Apple Shop 2

Ma nagyon pontosan az előjegyzett időpontban sikerült is beszélnem egy igen szerénytelenül géniusznak hívott Mac szervizessel. Elmagyaráztam neki az akkuproblémát, majd beizzította a rendszert a system profiler miatt. Mindent úgy csinálnak persze, hogy az ügyfél is nézheti, mi történik. Nagyon pöpec az egész.

System Profiler about MacBook battery

Végül közölte, hogy igen, ez a Core Duo rendszereknél előforduló probléma, de nem kell aggódni, az Apple ezekre az akkukra meghosszabbított kétéves garanciát biztosít, úgyhogy ingyen és bérmentve kapok egy vadiújat. Szeretem az Applet.

Annyi probléma volt csak, hogy nem volt nekik raktáron csereakku, úgyhogy felvették az adataim, és pár napon belül felhívnak, amikor megérkezett. Szóval sajnos mászhatok megint be a boltba, de azt hiszem egy garanciaidőn túl kapott ingyen telepért megéri. (Bár azt nem értem, hogy miért nem lehet levenni a polcról egyet, mert amúgy láttam, hogy van nekik. Gondolom külön raktárkészleten megy a szerviz és a boltrész, mert a számlán amin kaptam a csereakkum eredeti ára olcsóbb, mint egy új lenne amúgy.)

Itthon pedig utánanéztem, és tényleg:

This program extends repair coverage on the battery for up to two years from the date of purchase of the computer for Intel Core Duo-based MacBook and MacBook Pro computers.

A feltételeknek is megfelelek, az 5000 mAh helyett 3600-as érték elég gáz. Na ezért kapcsolt ki a gép még le sem merült akkunál…

Affected batteries will have one or more of the following symptoms:

Battery exhibits low charge capacity/runtime when using a fully charged battery with a battery cycle count (as shown in System Profiler) of less than 300.

Apple Shop 1

A shinsaibashi Apple boltban voltam ma, hogy megnézessem a MacBook akkuját. Egy ideje minden előzetes figyelmeztetés nélkül egyszerűen kikapcsol, ha akkuról használom. Eleinte csak alacsony töltöttségnél csinálta a hibernálás helyett, de már ott tart a dolog, hogy 70-80%-os töltöttségnél is boom, kikapcs.

Aztán kiderül, hogy az ember nem csak egyszerűen besétál egy Apple boltba, elő kell jegyeztetni az időpontot a szervizesekkel. (Lehet persze csak úgy besétálni is, de nekem délben azt mondták, hogy este hét felé van az első szabad időpont…) Úgyhogy holnap vonatozhatok megint Osakába. Mindenesetre kíváncsi leszek mit mondanak, mert nem igazán szeretnék új akkura kipengetni egy vagyont.

Viszont fogtam MacBook Airt, és azt kell hogy mondjam, hogy a MacBookom se egy malomkő, de az Air… meg hát ugye papírvékony. Ellenék vele azt hiszem, tökéletes lenne órán jegyzetelni. Valamint iPhone híján játszottam iPod Touchal is. Gépelni roppant szokatlan vele az elején, meg mondjuk az se segített sokat, hogy japánra voltak állítva a bemutatóra kitett modellek. De ami tényleg szédületes az az UI sebessége. Komolyan, mint a szél, úgy hasít, egyszer meg nem akadt.

Ezért gáz egyébként, hogy nálunk nincs Apple bolt, többek között ebben jönne ki a márka lényege.

Hózik

Még mielőtt elindultam, ránéztem a weather widgetre, és azt hittem meghülyült: hópelyheket jelez? Miközben odakint hétágra süt a nap és öt fok van. De a vicces az volt, hogy nem zakkant meg teljesen az időjárásjelzés, tényleg esett egy kis hó ma. Azaz inkább szállingózott egy kis porhó a levegőben. Mindenesetre én ennek a kicsinek is örülök. :mrgreen:

There's something in the air

Volt MacWorldön ugyebár szokásos Keynote, ahol az Apple bejelentett pár újdonságot. Na ehhez képest sokan fanyalognak, amit őszintén szólva én nem igazán értek.

Dióhéjban: az iPhonehoz és az iPod Touchhoz jött új szoftverfrissítés, ami az utóbbiba még több netes alkalmazást pakol. A Mail szerintem az igazán ütős, de mivel nincs Touchom… Ami viszont elég gonosz az Apple részéről, hogy ezen utóbbi frissítést nem ingyen, hanem 20 dollárárt adják csak oda. Természetesen az újonnan vásárolt Touchok már az új, okosabb szoftverrel jönnek.

A nem túl népszerű Apple TV kapott egy teljes ráncfelvarrást. Mostantól nem kell számítógép a használtaához, hiszen a szintén felújított iTunes bolttal egyetemben immár egyből a készülékre lehet letölteni a tartalmat. Ezzel együtt beindult a filmkölcsönzés is, szintén sokak által áhított HD minőségben akár.

Na ez a kölcsönzős dolog megér egy misét szerintem, mert jelenleg ez a legjobb megoldások egyike a legális online filmletöltésre. Elég egy Apple TV és pár dollárért megfelelően gyors neten néhány perc várakozás után már el is kezdheti nézni az ember a karosszékéből ki sem mozdulva a tűéles filmet. Mármint ha amerikai… De azért indulásnak nem rossz, és kíváncsian várom, hogy mennyire válik be anyagilag. Esetleg érdekes lenne keresztezni a dolgot a torrent-technológiával, ami valószínűleg még gyorsabbá és nem utolsó sorban költséghatékonyabbá tehetné, ami valószínűsíthetőleg olcsóbb filmeket is jelentene hosszú távon.

És utoljára bemutatták a MacBook Air-t, ami a reklámszöveg szerint a világ legvékonyabb laptopja. Egy borítékba mindenesetre tényleg belefér és valóban légies, szinte törékeny. Persze alumínium, és a saját MacBookom alapján én nem aggódnék, hogy túl érzékeny lenne. Főleg ez utóbbit ostorozzák internetszerte. Hogy milyen már hogy nincs benne optikai meghajtó. Meg LAN. És csak egy USB?

Namost nem tudom a kedves kritikusok mennyit utaznak vagy cipelik a laptopjukat mondjuk suliba. Ahhoz, hogy én órán jegyzeteljek se CD/DVD se LAN nem kell, sőt még USB port sem. Ugyanez áll a repülésre, ahol inkább az a fontos, hogy minél hosszabb ideig éljen az akku, és minél könnyebb súlyt kelljen magával hurcolnia az embernek. Na ezekre az alkalmazásokra tökéletes az Air.

A saját MacBookomon én amúgy is alig használok CD/DVD-t, és még ezeket is ki lehetne váltani az asztali géppel adott esetben. (Na meg ugye hálón szépen megosztja magának az Air a környező gépek optikai meghajtóit szükség esetén.) Az USB-be egyedül az iPodot és a fényképezőgépet szoktam dugni, és nem lenne nagy érvágás, ha nem lehetne egyszerre csak egyenként. Meg amúgy is léteznek fillérekért USB hubok, ha valakinek annyira hiányzik az USB teamelegítő alátétje… Ja, az egér ha mobilgéphez van, akkor legyen bluetoothos: nincs annál illúziórombolóbb, mint a laptopból kiálló bunkó USB vevő. LAN meg minek ha van wireless, és persze megint ott a lehetőség, hogy az USB portot LAN-ná alakítsuk.

Az igaz, hogy nem magyar zsebre meg piacra találták ki. De szerintem az egész országban addig nincs létjogosultsága az Applenek amíg a háztartások 99.9%-ában egyenként tízmilliós nagyságrendben fut lopott szoftver. Így nehezen jön ki az OS X jobb ára a Windowshoz képest.

Nothing changes

A tűz éget. Az ég kék. Az Index FUD-ol. (Megjelent az első trójai Macre)

Hát persze. Legalább a Winesek nyugodtan alhatnak, hogy na hiába verik a nyálukat az újgazdag almások, az ő rendszerüket is nyugodtan zabálja vírus. Ami jelen esetben egy third-party QuickTime plug-innek álcázza magát. Ez már maga gyanúsnak kellene hogy legyen. A plug-in amúgy eredetileg korlátozott videotartalmak megtekintésére szolgál (pr0n): ez sem sikoltja, hogy szivatni akarnak, á.

Telepíteni csak úgy lehet ilyesmiket, ha a felhasználó (igen, van a “júzer”-re magyar szó, amitől az ember nem akarja letépni az arcát…) bepötyögi a jelszavát. Szóval ez kábé annyira trójai, mintha a faló ajándékba adása előtt a görögök hivatalosan is megkérdezték volna a trójaiakat, hogy elfogadják-e.

Azt is elfelejtik megemlíteni, hogy a DNS-átirányítás azért nem formatcé.

Az Intego eredeti memoja szerint:

After the page loads, a disk image (.dmg) file automatically downloads to the user’s Mac. If the user has checked Open “Safe” Files After Downloading in Safari’s General preferences (or similar settings in other browsers), the disk image will mount, and the installer package it contains will launch Installer. If not, and the user wishes to install this codec, they double-click the disk image to mount it, then double-click the package file, named install.pkg.

If the user then proceeds with installation, the Trojan horse installs; installation requires an administrator’s password, which grants the Trojan horse full root privileges. No video codec is installed, and if the user returns to the web site, they will simply come to the same page and receive a new download.

Aki egy kodeknek admin jelszót ad, az meg is érdemli…

A Symantec adatbázisa helyre is rakja a dolgot a “threat assessment“-jében. (Risk Level 1: Very Low)

closing tabs

Előző postból kimaradt, hogy szerintem már az új háttérkép is telitalálat. Végre nem fű.

Sok helyen írták, hogy a sajátságos francia törvények miatt lesz hálózatfüggetlen iPhone Franciaországban. Ami érdekes, hogy lesz-e emiatt olyan, aki direkt franciahonból vesz majd telefont, valamint hogy az ilyen csak egy országra korlátozott dolgok mennyire felelnek meg az EU versenyjogának.

A Facebookon meg random rátaláltam egy elgondolkodtató írásra, amit épp tíz éve publikáltak: Advice, like youth, probably just wasted on the young.

Leopard features

Hétvége van, ami korántsem jelenti azt, hogy ne lenne mit csinálnom. Viszont inkább sesamhut írok. Don’t ask.

Kiderítettem, hogy a Leopard 26-án érkezik Japánba is, 14.800 Yenes áron, ami fillérre megegyezik az amerikai Apple Store 129 Dollárával. Ez magyar pénzben körülbelül 22.750 Forintot jelent. Összehasonlításul a BestBuy-nál egy Windows XP Professional $299 (52,640 Ft.), a Vista Ultimate $399 (70,250 Ft.) és a legolcsóbb Vista Home Basic $199 (35,000 Ft.)

Bár nincs rá pénzem, azért megnézegettem a több mint 300 újdonság közül melyik érdekelne (nyilvánvalóan az agyonreklámozott néhány újításon kívül):

UI Recording and Playback
Add even more capabilities to your workflows. Use a new action called Watch Me Do that lets you record a user action (like pressing a button or controlling an application without built-in Automator support) and replay as an action in a workflow.

Ez például kifejezetten izgalmas. Makrózható oprendszer a’la Microsoft Office. Az Automatort eddig is szerettem.

New Automator Actions
Create more useful Automator workflows with actions for RSS feeds, iSight camera video snapshots, PDF manipulation, and much more.

Tökjó, utca felé néző kamerával mondjuk percenként snapshotot venni és feltölteni netre.

.Mac Sync for Dock Items
Make your Dock look the same on all the Macs you use. Change the Dock on one and it will automatically be updated on the others.

Oké, nekem csak egy Macem van, de az csak jó ha minél több beállítást tárolhat az ember szerveren a saját gépe helyett. Például ugye ha lehal a vinyó…

Wikipedia in Dictionary
Harness the power of Wikipedia when you’re connected to the Internet — it’s built right into Dictionary. You get a great Mac OS X user interface with super-fast searching and beautifully laid out-results.

Úgyis mindig wikizek, ez szuperhasznos. Valamint azért figyelemreméltó, hogy a wiki az Oxford szótárai mellé települhet.

Japanese-English Dictionary
Translate English to Japanese and vice versa. This capability is now built into the Leopard Dictionary.

Wow. A JEDict-et valószínűleg nem fogom kidobni, de mindenképpen érdekelne ez a japánszótár. Arról nem is beszélve, hogy plusz érték: már úgy értem, hogy az ember vesz egy operációs rendszert, és digitalizált szótárakat kap bele…

Japanese Language Support
In Leopard, the Dictionary application supports the Japanese language right out of the box, with an industry-leading Japanese dictionary and thesaurus provided by Shogakukan. The dictionary contains over 200,000 words with rich descriptions and examples, and the thesaurus contains 25,000 words covering 6,000 categories.

…nem is egyet. Lassan egy full 電子辞書 lesz a Macekbe építve.

Recording
Save your audio and video chats for posterity with iChat recording. iChat asks your buddies for recording permission before the chat starts, then stores completed audio chats as AAC files and video chats as MPEG-4 files — so you can share with others or sync to your iPod.

Ez csak szimplán fun. :mrgreen:

Multiple Logins
In Leopard, iChat allows you to log in to all your chat accounts simultaneously, whether you use .Mac, AOL, Google Talk, or Jabber.

Na már csak Yahoo, MSN és ICQ kell bele és vetélytársa lesz az Adiumnak.

Expanded Font Set in Japanese
Put updated Japanese fonts to work. The included Japanese font families, Hiragino Gothic and Hiragino Mincho, are considered among the most beautiful of Japanese fonts, and they now support Hyogaiji, the new standard for Japanese character sets defined by the National Language Council and Japan Industry Standards.

Nem is tudtam, hogy ilyenek léteznek. 表外字?

To-Dos
Create to-do items directly from email messages or notes in Mail. Simply highlight text in an email, then click the To Do button to create a to-do from a message.

Ha ez a To-Do rendszer használhatónak bizonyul, lehet hogy kevesebb dolgot felejtenék el. (Tudom, papír, ceruza…)

New AirPort Menu
Get a clearer picture of your surrounding networks in the AirPort menu. Secure wireless networks are identified by a lock icon.

Az biztos, hogy a mostani az nem az igazi. Művészet rájönni, milyen hálózatok vannak a levegőben, jelerősségről nem is szólva.

Video Recording
Use Photo Booth to make movie clips. Capture those precious moments and send them to your friends in an email message. You can even choose a frame from your movie to use as your account picture or iChat buddy icon.

Villámgyorsan készíthető kis videók? Nem hangzik rosszul. Videoblog, anyone? :D

Improved PDF Annotations
Take advantage of new PDF annotations in Preview. Add Stickies-style notes and links to websites or other pages within the PDF. Mark important areas in ovals or rectangles and highlight text. All annotations are saved with the PDF so you can share them with others.

Ez már nagyon kellett. Vagy csak én nem tudtam eddig kihúzótollazni a PDF-ekben… Mások kiemeléseit mutatta persze, szóval nem is igazán értettem, miért nincs beleépítve az, hogy én is csinálhassak ilyesmit.

Dictionary Definitions in Spotlight
Quickly find the definition of any word by entering it in the Spotlight search field.

Meg se kell nyitni a szótárat…

Calculations in Spotlight
Find answers fast. Just activate Spotlight and type in a simple or sophisticated equation, and Spotlight will instantly show you the result. Enjoy support for over 40 functions ranging from simple math to logarithms to trigonometry.

…de tényleg lassan beírja az ember a Spotlightba, hogy pizza, és rendel egyet.

Spotlight Application Launching
Launch applications quicker. The Spotlight default item is now the Top Hit, so if you search for an application, all you have to do is press Return to launch it.

Eddig meg kellett nyomni az Apple gombot. Ez mondjuk tipikus példája a vásárlókra figyelésnek: tuti aki egyszer is próbálta utána mindig a Spotlightból indított mindent.

Web History Search
Search your recently visited web pages with Spotlight. Spotlight indexes the names of the websites you have visited as well as the content in the sites themselves. Search any attribute of a recently visited web page and you can go right back to it in Safari.

Nonplusszultra. Feledékenyeknek, és Safari ablakokat gondatlanul bezáróknak majd a címet elfeljtőknek, mint én.

Live Partition Resizing in Disk Utility
You may be able to gain disk space without losing data. If a volume is running out of space, simply delete the volume that comes after it on the disk and move the volume’s end point into the freed space.

Ez ugye UNIX-világban nem olyan nagy szám, de megnézem mikor lesz valami hasonló beépítve Windowsba.

Guest Log-In Accounts
Allow anyone to surf the web and check email as a guest on your Mac. When they log out of the guest account, Mac OS X purges the account, removing any trace of their activity. So each time someone logs in as a guest, he or she gets a fresh, unused account.

Ez milyen hasznos már. Ki ne utálná amikor mindenféle más emberek buherálják a gépét, és lehet utánuk takarítani.

Grammar Check
Let your grammar set a shining example. A built-in English language grammar checker helps ensure that you don’t make errors in grammar.

“Since the creation of the Internet, the Earth’s rotation has been fueled, primarily, by the collective spinning of English teachers in their graves.” (bash.org)

.Mac Sync for System Preferences
Get yourself a .Mac account and your System Preferences can stay in sync across all your Macs. No matter what Mac you use, you’ll feel right at home.

És még egy kis szinkronizálás.

Improved International Support
Get more out of Terminal. The Core Text API for text layout reduces setup time and makes Terminal behave flawlessly for international users, with an increased character set.

Eddig ugye például a japán filenevek nem igazán működtek a terminálon. Hátha ez változik.

OpenDocument and Word 2007 Formats
Take advantage of TextEdit support for the Word 2007 and OpenDocument formats for reading and writing.

Ó, IGEN. OpenDocument formátum. És lehet bele menteni is. Egyre kompatibilisebb a Mac a linuxommal. Azt mondjuk nem értem, hogy az iWorkben akkor ezt miért nem lehetett megcsinálni.

Restore Your Mac
Restore everything on your Mac. Time Machine will put all the files right back where the originals were — as if nothing ever happened. You can even restore your files to set up a brand-new Mac.

Hát igen, ez egy kicsit előbb kellett volna

Wide Area Bonjour
Access your Macs, at home or on the road, with a single consistent host name. Use this host name whether you’re behind a NAT gateway or hopping across DHCP servers.

Ez vajon valami VPN-féleség? Mert igen jól hangzik…

UNIX® Certification
Mac OS X is now a fully certified UNIX operating system, conforming to both the Single UNIX Specification (SUSv3) and POSIX 1003.1. Deploy Leopard in environments that demand full UNIX conformance and enjoy expanded support for open standards popular in the UNIX community such as the OASIS Open Document Format (ODF) or ECMA’s Office XML.

Szabványok követése. Teccikhallani, Microsoft?

Összefoglalva, szerintem elég impresszív. Főleg hogy ez mindössze szub-verzió váltás, 10.4-ből 10.5 lesz, ellentétben az XP-Vista ugrással. Nameg a fentiek csak azok az újítások amik engem első olvasatra potenciálisan érdekeltek. Van még jó pár. Valamint nyilván érdekes lesz, hogy mennyire sikerült megőrizni a stabilitást és a biztonságot.