 4 óránál alig valamivel jobb időimen valamennyit javítsak. Kicsivel is megelégszem, mindenesetre most a legfontosabb, hogy addigra összeálljon a dolog. Holnap folytatódik a reggeli Ustreames futással a Rómain.

Meg még az is volt, hogy futás közben eszembe jutott, hogy le kell írnom, milyen vicces látni, ahogy a szembejövők végigmérnek futás közben, majd megállapodik a tekintetük a cipőmön. Hiába, a piros. Szemérmetlen összegeket lennék képes elkölteni színes cipőkre.

Most pedig még van két rész Vikings, amit nem láttam. Már az első pár is tetszett, de tegnap a harmadik alatt fogott ez az a bizsergető érzés, hogy ez igen állat egy sorozat. Ez különösen abban nyilvánult meg, hogy erős késztetést éreztem, hogy újra aktiváljam a World of Warcraft előfizetésem, és aprítsak a warriorom félembernyi fejszéjével kicsit. Valamint csőben van a House M.D. harmadik évadának a 12. epizódja, természetesen Katheryn “Lagertha” Winnick miatt.

Ez most ilyen énblog lett egy irodalmi és egy munkahelyi referenciával valamint egy isoldeizumssal.

A futós playlistem második számát pedig csak úgy:

2nd Marathon

Note: you can read this post in Hungarian on Futóblog.

For the second time, the Marathon is harder. During the first you feel like writing history: you’ve never run this much before. You’re proving yourself. Levelling up is at stake.

When you run it the second time, you know what to do: been there, done that, nothing to see. Moreover, there’s the time to preferably beat, in my case 3:58’09”.

Just like last year, I haven’t prepared properly this year either. I’m the kind of runner who trains randomly. When I feel like it I run around the city somewhere and the distance also depends on my mood at the time. The only exception is when I participate in some online challenge, that’s how I ran almost 200 km in July. Anyway, it’s all quite unprofessional.

Regardless, I joined the 3:30′ pace-setters at the start, come what may. The weather was exceptionally good, cool and cloudy. My co-workers who ran relay complained of the heat afterwards, but that didn’t bother me much. Last year it was worse, the participants were sprinkled by hoses. This time not even the inflatable gate that showers water was switched on. At the start we were warned of the wind on the riverbanks, also something I wasn’t bothered by.

I managed to keep up with the white balloons until the first relay point, where I spent about half a minute looking for my partner in the wrong place. (I was also the first member of a three-man relay.) Moral: make sure to read up on the correct place to switch beforehand and pay attention to the signs.

From that point we soldiered on together with Bence keeping even distance from the pace-setters. We passed the half-point at 1:49′, which is only a five minute improvement to last year, but at the time it felt so much better.

Last year I started wearing out at the 27th kilometre and it wasn’t any different this time either. The garden variety muscle ache in my legs I could live with but my left ankle started stabbing at certain angles as well. This injury I sustained at Volt Festival jumping in front of a stage. I tried rolling on my distal sole minimise the pain.

I first walked at a bridge ramp and soon after I fell behind of my relay partner. I was called out by an English guy not to walk so for a while we had a chat. He very much liked the city and the competition, particularly how well organised it was.

At the 33rd kilometre I met more and more relay runners resting by the track and I envied them a lot. This was the only time when I imagined how awesome it would feel to lie down in the grass for a while and give the whole thing up, after all this is just madness. Rather, I continued and amused myself with making calculations of still improving my time by running 6 minute kilometres.

Meanwhile some chemical my body has released stopped the pain in the ankle or maybe I just learned how to step right. In exchange I started staggering funnily when my calves cramped after landing. When that happened I needed to walk a little to recover.

At the 37th sign we finally left the riverbank, no way not to finish after that. Unfortunately all the runners who’d conserved their strength better started taking over. I was calculating possible finish times at every GPS notification. The frequency of the cramps increased.

I’ve lost all the accumulated time advantage in the last two kilometres: simply after all the flying phases my legs cramped badly I tried stopping to stretch with little to no success. I managed to run a couple hundred metres by pulling my toes upwards as much as I could in the shoes. I was going to finish crawling if I had to.

Nearing the finish line I managed to imitate continuous running to have this picture taken.

However, on the last two hundred or so metres I had to resort to walking again despite the cheering coming from the sides. It wasn’t like I didn’t want to run after all.

I helplessly watched the clock tick over my time from last year and hobbled through the finish line at 3:59’47”. There was some malfunctioning of the timing system so the gross time ended up to be the official. Anyhow, I managed to smile a bit for the cameras.

Most likely this won’t end up being my favourite competition, but heck, I’ve finished two sub-4h marathons now. Next time I’ll be even faster.

3339

I’m going to run the marathon tomorrow for the second time. Too bad I feel unprepared, unmotivated, weak, sluggish and depressed. I’m not convinced I can even finish, much less improve upon my time from last year. This time there will be no-one waiting for me at the finish line with home-made cake and sandwiches either.

Első maratonok

Az enyém ilyen volt, viszont most ajánlok két blogot, ahol több-kevesebb rendszerességgel arról lehet olvasni, milyen felkészülés vezet el egy maratonig.

Az egyik Lórié, aki a tavaszi bécsi maratonon fog rajthoz állni, a másik pedig Tschöppyé, akinek a terveiről csak annyit tudok, hogy valamikor 2012-ben szeretné teljesíteni a 42,2 kilométert.

Mindketten voltak a siófoki téli félmaratonon, ami nekem sajnos kimaradt, így élménybeszámoló helyett maradt az ajánló.

“Fly, you fools!” – Gandalf the Grey

Kühlwasserschlauch

Spar Budapest Marathon, 2011. Around the 28th kilometer.